Svájc – információk turistáknak


Információk Svájcba utazóknak – 2000-2008


Az útlevélre vonatkozó rendelkezések magyar állam-polgárok esetében.



Svájc ugyan nem tagja az Európai Gazdasági Térségnek, de kétoldalú megállapodás alapján a magyar állampolgárok bármilyen típusú érvényes személyazonossági igazolvány birtokában beutazhatnak, és 90 napot meg nem haladó időtartamig tartózkodhatnak Svájc területén. Ugyanakkor, Külügyminisztérium tanácsa alapján a gyakorlatban inkább az új típusú, kártyaformájú személyi igazolvány vagy útlevél használata javasolt, mert ezen okmányokkal kapcsolatban nem merülhet fel értelmezési, azonosítási vagy okmánybiztonsági aggály.


Svájc 2008. december 12-től csatlakozik a schengeni tagállamokhoz. Erre az Európai Unió belügyminisztereinek 2008. november 27-i brüsszeli ülésén történt egyhangú jóváhagyása után került sor. Ennek értelmében 2008. december 12-től Svájc határain megszűnik a személyek határellenőrzése, a repülőtereken ez azonban csak 2009. március 27-től lép életbe.
Az utazáshoz az ellenőrzés megszűnése ellenére is változatlanul szüksége van az utazónak, így a magyar állampolgároknak is személyazonosságot igazoló érvényes útlevélre vagy érvényes személyi igazolványra. A személyi igazolvánnyal nem rendelkező 14 éven aluli állampolgárok utazásához továbbra is önálló érvényes útlevél szükséges.
Svájcba történő belépéskor az áruk határellenőrzése változatlanul fennmarad, mivel Svájc nem tagja sem az EU-nak, sem pedig az EU vámuniónak. A vámellenőrzések keretében biztonsági okokból bármikor sor kerülhet a személyek ellenőrzésére is.
A svájci hatóságok az országba való belépést követően is és a tartózkodás során is bármikor ellenőrizhetik, hogy a külföldi rendelkezik-e a beutazás és tartózkodás feltételeivel, az ott-tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel, a lakhatás pénzügyi és egyéb tárgyi feltételeivel.
A schengeni térségben szigetet képez a Liechtensteini Nagyhercegség, mely továbbra sem tagja a schengeni államoknak (várhatóan 2009. novemberében csatlakoznak), határai un. schengeni külső határnak minősülnek. Ezért ezen határszakaszokon ellenőrzést vezetnek be, kamerákat szerelnek fel és gyakoribbá teszik a személyes mozgó ellenőrzéseket is. (Forrás Külügyminisztérium – 2008.12.01.)


A további rész a Svájci Turisztikai Szolgálat kiadványa alapján – későbbi frissítéssel  – Bár az ilyenkor megszokott marketingfordulatok jelentős részét kigyomláltam az eredeti szövegből, így is maradt néhány túlzottan pozitív megfogalmazás. Ezeket kezeljétek kellő óvatossággal


A Svájcba történő beutazáskor a következő árukat lehet vámmentesen és engedély nélkül bevinni:
– személyes használati tárgyak mint ruha, kozmetikai ás sportcikkek, fényképezőgép és amatőr film-felvevőgép, videókamera a hozzátartozó filmekkel, hangszerek, kempingfelszerelés stb. Két vadász- vagy sportfegyvert is be lehet vinni, amennyiben ezeket ismét ki is viszik az országból. A Fegyverviseletre az egyes kantonok rendelkezései vonatkoznak.
– egy napra való élelmiszermennyiség. Ez érvényes a bébi-és diétás ételekre, valamint sz állati eledelre ís. Alkoholtartalmú ital: max. l5 %-os szeszesital esetén (sör, bor stb.) 2 liter; és l5 %-on felüli szeszesitsl esetében (pálinka stb.) 1liter.
– dohányáru: 200 cigaretta vagy 50 szivar vagy 250 g pipadohány. Alkoholtartalmú italok ás dohányáru vámmentes bevitele csak akkor megengedett, ha ezeket 17. életévüket betöltött személyek viszik magukkal. Az Európán kívüli lakhellyel rendelkező utazókra a dohányáruk dupla mennyisége érvényes.
– egyéb, ajándékozásra szánt cikkek (hús és húsáruk, vaj és készlet jellegű árumennyiségek kivételével), amennyiben értékük nem haladja meg a 100 svájci Frankot. A 17. életévüket be nem töltött személyek meghatározott érték felét vihetik be szabadon.
– olyan áruk, amelyek e szabad értékhatárokon Felül fennmaradnak, személyenként max. 100 svájci frankig (gyerekeket is beleértve); kivételt képeznek az alkoholtartalmú italok, dohányáruk és árukészletek.
– húsra és húsárukra a következő rendelkezések vonatkoznak:
vámmentesen személyenként (gyerekeket is beleértve) naponta egyszer maximum a következő húsmennyi-séget lehet bevinni:
a) 0,5 kg friss marha-, ló-, bárány-, kecske- és sertéshús.
b) 1 kg húsáru mint sonka, kolbász, száraz- és konzerv-hús az a) pontban Felsorolt állatfajtákból.
c) 2,5 kg háziszámyas vagy háziszárnyasból készült húsáru.
A halak, békák, rákok és a puhatestűek vámmentesek.
Amennyiben a fent megnevezett mennyiségeknél na-gyobb mennyiségű húst visznek be az országba, Úgy azt deklarálni és vámoltatni kell. Az áru fajtája ás minősége szerint kg-onként akár 27 svájci frankot is alkalmazhatnak vámtételként.


Háziállatokra vonatkozó rendelkezések
Kutyáknak és macskáknak, amelyeket külföldről Svájcba visznek, állatorvosi bizonyítvány szükséges a veszettség elleni védőoltásról, amelyet az állat a beutazás előtt legalább 30 nappal, de egy évnél nem régebben kapott. Ez az előírás érvényes azokra a kutyákra és macskákra is, amelyek átmenetileg elhagyják sz országot, de aztán ismét visszatérnek Svájcba. Az olyan állatok esetében, amelyeket vonaton vagy repülőgépen svájci tartózkodás nélkül csak átvisznek sz országon, ez az oltási bizonyít-vány nem szükséges.
Azokat a kutyákat ás macskákat, amelyeknek nincs meg az érvényes oltási bizonyítványuk, nem engedik be a határon. Azokat a kutyákat ás macskákat, amelyeknél a veszettség elleni védőoltást 12 hónapon belül megismételték, akkor is beengedik sz országba, ha az utolsó védőoltást a beutazás előtt kevesebb mint 30 nappal kapták meg. Fontos: Ismételt beutazásnál a kutya vagy a házimacska “személyazonosságát” a kiutazás előtt kiállított tanú-sítvány (pl. oltási igazolvány) bemutatásával kell a határellenőrzésnél igazolni.
Papagájt, hullámos papagájt és házinyulat az Állate-gészségügyi Szövetségi Hivatal engedélye alapján lehet bevinni Svájcba. (Cím: Bundesamt Bír Veteeinárwesen, CH-3097 Bem-LiebeFeld, Tel. 031/3238524).
Tengeri malacot, aranyhörcsögöt, patkányt, egeret, kanárimadarat és akváriumhalat beutazási engedély nélkül, valamint a határon végzett állatorvosi vizsgálat nélkül is be lehet vinni sz országba.


Közlekedés


Svájc Európa közepén talál-ható sok kultúrájú, soknyelvű kis ország. Állandó lakosainak a száma 7 millió. (64 % német, 19 %, 8 % olasz, 1 % rétoromán anyanyelvű). A lakosság fennmaradó 8 % – akiknek többsége külföldi nemzetiségű – számos más nyelvet beszél. Angolul Svájc egész területén beszélnek.
Öt állammal – Németországgal Franciaországgal, Olaszországgal, Ausztriával és a kicsiny Liechtensteini Hercegséggel – van közös határa, így a kontinenset átszelő utak kereszte-ződésében fekszik. A nemzetközi légi-, közúti és vasúti közlekedés fókuszpont-ja, a fő európai városokból és központok-bál néhány Óra alatt könnyen elérhető.
Svájc Fő nemzetközi repülőterei Zürich-ben és Genfben találhatóak, amelyek Európa legmodernebb légikikötői közé tartoznak. Csaknem 100 ország vezető légitársasága – köztük a Swissair és az európai szállítmányozó Crossair – szolgálja ki a repülőtereket és mindkettő összeköttetésben áll a nemzeti vasúti hálózattal. Kisebb nemzetközi repülőterek találhatóak Baselban, Bern-ben és Luganoban.
Kitűnő központi fekvésének köszön-hetően Svájcot legalább egy tucat ország gyors, megbízható intereurópai vasútjai is érintik. Naponta közlekednek vonatok Németország, Olaszország, Ausztria, Spanyolország, Franciaország, Csehor-szág, Magyarország, Skandinávia és a Benelux államok nagyvárosaiból. A leg-több vonaton étkezőkocsi, bár és más, kényelmet nyújtó szolgáltatások széles skálája, valamint – éjszakai utazás esetén – komfortos hálókocsi található. A közúton érkező utazók számára kedvez Svájcnak Európa kiterjedt autóút-hálázatával való összeköttetése. A határátlépéssel társuló utazás gondmentes, ami minimális késedelmet és formalitást jelent.


Vasúton
A Svájcba való repülést követően perceken belül repülőről vonatra szállhat. A gyorsvonatok óránként, na-ponta 16 órán át indulnak Zürich és Genf repülötereiről és vasútállomásairól.
Svájc nagyvárosai között szintén órán-ként közlekednek a vonatok. A kitűnő intercity közlekedés mellett a csaknem 500 hegyi vasút kiterjedt hálózata (beleértve a helyi drótkötél- és fogaskerekű vasutakat, valamint a sífel-vonókat) viszi önt a svájci Alpok hófödte hegycsúcsaira.


Közúton
Ha Svájcot közúti közleke-déssel kívánja bejárni, akkor a postabusz szolgáltatás ehhez tökéletes lehetőséget biztosit. Az élénksárga autóbuszok a járt utakról az ország legtávolabbi területeire viszik el. E buszok megszokott lát-ványt nyújtanak a Svájcon át vezető 700 csodálatos útvonal mentén. Biztonsági előírásaik pontosak, megbizhatóságuk felülmúlhatatlan. A motorosok számára a Svájcban való közlekedés biztonságos és könnyű. A haladási irány az út jobb oldalán van, a távolságokat pedig kilo-méterben tüntetik fel. Svájcban is meg-találhatók a legismertebb autókölcsönző társaságok. A jól jelzett autóutak hálózata kiterjed az egész országra.


Vízi úton
A Svájc tavain és íolyóin való utazás felejthetetlen élményt jelent. Csaknem 170 hajó, jól szervezett flottákban, több mint húsz vízi úton köz-lekedik az országon keresztül. Méltóság-teljes gőzösök és modern motorcsónakok, amelyeken étterem, néhányukon pedig bár működik. A sétahajók kitűnő lehető-séget biztosítanak Svájc megismeréséhez egy másik,
kápráztató szemszögből.


Autósturizmus
A Svájcba való autós utazásról a Schweiz Tourismus irodáiban, sz utazási irodákban vagy sz sutóklubokban kaphat írásos tájékoztató anyagot. Az autósoknak a Svájcba való beutazáshoz útlevélre vagy személyi igazolványra, forgalmi engedélyre és nemzetközi vezetői engedélyre van szükségük.
Benzinkutak
Sok benzinkút fel van szerelve bankjegy- ás hitelkártya-sutomatákkal, melyek az éjszakai tankolást is lehetővé teszik. Az árak az üzemanyag márkája és a benzinkút fekvése (hegyi régiók) szerint változhstnak.


A legnagyobb haladási sebesség/biztonsági előírások
Svájc jól kiépített és sűrű közúti hálózattal rendelkezik. Az autópályán 120 km/h a legnagyobb haladási sebesség, lakott területen kívül 80 km/h, autóúton 100 km/h, lakott területen mindenütt 50 km/h.
A 7. életévüket be nem töltött gyerekeket a vezető melletti ülésen a gyermek biztonságos elhelyezésére szolgáló speciális szerkezetbe kell ültetni (pl. gyerekülés, ECE által ellenőrzött). A 7-12 év közötti gyerekek biztonságáról minden ülőhelyen ilyen szerkezettel vagy a meglévő biztonsági övvel kell gondoskodni; amen-nyiben a vezető mögötti ülésen több ilyen korú gyer-meket visznek, mint ahány hely ott engedélyezve van, akkor legalább annyi gyereket be kell kötni, ahány biz-tonsági öv van. Három 7-12 év közötti gyerek 2 sze-mélynek számít. A motor vezetőjének és utasának menet közben típusát illetően ellenőrzött bukósisakot kell viselnie.
Az alkoholfogyasztás megengedett határértéke 0,8 ezrelék.
Menet közben a mobiltelefon használata tilos. Kihan-gosító berendezés megengedett, amennyiben nem vonja el az autóvezető figyelmét.


Autópályadíj
Népszavazás alapján 1995. január 1. óta a nemzeti utak, autópályák díjkötelesek. Valamennyi, a 3,5 tonna összsúlyt meg nem haladó járműnek (utánfutót, motorkerékpárt és lakókocsít is beleértve) 40.- Svájci Frank évi használati díjat kell fizetnie.
Az úgynevezett autópálya-matrica mindig december 1-től s rákövetkező év január 31-ig (tehát 14 hónapig) érvényes. Határátkelőhelyeken, postahivataloknál, ben-zinkutaknál és svájci autójavító műhelyekben lehet beszerezni.


Az autó vonaton
Az alpesi vonatalagutakon át autókat is szállítanak. A karácsonyi ás húsvéti ünnepnapokon még pótvonatokat is beiktatnak (lásd lenti táblázat).


Alpesi alagutak
A Nagy Szent Bernát-alagút – egyszeri használati díj
kéttengelyű gépjárműveknek, amelyek magassága az első tengelynél nem haladja meg az 130 m-t, kis utánfutóval vagy anélkül/lakókocsiknak, valamint lakóautóknak ás kis turistabuszoknak 9 főig 27.- svájci Frank. Oda- és visszaút 38.- svájci frank
motorkerékpároknak 15.- illetve 20.- svájci frank
Buszoknak 56,50 illetve 90,50 Svájci frank.
Minden kategóriában kapható többszöri használatra feljogosító jegy. Érdeklődjön a helyszínen vagy lépjen kapcsolatba az Alagút Társaság értékesítési szolgálatával a 027/787 12 06, telefonszámon vagy a 027/787 12 19 Faxszámon.
A Murit la Schera-alagút (3,5 km) La Drossatól (Zernez község) Livignoba (Olaszország) vezet és hétfőnként 5:O0-től 20:00 óráig; a többi napon (kedd-vasárnap) 8:00-tál 20:00 óráig van nyitva, Télen (karácsonytól húsvétig) az alagút szombatonként tovább – 7:00-től 22:00-ig – van nyitva. Az egyszeri használat egységes ara: személygápkocsiknak 12.- svájci frank, kisbuszok-nak, kempingautókttak 16.- Svájci Frank, buszoknak 60.- svájci Frank.
A gépjármű maximális magassága 3,60 m, illetve szélessége 2,55 m lehet. Felvilágosítás: Tel.: 0041-81 851 4311.


Speciális előírások
Radarjelző készülékek
A radarjelző készülékek esetében nemcsak azok használata, hanem beszerzésük ill. birtoklásuk is tilos. Az ilyesfajta készüléket akkor is lefoglalják és megsem-misítik, ha a turista a határátlápéskor azzal a szándékkal jelenti be a készüléket, hogy azt letétbe helyezze és kiutazáskor ismét magával vigye. Ráadásul a készülék elvesztésén kívül borsos pénzbüntetésre is számítani kell.


Hóláncok és szöges gumik
Használata a hegyi utakon időszakonként kötelező a megfelelő kiírás szerint. Szöges gumival felszerelt személygépkocsik csak november l-tól április 30-ig közlekedhetnek az országutakon. Autópályán és autóúton használata nem megengedett. Kivéve a Szent Gotthard- és a S. Bernardino-alagutat. Megengedett maximális sebesség: 80km/h.


Lakókocsi-utánfutók
A lakókocsi-utánfutókra a svájci közúti közlekedésben a kővetkező maximális méretek érvényesek:
Szélesség: 2,55 m, hosszúság 12 m kocsirúddal együtt.
Ezek a méretek érvényesek a hágókon való közleke-dásnél is; Figyelembe kell viszont venni a helyi korlátozásokat, pl. az olyan hegyi utakon, amelyek csak max. 2,3 m széles járművekkel járhatók.


Súly
Az utártfutó üzemi súlya nem haladhatja meg a vontató jármű forgalmi engedélyében bejegyzett utánfutóterhet. A fenti előírásoknak meg nem felelő utánfutóval való beutazás nem megengedett. A max. 1000 kg összsúlyú utánfutós karavánok maximális haladási sebessége 80 km/h. További információval a határállomások szolgálnak.


Lakóautók
Max. 3,5 t összsúlyú ás legfeljebb 9 ülőhelyes járművek:
Ugyanazok a közlekedési szabályok vonatkoznak rájuk, mint a szemálygépkocsikra (beleértve utánfutót/max. haladási sebességet). A 3,5 tonnát meghaladó ás több, mint 9 ülőhcllyel rendelkező járműveket alapvetően az autóbuszok előírásait alkalmazzák. Ezenkívül a következő előírások érvényesek: maximális haladási sebesség lakott területen kívül 80 km/h (az 1000 kg-t meg nem haladó csomagtartó utánfutóval is), autópályán ás autóúton 100 km/h (1000 kg-t meg nem haladó csomagtartó utánfutóval 80km/h).
A 3,5 tonna összsúlyt meghaladó lakókocsi veze-tőjének C1 kategóriájú (tűzoltó-gépjármű és lakó-gépjármű) vezetői engedéllyel kell rendelkeznie. A hivatásos gápkocsivezetők munka- és pihenőidejére vonatkozó előírásokat be kell tartani.
A 2,30 méternél szélesebb gépjárművekre bizonyos hegyi utakon ás hágókon külön előírások vonatkoz-nak (helyi táblák).
A közterületeken parkoló lakóautóban való éjszakázást kantonális rendelkezések szabályozzák. Felvilágosítással az illetékes rendőrőrsök szolgálnak.


Vasárnapi és éjszakai utazási tilalom
Az éjszakai utazási tilalom 22:0O-től 5:00 óráig tart. Vasár- és ünnepnapokon 00:00-túl 24:00 óráig érvényes az utazási tilalom. A vasárnapi és éjszakai utazási tilalom alá esnek a nehéz gépjárművek (3,5 tonnát meghaladó összsúly), nyerges vontatók több mint 5 tonna megengedett összhú-zósúllyal é5 Olyan járművek, amelyek egy 3,5 tonnát meghaladó megengedett összsúlyú utánfutót vontatnak. A vasárnapi ás éjszakai utazási tilalom nem vonatkozik személyszállító járművekre (beleértve a lakógépjár-műveket) és olyan gépjárművekre, amelyek lakócélra szolgáló építménnyel felszerelt nyerges utánfutót von-tatnak.


Maximális méretek és súlyok
A gépjárművek ás az utánfutók legfeljebb 12,00 m hosszúak, 2,55 m szálesek ás 4,00 m magasak lehetnek. Egy utánfutós menet nem haladhatja meg a 18,75 m, egy nyerges vontató a 16,50 m hosszúságot. A járművek ás járműkombinációk üzemi súlya legfeljebb 28 t lehet.


Autósvonat alagutak
(Az alagút neve) (tól -ig) (járatszám naponta) (egyszeri díj szgk-ként)
Lötschberg Kandersteg-Goppenstein akár 37x is 25.- frank*
Furka Oberwald-Realp akár 16x is 30.- frank télen (25.- frank nyáron)
Albula Thusis – Samedan akár 10x is 125.- frank (hé-csü) 140.- frank (pé-va)
Oberalp Andermatt – Sedrun akár l0x is 65.- frank**
Vereina Selfranga – Sagliains akár 32x is 40.- frank télen – 35.- frank nyáron
* Előrendelés nem lehetséges
**Az Oberalp esetében okvetlenül szükséges a rakodópályaudvaron bejelentett előrendelés.


Andermatt tel.:041/88875 11, Sedrun tel.: 081/949 1137.
A Furka esetében csak a buszokat és a szentélygépkocsikatkell előre bejelenteni.
Realp rel.: 041/887 14 46, Oherwald 027/973 11 41. A 027/973 19 19 telefonszámon automatikus tájékoztatószolgálat ad felvilágosítást az időjárásról és az aktuális várakozási időről a Furka-alagútnál. Az Oberalpnál nyáron szunetel az autórakodás.
Az Albula-alagúr esetében decembertől áprilisig valamennyi nagyobb magyar pályaudvaron számítógépes (EPR) hely-foglalás lehetséges. Az ezen kívül eső időszakban telefonon vagy faxon kell a megrendelést leadni a rakodópályaud-varokon: Thusis tel.: 081/651 11 13 – fax: 081/651 5535 és Samedatt tel.: 08t/852 5404- fax 081/852 51 71.
A fent megadott árak az Albula- és az Oberalp-hágó esetében csak a gépjárműre vonatkoznak. A jármű utasainak az Albulánál az egyszeri, másodosztályú menetjegy 25.- svájci frankba, illetve elsőosztályon 42.- svájci frankba kerül. Az Oberalp-hágón menetjegy 9,40.- svájci Frankba kerül személyenként. (Az árak helyességéért felelősséget nem vállalunk.)


Alpesi hágók
(Ahágó magasság m-ben) (-tól -ig járható) (Az emelkedő nagysága)
Albula 2312 Tiefencastel La Punt jún.-okt. 12 %
Berrtina* 2328 Pontresina Tírano egész évben 12 %
Brünig 1008 Luzertt Interlaken egész évben l3 %
Croix* 1778 Villars Les Diablerets máj-szept. 12 %
Flüela** 2383 Davos Susch ápr.-nov. 12%
Forclaz 1526 Martigny Chamonix egész évben 9 %
Furka 2431 Gletsch Andermatt jún-okt. 11 %
Gr.St.Bernhard*** 2469 Martigny Aosta máj-okt. 11 %
Grimsel 2165 Meiningen Gletsch jún.vége-okt. 11 %
Il Fuorn (Ofenpass) 2149 Zernez Santa Marja egész évben 12%
Jaun 1509 Boltigen Bulle egész évben 14%
Julier 2284 Tiefencastel Silvaplana egész évben 13%
Klausen 1948 Altdorf Lirtthal jún-okt. l0 %
Lukmanier 1914 Disentís Biasca máj. köz-nov. 10 %
Maloja 1815 Chiavenna Silvaplana egész évben l1 %
Mosses 1445 Aigle Chateau-dúx egész évben 10%
Nufenen 2478 Ulrichen Airolo júl-okt. 11 %
Oberalp 2044 Andermatt Disentis máj-okt. köz. 10%
Pillon’ 1546 Aigle Gstaad egész évben l1 %
San Bernardino*** 2065 Thusis Bellinzona jún-nov. l2 %
St.Gotthard*** 2108 Göschenen Airolo máj.kö.-nov.kö 11%
Simplon 2006 Brjg Domodossola egész évben 10 %
Splügen 2113 Thusis Chiavenna máj-okt. 13 %
Susten 2224 Innertkírchen Wassen jún.-okt. 9 %
Umbtail 2501 Santa Marja Bormio jún.-okt. 12 %
* Télen részben éjjelente zárva.
** Télen zárva.
*** Az alagút egész évben nyítva.
Az időjárástól Függően változhat a nyirvatartási idő. Kérjük utazása megkezdése előtt érdeklődjön az útviszonyok felől 163-as, külföldről a 0041 61 163-as Számon.
Figyelmébe ajánljuk: Néhány alpesi hágón nem – és/vagy csak sebességkorlátozással – közlekedhetnek azok a járművek, amelyek szélessége meghaladja a 2,30 m-t. A karavánok, lakóautók, buszok és tehergépkocsik vezetői érdeklődjenek n felől
utazás megkezdése előtt (TCS vagy ACS).



Gyermekfelügyelet
A legtöbb üdülőhelyen van óvoda (síóvoda is) és gyerekvigyázó, ahol pár órára vagy akár egész nap felügye]nek az apró vendégekre.


Nyugdíjas utak
A Svájci Szállítóvállalatok ás különböző hotelek árked-vezményt nyújtanak. Kérje a Schweiz Tourismus irodái-ban a “Seníoren-Hotels” (Nyugdíjas-hotelek) c. prospek-tust.


Udülés fogyatékosoknak
Tájékoztatást nyújt: Nautilus Reisebüro Fiát Behinderte
(Nautilus, utazási iroda fogyatékosok számára)
Froburgstr. 4, CH-4601 Olten
Tel.: 062/206 8830, Fax: 062/206 8839


Ifjúsági szállók
Az ifjúsági szállók (YH) korra való tekintet nélkül midenki számára nyitva állnak, aki az ifjúsági szállók érvényes tagsági igazolványával rendelkezik. Helyszűke esetén azonban a 25 évnél Fiatalabbak előjogot élveznek. Családoknak, valamint iskola- és ifjúsági csoportvezetőknek speciális tagsági igazolványra van szükségük, amelyet bejelentkezéskor be kell mutatni.
Svájci Ifjúsági Szállók (SYH) Schaft]aauserstrasse 14, CH-8042 Zürich
Tel.: 01/361) 14 14, Fix: 01/360 14 60, internet: www.youthhostel.ch


Kemping/karaván/lakóautó
Svájcban több mint 400 sátorozóhely van, melyekből kb. 100 télen is nyitva tart. A Schweiz Tourismus írodáiban különböző kempíng-jegyzékek (Camping-Verzeichnisse) kaphatóak.
A lakókocsi-utánfutókat ás a lakóautókat a kempingen kívül csak a tclektulajdonos vagy sz illetékes helyi hatóság, a rendőrség engedélyével lehet leállítani. A közterületen parkoló lakóautóban való éjszakázást néhány kantonban egy éjszakára elnézik. Azt ajánljuk, hogy forduljon a legközelebbi rendőrőrshöz vagy önkormányzathoz.
A svájci kempingek és karavánok jegyzéke (Schweizer Camping- und Caravantsing-Verzeichttisse) évente jelenik meg:
Schweíz. Camping- und Caravanning-Verband
(Svájci Kemping- és Karavánszövetség)
Habsburgerstrasse 35, CH-6003 Luzern
Tel.: 041/2104822, Fax: 041/2100002
VSC/ASC Verhand Schweizerischer Campings
(Svájci Kempingek Szövetsége), Seestrasse 119
CH-3800 Intcrlaken
Tel.: 033/823 3523, Fax:033/8232991
Egyéb


CB rádió adó-vevő készülék
A rádió adó-vevő készülékek Svájcban általánosan koncessziókötelesek.
Felvilágosítást nyújt ás a konccssziót kiadja:
BAKOM Bundesamt Für Kommuníkation, Sek. Funk-konzessionen, Zukunftsstr. 44, Postfach, 2501 Biel (Szövetségi Kommunikációs Hivatal, rádiókoncessziós szekció). Tel.:03232755 11, Fax:0323275840


Deviza/pénzváltás
Svájcban nem szabályozza előírás a devizabevitelt ás -kivitelt.


Kerékpárral vonaton
Alapvetően valamennyi vonatra felteheti az utas
kerékpárját. A kerékpárszállitás szempontjából zárolt vonatokat a menetrendi rubrikában ás a sárga indulási plakátokon megfelelő szimbólummal jelölik. A pero-non a kék vonatinformációs plakát (ZugsinFormation-splakat) tájékoztatja Önt a kerékpárberakodás helyéről. A kerékpárt a személyvonat nagy kerékpár-piktogram-maI jelölt beszállási peronjára vagy a csomagtérbe lehet betenni, amennyiben van hely.
Kérjük ügyeljen arra, hogy a zürichi gyorsvasúton nem lehet a csúcsforgalomban kerákpárt szállítani, . tsr szabja túl szűkre a rakodásra ás átszállásra szánt időt. Valamennyi regionális vonatra (a menenetrendben vékonyan szedett indulási idők), valamint az IC gyorsvonatokra (vastagon szedett indulási idők) mindenki maga felteheti a kerékpárját, feltéve, hogy vonaton nem látható a Kerékpár tilos piktogram. Szemályvonatokon a kerékpárt csak a speciálisan kerékpárszállitásra szánt, felfüggesztő horoggal ellátott előtérben, illetve a csomagtérben lehet szállítani.


Kerékpárkölcsönzés
Kb. 230 pályaudvaron lehet kerékpárt bérelni, illetve bérelt kerékpárt leadni. A saját kerékpárt gond nélkül be lehet vinni Svájcba és nincs szükség svájci rendszámra. Az egyes régiók kerékpározás témájú tájákoztatói meg-találhatók a Schweiz Tourismus irodáiban. Speciális kerékpártérképek (Fahrradkarten 1:60 000) (az utak osztályozásával, kerákpárutakkal, emelkedőkkel stb.) a következő címen rendelhetők meg:
Verkchrs-Club der Schweiz (VCS) (Svájc Utazási Klubja)
Lagerstrassz 18, CH-3360 Herzogenbuchsee Tel.:06295656 56, Fax 062 956 5657, internet: wxsw.vcs-ate.ch


Istentiszteletek
Az istentiszteleteket és a miséket régióktól függően a négy hivatalos nyelv valamelyikén tartják. Az időpon-tokat a kisebb községekben a bevezető út mellett levő kék tábláról lehet megtudni, egyébként a templom ajtajára is kifüggesztik vagy az újságban is megjelenik.


Betegség/baleset
A hivatalos egészségbiztosítási pénztárak között nincs megállapodás, ezért tanácsos minden beutazónak betegbiztosítást kötni. A magánbiztositottaknak azt ajánljuk, hogy nézzenek utána, mely szolgáltatásokat fedi le Svájcban a biztosítótársaságuk és adott esetben kössenek kiegészítő utazásbíztositást.


Nyitvatartási idők
A különféle szolgáltatóvállalatok esetében a következő nyitvatartási idők érvényesek (a helyi és regionális eltéréseket figyelembe kell venni):


Bankok ás pénzváltók
Nagyvárosokban hétfőtől péntekig 8:30-tól 16:30-ig, szombaton zárva.
Vidéken hétfőtől péntekig 8:30-tól 12:00 óráig és 14:00-től 16:30/17:30 óráig, szombaton zárva. A Fontos üzleti központokban néha ebédidőben is nyit-va tartanak a pénztárablakok. A repülőtereken és pályaudvarokon vannak pénzváltók, ahol valutát, úti- és eurocsekkeket lehet beváltani, Nyitvatartás: 6:00-tól 21:00-ig, gyakran 23:00 óráig.


Hivatalok ás irodák
Hétfőtől péntekig 8:00-tól 12.00-ig ás 14.00-től 17.00-ig vagy 18.00-ig.


Uzletek ás bevásárlás
Az üzletek hétfőtől péntekig 8:00-tól/8:30-tól 18:30-ig és szombaton 16:00-ig vannak nyitva, a nagyobb városok áruházai ás egyéb üzletei hétfőn délelőtt részben zárva tartanak. Hetente egyszer 21:00 órakor zárnak az üzletek. A repülőtereken, nagyobb pályaud-varokon és az autópálya melletti pihenőhelyeken
legtöbb üzlet vasárnap is nyitva tart. Kisebb helységek-ben ás a városközponton kívül az üzletek ebédidőben egy-két órára bezárnak. A legtöbb üdülőhelyen az
üzletek tovább tartanak nyitva, néha vasárnap is kinyit-nak pár órára.


Napi információk
A Svájci Rádió minden órában sugároz német nyelvű híreket. Külföldi adóállomásokat is jól lehet fogni.
A télisportokkal kapcsolatos aktuális információkat az interneten keresztül – a www.MySwitzerland.com címen – érhetik el.


Áram
220 volt/váltóáram. A konnektorcsatlakozók mérete azonban a magyarországitól eltérő, ezért érdemes az útra hálózati csatlakozóadaptert vitnni. (A hozzászólások között található egyik  olvasónk javaslata a megfelelő adaterről. Az 5-6 ezer forintos árával nem igazán olcsó, de a máshová is utazóknak nagyon hasznos lehet, mert  máshol is használható –
gy.á.)


Tax-free bevásárlás / áfa-visszatérítés
Azok a külföldi turisták, akik Svájcban legalább 500.- svájci frank értékű árut vásárolnak, visszaigényelhetik a 7,5 %-os áfát. Kérje az üzletben az ehhez szükséges 1149. számú űrlapot (Antragsformular Nr. 1149)!


Taxik
A taxizás Svájcban viszonylag drága, az ártételek városonként különbözőek. A járulékos szolgáltatások Fix árai (csomag stb.) ki vannak függeszve sz autóban. Ezek rendszerint a borravalót is tartalmazzák.


Automatikus telefontájékoztató Segélyhivó telefonszámok
(Svájcon belül)
belföldi tájékoztatás 111
rendőrség 117
útviszonvok 163
tűzoltók 118
idöjárásjeleentés 162
mentők 144
lavinaveseély (télen) 187
műszaki segélyszolgálat 140
turistainformáció és sipályatájékoztató 120
Svájci mentőrepülő 1414
Magyarországról: 0041/111 stb.


Swisscona
A Swisscom Svájc legnagyobb kommunikációs vállalata. 12 500 telefonfülkéje található országszerte pályaud-varokon, repülőtereken ás sok más helyen. A Teleguide nevű elektronikus telefonkönyv segítségével csípogón, e-mail-en, SMS-en és rövid faxokon keresztül küldhet üzeneteket. A legtöbb helyről hitelkártyával is telefonálhat. A Taxcard”-ot és a nemzetközi, előre megváltott kártyát minden telefonfülkében használ-hatja. Postahivataloknál, pályaudvarokon, újságáru-soknál, benzinkutaknál és egyéb helyeken vásárolhatja meg. Egész Svájcban vannak Swisscom üzletek, ahol mobiltelefont is kölcsönözhet. További tájákoztatásért hívja a Swisscom Rt-t díjmentesen a 0800 800 813 számon vagy a www.swtsscom.com címen.


Címek Magyarországon élőknek
Schweiz Tourismus – Postfach 34 A-1015 Wien
Információ, prospektusrendelés és helyfoglalás
Hétfőtől vasárnapig, 8:00-21:00-ig (vasár- és ünnep-
napokat is beleértve)
Tel.: 00 800 100 200 30 (németül, angolul és Franciául)
Fax:0080010020031
E-mail: info.hu@switzerlandtourism.ch
Internet: www.MySwitzerland.com


Svájci Nagykövetség
Stefánia üt 107 H-1143 Budapest
Tel.: 01-343 1838; 01-343 9491
Pro Helvetia – Svájci-magyar kultúrkapcsolatok
Stollár Béla u. 4/félem.3. H-1055 Budapest
Tel.: 01-353 3908, Fax:01-2692882
E-mail: helvetia@mail.datanet.hu


Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara
Uzsoki u. 50. H-1145 Budapest
Tel./Fax: 01/363-3545, 01/220-9866


Címek Svájcban
Magyar Nagykövetség
Murístraüe 31 CH-3006 Bern
Tel.: 0041/31/352 85 72 ; 0041/31/3528603


Touring-Club der Schweiz (TCS)
Chemin de Blandonnet 4,1214 Vernier
Tel.: 022/417 27 27
Műszaki segélyszolgálat: Tel. 140


Automobil-CIub der Schweiz (ACS)
(Svájci Autóklub)
Wasserwerkgasse 39,PF, CH-3000 Bern 13
Tel.:031/328 31 11
Fax: 031/311 0310


Schweizer Hotelier-Verein (SHV)
(Svájci Hotelesek Egyesülete)
Monbijoustrasse 130, PF, CH-3001 Bern
Tel.: 031/370 41 11
Fax: 031/37044 44


Eidgenössische Oberzolldirektion
(Központi Vámigazgatóság)
Monbijoustrasse 40, CH-3003 Bern
Tel.: 031/322 6511
Fax: 03 1/323 37 82
Internet: www.zoll.admin.ch


Zollkreisdirektion Basel
(Baseli Vámhatóság – tájékoztatás az árukról)
Tel.: 061/287 11 11


Grenzstelle Weil a. Rhein
(Wetl a Rhetn-t hatarallomás)
Baseli autópálya-vámhivatal – tájékoztatás a forgalomról)
Tel.: 061/638 11 11


Schweiz Tourismus az interneten:
www.MySwitzerland.com


Utazási kedvezmények
Svájc csodás szépségeit vasúttal, közúton vagy vízi úton fedezheti fel. Mégis az
legjobb, ha e hármat a Svájci tömeg-közlekedési rendszerrel ötvözni tudja. A Swiss Pass, a Swiss Flexi Pass és a Swiss Card megvé-telével időt és pénzt takarít meg. Ez a szisztéma ugyanolyan meg-bízható és pontos, mint bármely svájci óra. A tökéletesen egyeztetett menetren-dek biztosítják a gondmentes átszállást egyik közlekedési eszközről a másikra.
A Swiss Pass – korlátlan Számú utazást ajánl az egész országban az Ön által vá-lasztott időtartamban (4, 8, 15 vagy 21 napra, illetve 1 hónapra);
A Swiss Flexi Pass – feljogosítja Önt egy 15 napos időtartam Ön által választott bármely 3 napját) belül történő korlátlan számú utazásra;
A Swiss Card – ingyenes oda-, visszau-tazást biztosít a határállomástól vagy a repülőtértől a eélállomásig, amelyhez félárú utazási kedvezmény párosul;
A Family Card – dijmentes, ha ezen útiokmányok egyikét kiváltja.
A bérletek megvásárolhatóak a Svájcon belül működő utazási irodákban és a belföldi vasútállomásokon. Ezek kizáró-lag Önnek mint Svájcban üdülőnek állnak a rendelkezésére.
Információ az Interneten: http://www.sbb.ch
‘Swiss Travel System’
Válassza ki sz igényeinek megfelelő utazási bérletet: s Swiss Pass” – összvonalas bérlet s “Swiss Travel Sys-tem” korlátlan használatára – vagy a Swiss Card’ – egy oda- ás visszaút a svájci határtól vagy repülőtértol s Svájci célállomásig, valamint Svájcon belül félárú havibérlettel utazhat.
A “Swiss Pass’~ árai
2. osztály 1. osztály
4 napra 230.- Frank 350.- Frank
8 napra 320.- Frank 480.- frank
15 napra 380.- Frank 580.- frank
21 napra 440.- Frank 660.- frank
1 hónapra 500.- Frank 760.- frank
A “Swiss Card” árai
2. osztály 1. osztály
Felnőtteknek 150.- Frank 200.- frank
gyerekeknek
6-16 éves korig 64.- Frank 97.- Frank
További lehetőségekről ás kombinációkról (pl. a ‘Swiss Flexi Pass”-ról illetve azokról a kedvezményekről, ame-lyek két vagy több “Swiss Pass vásárlása eséters jámsk sz együtt utazó személyeknek) a www.rsil.ch honlapon, illetve a00800 100200 30-as ingyenes teleFonszámon ás aOO 800 100 200 31-es faxszámon kaphat tájékoztást.


A “Swiss Travel System” kiegészítő kinálata:
Fálárú bérlet ás napijegyek
Több mint 1,8 millió Svájci van e bérlet tulajdonában. 1, 12 vagy 24 hónapra kapható. A havi bérlet 90.- svájci frankba kerül, sz éves bérlet 150.- svájci frankba ás a kétéves 222.- svájci fiankba. Ezeket a bérleteket Svájcban is meg lehet venni. Az egy- ás kétéves bérlethez egy fényképre van szükség. A félárú bérlet arra jogosít, hogy a menetjegyeket korlátlan mennyiségben Fél áron lehet megvenni, valamint a napijegyeket is, amelyek a menetjegyet összvonalas báelettá bővítik. A napijegyek áss “Swiss Pass’ a36 legnagyobb svájci Város helyi közlekedési vállalstsinál is érvényesek.


Regionális szünidei jegy
Ez a regionális összvonalas bérlet a következő terüle-tekre kapható (csak nyáron):
Montreux/Vevey
. Waadtland/Unterwallis
. Berni Felföld
. Oberwallis
. Vierwaldstátti-tó
. Graubünden
. Locarno/Ascorss
. Lugarso
. Churfirsten/S3ntis
Ezek s jegyek kizárólag s mindenkori régióban kaphatóak.


Családi kedvezmény
Családoknak, egy szülőnek is gyerekekkel, Svájcon belül kedvezmény jár. Ezt illetően érdeklődjön a Schweiz Tourismus irodáiban ás a Svájci pályaudvarokon.



Utazási javaslatok


Városok vagy hegycsúcsok
Svájc egyfajta miniatűr Európa. Egyetlen országként határain belül egyesíti a teljes kontinens valamennyi elbűvölő ellentétét, a természeti és cm-beralkotta attrakciók egyedülálló sok-féleségét. Az ország kompakt jellegének es kitűnő közlekedési rendszerének köszönhetően ezek nagyon könnyedén elérhetőek a látogató számára.
Svájc legnagyobb kozmopolita és kul-turális városa – de nem fővárosa – Zürich, mely a Zürichi-tó partján terül cl. Ez egy-ben az ország legfontosabb üzleti és pénzügyi központja, banki tevékeny-ségéről nemzetközileg híres. Zürich Bahn-hofstrasse-ja a Világ egyik legcsábítóbb bevásárlóutcája.
Svájc összes városa közül Genf a legnagy-világibb. Az ország Francia nyelvterü-letén, a Genfi-tó partján Fekszik. Ez a világ találkozóhelye. Genf ad otthont az Egyesült Nemzetek Szervezete európai központjának és sok más nemzetközi szervezetnek. A Genfi-tó Nyugat-Európa legnagyobb tava, amely egyben Fran-ciaországgal is határos.
Basel, a második legnagyobb város, Svájc északi bejáratánál fekszik, Franciaország-gal és Németországgal határos. A város a Rajna Folyó mentén terül el, amely kereskedelmileg Európa legfontosabb víziútvonala. Baselt egyben Svájc kul-turális szívének is nevezik (csaknem 30 muzeuma van).
Bern Svájc elbűvölő Fővárosa, a kormány és a parlament székhelye. A gondosan megőrzött óváros – melyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított -Európa legnagyobb középkori negyedé-ben lévő bevásárlóhelye.
Lausanne a Genfi-tó partján fekszik, a csodás Alpok csúcsai és a zöldellő szőlőskertek együttesében. A város kul-turális és történelmi öröksége gazdag, továbbá számos magániskolának és oktatási intézménynek ad otthont. Az Olimpiai Múzeum 1995-ben elnyerte az «Ev Európai Múzeuma” díjat.
Luzern Svájc legfestőibb városainak egyike és közkedvelt idegenforgalmi célál-lomás. A városka a Vierwaldstátti-tó partján fekszik. Fő látványosságai közé tartozik a XIV. században épült Kápolna-híd (Európa legrégibb Fahídja).
St. Gallen egyetemi város Kelet-Svájc “fővárosa”, az oktatás és a kultúra köz-pontja. Apátsága a világörökség része. Az apátság könyvtára a nyugati világ egyik legrégebbi könyvtára, mely ritka könyvek és kéziratok ezreit őrzi.
Lugano az olasz nyelvterületű Ticino kanton legnagyobb városa. A Luganoi-tó partján található szép fekvésű város. Svájc legdélibb kantonjának kulturális, keres-kedelmi és idegenForgalmi központja. Ticinot gyakran nevezik “Svájc napsütötte szalonjának”.
Neuchátel, a jövőközpontú város, tavak es szőlőhegyek között Fekszik. A kastély, a majdnem ezeréves templom, a ‘Papilio-rama Nocturama” trópusi kert, az óra-készítés – mind a kulturális élet gazdag-sagára és színes történetére utal. 2002-ben Neuchatel az ‘Expo.02″ Nemzeti Kiállítás fogadóvárosa lesz.


A svájci szálláslehetőség
az egyszerűtől a luxuska.tegóriáig terjed, az egycsillagos fogadótól az ötcsillagos luxusszállodáig. Sok hotel kicsi vagy közepes alapterületű, amit ugyanazon család generációk óta vezet. A kisebb hotelek, vendégházak és magánházak kiváló szállást ajánlanak reggelivel, elfogadható áron.
Svájc alpesi üdülőhelyei és hegycsúcsai Európában a leghíresebb helyek közé tartoznak. Vegyük például St. Moritz-ot (1856 m), Graubünden üdülőhelyét, melyet nemzetközileg a sport és a divat központjának kiáltottak ki. St. Moritz pezsgő hangulatú, a gyógyvizéről, vala-mint az érintetlen alpesi környezetről ismert engadini üdülőhelyek leghíre-sebbje.
Svájc legyonzóbb üdülőhelyei közül jónéhány Wallis kantonban található, amelyet “Matternhorn államként” is ismernek. A felséges Matternhorn (4478 m) Zermatt Fölé csúcsosodik, és bár nem Svájc legmagasabb hegycsúcsa, mégis bizonyára a leghíresebb. Saas-Fee büszkélkedik a világ legmagasabban fekvő Földalatti vasútjával, a Metro Alpinnal, amely 3500 méter magasra megy fel.
Közép-Svájc számos mesés hegycsúccsal dicsekedhet. A Rigi hegycsúcsot (1800 m) sokáig a “hegyek királynőjeként’ ismerték. Az 1871-ben Felavatott Rigi vasút Európa legrégibb hegyi vasútja. A Pilatus (2130 m) hegyhez vezető fogaskerekű vasút – amit szintén több mint Száz éve építettek meg – még ma is a világ legmeredekebb vasútja. És a forradalmi Rotair a világ első Forgó drótkötélvasútja, ami a Titlis hcgycsúcsra (3020 m), Közép-Svájc leg-magasabb pontjára visz fel.
A Berni Felföld két “ki nem hagyható” dolgot ajánl a hegyek szerelmeseinek. Az egyik, ajungfraujoch, 3454 méter magas-ságban Európa legmagasabban Fekvő vasútállomása. A másik a Schilthorn (2970 m) – az “ŐFelsége titkos szolgála-tában” című film forgatási helyszíne -Forgó éttermével. A Berni Felföld külö-nosen a családi üdülések népszerű helye.
A Genfi-tó környéke Svájc kicsinyített masa, látványos meglepetésekkel tarkitva. Városai között van GenF és Lausanne, természeti csodái között az Alpok hegycsúcsai és a pálmafák. Montreux a jazz-Fesztiváljairól ismert tóparti üdülőhely és Vevey a világ egyik legnagyobb bor-Fesztiváljának a színhelye – Féte des Vignerons – amit egy évszázadban csak néhányszor rendeznek meg.
Svájc az üdülővendégeknek széleskörű kikap-csolódási és szórakozási lehetőségeket nyújt. A gyaloglás nemzeti szokásának köszön-hetően több mint 50 000 kilométernyi jól gondozott ösvény szövi át Svájcot. Lanka osvények vezetnek erdőkön és mezőkön át rusztikus Falvakba. A legmagasabb csúcsok között is kényelmesen barangolhatunk a fennsikokon. A hegyre vezető komótos séták csodálatos kilátást nyújtanak. Svájcban öröm kerékpározni. Ezt biztosítja kilenc nemzeti útvonal, 3300 kilométer jól kijelölt és gondozott ösvény. Ezek több-ségén nem megeróltető a pedálozás, de vannak kihívóbb, emelkedőkkel és völgyek-kel teli szakaszok is. Ezek az utak az orszagot minden irányban átszelik. Nem szükséges, hogy magával hozza saját bicikli-jét, mivel a pályaudvarokon és sok más helyen ís bérelhetőek kerékpárok.
Csak néhány lehetőséget sorolunk Fel a bő-séges sportkinálatból: utazhat hőlégbalon-nal, golfozhat, síelhet, vitorlázhat és ter-mészetesen a körlinget, a siklóernyőzést és a trekkinget is élvezheti. Azonban kipróbál-hatja képességeit a nem sportjellegű tevé-kenységekben is, mint például fafaragásban, egy hegyi tejgazdaságban megkísérelt sajtköpülésben, de játszhat a hegyi kürtön is.
A svájci nép barátságos és vendégsze-rető nemzet, amely tulajdonságát az idők során végig megőrizte. Tisztaság és rend irányítja a napot. A városokban és a központokban az élet biztonságos. Független szellemiségünk alapján tiszte-letben tartjuk a hagyományokat, nem kevesebb, mint négy nyelvet és dia-lektusok tucatját beszélik az országban. Mindez kifejezést nyer az ország elbűvölő nepművészetéhen, amely mélyen a nem-zet múltjában gyökeredzik. Az évszakokat hagyományoknak megfelelő fesztiválok es sztnes unnepségek jelzik. Ezek közül egyesek a tél elmúlását, mások pedig társas osszejövetelek Formájában a sikeres nyári aratást ünneplik.
Sok városban és központban a hetente megtartott piacon a környező tanyákról származó termékeket árulják, ami élő példája vidéki életstílusunknak.
Az egész országban büszkék a hotelek és a vendéglők a tradicionális helyi kony-hára. Mindegyik vidéknek megvan a maga specialitása – fondü és raklett (olvasztott sajtételek~ a Francia vidéken, kolbászok, rostélyosok és röszti (sült krumpli) a német vidéken, szeletelt, szárított hús (Bündnerfleisch) a graubündeni vidéken es Olasz specialitások Ticinoban. A svájci borkészités pedig az ország legjobban őrzött titkai közé tartozik.


Bevásárlóparadicsom
A városainkban Való vásárlás az élet egyik legnagyobb élvezete. A kiváló termékek listája bosszú és változatos. A legjobb órák, elegáns ékszerek, finom csokoládék, különleges hímzések, elbűvölő zenebol-tok és a svájci bicskák világszerte keresett aruci1~zkek. A svájci üzletekben minden nagypreszt:izsű terméket megtalál, amit csak pénzért kapni lehet.
Országunk legnépszerűbb múzeuma, Svájci Közlekedési Múzeum, Luzernben található. Ezt követi a Genfi Botanikus Kert és a Genfi-tó partján levő Chillon-kastély. A legnépszerűbb állatkert a baseli állatkert, ahol az állattenyésztésben elért sikerek a kihalással fenyegetett fajok túlélését biztosították. Svájc sok hagyo-mányőrző sajtüzeme közül az egyik leglátogatottabb Affolternben, az Em-mentáli vidéken található.


Fesztiválok
Svájc minden évben zenei fesztiválok százainak ad otthont, a raptől a rockig és a reggae-ig, a klasszikus és kórus muzsl-káig. A Luzerni és a Gstaadi Nemzetközi Zenei Fesztiválok több héten át tartanak és a klasszikus zenei kalendárium leg-fontosabb eseményei közé tartoznak. A híres Montreux-i, berni és Willisau-i Jazzfesztivál csak néhány az országban megrendezett sok fesztivál közül. Más fesztiválokat pedig a metál együtteseknek, a filmzenének, a rezes bandáknak, az orgonamuzsiká.nak, a katonazenének, valamint a country és a western zenének rendeznek meg. És persze itt van még jódlizás. A mozi szerelmeseinek pedig a szabadtéri Locarnoi Filmfbsztivál Euró-pában az egyik legismertebb rendezvény.


Klasszikus panorámatúrák


A Gleccser expressz ( 300 km, 8 óra)
a világ leglassabb expresszvonata. Ez a figyelemre méltó útvonal köti össze Európa két leghíresebb alpesi üdülőhelyét: Zermattot és St. Moritz-ot. Utvonala az ország néhány legpompásabb szépségét rejti magában, amelynek során nem kevesebb, mint 91 alagúton és 291 hídon halad át. A pano-rámaablakokkal felszerelt vasúti fülkék kényelmét élvezve megismerhető az érin-tetlen alpesi táj lélegzetelállitó szépsége. Utazása alatt a vonzóan berendezett étke-zőkocsiban étkezhet és horozgathat.


A TelI Vilmos expressz ( 150 km, 6 óra)
Svájc XIII. századbeli legendás hőse után kapta a nevét. Ez az útvonal a német nyelvterü-letű Közép-Svájcot (ahol TelI Vilmos Feltételezhetően élt) köti össze a napsü-tötte Ticinoval. A nyári utazás egyesíti a pihentető tavi hajókázást az elsőosztályú vonatozással. Luzernnél egy nosztalgia-gőzös fedélzetére száll, amelynek során igazi ínyenc ebédet élvezhet, amint Svájc néhány történelmileg leghíresesebb tája mellett elhalad. A vonatút Locarnoba és Luganoba tartó második fele érinti a Gotthard hegységet és a 15 km hosszú Cotthard-alagútat.


A Bernina expressz (145 km, 8 óra)
két országot érintő elbűvölő utazás, ami Svájc legmagasabb vasútvonalát a luxusfülkékben való olaszországi utazással egyesíti. Ily módon eljuthat az észak-déli Alpokba, egyenesen átkelve Grauhündenen, mely Svájc 26 kantonja közül a legnagyobb, legkeletebbre fekvő kanton. A Churból, a kanton fővárosából vezető utazás viaduktokon át, dübörgő hegyi patakok és jégkorszaki gleccserek mellett halad. A Bernina-hágón a vonat a tengerszint Felett 2253 méter magasan robog, mielőtt leereszkedik Olaszországba, Tirano váro-sába. A leereszkedés csak 40 km bosszú, de megdöbbő ellentétet mutat az örök jég és a festői pálmafák között. Tiranoban vasútról átszáll a közúti közlekedésre, busszal visszatérve Svájcba.


A Golden pass vasúti útvonal (240 km, 5 óra)
Luzern és Montreux között közlekedik, összekötve a Vierwaldstatti-tavat a Genfi-tóval, vala-mint a német nyelvterületű Svájcot az ország francia nyelvterületű részével. Hat tó és több mint három hegyi hágó mentén utazhat – és mindezt három különböző vonaton (a vasúti sínpárok közötti nyomtáv eltérése miatt). Luzern történelmi nevezetességeitől elindulva Interlaken, a Berni Felföld Fővárosa felé folytathatja útját. Az útvonal ezt követően áthalad az ízléses nyaralókkal teli Gstaad divatos alpesi üdülőhelyen, mielőtt a Genfi-tó szőlőskertjei mentén leereszkedne Montreux-be.


A szerkesztőnek a következő címre küldhetsz levelet   –  szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár