A Vezúv felett most kék az ég, nem úgy, mint Kr.u. 79 nyarán, augusztus végén mikor is Pompejit a vulkánból feltörő hamueső és kőtörmelék teljesen belepte olyan váratlanul, hogy menekülésre szinte semmi kilátás nem volt. Ahogy az emberek tettek-vettek, éltek, aludtak, dolgoztak vagy szültek, robogtak kocsijaikon, netán szeretkeztek, ott érte őket a vég. Igen. A Vég. Itt a halál szó valahogy nem illik a képbe. Vég vagy megsemmisülés. Az első napi 3,5 méter hamu- és törmelékréteget, még a további kitörések tovább növelték, helyenként a 13 métert is elérve. Pompeji Herculaneummal együtt eltűnt, alámerült. Az 1700-as évek végétől a mai napokig tartó feltáró munkák következtében bejárhatunk egy római kori várost a maga valóságában. Ez nem Efesos Anatoliában, ahol szintén gyönyörű romváros maradt fenn az ókori római birodalomból, úgy érzem Pompeji olyan város, mely bár néhány pillanat alatt kihalt, így feltárva, mintha ma is élne, szinte lüktet. Hallom a kocsik dübörgését az egy- és kétsávos utcákon. Átmegyek a kőkockákon, melyek kiemelkednek az utca kövezetéből az útkereszteződésekben (ókori zebra, mely azért nagyobb óvatosságra bírta az akkori kocsihajtókat, mint a mostani felfestett jelzés).
Ki az, mi az a Vezuv? Istenség, félelmetes tűzhányó, vagy egy átlagos hegy, mely nem sokkal magasabb a Mátránál?! Sehol egy parazitakráter – az Etnán egyiket a másik után mászhatod meg. A fekete lávakő kívül már megszürkült. A hegyoldal zöldell a növényektől. Hát ez a Vezuv. Bizony vulkán, mely a kitörések következtében tömegének kétharmadát (így magasságát is elvesztve) a környezetére zúdította az idők folyamán. Egyik árus, megtudván, hogy magyar vagyok, magyarul szólt, hogy: van Nápoly magyar nyelven, nyolc euró. Mikor látta, hogy elgondolkodtam, hozzátette szintén magyarul: csak kétezer forint. Persze, hogy megvettük a könyvet, hisz itthon, ha van egyáltalán, biztosan drágább. A Palazzo Reale, a királyi palota már a Bourbonok építőmestereit dicséri. A San Carlo Színház, mely Olaszország egyik legnagyobb zenei intézménye 1731-ben, míg a vele szemközt lévő hatalmas vas és üveg Umberto Galéria az 1800-as évek első éveiben épült neoklasszikus stílusban. Nápoly keskeny utcáit járva boltok és árudák, fent erkélyek, némelyiken száradó ruhák. Házak és paloták. A járókelők közül az elegánsan és precízen öltözöttek helybeliek, a többiek nagy valószínűséggel turisták, netán diákok, akik éppen tüntetésre gyülekeznek. Ez hamarosan meg is indult megfelelő rendőri kíséret mellett. Az ősi falak között zajlik az élet.
A
szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) Tiéd az oldal, magadnak építed! Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás
az érintett országhoz: Országkapu >> |