Gyimesi László: Barangolások Németországban - 2006.

Az utóbbi hónapokban két alkalommal is jártunk Németországban. Az ezeken az utakon szerzett élményeimet osztom most meg mindazokkal, akik érdeklődnek e szép, változatos vidék iránt, netalán utazást is terveznek errefelé.

A szállás
A http://www.ferienwohnungen.de/europa/ oldalon látható a német szálláshelyek egyik legnagyobb választéka. Innen választottuk ki a Gasthof Zur Post nevű panziót, mely egy Achslach nevű hegyi faluban van, a leírás szerint 1095 méteres tengerszint feletti magasságban.

A panzió	és az étterme

Maga a település a cseh határ közelében, Németország Bayerischer Wald nevű országrészében található. A várhatóan szép környezet mellett nem utolsósorban azért is döntöttünk e szállás mellett, mert a reggelivel együtt 18 eurós fejenkénti és éjszakánkénti árat nagyon kedvezőnek találtuk.

Tájékozódás
Az utazást, a szállás és egyéb útközbeni helyszínek megtalálását nagymértékben megkönnyítette egy navigációs szoftver, valamint a koordinátákat szolgáltató, PDA-val egybeépített GPS-vevő. A külföldi célpontokat is házszám-szintig tartalmazó rendszer segítségével, külön térkép használata nélkül, gyakorlatilag háztól házig mehettünk az eltévedés veszélye nélkül. Nemcsak kis falvakban volt ez fontos, de pl. Münchenben is egyből odajutottunk a kívánt házhoz, akár autóval, akár városnézéskor gyalogosan mentünk. Egy másik felhasználási módjaként segítségével egyszerűbben tudunk autónkhoz visszatalálni.

Az utazás
Az út nagy része autópályán vezetett, ebből a magyar és osztrák rész fizetős, a német ingyenes volt. 10 napos matricákat vettem, a magyar területre 2500 Ft.-ért, az osztrákra 2130 Ft.-ért. Ez utóbbihoz az M1-en, a Mosonmagyaróvár magasságában levő benzinkútnál jutottam hozzá.
A magyar-osztrák határtól az A4-es, Bécstől Linzig az A1-es, majd innen a német határig az A8-as autópályán haladtunk. Ez a határ ma már csak jelképes, csupán egy tábla jelezte, hogy innen kezdve már Németországban, az A3-as autópályán megyünk, egészen Deggendorfig. Itt a B11 útra jobbra kanyarodva először ismét átmegyünk a Duna felett, majd folytatjuk utunkat észak felé. Kb. 16 km megtétele után balra kanyarodunk a REG14 jelű útra, ami 3-4 km után célunkhoz Achslachba vezet.

Az utakról és a tankolásról
A német (és osztrák) autópályák jó minőségükről nevezetesek, és ez a minősítés általában az alacsonyabbrendű utakra is vonatkozik. Sok helyen találkoztunk útépítéssel, vagy javítási munkálatokkal, melyek kisebb-nagyobb dugókat okoztak. Az úton folyó munkák miatti esetleges dugót az utolsó lejárat előtt jelzik, ezért ha valaki akar, még idejében lemehet az autópályáról. Érdekes módon a német autópályákon a benzinkutak elég ritkán következnek egymás után. Pl. az A92-es út Deggendorf és München közötti majdnem 150 km-én egyetlen benzinkút sincs. A vele csaknem párhuzamosan futó normál út mentén persze vannak kutak, de hát azokhoz le kell menni a pályáról, és azokat a pályán nem jelzi előzetesen tábla. A 95-ös benzin ára valamivel magasabb, mint nálunk, vagy akár Ausztriában is: 1,3 - 1,4 euró körül volt. Az egyes kutak árai között max. 10 eurocent körüli különbségek lehettek. (Ausztriában 1,17 és 1,25 euró között láttam a 95-ös benzin literjét.)
Az utakon - tekintettel a csak ajánlott maximális sebességre - gyorsabb a forgalom, mint itthon.

Ahol jártunk
A közeli és kicsit távolabbi környéken három jelentősebb várost (Passau, München, Regensburg) néztünk meg, valamint szállásunk közelében a bucheti vadrezervátumot.

Passau, a három folyó városa (németül: Drei-Flüsse-Stadt) néven is emlitett város - nevéhez illően - három folyó találkozásánál fekszik. Északról az Ilz, délről pedig az Inn ömlik Passaunál a kettő között, nyugatról érkező Dunába. Érdekes módon itt az Inn kb. 50 méterrel szélesebb, mint a Duna, mégis Duna néven folyik tovább a folyó.
Az autót az egyik parkolóházban hagytuk, melyet az említett navigációs rendszer segítségével gyorsan megtaláltunk. A parkolás díja megkezdett óránként 1,2euró. A behajtás előtt egy kártyát ad az automata, melyen a belépés időpontja látható. Itt az ideje, hogy egyeztessük óránkat a parkolóház órájával, nehogy pár perc túllépés miatt egy egész órát kelljen fizetni. A fizetés úgy történik, hogy a kártyát bedugjuk a fizetőautomata nyílásán, megjelenik a fizetendő összeg, és a feltüntetett címletek felhasználásával bedobjuk a megfelelő mennyiségű pénzt. Nem kell aggódni, ha nem tudjuk kiszámolni pontosan a pénzt, mert az automata hibátlanul ad vissza (legalábbis ilyen tapasztalatunk volt, és nemcsak itt, hanem más városokban is). Fizetés után visszakaptuk a kártyát (a visszajáró pénzt se hagyjuk ott…), amivel a kijáratnál elhelyezett sorompót tudtuk felnyitni.
A vízparton húzódó házsorairól Bajor Velencének is nevezett város kétezer éves múltra tekinthet vissza. A rómaiak 80-ban ezen a helyen várost alapítottak, az első itteni püspökségről pedig 739-ben tesznek említést. A város látképét azok a hidak teszik teljessé, amelyek a három folyó felett ívelnek.
Passau legjelentősebb magyar vonatkozású helye a Duna és Inn közötti óvárosban levő Niedernburg zárda. Ennek kápolnájában nyugszik I. István magyar király felesége, Gizella, aki mint II. Henrik német-római császár huga, férje halála után ide tért haza, és haláláig a zárda főnöknője volt.
Passauban sétálva mindenhonnan látható az Anger városrészben levő Szent-György hegyre (ami inkább mondható dombnak) épített un. felsővár. Az eredetileg püspöki palotában jelenleg múzeum van. A domb tövébe, a Duna és az Ilz találkozásához építették a 14. században az un. alsóvárat.

Passau	ez is
A Duna Passaunál	A Duna és az Ilz összefolyása
Az Ilz Passaunál	Az Inn Passaunál

A sok szép régi épület közül talán a dómot lehetne kiemelni, ami (hasonlóan sok más székesegyházhoz) egy római szentély helyére épült. A római katolikus templomokra jellemző gazdag díszítéssel itt is találkozhatunk. Két "leg" azonban kiemeli a templomok átlagából. Itt van Bajorország legnagyobb (majdnem nyolctonnás) harangja és a világ legnagyobb templomi orgonája.

Regensburg Passauhoz hasonlóan Duna-menti város, a víz folyása szempontjából kb. 120 km-el feljebb. Emiatt itt a Duna már lényegesen keskenyebb. Az autót itt is egy belvárosi parkolóházban hagytuk. A parkolási díj 30 percenként 0,7 euró volt.
Mint oly sok európai városé, Regensburg története is a kelta-római korba nyúlik vissza. A város középkori történelmének szomorú magyar vonatkozása az, hogy a 10. században kalandozó magyarok két vezérét végezték itt ki. A német történelem jelentős eseményei pld. középkori és újkori birodalmi gyűlések fűződnek Regensburghoz. Eseményekben gazdag múltjának megfelelően az óvárosi részben sok szép, régi épületet láthatunk. Ezek közül is kiemelkedik (és nemcsak fizikailag) a Szent Péter dóm. Ezen a helyen már a 11. század közepén egy román bazilika állt. Jelenlegi formáját a majdnem 300 évig tartó építés során, a 16. század közepén érte el, de a toronysisakok csak 1860-as években kerültek a helyükre. Hiába, jó munkához idő kell…
A dóm mellett található Andechser am Dom nevű éttermet csak azoknak ajánlom, akik ellenőrizni szokták a pincér által adott számlát. Szerencsére én is megnéztem, így kiderült, hogy a bőbeszédű hölgy kb. 10 eurót számított fel olyasmiért, amit nem is rendeltünk. Reklamációmra persze korrigált, de biztosan sokan vannak, akiknél bejön ez a trükk.

a Dóm	a Kőhíd
az Óváros	a Duna a Hajómúzeummal

Lesétálva a közeli Duna-partra, és az Eisener Brücke (magyarul: Vashíd) mellett először egy magyar hajót láttunk meg, ami jelenleg hajómúzeum. A hídon átsétálva egy hangulatos szigetre jutottunk, ami vélhetően a helybeliek kirándulóhelye, mivel strandoló, piknikező embereket láttunk, mindenféle korosztályból. Visszafelé a 12. században épült Steinerne Brücke-n (kőhíd) mentünk. Ezen a keskeny, régi hídon elsősorban gyalogosok közlekednek, de menetrendszerű autóbuszt is láttunk áthajtani rajta. A hídfőnél egy kőkapu alatt sétáltunk vissza a Duna déli partjára. Ez a kapu és az egész híd egy kicsit a prágai Károly-hídra emlékeztetett. A folyóval párhuzamosan halad a Keplerstrasse, melynek 5. számú házában élt, és 1630-ban ugyanitt halt meg a híres csillagász.

Az Isar-parti München (Berlin és Hamburg után) Németország harmadik legnagyobb városa. Történelme több, mint ezer évre nyúlik vissza, mert 1000 körül alapította Henrik herceg, akinek mellesleg "Oroszlán" volt a megkülönböztető neve. (Talán ez lehet annak az oka, hogy ottjártunkkor a várost rengeteg különféle színű és mintázatú utcai oroszlánszobor árasztotta el, hasonlóan a pesti tehénlázhoz). Autós szempontból érdekes lehet, hogy a belvárosi parkolóházakban 1 órányi parkolásért 2,5 eurót kell fizetni. Tulajdonképpen a müncheni kiruccanással az volt az elsődleges célunk, hogy felmérjük, mit néznénk meg egy későbbi utunk alkalmával (amikor persze elegendő időnk is lesz rá).

a Frauenkirche	a Városháza

Német ismerősünk szerint müncheni látogatásra minden időpont jó, kivéve az Oktoberfest (vagy ahogy nálunk hívják: a sörfesztivál) időpontja. Ekkor (a szeptember második és október első hete közötti 3 hét) ugyanis a szokásosnál jóval többen vannak a városban, és a sör ára is jelentősen magasabb.

Pár hónappal később, szeptember végén Bajorország déli részén, az Alpok közelében töltöttünk el néhány napot. A szállásfoglalás az előzőkhöz hasonlóan történt, ezúttal egy Wertach nevű faluban, mely az osztrák határ közelében van. A faluról a www.wertach.de oldalon lehet bővebben olvasni. Szállásunk a Gasthof Keller nevű magánpanzióban volt.
A fogadtatás a korábbihoz hasonlóan családias volt, azonban a körülmények annyiban mégis különböztek az előzőtől, hogy itt a ház körül egy komplett állattartó gazdaság volt. Reggelire pl. aznapi fejésű friss tejet kaptunk, melynek állaga inkább hasonlított az itthoni tejszínre, mint a tejre. Egyszóval nagyon ízletes volt. Háziasszonyunk mutatott egy érdekes füzetet, amelyben a panzió (és egyben családjuk) csaknem 140 éves történetét írták le 1868-tól napjainkig, igen élvezetes stílusban, sok képpel fűszerezve.
Maga a falu is említést érdemel, mert sok szép háza és egy érdekes temploma van. Télen is érdemes ide eljönni, mert rengeteg jóminőségű sípálya található a közelében. A turisták részére a faluban levő iroda kultúráltan, sok prospektussal ellátva segít a szabadidő hasznos eltöltésében, legyen szó az év bármely időszakáról.

Az utazással kapcsolatban egy megjegyzés: a 10 napos osztrák matrica ára az előző utunkhoz képest 50 forinttal, 2180 Ft.-ra emelkedett.

Dél-Németország egyik szép kisvárosa Füssen. Közelében van két bajor királyi vár, melyek közül legalább az egyiknek a képe minden német útikönyvben szerepel.
A várak közelében levő parkolóban egész napra 4 euróért lehet (kell!) parkolni.
A parkoló koordinátái (GPS-rendszerrel rendelkezők részére): N47°33'17"; E10°44'8".
(A koordináták pontossága egy adott helyen elsősorban a felhasznált eszköztől függ. Mivel 1" eltérés kb. 30 méternek felel meg, a másodperc értéket nem kell túl szigorúan venni, mert a megadott pozíció közelében is látható már pl. az adott parkoló.)
A két kastélyról további információk találhatók a www.neuschwanstein.de oldalon.

Hohenschwangau kastélyát az akkori bajor trónörökös (aki később II. Miksa néven király lett) egy középkori vár romjaira építtette a 19. század harmincas éveiben.

A várhoz a parkolóból gyalog lehet felmenni egy kis emelkedő leküzdése révén.

A másik vár, Neuschwanstein sokkal ismertebb és látványosabb. II. Lajos bajor király (II. Miksa fia és utódja) a müncheni színház díszletfestőjével terveztette meg a nem véletlenül mesekastélynak is nevezett épületet. A várhoz többféleképpen juthatunk fel. Annak ellenére, hogy végig aszfaltút vezet, a turisták részére nem engedélyezett a ráhajtás. A legkényelmesebb és leggyorsabb az autóbusz, melyet 1 útra 1,8 euróért oda-vissza 2,3 euróért lehet igénybe venni. A másik variáció a lovaskocsi, amivel csak egy darabig mehetünk, ha kifizetjük az egy útra szükséges 2,3 eurót. A legolcsóbb és persze legfárasztóbb, ha gyalog megyünk fel. Az út elején levő tábla szerint 30 perc alatt a kastélyhoz lehet jutni, azonban a helyenkénti erős emelkedők miatt 40-50 percet nyugodtan lehet rá számolni. A lovaskocsik végállomásánál kétfelé ágazik az út, a kastély és a Mária-híd (Marienbrücke) felé. A korábbiaknál is meredekebb út ellenére javaslom a hidat is felkeresni. Útközben még egy kilátóból megcsodálhatjuk Hohenschwangaut és a mögötte-mellette levő két kis tavat. A 35 méter hosszú Mária-hidat egy kb. 25 méter mély völgy két oldala közé építették. Gyakorlatilag csak innen látható teljes egészében a kastély. A képeslapokon leginkább szereplő irányból csak valamilyen légijárműről lehet látni.

Miután kigyönyörködtük magunkat a látványban, érdemes közelebbről is megnézni a kastélyt, amihez egy enyhén lejtős úton juthatunk.

A bejárt vidék másik nevezetes turistacélpontja a Wetterstein hegység és egyben Németország "teteje" a 2962 méter magas Zugspitze. Szerencsére remek idő volt, ragyogó napsütéssel.
(A www.wetteronline.de oldal pár nappal korábban arról tájékoztatott, hogy fenn plusz 5-6°C van, ezért melegebb ruhával is elláttuk magunkat. Mint később kiderült, feleslegesen.)
Német oldalról az Eibsee felől, osztrák oldalról Ehrwald irányából kabinos drótkötélvasút (németül Seilbahn, angolul cable car) visz fel közvetlenül a csúcsra. Van még egy harmadik, rövidebb drótkötélvasút is, de annak alsó állomásához csak fogaskerekű (Zahnradbahn, illetve cog wheel train) vasúttal juthatunk el. Mi az Eibsee-t választottuk kiindulásul, mert itt egymás közelében van mindkét jármű megállója.
Az Interneten a www.zugspitze.hu oldalon rengeteg, a Zugspitze-vel kapcsolatos információt találhatunk. Többek között (tekintettel az egyre terjedő navigációs rendszerekre) közlik a különféle kiindulási pontok pontos címét is. Sajnos az Eibsee-vel kapcsolatos cím nem jó (a feltüntetett utca nem is létezik).
Az Eibsee-hez a legrövidebb út Ausztrián keresztül vezetett. Ez errefelé nem jelent különösebb szenzációt, mivel a határátlépés jóformán észrevétlen, függetlenül attól, hogy autópályán, vagy egy kisforgalmú hegyi úton akarunk az egyik országból a másikba menni. Csak az EU-kék színű, "Bundesrepublik Deutschland", illetve az 1 km-es előjelző táblával kiegészített "Republik Österreich" tábla utal arra, hogy egy másik ország következik. A korábban vámházként funkcionáló épületekben több helyen panziót üzemeltetnek.
Az Eibsee melletti parkoló 2,5 euróért egész nap használható.
A parkoló koordinátái: N47°27'28"; E10°59'32".

A csúcsra feljutás ára szezontól függ, télen valamivel kisebb. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az utolsó járat háromnegyed ötkor indul lefelé. Valószínűleg ez télen még korábbra esik. Amikor mi voltunk, még a nyári tarifa volt érvényben (a téli időszak az idén október 17-től 2007. május 1-ig tart). Ennek értelmében egy út 25 euróba került, oda-vissza 45 eurót kellett fizetni (nem hiszem, hogy túl sokan vettek csak egy útra érvényes jegyet). Az is igaz, hogy ezért a két főre több, mint 25 ezer forintért a lehetőségek függvényében szabadon meg lehetett választani az utazás eszközét. Ezzel együtt is nagyon drága volt.
Végülis úgy döntöttünk, hogy a leggyorsabb úton, a drótkötélvasúttal megyünk fel a csúcsra. Az alsó állomás tájékoztatója szerint a csúcson +12°C a hőmérséklet, a látótávolság 180 (!) km. A kabinba kb. 20 fő fért be. Sajnos az ablakok nem üvegezettek voltak, hanem valami plexiszerű műanyag borította, amely eléggé homályos volt, emiatt alig lehetett valamit látni a tájból. Tízpercnyi kellemes ringatózás és a két tartóoszlopon való zökkenések után értünk fel a csúcsra.
A tetőn derült, napos idő fogadott, és a látvány sem volt mindennapi. Köröskörül magas, hófödte hegyek (amik persze hozzánk képest alacsonyabbnak látszottak), a völgyben a híres üdülőhely Garmisch-Partenkirchen házai, valamint az Eibsee és környéke. A Zugspitze ideális hely különféle távközlési hálózatok és meteorológiai állomások részére, melyet ki is használnak. A hegytetőn egy viszonylag nagy kilátóteraszt alakítottak ki, ahol különféle éttermek, sörözők kaptak helyet. Az egyik pl. úgy hirdeti magát, hogy "Németország legmagasabban levő sörkertje", ami ez esetben igaz is. Egy bajor népviseletbe öltözött idősebb úriember havasi kürt és bajor népzenei bemutatót tart, körülötte padok és asztalok, ahol hozott, vagy a helyszínen vásárolt étel-ital is elfogyasztható. A turisták jelentős része japán, ami általában jellemző volt az általunk bejárt helyszínekre. Ennek tükrében nem véletlen, hogy a német mellett japán nyelvű feliratok voltak a leggyakoribbak.
A négy égtáj irányában tájékoztató táblák mutatják, melyek azok a hegyek, amiket abban az irányban látni lehet. (A Föld görbülete miatt a kb. 120 km-re levő ausztriai Grossglockner alacsonyabbnak látszik, annak ellenére, hogy valójában több, mint 700 méterrel magasabb, mint a Zugspitze.) Ezeken a táblákon az adott irányban levő városok nevei is olvashatók, és nem csak a közeliek, pl. Innsbruck, hanem Sydney vagy New York is, a hozzájuk tartozó távolságértékekkel. A fentieken kívül feltüntették a földrajzi koordinátákat és a tengerszint feletti magasságot is, ami kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy leteszteljük saját GPS-eszközünket.
A tető egyik végében egy ajtó felett a "Herzlich Willkommen in Tirol" felirat és a mellette levő "Land Tirol" tábla jelzi, hogy osztrák területre léptünk. Itt van az osztrák területről érkező drótkötélvasút felső állomása. (Az osztrák oldali pálya valamivel rövidebb, mint a német, mert magasabbról indul. Ennek ellenére ugyanúgy 45 euró az oda-vissza út díja, mint a német oldalról indulóé.) Az odavezető folyosó oldalán a világ minden részéről érkezett grafomániás turisták rakták le névjegyüket. Természetesen honfitársaink sem maradhattak ki. A folyosó egyik végén vaslépcsőn mentünk le egy teraszra, ahol még megmaradt a ki tudja, mikori hó. Visszafelé a "Freistaat Bayern" tábla mutatja, hogy ismét Németországban vagyunk.

A visszautat egy kicsit hosszabbra terveztük, mert beiktattunk egy kis fogaskerekű utat is. A Gletscherbahn-nak nevezett rövid drótkötélvasút a mintegy 300 méterrel alacsonyabban, 2600 m. magasan fekvő Sonn Alpin-ig vitt. Innen indult a fogaskerekű (az utolsó járat fél ötkor), amit klausztrofóbiásoknak nem ajánlok. A vasút az első 4800 méteren egy sziklába vájt, többnyire teljesen sötét, meredeken lejtő alagútban halad, kb. 25 percen keresztül. Riffelriss feltételes megállónál jutunk ismét a szabadba. Újabb 20 perc után érkezünk Eibsee állomásra, ahonnan néhány perces sétával visszajutottunk autónkhoz.

Szállásunktól nem túl messze fekszik a Bodeni-tó, Nyugat-Európa második legnagyobb tava (a Genfi tó előzi meg) és valamivel kisebb a Balatonnál is, amely egyébként Közép-Európa legnagyobb tava. Partvidékén három ország, Németország, Ausztria és Svájc osztozik. A Svájcban eredő Rajna osztrák területen ömlik a tóba, átfolyik rajta, Konstanznál német-svájci határfolyóként jelenik meg újra, majd a hollandiai Rotterdam közelében éri el az Északi tengert.

Ideiglenesen elhagyva Bajorországot, és Baden-Württemberg tartományba lépve, Friedrichschafennél érjük el a Bodeni tavat.

A város legismertebb épülete, ami egyben jelképe is, az egykori zárda kéttornyú temploma. Ehhez a városhoz fűződik a híres léghajóépítő, Ferdinand von Zeppelin munkássága. Emlékét egy állandó kiállítás őrzi.
A tókörnyék másik nevezetes városa Konstanz, amely egyben német-svájci határváros, a szó szoros értelmében is, mivel a határvonal a városon belül halad. A város gazdag műemlékekben, mert szerencséjére, az utóbbi néhányszáz év háborúi elkerülték.

Ezek felsorolása helyett egy szokatlan szoborcsoportból képzett díszkutat említenék meg, ami a város egyik szép utcáján látható.

Gyimesi László

Ha valakinek további kérdése van, bátran írja meg!

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.