Barna Béla: Szász-Anhalt metropolisza, Halle an der Saale - Németország - 2004

Halle nem az a tipikus tuti hely. De kurd barátomat meglátogatva 2004 júliusában annyira kellemes hetet töltöttem Halle tornyos városában, hogy muszáj írni róla. Kurd családoknál vendégeskedtem sokat, ráadásul egyetlen európaiként egy kurd esküvőn is résztvettem. Persze két némettel is megismerkedtem: az egyik, Johannes iszlámot, arabot és perzsát tanul a helyi egyetemen, Marcus pedig a zene és az etika mellett hébert és arabot studíroz. Ilyen figurák társaságában múlatám hát időmet Halléban (a reformkori magyar peregrinus-utazók szerint Hálában), s hogy az olvasó se maradjon le semmiről, a keleti teázások közt végignéztem Halle nevezetes'b épületit, templomait s múzeumait...

A turistacsordák által elkerült Hallét barátom a nem túl szép, viszont igen gyakori scheisse szóval illette. Nekem viszont tetszett: sok gótikus temploma és régi épülete van a városnak, van két vára, de a természettudományok művelőinek is érdemes ide elzarándokolni, egyeteme, sólepárló és geológiai múzeuma miatt, a muzikális emberkék pedig a Händel- illetve Beatles Múzeum miatt. Ezenkívül lehet hajókázni a város folyóján, meg állatkertbe villamosozni, van tehát attrakció bőven, mit megtekintni érdemes.
Kezdjük a templomokkal, abból van a legtöbb. A legkevésbé szép közülük az 1280-ban emelt, kora gótikus Domonkos-rendi kolostortemplom, melyet 1520-ban reneszánsz stílusban átépítettek; ma Dómnak hívják, s a Domplatzon áll. A sétálóutcában az 1975 óta koncertteremként használt gótikus, 1341-ben elkészült Ulrichskirche érdemel figyelmet: előtte áll a Musenbrunnen (G. Lichtenfeld alkotása). A belváros harmadik temploma a Hallorenring déli végében áll: az egykori gazdag sólepárló-tulajdonos patríciuscsaládok temploma, a Moritzkirche (Móric-templom) a város egyik legszebb, tiszta gótikus műemléke. Végül a város legszebb temploma a reformáció idejéből származó, négytornyú (!) Marktkirche. A késő gótikus csarnoktemplomot 1537-ben szentelték fel. Friedemann Bach, Johann Sebastian Bach legidősebb fia 20 éven át orgonista volt ebben a templomban; külső oldalán a reformátor Martin Luther emléktáblája látható, s itt őrzik Luther halotti maszkját is. A szépséges templom két tornya a szökőkutas Hallmarktra néz: a hallorék azok az egykori sómunkások voltak, akik a mostani Hallmarkt területén levő kutakból a sós vizet merítgették, s azt sóvá párologtatták. S innen már könnyen kitalálható, hogy a város neve, a Halle csarnokot jelent, és feltehetően a sós forrásoknál létesített ivócsarnokra utal.
A Marktkirche másik két tornya meglepő módon a város pezsgő főterére, a Marktra néz: ennek legjellegzetesebb építménye a Vörös torony. Az 1400-as években épült 84 méter magas Roter Turm a város jólétét hirdette, a középkorban pedig a saját bíráskodás jelképe volt. 1945-ben kiégett, az NDK-s időkben pedig üvegerkéllyel vették körül, amit épp most (2004-ben) kezdtek el lebontani.
A főtérről indul a sétálóutca is (a szocializmusban a cseh kommunista Klement Gottwald nevét viselte, jelenleg Leipziger strasse): a korzó felénél áll a Lipcsei torony, a város erődítményrendszerének XV. századi emléke, attól délre pedig a híres Francke-féle alapítványokat (Franckesche Stiftung) és annak barokk főépületét kereshetjük fel. A főtéren természetesen van könyvesbolt is: csak útikönyv-kereskedőink figyelmébe ajánlom, hogy a két-három éve kiadott, elavult útikönyveket 25-ről 1 euróra (!) leárazva adták itten...
A főtéren áll még a városháza neoreneszánsz épülettömbje, mely nem túlzottan különleges; viszont az előtte lévő fagyizóban kellemesen olvashatunk róla, hogy Halle bizony igazi város: már a XII. században háromszoros falgyűrű övezte, 1680-tól Poroszországhoz tartozott; aztán jöttek az ehemalige NDK-s idők, ma pedig Szász-Anhalt (Sachsen-Anhalt) tartomány legnagyobb városa, metropolisza: 330 ezer lakosú város a Saale partján. (A ma legszegényebb német tartomány egyébként mesterséges tákolmány: 1945-ben Anhalt szabad államot összevonták az addig Poroszországhoz tartozott szász tartományokkal...)
Szintén a Markton áll egy, a város jelképének számító szobor: a tér keleti felén álló Händel-emlékmű arra emlékeztet, hogy Georg Friedrich Händel zeneszerző 1685. február 23-án Hallében született. Szakértők szerint Händel a barokk zene kimagasló alakja, géniusza csak Bachéval mérhető össze. A szobrot 1859-ben állították, Hermann Heidel alkotása. S bár jómagam nem ismerem operáit és oratóriumait, azért elzarándokoltam a Händel-házhoz. A zeneszerző szülőházában (Grosse Nikolaistrasse 5) található múzeum egyrészt a zeneszerző életével foglalkozik: a német zeneszerző 1703-tól a hamburgi operatársulat zenekarának tagja, 1706-9 között Itáliában dolgozott, 1712-től pedig Londonban élt. Másrészt jelentős a múzeum hangszergyűjteménye, s belépődíj sincs! A múzeum netcíme: www.haendelhaus.de. Händelen kívül fél sorban szólni kell még Halle másik híres szülöttéről, Hans-Dietrich Genscherről (1927), aki 1974-92 között Németország külügyminisztere volt.
Egy másik muzsikus kompánia szerzeményeit viszont ismerem, múzeumába viszont nem zarándokoltam el, pedig különleges, de valahogy kimaradt: az Alter Markt 12 szám alatt nyílt meg 2000. április 8-án a Beatles Museum (belépődíj 3 euró). Megnéztem viszont az Alter Markt szép kis szobrát, az 1913-ban elkészült Csacsi-kutat (Eselbrunnen).
A templomok és a zenei múzeumok után nézzük a természettudományi látnivalókat: a város különlegessége a Sólepárlás Múzeuma (Halloren- und Salinemuseum). A sólepárlás régi eszközeit bemutató múzeum a Saale túlsó partján, a Mansfelder strassén találjuk. A kövek kutatóinak lehet érdekes az 1530-ban épült érseki palotában, a Neue Residenzben helyet kapott Geiseltalmuseum (Domstrasse 5). E középnémet földtörténeti múzeumban őrzik a Hallétól délnyugatra folyó Geisel-patak menti barnaszénbánya kitermelésénél talált kövületeket. Az 50 millió éve keletkezett, barnaszénben talált növény- és állatfosszíliák tömkelegét bemutató múzeumban egyébként az a jó, hogy nem modern: a szinte 150 évvel ezelőtti vitrinek között sétálva átérezhetjük a régi-régi egyetemek hangulatát. A romantikus, borostyánnal benőtt téglaépület még csak rátesz erre, ráadásul az udvarban megkövült fatörzseket is láthatunk. A geológiai múzeum egyetemi kezelésben van, belépődíj nincs! Szintén az egyetemhez tartozik a 12000 féle növénnyel büszkélkedő 3 hektáros Botanikus kert a Neuwerken.
S ha már egyetem, mindenképp zarándokoljunk el az Universitätsringre, az egyetem főépületéhez. De előtte meg kell még említeni, hogy 1652-ben hozták létre Halléban a világ legrégibb természettudományi akadémiáját, a Leopoldinát. Olyan ismert természettudósok voltak tagjai mint Alexander von Humboldt, Justus Liebig, Charles Darwin, Michael Faraday és I.P. Pavlov. Négy évtizeddel később alapították meg a helyi univerzitást. Az 1694-ben III. Frigyes brandenburgi herceg által alapított hallei egyetem, mint a felvilágosodás központja, mintegy fél évszázadon át a német főiskolák élén járt! Sok magyar is járt itt néhány szemesztert: a hallei egyetemen tanult például Ágh István (1709-1786) utazó, unitárius püspök, de Bél Mátyás is a hallei egyetemre járt. Baranyi László a pataki középiskola után két évig tanult Halléban: itt tartózkodása alatt készítette el a világ leíró földrajzát. A hallei egyetemet 1815-ben egyesítették a wittenbergivel: ekkortól lett neve a ma is használt: Martin-Luther Universität Halle-Wittenberg. Az egyetem ma is látható főépületét Friedrich Zwirner tervei szerint emelték 1832-34-ben; a négyzet alakú klasszicista épület szabad lépcsőjén látható oroszlánok azelőtt a piaci kutat díszítették. S még egy magyar, egy bizonyos Szemere Bertalan, a reformkor legsikeresebb útleírója (mellékesen később belügyminiszter!) 24 évesen, két évvel az épület elkészülte után (1836. október 24-én) járt Halléban, ekkor így írt róla: "Hálában figyelmet érdemel az egyetem új épülete, minek belcsarnoka gyönyörű, milyet inkább színházban keresne a szem, de örömmel látja mindenhol."
Az egyetem főépülete mellett, a Robertinumban kapott helyet az egyetem Archeológiai Múzeuma: ékírások, okmányok, és a Schliemann-gyűjtemény egy része. Az egyetemmel szemben áll a színház 1886-ban felépült nem túl szép épülete, tőle nyugatra pedig, továbbsétálva a Ringen, ott találjuk a négy erős saroktoronnyal védett, szintén nem túl szép Moritzburg várát. A XV. század végén építették a magdeburgi érsekek: a kissé reneszánszos erődítményben ma galéria nézhető meg XIX.-XX. századi német művészek munkáival.

Az eddigiekben Halle óvárosa volt terítéken: a város északi részében viszont a Moritzburgtól sokkal szebb vár áll, neve: Giebichenstein. A Saale folyó mentén álló őrvárat 961-ben említik először, mint a magdeburgi érsek rezidenciáját. A régi alsóvár épületeiben ma az ipari formatervező főiskola (Hochschule für Kunst und Design) működik. A vár alatt van egy hajóállomás is, ahol egy rövid kis sétahajókázásra fizethetünk be. Giebichenstein várától a Saale partján észak felé sétálva érdemes feltúrázni a 105 m magas Klausbergre is (a Saale folyó szintje itt 75 méter csak). Van a környéken egy Eichendorf-emlékmű is: a német romantikus költő, a hazai irodalomtanításban mellőzött Joseph von Eichendorf 1805-ben Halléban tanult, s írt is egy verset Giebichenstein váráról meg a Saaléról; kb. arról szól, hogy sehol se látott olyan szépet, mint ez a táj. Egyébként tényleg szép: kellemes andalgós sétát tehetünk itt a folyóparton, ahol például a Riveuferen a hangulatos Heinrich Heine sziklákat nézhetjük meg, de kedvelt és gondozott városi park a Ziegelwiese is.
Giebichensteintől keletre találjuk utolsó hallei látnivalónkat, a belvárosból a 3-as villamossal is megközelíthető Állatkertet (Reilstrasse). A 4,5 eurós belépőt menekülteknek szóló Halle-passzal sikerült 50 centre kicseleznem: nem csak a modern ketrecekbe zárt állatok miatt érdemes ide kizarándokolni; az 1901-ben alapított, 130 m magas Reilsberg porfírszikláin települt állatkert egyben kiváló kilátó is. Az állatkert legtetején álló kőkilátóból visszatekinthetünk a soktornyos Halléra, s német romantikusok mintájára merenghetünk is kicsit. Én épp azon merengtem a Budapesttől légvonalban mindössze csak 650 kilométerre fekvő toronyban, hogy Irinyi József Nyugat-Európai utazó útleírását a cenzúra miatt Magyarországon egykor nem adták ki, s végül itt Halléban sikerült kinyomtatnia. Remélem az Útirány a neten lehozza írásomat, s nem kell Halléba kimenni megjelentetnem művemet. Kurd barátom ugyanis elköltözik, neki továbbra sem tetszik a szász-anhalti metropolisz. Nekem igen.

Barna Béla

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.