Györgyi Gábor: Bringatúra a Tour de France legendás hágóin – 2004. július 9-27.
Sok bringáshoz, bringatúrázóhoz hasonlóan én is már évekkel korábban álmodoztam róla, hogy egyszer milyen jó lenne a Francia Alpokban kerekezni. Két dolog miatt vonzott a hegység: egyfelől teljesen más érzést ad leküzdeni olyan emelkedőket, ahol kerékpáros legendák, hősök versenyeztek egymással, olvasni az aszfalton a szurkolók festéseit, stb., másfelől pedig egyszerűen az eddig csak Tv-ben (és interneten) látott táj is vonzott: az osztrák, olasz és svájci Alpokban már kerekeztem, ám a Francia Alpok még hiányzott a gyűjteményemből. Ráadásul itt egymást érik az emelkedők, és itt találhatók az Alpok legmagasabb hágóútjai is. 
Tavaly, 2003-ban az Adria mentén megtett és sikeresen megszervezett túrám elég önbizalmat adott egy idei Francia-Alpok túrához. Volt abban a túrában külföldre történő vonatozás, hosszú tengeri hajóút, és a nyugati országokhoz képest kevéssé infrastrukturált (kempingek, bringaboltok, turistainformációs irodák) országban, Montenegróban is gond nélkül kerékpároztam néhány napot.
Az útvonal magától adódott: a Riviérától a Mount Blanc lábáig, vagy fordítva. A le- és visszajutásra (Ljubljanáig, illetve Olaszországon belül) a szlovén és olasz vasutat terveztem igénybe venni.
Noha éppen júliusban halad végig Franciaországon a Tour de France, pár nappal célszerűnek tűnt elkerülni, hiszen elhaladását – éppen a hegyek között – szurkolótömegek és lezárt utak, megtelt kempingek jelzik.
Az interneten (Trento Bike Pages) olvasott külföldi túraleírások tapasztalatai alapján fel kellett arra is készülnöm, hogy 2500-2700 m magasan kerekezve akár hózápor is elkaphat, sőt éjszaka fagyközeli hőmérséklet is meglephet a völgyi kempingekben.
1. nap: (Budapest – VONAT – Szombathely – Zalalövő – VONAT – Ljubljana = 94 km + 370 m szintemelkedés
2004. július 9-én vonattal utaztam Szombathelyig, ahonnan Zalalövő felé – következő vonatom indulásáig időm lévén – kis kitérőt tettem a rendezett osztrák falvak, dombok közé. Estére vonattal már Ljubljanába érkeztem.
2. nap: Ljubljana – Postojna – Sezana – Trieszt (I) – VONAT – Bologna = 122 km + 670 m szintemelkedés
Másnap, hogy a négy olaszországiból két vonatozást letudhassak alaposan belehúztam: el akartam érni a 4 órás Trieszti vonatot. A postojnai hegyekig hátszélben gyorsan forgott a pedál, ám a hegyeken átkelve megfordult a szél; a tenger felől ellenem fújt. Az utolsó órában már harcot vívtam az idővel. Most először vonatoztam Olaszországban; kellemes tapasztalatokat szereztem; minden helyi, vagy regionális vonaton lehetett kerékpárt szállítani. Bolognában egy holland kerékpártúrázó párhoz csatlakozva, együtt kerestük és találtuk meg a kempinget.
3.nap: Bologna (10:25) – VONAT – (12:37) Voghera (13:02) – VONAT – Imperia (16:13)
Imperia – San Remo – Camporosso (fr. határ előtti kemping)= 84,3 km + 550 m szintemelkedés
Vasárnap már úgy ébredtem, hogy két vonatozás után – életemben először – a francia Riviérára érkezhetek, ahonnan egyúttal a csomagos túrám javát is megkezdhetem. Alaposan meglepett, hogy még az olasz riviérán is alig találtam vasárnap is nyitva levő boltot. Bár a határ innenső oldalán vertem fel sátram, sötétedésig még átkerekeztem a francia Mentonba és a hegyek közé.
4.nap: Camporosso (I) – Monte Carlo (F) – Nizza – St Saveur sur Tinee (510m) =111km + 840 m szintemelkedés
Július 12-én, hétfőn gyönyörű időben érkeztem a virágos, pálmafás francia Riviérára. Monacót a hegyoldalban messziről meglátva, először arra gondoltam: mit szeretnek úgy rajta? Olyan, mint egy betondzsungel. Közelről már valóban szép, tiszta, rendezett, csillogó, elegáns volt. A hercegi palota mellől szép kilátás nyílt az öbölre, ám sajnos sötét fenyegető felhők érkeztek keletről, melyek Nizzában utol is értek. Nizzában mire éppen megúntam a városi forgalomban való közlekedést, kiértem a tengerparti plázson vezető kerékpárútra. Az eső elvonulta után szép napsütésben tértem be az egyre magasabb hegyek közé. Jó érzés volt az út mellett olvasni másnapi hágómat előjelző táblát: Cime de la Bonette: 2802 m – Európa legmagasabb aszfaltos hágója.
5.nap: St Saveur sur Tinee (510m) – Isola – St Etienne de Tinee (1150m) – Cima de la Bonette (2802m) – Jausiers – Barcelonnette (1136m) = 100km + 2368 m szint
Kedden eddigi legkeményebb csomagos túranapomba vágtam bele: 2300m szintemelkedés 54 km-en át egyfolytában fölfelé: 500m-ről 2802 m-re. 
A kezdeti lankás völgy St Etienne de Tineeig tartott. Érdekes volt, hogy a lombos erdő csaknem az erdőhatárig tartott, fenyőkkel errefelé kevésbé találkoztam. Kb. 1700 m fölött már mezőn kerekeztem, egymást érték a hajtűkanyarok, és a hegycsúcsok magassága is fokozatosan “közeledett”. Kb. 2500m magasan jól esett, amikor egy autóból nem csak odadudáltak nekem, hanem a család meg is tapsolt. 4 és fél óra kaptató után értem fel a 2802m magas hágóra. Büszkeség töltött el; csomaggal nem sokan tekernek fel idáig, hát még magyar kerekesek (az elmúlt 10 évben általam olvasott bringás magazinokban ilyennel még nem találkoztam). Körülöttem mindenfelé kopár és néhol havas csúcsok; egy részük alattam. A lejtőn az 1136 m magasan fekvő Barcelonnette-ig gurultam.
6.nap: napi csomaggal: Barcelonnette (1136m) – Cayolle hágó (2327m) – St Martin (1035m) – Col des Champs (2045m) – Colmars (1235m) – Col d’Allos (2240m) – Barcelonnette (1136m)= 127 km + 3246 m szint
Nehéz csomagmentes “pihenőnap” következett: sorrendben előbb a Cayolle hágóra, majd a csendes, békés Champs hágóra és végül az Allos hágóra kapaszkodtam fel. Az elsőt a kezdeti szép szurdokvölgy, majd a virágos legelők és szép hegyek miatt sok bringatúrázó sorolja a kedvencei közé. A nap utolsó emelkedőjén már a lemenő Nap fényében kerekeztem. Bár korábban eléggé elfáradtam, az egyenletes meredekségű kaptató és a kellemes hajtűkanyarokkal tűzdelt barátságos hegyoldal teljesen felpörgetett. Az este – július 14-e, a franciák nemzeti ünnepe lévén – tüzijátékkal zárult.
7.nap: CSOMAGGAL: Barcelonnette (1136m) – St Paul – Col de Vars (2111m) – Guillestre (1000m), majd
KIS CSOMAGGAL, levezetésként: Guillestre (1000m) – Chateau Queyras – Col Agnel (2744m) – Chateau Queyras – Guillestre (1000m) = 142 km + 2819 m szint
Hiába terveztem ide egy pihenőnapot, amíg nem esett – és erőm el nem fogyott – nem akartam egy napot elpocsékolni; szép időben haladni kell, várnak az új hágók! – vallottam. A Jausiersi turistahivatalban két nappal korábban olvasott előrejelzésnek megfelelően gyönyörű időben folytattam utam a Vars hágó, azon túl Guillestre felé. Noha hétköznap volt, rengeteg bringással találkoztam. Nagyon élveztem Franciaországban a kerékpározás ilyen mértékű hétköznapiságát, népszerűségét. St Paulnál elővettem az otthon, internetről kinyomtatott, adott hágóra vonatkozó meredekség-diagramot, mely kilométerenként jelezte, mire számíthatok; így nem érhetett meglepetés. Noha a Vars hágó nem tartozik a híresek közé, nekem nagyon elnyerte a tetszésemet. Szép, sziklás, imitt-amott havas hegyek, virágos, füves legelő, kék égbolt. Jelezvén a kerékpározás elfogadottságát az út menti kilométerjelzők nem csak a hágóig hátralevő kilométert és az aktuális magasságot mutatták, hanem egy kerékpáros ábra mellett az aktuális meredekséget is, pl 10%. Guillestre környékére érve jól mutatta a meleget, amint egy fölfelé tekerő fiú – a napszúrást elkerülendő – nyakát ruhával terítette le. A városka mögött az első gleccseres hegyek bukkantak elő. Nem sokkal sátorállítás után – mint fél napi program – már neki is vágtam a Francia Alpok egyik legmagasabb hágójának, a 2744m magas határhágónak, a Col Agnelnek. Guillestrét elhagyva hosszú kilométereket át egy vadvizi kajakosok által is felfedezett patak fölött 100-200 méterrel, a hőséget árasztó szurdokvölgy oldalában kerekeztem. Az igazi hágóút csak 1400 méter magasan kezdődött, ám ez egészen 2000 méterig tájképileg semmi szépséget nem nyújtott; ám onnan… gyönyörű sziklás hegyek, szépen tekergő út, imitt-amott hófoltok és mormotafüttyögés. A 2744 m magas tetőről gyönyörű panoráma nyílt visszafelé, de előre, Olaszország felé is. Napsütésben még 1 8-kor is elég volt az alul-fölül rövidujjas öltözet. Egy óra gurulás végén már meg is érkeztem a kempingbe.
8.nap: Guillestre (1000m) – Col d’Izoard (2361m) – Briancon – Col du Lautaret (2058m) – Bourg d’Oisans (730m)= 122 km + 2244 m szint
A csomaggal célba vett hágók sorát, talán a legnagyobb legendával, a 2361 m magas Col d’Izoarddal folytattam. Nagy élményt jelentett híres elődök nyomában tekerni. Felrémlettek bennem a Tour magazin 2003-as, centenáriumi számában látott Tour képek a hágó hőseiről, pl. Fausto Coppiról és Gino Bartaliról. Nem sokkal a meredek rész előtt, egy árnyas emlékműnél egy kedves, kb. 70 éves kerekessel beszélgettem negyed órát. A 9-10%-os kaptató alaposan megdolgoztatta lábizmaimat. Mégiscsak 14+24 = 38 kg-t kellett felvinnem a tetőre. Az idővel szerencsém volt, hiszen éppen fölfelé bújt el a Nap, ám az utolsó 1-2 km-re már kisütött. 
Az emelkedő jellegzetes sziklaalakokkal díszített egyébként morénás részén, a Casse Desertnél jópár turista állt meg fotózni; nem sokkal később Fauto Coppi és L Bobet emlékművéhez értem. A hágó utolsó kilométerén jólesett, amikor egy francia bringás csomagommal meglátva odaszólt: “-Bravo!”
A fekete felhőktől és távoli égzengéstől nem zavartatva fél órát időztem a hágón, ám haladnom kellett: várt az eső. A lejtő nem véletlen volt hibátlan minőségű: 1-2 éve itt haladt el a Tour. Fölfelé nézve az út jobb oldalán még egy keskeny sávot is kijelötek a bringásoknak!
Brianconban egy órát vártam az eső végére, majd elhatároztam: a szürke idő ellenére el akarok jutni le Bourg d’Oisansba, hiszen arrafelé világosabbnak tűnt. Nem sokkal a 2058 m magas Lautaret hágó előtt eredt el újra az eső. A híres Galibier hágót alig lehetett látni. Nem volt valami szívderítő a felhő által lefejezett, gleccser borította, 4000 m-t közelítő La Meije. A lejtőn ugyan bőrigáztam, ám ahogy reméltem, az utolsó 10km-t már száraz úton tettem meg; egy duzzasztott tó fölött szivárvány üdvözölte az eső végét. 4-5 nappal a Tour de France érkezése előtt a város szélén is álltak már lakókocsik, lakóautók, sőt a kempinghez tartozó focipályát is megnyitották a Tour szurkolók részére. (A kempingben – idén ? – én voltam az első magyar, informált a recepciós.)
9.nap: “PIHENŐNAP”, napi csomaggal: Bourg d’Oisans (730m) – l’ Alpe d’Huez (1860m) – alsó hajtűkanyarok egyike (970m) – l’ Alpe d’Huez (1860m) – Col de Poutran (1996m) – Bourg d’Oisans = 77 km + 2241 m szint
Szombat reggel már rengeteg amatőr bringás tekergett a városka utcáin és készült fel a híres Alpe d’Huezre. A településen – és mint később fent, az 1860m magasan fekvő Alpe d’Huezen tapasztaltam – nyáron minden a kerékpározásról és a Tour de Franceról szól: kirakatokban kerékpárosfigurák, vagy sárga mezek kilógatva; több helyütt hivatalos Tour pólót, sapkát, stb. árultak. A max. 10000 lakosú település kerékpárüzletében minden profi csapat mezét, nadrágját, zokniját, sapjáját, kesztyűjét kapni lehetett mindenféle méretben. Persze emellett árultak 2 féle Alpe d’Huezes mezt (én is büszkén hordok már egy ilyet), de más hágókról is néhányat. A kirakatban korábbi évek Alpe d’Huez-i befutójának győzteseiről szóló újságcikkek, fotók szerepeltek. Megértettem, mit jelent az ittenieknek a Tour de France. 
Bár úgy készültem, hogy megállásokkal, filmezésekkel tekerek fel az átlagosan 8%-os emelkedőn az 1860 m magasan fekvő Alpe d’Huezbe. Hiába volt nálam felesleges cucc is a kb. 4-5 kg-os csomagomban, mégis útközben úgy döntöttem: megállás nélkül tekerek végig. Igyekezetemnek köszönhetően sorra előzgettem a könnyű versenygépen tekerő kocabringásokat, engem a bő óra alatt kb. 5-6-an előztek csak meg. A hajtűkanyarokban egy táblán a magasság mellett egy-egy korábbi év győztesének a neve is szerepelt. Mind följebb érve mind több lakóautós szurkoló állt az út mentén és várta a Tour kb 4-5 nappal későbbi érkezését; autóikban rádión vagy TV-n követték az aznapi versenyt. Hihetetlen élmény volt megélni; ráadásul én nem autóval, hanem a tengertől kerékpáron érkeztem oda. Az egyik egyenesben egy forrás mellett egy fiatal kölyök jelezte, kérdezte: “-Kérsz hűsítő vizet a hátadra, nyakadba?” – miért is ne; hadd éljem meg én is azt, mint a profik – gondoltam és bólintottam. Hideg volt! Fentebb kb. 4 km-rel a falu előtti hajtűkanyarokban pedig két fotólabor egy-egy profi fotósa örökítette meg az éppen forduló kerekeseket. Mire megkerültük őket, ők már nyújtották is a kis cédulát, hogy kb. 2 óra múlva milyen kóddal hol lehet megnézni a képeket, és igény esetén rendelést is ott lehet leadni. Amekkora élmény volt, meg is tettem: hazapostáztattam.
Mivel először megállás nélkül hajtottam fel Alpe d’Huezbe, délután a nap folyamán másodszor is visszakapaszkodtam; ezúttal már sietség nélkül, gyönyörködve, fotókat készítve és filmezve.
10.nap: Le Bourg d’Oisans (730m) – Col du Lautaret (2058m) – Col du Galibier (2645 m) – Valloire (1430m) – Co du Telegraphe (1520m) – St Michel (711m) = 90 km + 2182 m szint
Tovább tartott a jó idő: vasárnap szintén rengeteg bringással együtt – ám náluk sokkal jobban megpakolva – már a 2645 m magas Galibier hágó szerepelt a programomban. A Les Deux Alpes-i leágazás után két alkalommal is együtt hajtottam könnyű versenybringás srácokkal; miután előzés után semmivel sem mentek nálam gyorsabban, pár kilométer erejéig dacból én álltam eléjük az élre. Persze néha átkoztam is nyughatatlanságom “-Gábor, miért csinálod ezt, ezután jön még csak a neheze: a 7-8 %-os Galibier hágó!” A Lautaret hágó ezúttal is osztott pár csepp esőt. Rövid pihenőm alatt tűnt fel, hogy ez a nyereg és a kis étterem a kiülős asztalaival tulajdonképpen épp olyan a franciáknak, mint nálunk a helyieknek Dobogókőn a Matyi büfé J Feljövünk, egy kis duma, csevely, majd gyerünk tovább, vagy haza. 
A Galibier hágó déli oldala gyönyörű tájjal és kilátással erősítette meg bennem, hogy nagyon jól döntöttem, amikor az egész túrára a dél-észak irányt választottam. Szépen látszott a Lautaret hágóra és az onnan továbbvezető kocsiút, a Briancon felé nyíló völgy, a La Meije csaknem 4000 m-es havas csúcsa, gleccsere és a hágóút is. Egyik egyenesben pedig teljesen pontosan felismertem a Virtaul Alps honlapom látott fotót(http://www.aukadia.net/alps/gal.htm ): itt készült – örvendtem.
Kb. 7 km után értem a Tour alapítójának, Henri Desgrange emlékére emelt emlékműhöz, ahonnan az autósok többsége az alagutat választotta, mi, a kerekesek szinte kivétel nélkül megtettük a 2645 m-es magasságig vezető utolsó, valóban meredek kilométert. Csaknem 2000m-rel lentebb, St Michael olcsó, önkormányzati kempingjében vertem sátrat és bíztam benne: holnap szép időben kerekezhetek a Madeleine és a la Croix de Fer hágókra.
11.nap: “PIHENŐNAP”, napi csomaggal: St Michel (711m) – La Chambre (495m) – Col de la Madeleine (2000m) – La Chambre (495m) – Col du Glandon (1924m) – gurulás a duzzasztott tóig (1700m) – Col de la Croix de Fer (2068m) – St Jean – St Michel (711m)= 148,14 km + 3697m szint
A Madeleine hágó ugyan csupán 2000 m magas, ám emelkedője 20 km-en folyamatosan 7,5%-os meredekségű. Az alja akár Magyarországon is lehetne; többnyire zárt, lombos erdőben vezet; igazán kb. 1400m fölött válik szebbé a táj, ahonnan már kilátás nyílik a hegyekre, legelőkre. St Francois Longchampban egy apa-fia párossal akadtam össze, akiket a mama autóval kísért; parkolóban találkoztak és kaptak az autóból enni, inni. Filmezés, fotózás után a fiúval ismét összefutva hatalmas presztizscsatába “keveredtünk.” Hiába figyelmeztettem magam, hogy rám vár még egy hasonló hágó délután és nem kísér autó, mégsem bírtam magammal. Az utolsó 2 km-en igazi verseny zajlott: hol én, hol ő vezetett, néha egymást kóstolgattuk. A célegyenesbe érve az étterem teraszáról többen figyelték gyorsulásunkat, majd a kivágot sprintet, 1500m szintemelkedés után. Amikor elsőként értem a hágót jelző táblához, hatalmas katarzist éreztem. Nehezebb bringával és cuccal is győztem.
A Glandon hágó alja a Madeleinehez hasonlított; középső szakaszán ritmusom megtalálva nagyon jó ütemben fogyasztottam a kilométereket. Diagram híján egyre csak vártam, hogy mikor következik az emlékezetből rémlett utolsó néhány meredek kilométer. 1500m felett a fák fokozatosan elfogytak; az utat több helyütt vízcsobogás kísérte. Egy hídról jól látszott néhány, a meredek domboldallal “mérkőző”, kiállva hajtó kerekes. A hágóút igazából csak az utolsó másfél kilométerre lett igazán meredek: 11 %-os; itt két bringás is csak drótszamarát tolva tudott továbbhaladni. Jó erőben lévén a Croix de Fer hágó előtt még egy kis kitérőt tettem lefelé a völgyben: a duzzasztott tóig pár kilométert tekertem vissza. A Croix de Fer hágón engem megszólított német kerekesekkel váltottam néhány mondatot és fogadtam jóleső elismerésüket. A Galibier hágót követő napon 3700 m szintet tekertem. Ezzel pihentem rá a következő nehéz napomnak, az Alpok második legmagasabb hágójának, a 2770m magas Col d’Iserannak J
12.nap: St Michel (711m) – Modane – Lanslebourg – Bonneval sur Arc (1787m) – Col de l’Iseran (2770m) – Bourg St Mourice (836m)= 127,33 km + 2225 m szint
Szürke időben, majd nemsokára esőben kezdtem a kerekezést. Szerencsém tovább tartott, hiszen nem kellett sokat fedél alatt várnom, hogy továbbhajthassak. Modane után továbbra is lankásan emelkedő szép, széles völgyben hajtottam; a felhők idővel szétoszlottak és szép napos idő lett. Egy tábla büszkén hirdette: “Az önök biztonsága érdekében fejlesztjük hegyi útjainkat. Jó minőségű utak terve 2004-6. Bessans környékén már érezhetően nemzeti park környékén haladt az út; virágok, szép mező, vízesések, csend, nyugalom, csekély forgalom. Bonneval sur Arctól, 1787 m magasan kezdődött az igazi – 14km hosszú, átlagosan 7,3 % meredekségű – hágóút. Szemben és előrefelé is több helyen lehetett gleccsereket látni. Az egyik hegycsúcs elé úszott felhőpamacs nem véletlen töltött el aggodalommal; hamarosan a hágó környéke is beszürkült; idő kérdése volt, hogy mikor kezd el esni. Három 2600 m fölötti hágó után ezt már nem úszhattam meg. Az ember ugyan szeret utóbb kalandokról mesélni, de nem hiányzott, hogy 2500m-en nyakamba kapjam a hideg esőt, esetleg ködben hajtsak. Ugyanakkor nem akartam visszafordulni és egy napot veszíteni. 
Szerencsére csak az utolsó 3km-en eredt el az eső; alul rövidben maradtam, fölül azonban esőkabátot húztam. Elszántan pedáloztam a hideg esőben, a látótávolság fokozatosan csökkent kb 100 m-re. Nem is néztem az autósok szemébe: hátha hülyének néznek. Vagy éppen inkább elismerik: ilyen időben, csomaggal az Alpok második legmagasabb hágójára?
Épp jókor értem a tetőre: lábam kezdett átfázni. A tetőn nem sokat lehetett látni: mindent szürkeség uralt: köd, hófoltok és sziklák. Cudar idő volt. A hűs lejtőre alaposan felöltöztem: előkerült a Moira aláöltözet, melegítőalsó, esőnadrág, sapka. Ám az idő 5-5 percenként gyorsan változott: előbb egyik irányban tűnt elő a völgy túlsó oldali havas hegye, majd másfelé is… Egy kis fotózás, filmezés és még tisztább lett, míg kb. 20 perccel később már a Nap is előbukkant. Csodás, leírhatatlan idő lepett meg. Időközben egy-két bringás is érkezett még a tetőre, kölcsönösen lefotóztuk egymást. Indulásom előtt pedig a német motorosok egyike – egy német földön dolgozó hazánk fia – szólt hozzám magyarul: “-Vigyázz a lejtőn!” A Riviéra óta nem hallottam magyar hangokat.
Egy óra lejtőzés után Bourg St Mourice kempingjében vertem fel sátram. Örömmel smseztem haza: legyűrtem az utolsó kritikus magasságú hágót is.
13.nap: “PIHENŐNAP”, napi csomaggal: Bourg St Mourice (836m) – Aime – La Plagne villages (2140m) – Aime – Bourg St Mourice (836m) – Les Arcs 2000 (2000m) – Bourg St Mourice (836m)= 128,7 km + 2854 m szint
Már csak 3 alpesi nap állt előttem, ebből a következő két napra napi-csomagos helyi túrát terveztem. Az 1995-ös Tourról emlékezetemben megmaradt La Plagne-t és Les Arcs emelkedőjével kezdtem. Az előbbi – 20 km hosszú, átlagosan 7 %-os meredekségű – emelkedőn, kedvencem Indurain ment nagyot. Jó érzés volt, hogy most én is az ő nyomában tekerhetek. Egy-egy kanyarban szinte magam előtt láttam a közvetítést. Az emelkedőről imitt-amott szép kilátás nyílt a túlsó hegyekre, föntről pedig a Mount Blancra is. A Les Arcs-i kaptató jóformán a kempingből indult. Összességében csalódást okozott: a gyenge meredekséget még csak megbocsátottam volna, ám a szó szerinti kilátástalanságot nem tudtam. Folyamatosan fák takarták el a tájképet. Egy 2 kilométeres sík szakasz után az utolsó 3-4 km már méltó volt egy 2000 m-re vezető emelkedőhöz; meredek lett. A nemrég elállt eső még el nem vonult felhői sem sokat engedtek láttatni a hegyekből, a síközpontban pedig építkezés folyt; csak a teljesítmény volt az egyetlen, aminek örülhettem.
14.nap: “PIHENŐNAP”, napi csomaggal: Bourg St Mourice (836m) – Cormet de Roseland (1968m) – Beaufort (743m) – Villard d’Oron – Bisannei hegyoldal / felvonó (1750m) – Les Saises – Beaufort – Lac de Roseland – Col du Pré (1740m) – Lac du Roseland – Cormet de Roseland (1968m) – Bourg St Mourice (836m) = 134,03 km + 3667 m szintemelkedés
Utolsó francia napomra már nem maradt 2000-es hágó, ám így is 3600m szintemelkedést gyűjtöttem. A Cormet de Roseland 1967m-re vezető emelkedője a Mount Blanc panorámáról híres, keleti oldalán valóban talán ez a legszebb hely. 
Nyugati lejtőjén csodás , kéken csillogó duzzasztott alpesi tó állított meg. Nem véletlen ajánlgatták a külföldi túrabeszámolók. Beaufortba már szűk, fás, sziklás szurdokvölgyön át érkeztem meg. Következő hágómra, a Col des Saisesre részben véletlenül a meredekebb emelkedőt választottam: Villard s Ornonban kezdődő – gyakran fás – 9-10 %-os kaptató, a hőséggel együtt sok energiámat elszívta. A tetőről (a Col des Saisestől 2 km-rel odébb és 100 m-rel följebb) azonban a Mount Blanc teljes valójában engedte láttatni magát. Hazaúton kissé már fáradtan érkeztem Beaufortban. Egy bisztróba betérve éppen elcsíptem, amint a vendégek egy része a Tour aznapi szakaszának befutóját nézte. Annak ellenére, hogy a sziklás, fás hegyoldalban kissé már fáradtan tudtam csak pedálozni, mégis bevállaltam az újabb 100m-es szintet jelentő kitérőt a nagyon dicsért Col du Pre-re, ahonnan a délelőttihez képest szemből lehetett rálátni a duzzasztott tóra. A Cormet de Roseland hágójáról pontban 9 órakor, de még világosban vágtam neki a 14 km-es lejtőnek.
15.nap: Bourg St Mourice (836m) – Colle du Petit St Bernard (2188m) – Aosta (kb. 500m) – VONAT – Chivasso – (bringával este még: Calusoig)= 118,46 km + 1418 m szint
Talán mert minden kihívást jelentő hágót letudtam, utolsó csomagos emelkedőmnek – a 2188m magas Kis Szent Bernárd hágónak – nem túl jó erőben vágtam neki; hiányzott a lendület és persze az időnként csepegő eső és heves szél sem segített. Az 1850 m magasan fekvő La Rosiereben a túra sikerére ültem be egy étterembe egy fagyikelyhet elfogyasztani. Csodás volt a kanalazgatás közben az elmúlt napok emelkedőit, havas hegyeit látni magam előtt: La Plagne völgyét, szemben Les Arcsot, balra pedig az Iseran völgyet. A hágó környéke maga nem volt szép, a lejtője is túlzottan tekergős, ám az olasz Pre St Didier végre szép kilátással örvendeztetett meg: közvetlenül előttem tört az égbe, az Alpok legmagasabbja, a Mount Blanc. A hegyet – dél, majd DNY után – ezúttal harmadik égtáj felől, DK-ről láthattam. Ezzel búcsúztam az Alpoktól: a tengerszinttől eljutottam a Mount Blanc látványáig.
Utam során 21 nagy emelkedőt – köztük 15 db kétezrest – gyűrtem el, Tour kategóriákban pedig a hágók közül 9 db volt Hors , kiemelt kategóriás, 9 db pedig 1. kategóriás. (2003-ban 5, 2004-ben mindössze 3 Hors kategóriás emelkedő szerepelt a Tour de France-on)
Aostától 3 átszállással másnap délután érkeztem Triesztbe; a rossz idő épp a legjobbkor, a vonatban ülve kapott el. A Trieszt – Ljubljana közti út már nem okozott tájbeli meglepetést, ám másfajtát sajnos igen. Talán nem véletlen éreztem, mintha meg akarnák akadályozni egy nappal korábbi hazatérésem: előbb a heves ellenszél, majd a darázscsípések, útlevél ideiglenes elhagyása, a kinézett vonat lekésése, és végül az útelterelések, melyek a 27 km/ó-s sebességem ellenére is lehetetlenné tették, hogy elérjem vasárnap az utolsó vonatot. Egy idő után már csak nevetni tudtam ezen, hiszen ezek már nem változtathattak rajta, hogy a Tour de France hazájában, majdnem az összes Francia Alpok-beli emelkedőt sikeresen legyűrtem, egy részüket – a legmagasabbakat – csomaggal.
A 18 (19) nap alatt 2053 km-en 32519 m szintemelkedést gyűrtem le.
MEGMÁSZOTT, LEGYŰRT HÁGÓK, EMELKEDŐK:
· Cime de la Bonette 2802 m – 510 m-ről indulva (málhával)
· Col de la Cayolle 2326 m (napi, kis csomaggal)
· Col des Champs 2087 m (napi, kis csomaggal)
· Col d’Allos 2240 m (napi, kis csomaggal)
· Col de Vars 2109 m (málhával)
· Col Agnel / Colle Agnello 2744 m (napi, kis csomaggal)
· Col d’Izoard 2361 m (málhával)
· Col du Lautaret 2058 m (málhával)
· L’ Alpe d’Huez 1860 m (napi, kis csomaggal)
· L’ Alpe d’Huez, majd Col de Poutran 1996m (napi, kis csomaggal)
· Col du Lautaret 2058 m (málhával)
· Col du Galibier 2645 m (málhával)
· Col de la Madeleine 2000 m (napi, kis csomaggal)
· Col du Glandon 1924 m (napi, kis csomaggal)
· Col de la Croix de Fer 2068 m (napi, kis csomaggal)
· Col de l’Iseran 2770 m (málhával)
· La Plagne villages 2140 m (napi, kis csomaggal)
· Les Arcs 2000 (napi kis csomaggal)
· Cormet de Roselend 1968 m (napi kis csomaggal)
· Bisanne-i dombtető, emelkedő teteje 1750 m (napi, kis csomaggal)
· Cormet du Pré 1740 m (napi kis csomaggal)
· Cormet de Roselend 1968 m (napi kis csomaggal)
· Col du Petit St Bernard 2188 m (málhával)
Györgyi Gábor
Gábortól a kalauzban további kerékpáros anyagok olvashatók – a szerzők szerinti tartalomjegyzékben kereshetitek őket. A képekkel és más információkkal bővített írásait a saját honlapján találjátok.
A címe: http://www.angelfire.com/pro/gyorgyigabor/index.html
A szerző írásai Az Útikalauzban
Györgyi Gábor: Adria – Alpok kerékpártúra – 1999
Györgyi Gábor: Bringatúra a Tour de France legendás hágóin – 2004
Györgyi Gábor: Bringázgatás a salzburgi havasok közt – 1998
Györgyi Gábor: Kerékpárral a Francia Riviérán és a Francia-Alpok hágóútjain – 2004
Györgyi Gábor: Kerékpárral az Adriaparton 2003
Györgyi Gábor: Kerékpárral az olasz vasúton – 2004
Györgyi Gábor: Ötletek, javaslatok egy szlovén kerékpártúrához – 2003
Györgyi Gábor: Szlovák kerékpáros túrajavaslatok, tanácsok – 2003
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu