Gyimesi László: Kirándulás a Mosel-Rajna háromszögbe - Németország - 2008

Németország egyik természeti szépségekben és műemlékekben is különösen gazdag vidékén tett villámlátogatás története sok információval és jó képekkel

Már régóta meg szerettük volna nézni a Mosel-Rajna háromszöget, Németországnak azt a vidékét, ahonnan a híres rajnai és moseli borok származnak. Egy olyan helyen terveztünk megszállni, ami viszonylag a közepén van úticélunknak. Az autóatlaszban egy Koblenzhez közeli, Mosel-parti települést, Niederfellt néztük ki magunknak.
A hely megvolt, most már csak szállás után kellett néznünk. Beírtam hát a böngészőbe: www.niederfell.de, mire pár másodperc múlva megjelent a falu honlapja. Ráklikkeltem a felső sorban levő "die Gastgeber" szövegre, majd a következő ablakban a "Privatzimmer"-re. Itt két szállásadónak volt email-címe és honlapja, a többivel nem foglalkoztam. Az első a Haus Andries volt. Annyira megtetszett a honlapjuk, és úgy összességében minden, amit a honlapon olvastunk, hogy egy email-ben felvettem velük a kapcsolatot, és pár levélváltás után le is foglaltuk a szobát. Külön érdekessége ennek a háznak, hogy az igen kedvező szállásdíj WLAN-használatot és kerékpárhasználatot is tartalmazott.

Általánosságban elmondható, hogy a www.településnév.de formában nagyon sok német falu és város honlapja elérhető. Az ékezetes betűket angol átírással kell beírni. Például Köln honlapja: www.koeln.de

Mivel Pünkösdre meghívásunk volt egy Pilsting nevű kis német faluba, ismerősünkhöz, úgy döntöttünk, hogy utána megyünk tovább a Mosel-völgybe. A niederfelli szállást is ennek megfelelően foglaltuk le.

Az osztrák autópálya-matricát (konkrétan a tíznaposról van szó) már itthon is meg lehetett volna venni, azonban pénzügyileg kedvezőbb, ha az első osztrák kútnál szerezzük be. Ugyanis itthon 2190 Ft, míg Ausztriában 7,7 €, ami az akkori árfolyam szerint 1933 Ft volt, tehát 257 forinttal olcsóbb.

Az útvonalat az iGO Europa 2006 legutolsó frissítése alapján terveztem meg.
Egy ismerősömnél próbálgattam az iGO 8-at is, de véleményem szerint sokkal nehézkesebb a menürendszere, mint a 2006-osé, valamint a 3 dimenziós ábrázolás egyáltalán nem könnyíti meg a tájékozódást. Tapasztalatom szerint a háromdimenziós ábrázolás túlságosan is leköti a figyelmet, emiatt bonyolultabb forgalmi helyzetekben a használata veszélyes is lehet. Igaz, bármikor vissza lehet állni a kétdimenziós formára, de akkor meg a "csicsán" és a marketingen kívül mi a gyakorlati értelme a háromdimenziósnak? Én mindenesetre maradok a 2006-osnál, remélhetőleg annak a térképeit a továbbiakban is tudjuk frissíteni.
Ajánlatos az útnak indulás előtt egy kis időt arra szánni, hogy végignézzük, milyen útvonalat határozott meg a program. Ezt azért javaslom, mert például hiába adtam meg a programnak csak utunk két végpontját, a "gazdaságos" beállításnál nem a Bécs körüli A21-es autópályán vezetett volna, hanem keresztül a városon. Igaz, hogy ez valamivel rövidebb, de a városi forgalmat is figyelembe véve időben (és fogyasztásban) sokkal rosszabbul járunk. A tapasztalatom azt mutatja, hogy ha a "gyors"-at állítom be, mint útvonal-tervezési szempontot, a program mellőzi a mellékutakat, és - ha a célhoz egyáltalán vezet oda - előnyben részesíti az autópályát. A fenti példánál maradva a "gyors" útvonal az A21-es autópályán vezet, kikerülve Bécs belső kerületeit.

Körülbelül 600 kilométer megtétele után érkeztünk Pilstingbe. A pünkösdi ünnepségsorozat központja egy, az év nagy részében üres térség, ami ilyenkor vidámparkká alakul. A céllövöldétől a különféle forgó, mozgó, és repülő alkalmatosságokig sok olyan lehetőséget biztosított, ahol pénzt lehetett költeni. A látványosságok középpontjában egy sörsátor volt, a szokásos kellékekkel: középen zenekar, körülötte asztalok padokkal és nagy tömeg. No, meg rengeteg sör, amit a rendezvény szponzora, egy sörgyár szállított (Ezért persze fizetni kellett, literes korsónként 6 €-t.). A bajor népviseletbe öltözött pincérnők gyakran 8-10 darab, sörrel töltött literes korsóval egyensúlyoztak benn a sátorban és a helyet már csak kinn kapott vendégek között. Ezen a napon (estén) egy hagyományos bajor népzenei stílusban játszó zenekar volt műsoron. A többségében bajor népviseletben levő vendégek együtt énekeltek a zenekarral, miközben a padokra felállva, lábukkal a zene ritmusát verték. A hangulat óriási volt. A műsor este 8-tól pihenő nélkül egészen éjfélig tartott. (A pihenni vágyó lakosok miatt engedélyezték csak eddig.)

Másnap a falu főterén kirakodóvásárt tartottak, ami sem hangulatában, sem választékában nem különbözött a nálunk megszokott hasonló rendezvényektől. Este a sörsátorban egy környékbeli rockegyüttes adott koncertet. A közönség egy kicsit fiatalabb volt az előző estinél, de a hangulat és a sör ugyanolyan, egészen az éjféli zárásig.

Másnap reggeli után útra keltünk a kb. 500 km-el távolabb levő Mosel-parti Niederfell irányába, az Untermosel (Alsó-Mosel) vidékére. Mintegy 30 km-t kivéve végig autópályán (A3, A60, A61) mentünk, ami a viszonylag nagy forgalom mellett is tempós haladást eredményezett. A GPS-t csak biztosítékként használtam ezen az útszakaszon, mert nem igazából lehetett volna eltévedni. Az autópálya a világviszonylatban is a legnagyobbak közé tartozó frankfurti repülőtér mellett vezetett. A forgalmára jellemző, hogy egyidejűleg 4-5, fel- vagy leszálló óriásgépet is láthattunk a levegőben.

Kora délután, kellemes időben érkeztünk meg Niederfellbe, ahol - a GPS-nek köszönhetően - mindenféle külön keresgélés nélkül megtaláltuk a szállásunkat. A kocsiból való kiszálláskor ért az első kellemes meglepetés bennünket: a ház előtti zászlórúdon magyar zászló lengett. Mint később a házigazda elmondta, így jelzik a környezetüknek, milyen nemzetiségű vendégük van. Egy 20-30 perces, ismerkedő beszélgetés után lepakoltunk, és elindultunk "felfedezni" a környéket. Közben kaptam egy cédulát, rajta a WLAN-hozzáférés jelszava.

Niederfell többek között abban is különbözik a többi bortermelő, mosel-parti falutól, hogy a közelében levő Mönch-Felix-Hütte-n egy kilátóból csodálhatjuk meg a környék panorámáját. A kilátóhoz a faluból kényelmes sétaút vezet, melyen kb. 30 perc alatt érhetünk fel a dombtetőre.

A ház, ahol laktunk, pár perc sétára volt a Mosel partjától. Érdekes szokás a folyó menti településeknél, hogy a nevük a partfalon, általában az egykori, vagy jelenlegi kompkikötők közelében is olvasható. Nincs ez másképpen Niederfell esetében sem.
Mivel közvetlenül a folyóparton nem volt út, visszamentünk a műútra, és az út menti járdán elgyalogoltunk a párszáz méterre levő, élénksárgára festett közúti és gyalogos hídhoz, amelynek a Moselgoldbrücke nevet adták. Útközben elmentünk egy szintjelző mellett, ami azt mutatta, hogy 1882. november 28-án milyen magas volt a Mosel szintje. Ez a jelenlegi - normálisnak mondható - vízmagasságot 7-8 méterrel múlta felül.

A szabad fordításban a "Moselen átívelő aranyhíd"-at, mely Niederfellt a vele szemben levő Kobern-Gondorffal köti össze 1977 nyarán adták át a forgalomnak. Ezt megelőzően a két part között komp közlekedett.

A város felett levő dombon látható Matthiaskapelle a legjelentősebb későromán kápolna Rajna-Pfalz tartományban. A szabályos hatszögletű alaprajzú kápolnát egy ereklyének, Mátyás apostol fejének a megőrzésére építették. Az ereklyét 150 évig itt őrizték, aztán rövid ideig a Helffenstein kastélyban. 1422-től 300 évig a trieri katedrális kincstárában volt, ahonnan Pacelli bíboros, a későbbi XII. Pius pápa a jelenlegi helyére a szintén trieri Szent Mátyás apátságba vitette. A város Gondorf nevű része igazi múzeumvároska, keskeny utcákkal és többszáz éves, szép épületekkel.

Kobern-Gondorf csak kiindulópontja volt Mosel-menti kirándulásunknak. Néhány szó a folyóról. A folyó a franciaországi Vogézekben ered, majd Luxemburgon keresztül érkezik német területre. Kb. 540 km megtétele után Koblenznél ömlik a Rajnába, az un. Deutsches Eck-nél (Német Sarok). Mivel fontos hajóút, a hajózást számos zsilippel könnyítik meg. Balpartján nagyforgalmú, kétvágányú vasútvonal van. A folyó mentén festői kis falvakat és mindössze egy nagyobb települést Cochemet láthatunk.

A Mosel vidékén látható 18 régi vár és kastély talán nem annyira ismert, mint a rajna-völgyi 24, de szép és érdekes helyeket itt is bőven találhatunk. Ezek közül is kiemelkedik Eltz vára (Burg Eltz). A várat a IX. században kezdték építeni egy szikla tetejére az Elzbach-patak völgyében. A szikla tetejére épített várról azt gondolná az ember, hogy a hasonló nevezetességeknél megszokott módon, egy magaslaton van. Nagy meglepetés ért minket, amikor azt láttuk, hogy ez a vár egy völgyben van, úgy is lehet mondani, hogy jól eldugva. Mind a Mosel-parti B416. sz. útról, mind a Trier és Koblenz közötti A48-as autópálya felől több lejáratnál is jól látható táblák jelzik, hol kell a vár felé letérni. Mindkét irányból Münstermaifeld község érintésével juthatunk el a vár parkolójáig. Innen párszáz méteres séta után érjük el a vár bejáratát. Már menetközben elénk tárult a völgyben álló vár, melyet körbefog a kis patak. A vár elsősorban földrajzi elhelyezkedése, rejtettsége miatt gyakorlatilag megúszta az elmúlt századok máshol jobban érvényesülő rombolásait. Ennek következtében eredeti épségükben és szépségükben megmaradtak a különféle korok építészeti emlékei, mindennapi használati és berendezési tárgyai. A belépődíj felnőtteknek 8 €, gyerekeknek 5,5 €. Csoportos látogatásnál kedvezmények. További információkhoz angol és német nyelven a www.burg-eltz.de oldalon juthatunk.

A várlátogatás után visszatérve a B416-ra, néhány kilométer után érünk a Mosel-vidék egyik legszebb településére, Cochembe. Ez a kisváros a Mosel sok kanyarulata közül az egyiknél fekszik, a folyó mindkét oldalán. Legismertebb (és leginkább szembetűnő) műemléke a város közepén emelkedő több, mint 100 méter magas dombon levő későgótikus vár, a ma már hozzá tartozó Reichsburg. A vár a város jelképe lett. A vár csaknem ezeréves, és hosszú történelme során többször gazdát cserélt, lerombolták, majd újjáépítették, jelenleg egy múzeumnak ad otthont. A váron kívül sétálhatunk a város hangulatos utcácskáin, vagy egy (a mi libegőnkhöz hasonlító) ülőlifttel felmehetünk a közeli dombon álló kereszthez, a Pinner-Kreuzhoz. Innen elénk tárul a város és környéke panorámája. A közelben (Klotten) szabadidőparkot is találunk, de nincs nagyon messze (kb. 40 km.) innen Nürburg, mely mellett a Nürburgringen rendezik a németországi Forma 1-es futamokat. A folyó mentén továbbhaladva, néhány kilométer megtétele után a Mosel német területen levő 10 (zsilippel egybeépített) vízierőművének egyikéhez a Moselkraftwerk Fankelhez érünk. A viszonylag nagy hajóforgalom miatt nem kellett sokat várni, hogy megnézzük az átzsilipelés folyamatát. A folyó jobb partjáról célszerűbb ezt a műveletet figyelemmel kísérni, mert, mert a tényleges zsilip ehhez az oldalhoz van közelebb. Az egyik oldalról a másikra Cochem valamelyik hídján mehetünk át.
A "zsiliplátogatás" után visszamentünk Cochembe, majd Ulmen felé hagytuk el a várost. (A Nürburgring felé is erre kell menni.) Az út egyre magasabbra vitt, és az egyik kiépített pihenőhelyről megcsodáltuk a vár, a Mosel kanyarulatai és Cochem panorámáját.

A Mosel-vidék legnagyobb városa a több, mint 100 ezer lakosú, csaknem 2000 éves Koblenz. A rómaiak által alapított város számos nevezetessége közül talán a legegyedülállóbb a korábban már említett Deutsches Eck, magyarul Német Sarok. Ez egy földnyelv, amit a Rajna és a Rajnába balról beleömlő Mosel alakított ki. A földnyelv két oldalán a német tartományok zászlai láthatók. A földnyelv tövében az un. Német egység emlékműve, melyet először 1897-ben állítottak fel. Az emlékmű fő alakja I. Vilmos császár hatalmas lovasszobra, melyet egy robosztus építmény tetején helyeztek el. A szobor körül - az emlékmű részeként - a német tartományok kőből kifaragott címerei láthatók. A szobor a háború végén megrongálódott, majd el is távolították. Jelenlegi helyén 1993 óta látható. Ottjártunkkor sajnos éppen valami építészeti munkát végeztek az emlékművön, ezért a szoborról készült fotók esztétikai értékét leronja a középen látható felirat, a munkát végző cég neve.
A Német sarokkal szemben, a Rajna jobb partján levő domb tetején látható Ehrenbreitstein vára. A mintegy ezeréves, zaklatott történelmű várban ma elsősorban helytörténeti jellegű kiállítások látogathatók, de gyalogosan vagy ülőliftet igénybe véve, a hegytetőről szép kilátás nyílik a városra. Többek között az u.n. Régi Várra (Alte Burg), ahol jelenleg a városi levéltár van, a 800 éves Szent Florin templomra (Florinskirche), vagy a hasonlóan régi Boldogasszony templomra (Liebfrauenkirche).

Koblenztől (az A61-es autópályán elindulva) mintegy 100 kilométerre fekszik Németország negyedik legnagyobb városa Köln. A Rajna két partján fekvő város sok régi és modern épületéről nevezetes, de mind között a dóm a legismertebb. Méreteivel, többek között tornyai 157 méteres magasságával a szó szoros értelmében kimagaslik az ország egyházi építményei közül. Nagy méretei és feltűnő elhelyezkedése ellenére a háború során szerencsére nem szenvedett különösebb sérüléseket. Mivel a főpályaudvar és a Rajna-part közelében van, nemcsak a gyalogosan, a belváros felől érkezők érhetik el könnyen, hanem vonaton vagy vízi járműveken utazók is. Már a szépen kialakított, oroszlános kopogtatóval ellátott gótikus bejáratnál is kicsinek érzi magát az ember. (Az összhatást egy kicsit lerontja a belső, huszadik századi ajtó.) Ez az érzés csak fokozódott, mikor megláttuk a hatalmas belső teret. Hasonló lenyűgöző hatást tett ránk az, amikor néhány évvel ezelőtt a kölni dómnál nagyobb római Szent Péter Bazilikába léptünk be. A méreteket a kétdimenziós képek nem tudják úgy érzékeltetni, mint amilyenek azok valójában.
A dóm ablakainak nagy része sokszáz évvel ezelőtt készült festett üvegből, melyeknek különféle neveket adtak (pl. Pünkösd-ablak, vagy Háromkirályok-ablak). A két nagy tornyon kívül számtalan, szintén a gótika jegyeit tükröző kis torony díszíti az épületet. A művészek a gótikára jellemző módon a legapróbb részletekig kidolgozták mind a figurákat, mind az egyéb díszeket.
A dóm külső részén különféle angyalkák és más emberalakok sorakoznak, egyik-másik mintegy kihajolva, mintha néznék az alattuk levő embereket. Akinek van még energiája, és ki tudja várni a sorát, az állítólag több, mint 500 lépcsőfok leküzdése után a csaknem 100 méter magasan levő kilátóteraszról gyönyörködhet Köln panorámájában.

A rómaiaktól 2000 évvel ezelőtt a Colonia nevet kapott város nemcsak a műemlékeiről és a kölnivízről nevezetes. Érdemes végigsétálni a belvárosban, megnézni a modern bevásárlóközpontokat és üzleteket, még akkor is, ha az itten árakat nem a magyar átlagjövedelemhez szabták.
Köln kulturális élete is jelentős, ami egyrészt a sok múzeumban és színházban nyilvánul meg, másrészt az a tény, hogy itt van az egyik legnagyobb német rádió-és tv-állomás a Westdeutsche Rundfunk (WDR) központja. Konrad Adenauer, akit 1949-ben az NSzK első kancellárjának választottak, ezt megelőzően Köln polgármestere volt.

Németország sokak által legszebbnek mondott tájegysége a Rajna völgye Mainz és Koblenz között. Mivel a Rajna ezen szakaszán nincs híd, el kellett dönteni, melyik oldalán járjuk végig a folyóvölgyet. Tanulmányozva a leírásokat, úgy döntöttünk, hogy a bal parton több a látnivaló, és szállásunktól ezt értük el kényelmesebben, úgyhogy az itt futó B9-es utat választjuk. Niederfell után egy rövid szakaszon követtük a Moselt, majd Alken váránál elhagytuk a folyót.
Úticélunk a Rajna-parti Bingen volt.
(Az 1300 km. hosszú Rajna Svájcban ered. Liechtenstein és Ausztria érintésével átfolyik a Bodeni tavon, svájci-német, majd francia-német határfolyó. Keresztülfolyik a legnagyobb német ipari területeken, végül Hollandiában, Rotterdam mellett ömlik az Északi-tengerbe.)
Útközben egy eddig még nem látott érdekes sebességmérő-jelző készülékkel találkoztunk.

A városhoz az út egy lejtőn közeledik, ahonnan szép kilátás nyílik a város látképét meghatározó Klopp-várra, a folyóra és a mindenhol jelen lévő szőlőültetvényekre. A folyón jelentős a hajóforgalom, és a mindkét parton kétirányban futó vasúti sínek sem sokat pihennek, köszönhetően a rengeteg (elsősorban teherszállító) vonatnak. Több helyen alagútban tűnik el a vonat, hogy aztán párszáz méterrel odébb újra kibukkanjon. Azt hiszem, ez a vidék nyugodtan büszkélkedhet azzal, hogy az egységnyi területre eső várak száma itt a legnagyobb.

Az időhiány és a várak nagy száma nem tette leheté, hogy minden egyes várat belülről is megnézzünk, ezért a külső szemlélődés mellett döntöttünk. Több kisebb vár után érünk egy Bacharach nevű kisvárosba, aminek óvárosát érdemes megnézni. Csak itt hat különböző kastélyt vagy várat számoltam össze. A kikötő közelében egy nagy hordóra festett szöveg jelzi mindenkinek (aki nem tudná), hogy Bacharach Weinstadt, azaz a borok városa. Az egyik legérdekesebb fekvésű vár a Burg Pfalzgrafenstein következik ezután. Ez a vár a folyó egy kis szigetét gyakorlatilag teljes egészében elfoglalja. Ideális helynek igérkezett arra, hogy a sziget birtokosa a folyón haladó hajóktól vámot szedjen. Ezt a helybeliek évszázadokon keresztül ki is használták.

Miközben a folyó mindkét oldalán egymást követik a szebbnél szebb várak, elérünk egy Urbar nevű kis településhez. Itt egy tábla jelzi (Loreleyblick) a folyóvölgy egyik legnevezetesebb helyét.
Pontosabban azt, honnan lehet a legjobban látni a Loreley-sziklát (az írásmód még a németeknél sem egységes, mert egyes helyeken Loreleinek is szokták írni), ami a túloldalon van. Ez a rosszhírű, de nevezetes szikla arról kapta nevét, hogy a monda szerint itt lakott egy Loreley nevű vizitündér, aki énekével magához csalogatta a hajósokat, majd azok a sziklához ütődtek hajójukkal és elsüllyedtek.
Elindultunk felfelé ezen az erősen emelkedő, szőlőtőkék sokaságával szegélyezett, kanyarokkal tarkított, kb. másfél kocsiszélességű úton. Ha szembejött egy másik autó, csak a kölcsönös udvariasság és óvatosság segített. Valószínűleg az én hibám volt, hogy nem találtuk meg az említett kilátópontot. Kárpótolt viszont egy másik kilátóhely, ami a Sieben Jungfrau (Hét Szűz) névre hallgat. Az elnevezés hét víz alatti sziklára utal, ami a monda szerint eredetileg hét kényeskedő nővér volt, csak a viselkedésük miatt váltak sziklává. Innen is ragyogó kilátás nyílt a Rajnára és környékére, és a helyi vendéglőben finom rétest ettünk.

Miután visszatértünk a folyópartra, csak pár kilométert kellett haladnunk, hogy megpillantsuk a Loreley-sziklát. Ezután nem sokkal elhagytuk a Rajna partját, és irányt vettünk Mosel-parti szállásunk felé.
A folyók környéke Németország legismertebb bortermő vidéke. A meredek domboldalakat mind a Mosel, mind a Rajna vidékén végestelen végig szőlőtőkék borítják. A legtöbb helyen messziről is jól látható nagy betűkkel feltüntették a szőlőbirtok tulajdonosának nevét. A választékban sokféle fehér- és vörösbor szerepel, száraz, félszáraz, édes, és aszú-változatban egyaránt. A borosgazdák a betérő vendégeket szívesen megkínálják egy kis kóstolóval is.

Az általunk bejárt tájak és települések oly sok további érdekességet rejtenek, hogy a jelen írás inkább csak kedvcsináló lehetett, mint részletes leírás.
Ha valakit egyéb (itt nem tárgyalt) részletek érdekelnek, a szerkesztőn keresztül megtalálhat.

Gyimesi László

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet - szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2008