Hideg, esős hajnalon indultunk a reptérre szeptember 15-én Madeirára. Még a bécsi átszállásnál is arcunkba csapott a hideg eső és szél, miközben a repülőgép lépcsőin araszoltunk felfelé. Pedig akkor már délután volt, mivel Bécsben négy órát kellett várni az átszállásig. Másnap egy félnapos buszos kirándulásra indultunk német nyelvű idegenvezetéssel. Csak ketten vettünk részt a hotelünkből a kiránduláson, értünk készséges sofőr jött minibuszával, és elvitt a gyűjtőbuszhoz. Először az Apácák völgyét - Curral das Freiras - néztük meg. A teraszosan művelt hegyoldalakról már otthon is láttunk képeket, de csak a helyszínen szembesültünk azzal, hogy milyen nehéz itt a földművelés. Itt minden munkát kézi erővel kell végezni. Munkagépeket nem használhatnak, mert a gépek rezgése tönkretenné a teraszok talaját. Számtalan lépcső megmászása után jutnak parcelláikra a fölművelők. Munkaeszközeiket is kézben viszik fel, majd kemény munkával művelik a földet. A termést betakarítás után aztán kezükben, hátunkon hordva lehordják a lépcsőkön egyensúlyozva a nehéz kosarakat és zsákokat. Hétvégeken az egész család kinn szorgoskodik, de a fiatalok igyekeznek más mesterség után nézni, már egyre kevesebben vállalják ezt a kemény munkát.
A völgy a funchali klarisszákról kapta a nevét, akik 1566-ban menekültek ide a francia kalózok elől, akik feldúlták a várost. Az idegenvezetés német nyelvű volt ugyan, de barátnőm jól értette a nyelvet, és szimultán fordította nekem az idegenvezető érdekes történeteit. Az elképesztően szép völgy látványa után egy kis hegyi kávézóban cukornádmézzel készült süteménnyel A következő napon a Keleti túra elnevezésű egész napos túrára indultunk. Első megállónk Camacha volt. Ez a sziget legnagyobb faluja, kosárfonásról híres. Szétnéztünk egy ilyen termékeket árusító boltban. Széles választék volt fonott ajándéktárgyakból és a híres azulejokból. Az utóbbi a híres kék fehér csempéket jelenti, amelyeket már a reptérre érkezve megpillanthattunk. Egy egész falnyi képet raktak ki ezekből a jellegzetes kézzel festett csempékből. Eredetileg templomok díszítésére használták, ma már középületeket, szállodákat is díszítik a jellegzetes csempék. Nem is akartunk semmit sem vásárolni, de végül mégis csak táskánkba került egy-két ügyesen font ajándéktárgy az otthon maradottak részére.
Szerencsénk volt, tiszta volt az idő, messze el-és leláttunk, gyönyörködhettünk az elképesztő sziklavilágban. A vállalkozó kedvűek kissé messzebb is elsétálhattak a kilátótól. A rozsdabarna szín minden árnyalatában játszó sziklák mintha nem is ezen a bolygón lettek volna. Következő állomásunk Ribeiro Frio - a pisztrángnevelő - volt Keleti kirándulásunk utolsó állomása a Machicotól 11 kilométerre lévő Ponta de Sao Lourenco volt. Madeira keleti csücskében találjuk ezt a szeles, kopár sziklavidéket. Valamikor búja növényzet borította, de már nagyon korán elkezdték az erdőirtást, majd kecskéket legeltettek itt. Végül kopár lett minden, csak tavasszal borít be mindent rövid időre tarka virágszőnyeg. Viszont a látvány ma is feledhetetlen. A türkizkék, fehér tajtékos óceánból rozsdabarna, szürke és zöldes-fekete furcsa alakú sziklák meredeznek szabálytalan elrendezésben. Egy piknikező hely található az öböl fölött, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a tengerre és a földnyelvre.
Másnap délelőtt katamarán kirándulásra indultunk. Minibusz szedte össze most is a kirándulókat a különböző hotelekből. Mivel a kirándulásra jelentkezők közül csak mi voltunk magyarok - akik vízszintes elhelyezésű hotelban laktunk - ez a gyűjtőút majd tovább tartott, mint maga a hajókázás. A francia, angol és német turisták ugyanis többnyire csodálatos kilátással rendelkező, de rendkívül meredeken lejtő utcácskákban laktak. A funchali kikötőhöz közelítve hozzájuk csak hullámvasútra emlékeztető utazással lehetett eljutni. Ráadásul kicsit korábban indult sofőrünk a megbeszélt időnél, így nem mindenki állt még készen az útra. Ezért sofőrünk az egyik hotel előtt leállította a minibuszt, úgy hogy az szinte "ég és föld" felett lebegett, míg ő a recepción intézkedett, mi rémülten tekingettünk le a mélybe. Kisvártatva visszaszállt, beállította a buszt egy vízszintes mellékutcába. Végre előkerültek az utasok, és hullámvasutaztunk újra a kikötő irányába. Szerencsésen megérkeztünk a kikötőbe, sofőrünk becsületesen átvezetett bennünket a túlsó oldalra, és átadott a kis katamarán személyzetének. Mindössze 16-an voltunk, és elindultunk a kis lélekvesztőn végre.
Utolsó kirándulásunk a Nyugati túra volt. Reggel még napsütéses időben indultunk, de akkorra már tudtuk, hogy az időjárás Madeirán nagyon változékony, és a magasabb fekvésű területek szinte mindig felhőben vannak, gyakran esik az eső. Mire a Cabo Girao-hoz értünk, már esett is, de azért sikerült így is gyönyörködni a kilátásban, és néhány szép fotót készíteni. A Cabo Girao egyike a világ legmagasabb sziklazátonyainak. Az 580 méter magasan levő kilátóból szinte merőlegesen pillanthatunk le a mélybe, a szürke, kavicsos partszegélyre. Keleti irányban - persze tiszta időben - Camara de Lobos felett egész Funchalig el lehet látni.
Innen az Encumerada-hágóhoz mentünk, de itt már zuhogott az eső. Mégis, szinte mindenki kimerészkedett a buszból, és megpróbált szétnézni kicsit. Megérte, mert még a felhős, párás, borult időben is csodálatos látványban volt részünk. Agapanthus virágok - szerelemvirágnak és Madeira büszkeségének is nevezik a helyiek ezeket a csodálatos virágokat - borítják az út menti területeket, és teraszos hegyoldalakra, zöldellő völgyekre, felhősipkás hegycsúcsokra csodálkozhatunk rá. A köd és pára miatt nem túl messze láthattunk el, de másnapra sem javult az idő, így még akik bérelt autóval még egyszer eljöttek ide, azok sem láthattak többet.
A Fátyol vízesést útba ejtve, ebédelni mentünk. A vízesés nevét egy legenda őrzi. Egy fiatal pár innen vetette le magát, mert esküvőjüket meghiúsították. A lány fátyla megakadt egy sziklában, és itt fakadt a vízesés.
Kirándulásunkat Ribeira Bravaban fejeztük be. Ez a városka méltó párja Sao Vicentének. Mindkét helység fölött a világ legszebb sziklameredélyei szakadnak az óceánba. Kaptunk itt némi szabadidőt, amit sétával, vásárlással töltöttünk el. Megnéztük Ribeira Bráva templomát és nézelődtünk egy kicsit még a parton. Csak egy hetet töltöttünk Madeirán, az utolsó egész napunkon már nem kirándultunk. Machicoban sétáltunk, vásárolgattunk ezen a vasárnap délelőttön, majd élveztük a hotel kényelmét. Az idő aznap is és másnap is kellemesen meleg, napsütéses volt. Madeirától három órás komp úttal lehet elérni testvérszigetet, Porto Santot, mely a csaknem 9 kilométeres világos, fehér fövenyes strandjával várja a fürödni vágyókat. Mi ezt a szigetet már csak a repülőről láttuk, de reméljük, visszatérünk még Madeirára és ide is eljutunk egyszer.
Igazi "gyógysziget, hiszen a magyarok kedvenc királynője, Sissi kétszer is ellátogatott ide, hogy tüdőbetegségét gyógyítassa. Emlékét szép szobor őrzi Funchalban. Vedresné Nagy Ibolya A
szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet -
szerkeszto Tiéd az oldal, magadnak építed!
Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >> |
A szállásunk Machico-ban volt, mindössze 10 percre a repülőtértől. 
, finom likőrrel és kávéval kínáltak minket, majd elindultunk a Botanikus kertbe. A Jardin Botanico-t a szállodatulajdonos Reid család alapította 1960-ban. A 3,5 hektáros kert 300 méter magasan Funchal fölött található, gyönyörű kilátással a városra. 2000 trópusi és szubtrópusi flóra elbűvölő együttese. Kaktuszok, orchideák, 5 méteres azueliák, paradicsommadár virágok és még számtalan szemet gyönyörködtető növény alkotja. A kertben egész napot el lehetne tölteni, csodálva a színes madarakat, a különleges virágokat, pálmákat és a teraszról a gyönyörű a Funchali-öblöt.
. Gyönyörű hegyi, erdei környezetben gyönyörködhettünk a kristálytiszta vízben fickándozó különböző méretű pisztrángokban. 
, színesre festett, csúcsos, sátorra emlékeztető zsupfedeles házaival reklámozza Madeirát. Kíváncsian vártuk, milyenek is ezek valójában. Száznál is több van belőlük elszórtan a szigeten, minden ház műemléki védelem alatt áll, és legtöbbjüket még lakják is. Mi két helyszínen ismerkedtünk ezekkel a házikókkal. Az első előtt már előre felhívta figyelmünket idegenvezetőnk arra, hogy a tulajdonos nagy kedvelője és gyűjtője a giccses állatfiguráknak, művirágoknak. A látogatók pedig szorgalmasan gyarapítják ajándékaikkal ezt a gyűjteményt, amivel aztán a házigazda telezsúfolja az amúgy is pici házat és az egyébként gyönyörű, szubtrópusi kertjét. Édes, ragacsos nádcukros likőrrel kínált minket, cserébe elvárt néhány centet a kitett tányérkájába. Jóval többen bezsúfolódtunk a pici házikóba, mint ahogy igazán elfértünk volna, majd a kertecskében tolongtunk még egy kicsit. Keserű szájízzel hagytuk el a turistáktól ostromolt házat
. Szerencsére pár perc múlva már egy igazán elbűvölő, csodaszép kertekkel körülvett házikó-párban gyönyörködhettünk. Ezek skanzenként működtek, és felejthetetlenül szépek voltak.
. Egy jó órás hajózás után a sziklás part közelébe értünk. Itt lehorgonyozott a hajó, és kis pihenőt tartott. Lehetett volna beugrálni az óceánba, egyet úszni. De közülünk erre most nem volt vállalkozó. Inkább elővettük a fényképezőgépünket, és vártuk a Columbus hajójának, a Santa Maria-nak kirándulóváltozatát. A hajó elsiklott mellettünk, majd visszafordulva kibontotta a vitorláit, és a felfedező időket idézve szelte a habokat. Nagyon élethű volt, beleképzelhettük magunkat a történelmi időkbe. A visszaúton szorosan a part mentén hajóztunk, sziklára épült üdülőhelyeket, luxushoteleket, csodaszép kerteket, babán ültetvényeket csodálhattunk folyamatosan.
utikalauz.hu 
