Almásy György, a neves Ázsia-kutató, az angol beteg apja,
1897-ben bejárta Dobrudzsát. 30 éves volt ekkor. Jelen sorok
írója a harmincadik születésnapját egy dobrudzsai szállodában
töltötte, betegen és legyengülten az ágyban fetrengve. Ezt az
apró incidenst leszámítva Dobrudzsa igen kellemes hely: egyrészt
olcsó, másrészt biztos, hogy a szomszéd nem volt még ott (nem
úgy mint Horvátországban), harmadrészt van tengerpartja ("román
riviéra") és van látnivaló is például görög és római romok
formájában, negyedrészt, Dobrudzsa nem a turisztikai magazinok
sztárja, ami egy útleírónak azt jelenti, hogy nem, vagy csak
nagyon régen írtak róla...
Egyik nap felhívott székelyudvarhelyi barátom, s megkérdezte,
hol lesztek június 27-én? És persze megmondta a választ is,
a román tengerparton... Román szakszervezeti beutalót kapott
ugyanis, s kitalálta, hogy bár egyikünk sem annyira napozásmániás,
de a tengerparti szállóból kiindulva bejárhatjuk Dobrudzsa dombjait
és városait. Így is lett: Magyarországról bő tíz óra alatt egy
éjszaka Udvarhelyig jutottunk kocsival, a következő éjszaka
pedig a Kárpátokat átszelve a reggel már Brăila városánál ért
minket, vártunk a Dunán a kompra (kompjegy/autó 89000 lei, kb.
550 forint). Dobrudzsa ugyanis Romániának az a része, amelyet
délről Bulgária, keletről a Fekete-tenger, nyugatról és északról
pedig a Duna határol. Ha tehát Dobrudzsába akarunk jutni, mindenkép
által kell kelni, a Dunán, s mindenkép fizetni kell, legyen
az kompjegy vagy csernavodai hídvám formájában.
A geográfia tudorai Dobrudzsát úgy szokták jellemezni, hogy
felszínén a legősibb hegységmaradványok és a legfiatalabb Duna-lerakódások
is megtalálhatók. A két véglet tehát. Ugyanilyen szélsőségesen
és önkényesen e cikk írója is két véglet szerint csoportosította
e földdarabot. Az egyik a szegény, szárazföldi Dobrudzsa, a
másik a gazdagabb, tengerparti Dobrudzsa.
A szegényebb vidék rögtön a brăilai kompozás után, Măcin
(ókori nevén Arrubium) településnél kezdődik. A városka egyik
oldalán a posványos, ingoványos szúnyogos Duna-ártér, a másik
oldalán pedig Dobrudzsa legmagasabb pontja, a 467 m magas, gránitból
álló Pricopanului-hegy emelkedik. Élvezetes egyébként
itt autózni: balra ártér, jobbra dombok, kis falvakkal, "miniszekerekkel",
szamarakkal, mecsetekkel. Teljesen Albánia-hangulat, s nem hogy
külföldi rendszámút, de kocsit se nagyon lehetett látni. Az
Albánia-hangulatot fokozza Isaccea: itt már a
XIV. században járt arab utazó (bizonyos Abulfeda), s több száz
éves minaretje is van. A Dobrudzsa gránitdombjai között kanyargó
úton egyébként a falvakban hirtelen azt sem lehet megállapítani,
hogy miféle népek élnek itt: románok, tatárok, görögök, törökök,
bolgárok, örmények, lipovének vagy ukránok? Nos, szinte mind.
S bár a népesség összetétele sokat változott, a legfrissebb
népszámlálás szerint is a görögök száma 3900 fő, a tatárok száma
24600 fő, a törökök száma pedig 29500 fő Romániában, s ők mind
Dobrudzsában élnek.
A poros falvak utcáin hol egy mecset tűnik fel, hol egy birkanyáj...Az
út egyik oldalát tavak hosszú sora és nádszigetek kísérik, ezek
jelzik Európa legnagyobb nádtermő vidékét, az immár bioszféra
rezervátum Duna-deltát. A Duna-delta vidékének fővárosa a görög
eredetű, jelenleg százezer lakosú Tulcea (az antik
Aegyssus): alumíniumkohó, hajógyárak és halfeldolgozó üzemek
jellemzik. Elvileg Duna-delta múzeuma is van; ottjártunkkor
cikkezet róla az egyik román újság, hogy ki kellene már újra
adni a városról az 1950-es évek végén napvilágot látott prospektust.
Ennyit az idegenforgalomról. De nem a turizmusról szól Cernavoda
hídvárosa, az 1995-ben elkészült egyetlen román atomerőmű telephelye
sem. Ugyanígy Năvodari petrolkémiai kombinátja sem a turizmusról
szól. Talán a szépnevű Babadag városkát és erdős
környékét lehetne említeni mint potenciális megnéznivaló területe,
ezen kívül Dobrudzsa falvait úgy lehetne jellemezni, hogy "ahol
még a Dácia sem jár"... poros utak, s szekerek, szekerek
minden mennyiségben. Két falu van csak "talpon" a
vidéken, "Belső"-Dobrudzsában, amiről a több évtizedes
Románia útikönyv is megemlékezik. Az egyik Adamclisi, a másik
Histria.
Adamclisi mellett volt a római-dák háborúk legvéresebb
csatamezője, ahol Traianus római császár győzelmet aratott Decebal
dák vezér serege felett: ekkortól lett a terület a Római Birodalom
provinciája Dácia néven. Traianus a győzelem után dák rabszolgákkal
emlékművet építtetett, melynek falára a háborúból vett jelenetek
egész sorát vésték fel 54 táblaképben. Szakértők szerint egyébként
az Adamclisi diadalemlék metopéin látható harci jelenetek stílusa
szembeszökő ellentétben áll azokéval, amelyek Traianus római
oszlopát díszítik. A II. században egy 160 m magas dombra épült,
30 m magas és 40 m átmérőjű monumentális emlékművet az 1970-es
években rekonstruálták. A 40000 leies belépőt leszurkolva az
emlékműnél barátom így szólt: "a rómaiak legyőzték a dákokat,
gyerekeket csináltak a hódítók a legyőzötteknek, ebből lettek
a románok" - így foglalta össze a dákó-román kontinuitás-elméletet
kajánul székely barátom...Az emlékmű közelében épült fel i.sz.
109-ben a Tropaeum Traiani ("Traianus trófeája") nevű
római városerőd, melyet több mint 1200 m védőfal vett körül.
Ennek egyébként magyar vonatkozása is van: Fenichel Sámuel (1868-1893)
neves Új-Guinea utazó két éven át Dobrudzsában, itt Tropea római
kori vártelep romterületének feltárását vezette; akkortájt ő
volt Európa legfiatalabb archeológusa. S akkor már szóljunk
egy másik mazochista magyar utazóról: Veress Sándor (1828-1884)
emigráns utazó az akkor török kézen lévő Dobrudzsában birtokot
vásárolt és gazdálkodni kezdett...
Na, ha valahol, akkor Dobrudzsában biztos nem vennék telket,
pláne Adamclisi mellett. A Fekete-tenger mellett fekvő Histria
már kicsit jobb. Telket itt sem vennék, de ki akar olyan területen
földet, mely állítólag egy, a XIV. században élt, Dobrotici
nevű despotáról kapta nevét? Apropó Dobrotici: valamit írni
kellene általánosságban is Románia e periférikus tájáról. Nos,
a 15485 km2 területű Dobrudzsa (románul Dobrogea) két megyét
foglal magában: Constanţá-t (Konstanca) és Tulceá-t (Tulcsa).
Romániának a Balkán-félszigetre nyúló tengerparti tartománya
az i.e. VII. században a görög gyarmatosítás színhelye volt,
de voltak itt rómaiak, a kora középkorban pedig Scythia Minor
(Kis-Szkítia) néven volt ismert. Története inkább Bulgáriáéval
fonódott egybe, majd 1417-től 1878-ig állt török uralom alatt.
Az 1878-as berlini kongresszus vetett véget a török fennhatóságnak,
és innentől kezdve tartozik Dobrudzsa Romániához.
Histria falu pediglen eme változatos történelem görög korszakából
maradt fenn, magyarul egy görög város romjait láthatjuk itt.
Histria egy i.e. 650 körül létrejött antik görög város, mely
legvirágzóbb korszakát időszámításunk előtt a IV. és a II. század
között élte. Második virágkorát az i.sz. I. és III. század között
élte, a római birodalom idején. A Sinoe-tó partján
fekvő hatalmas romterület (bazilika romok, oszlopok tere, római
közfürdő, erőd, stb) régészeti anyagát egy gazdag múzeum (Complexul
Arheologic Histria, belépőjegy 40000 lei/fő, a fotójegy
mindenhol 30000 lei körül) tárja elénk, a romterület pedig szabadon
bejárható. Histria romvárosa egyébként sokáig látható volt az
ezer leies papírpénzen, de azt a közelmúltban az 5000-essel
kivonták a forgalomból.
Histria romterületén békésen legelésző szamarak után Dobrudzsa
vidéki békéje szinte átmenet nélkül megy át az ipari övezetekbe,
majd hirtelen a jól működő, jó infrastruktúrájú, pezsgő életű
tengerparti részekbe. A Fekete-tenger partja Romániában összesen
244 km hosszúságú, melyből 72 km alkotja a part szállodákkal
kiépített déli részt Mamaiától egészen a bolgár határ közelében
található Mangaliáig. A "tengerpart fővárosának"
is nevezett Konstancából egy jó minőségű, 50 km hosszú autópályán
érhetjük el az összes üdülőhelyet. A román tengerparton található
Románia kereskedelmi szálláshelyeinek közel fele: 250 ezer szállásférőhely!
Nos, nézzük sorba északról dél felé haladva a tengerpart településeit.
Az első az egyik leghíresebb, Mamaia. Engem nem
igazán ragadott meg: a leginkább a floridai Miami Beach és a
somogyi Siófok keverékére emlékeztető, 1905-ben alapított nagyvilági
üdülőhely az édesvizű Siutghiol-tó és a Fekete-tenger közötti
keskeny homokfövenyen. A tavon lehet szörfözni, vízisízni vagy
jachtot bérelni is, sok a három-négy csillagos szálloda.
Mamaiától délre következik a tengerpart fővárosa, a 350 ezresre
duzzasztott Konstanca (Constanţa), Románia tengeri
kapuja és az ország második legnagyobb városa. Kissé kilóg a
rendezett tengerparti települések sorából: az egyik leglepukkantabb
város, mit valaha láttam, Európában tuti, hogy nincs másik ilyen
undorító város. Node egy utazó simán el tud itt is tölteni egy
napot, mert látnivaló azért akad temérdek.
Konstanca ősét, Tomoit (vagy ismertebb latinos formájában Tomit)
a kisázsiai Milétoszból származó görög hajósok és kereskedők
alapították az i.e. VI. század körül. A Fekete-tenger mellett
kialakuló városállamok belső berendezkedése a klasszikus görög
városállamokéhoz hasonló volt; a teljes szuverenitásnak köszönhetően
legtöbbször saját hadsereggel és pénzzel rendelkeztek. Tomi
néveredetének érdekessége, hogy az "aranygyapjús"
argonauták mondája szerint Medea aljas módon itt gyilkolta meg
kisöccsét, hogy feltartóztassa apját, aki üldözőbe vette: Medea
szolidan szétdarabolta testvérét, s ezt a helyet nevezték el
Tomi-nak, Tomi jelentése ugyanis vágás, vágat görögül. A görög
időszakot i.e. 28-ban a római uralom váltotta fel. Tomi a "római
béke" idején, az i.sz. I.-III. században élte virágkorát.
Ekkor a Fekete-tenger nyugati partvidékének legnagyobb és legforgalmasabb
kikötővárosa volt; itt volt a környékbeli görög városok szövetségének
székhelye. A Konstanca területén feltárt ókori emlékek zöme
is ebből az időszakból származik: a műhelyek, a kikötői épületek,
a mozaik, stb...A Tomi nevet a X. században váltotta fel a Konstantiana;
Nagy Constantinosz, Konstantinápoly alapítója ugyanis nővéréről,
Constantináról nevezte el a romjaiból újjáépített várost...
A város nevezetességeinek a megtekintéséhez az "óváros"
közepén, az Ovidius szobránál érdemes leparkolni autónkat.
Az első látnivaló persze rögtön a nagy római költő, a latin
költészet aranykorának nagy alakjának, Ovidiusnak a szobra.
A közép-itáliai Sulmóban született, Rómában és Athénban tanult
Publius Ovidius Naso (i.e. 43- i.sz. 17) életéből egy negyedszázadot
töltött az akkor Tominak hívott Konstancában, de persze nem
önszántából utazott ide. Augustus császár száműzte erre a helyre,
valószínűsíthetően leghíresebb verse, az Ars amatoria (A szerelem
művészete) miatt. Ebben a versben írja Ovidius: "Férfi,
tehát ne habozz, minden nőnél van esélyed./ Az, ki be nem hódol,
sok közül egy, ha akad." (Bede Anna fordítása). Tomiban
Ovidius szenvedett az általa barbárnak tartott országban; Rómába
vágyott, és erről episztolákat írt barátainak Tristia (Keservek)
címen. Haza azonban nem jutott, itt halt meg Tomiban. Konstanca
városa 1887-ben állított szobrot Ovidius emlékére, mely Ettore
Ferrari olasz művész alkotása.
Ovidius csontjai valószínűleg a csúnya panelházak alatt nyugszanak,
a híres oroszlános házban nem lakik senki, macskák százainak
kitett kaja bűzlik az undorító lepukkantságban, szóval ilyekor
mondta azt Kerouac az Úton-ban, hogy "Pusztul a világ..."
S ebben különösen pusztul Konstanca. Bár néha van egy-egy ünnepi
pillanata: 2002 szeptemberében például Konstancában járt Jorge
Semprun (1923-) spanyol nemesi származású francia író is, A
nagy utazás írója, ahol Ovidius-díjat vett át.
Ovidius szobra mögött van az Archeológiai Múzeum, mellette
pedig a még híresebb mozaik. A román tengerpart egyik
leghíresebb látnivalója az V. század környékén lerakott római
mozaik, melyet 1960-ban találtak meg. Az érdekes geometriai
és növényi ábrákat tartalmazó mozaik az egykor 2000 négyzetméternyi
területével az egész Római Birodalom egyik legnagyobb mozaikja
volt, mára egy 50 méter hosszú, 16 m széles, kb. 850 m? terület
maradt meg belőle. A mozaik kiállítócsarnokába 40000 lei (kb.
250 forint) a belépő, s ez az egyik hely, ahol turistákat (főleg
óceánjáróval érkező nyolcvan feletti amerikaiakat) lehet látni.
A mozaik megtekintése után a belvárosban érdemes még megnézni
a római katolikus, vöröstéglából álló neoromán stílusú bazilikát,
melyet 1885-ben építették Romano de Simon tervei alapján. Közelében,
az 1895-ben épült ortodox székesegyház mellett is találunk
egy ókori romterületet, de itt találhatjuk még a Ion Jalea
(1887-1983) Emlékmúzeumot is. Konstanca tengerparti sétányán
félkörívben végigsétálhatunk: a Casino épülete akár a francia
riviérán is lehetne, tudunk olyan szöget keresni a fényképezőnkkel.
A Casino mellett van az Akvárium (30000 lei belépő),
melyet 1958-ban létesítették a Fekete-tenger és a Duna-delta
halfajtáinak bemutatására (1958 óta maximum néha vizet cseréltek
itt, de felújítva nem volt). Az akváriumtól nyugati irányban
van a 8 méter magas, XIV. században épült genovai világítótorony.
Szintén a tengerparton áll a nagy román költő, Mihail Eminescu
szobra (Oscar Han alkotása). S ha már tengerparti sétány:
két apró érdekességről szólni kell. Az egyik, hogy 1962. februárjában
9,8 m magas hullámokat produkált itt a Fekete-tenger. A másik
történelmi morzsácska, hogy 1905-ben a Patyomkin cirkáló
matrózai éppen itt, a konstancai kikötőben találtak menedékre.
A sétányról visszatérve az Ovidius szoborhoz útközben még egy
érdekes látnivaló van: a török kori mecset, mely mór
stílusban épült. 30000 leiért 140 lépcsőn minaretjének a tetejébe
is felmehetünk: az 50 méter magasból elénk tárul a Fekete-tenger
és a város szépnek nem, de érdekesnek mondható panorámája.
Végül Konstanca központtól távolabb, északra eső látnivalója
a delfinárium: nevetséges összegért, 40000 leiért kétóránként
van itt fóka- és delfinshow: táncolnak, tekéznek, labdáznak
a delfinek, és a végén megnézhetünk egy múzeumot is a Fekete-tengerről.
Nos, a Fekete-tengerről (bolgárul Cserno Morje, románul Marea
Neagră, oroszul Csornoje morje, törökül Karadeniz) azt érdemes
dióhéjban tudni, hogy területe kb. félmillió km2, átlagos mélysége
1271 m, legnagyobb ismert mélysége pedig 2246 m. Mivel nagy
folyók (Duna, Dnyeper, Dnyeszter és a Don) ömlenek bele, vizének
felső 90 m-es rétegében a sótartalom kicsi, kb. fele a Földközi-tengerének
(18 ezrelék).
Konstancától dél felé haladva rátérhetünk az autópályára. Lazu
és Agigea között van a Duna-Fekete-tengeri csatorna
végpontja (a dunai vízi utat 300 km-rel rövidítő csatorna 1985-re
készült el), egy modern híd ível át felette. Agigea után Eforie
Nord következik. Az üdülőhelyet 1894-ben alapították,
amikor a román állam egy gyermekszanatóriumot épített itt, miután
szárnyra kelt, hogy egy erősen reumás vasutas attól gyógyult
meg, hogy rendszeresen fürdött a Techirghiol-tóban
(a tó vize hétszer sósabb, mint a tengeré!). Ma nagy divat a
tóból vett fekete iszappal bekenni magukat a gyógyulóknak.
A következő üdülő, Eforie Sud az 1930-as évek
Európájának legfelkapottabb helye volt, legalábbis egy román
térkép szerint; 1898-ban alapította Ion Movilă üzletember. A
két Eforie után a fiataloknak bulizó helyül létrehozott Costineşti
következik - rengetegszer közvetít innen a román zenetévé.
Costineşti után 6 üdülőhely következik: az első Olimp,
ahonnan piros traktor vontatta, pótkocsikból kialakított busz
jár a többi üdülőhelyre. Neptun és Jupiter
után Venus üdülőhely érdekessége, hogy szállodái
csak kacér női neveket (Claudia, Lidia, Silvia, Carmen, Veronica,
Irina, Dana, Adriana, Anca) Cap Aurora szállodái
pedig csak drágakőneveket (Onix, Safir, Agat, Topaz, Coral,
Rubin, Opal, Diamant) kaptak...Az egyik legkellemesebb üdülő
Saturn (itt laktunk a Hotel Cleopátrában). Saturn
szinte már egybeépült a partvidék egy kellemes kisvárosával,
Mangaliával. Mangalia 1995-ben lépett elő municípiummá
(megyei jogú várossá). Románia második legnagyobb kikötője,
s itt állomásozik a román hadiflotta megmaradt része is. Ennek
ellenére Mangalia igen kedves és élhető város, ellentétben Konstancával.
Van könyvesboltja, rengeteg működő ATM-automatája, itt a leghomokosabb
a tenger, a legjobb az éghajlat, s még lehetne sorolni.
A város ókori neve Kallatisz; a IV. században ez volt a legjelentősebb
a fekete-tengeri görög kolóniák között. Senkinek nem ajánlom
azonban, hogy Szávai Jenő közel fél évszázada megjelent, A román
tengerpart című könyvéből próbálja beazonosítani a város görög
emlékeit, mert nagyon sokat változtak azóta. A lényeg az, hogy
az olykor piacként is funkcionáló stadion környékén helyezkednek
el a romok. A stadiontól nyugatra (a Stefan cel Mare utcán)
találjuk a görög dolgokat bemutató múzeumot (Muzeul de arheologie
Callatis, nyitva reggel nyolctól este nyolcig, belépőjegy
20000 lei). Egy berbécsfejes oszlopfőt, Dionüszosz feleségéről
egy domborművet, festett görög vázákat, amfórákat láthatunk
itt. Jelentős látnivalója a múzeumnak az ún. papiruszos sír
az i.e. IV. századból: ebben valószínűleg egy író feküdt, akinek
ruhafoszlányai mellett egy görög papirusztekercset is találtak,
a csontváz homlokán pedig egy aranyozott koronát.
A másik hely, ahol romokat láthat a régi idők köveire kíváncsi
utazó, az a négycsillagos, igen elegáns President Hotel.
Bátran sétáljunk be a főbejáraton, s a recepciós rögtön megmutatja
az ókori Kallatisznak ezt az 1993-95-ben feltárt részét, ingyen
és bérmentve.
A város török kori műemléke az 1590-ben épült, kicsi, de szépséges
dzsámi. Onnan lesétálhatunk a mólóra, ahol Mangalia világítótornyánál
az alkonypírban elgondolkodhatunk egy két dolgon. Például arról,
hogy miért nevezték az ókori görögök először Pontosz Axeinosznak,
azaz "Barátságtalan-tengernek", majd később Pontosz
Euxeinosznak, azaz Barátságos-tengernek a Fekete-tengert? Mert
mindkettő igaz.
Dobrudzsában vannak nagyon szegény vidékek, nincs semmi nemzetközi
turizmusnak kiépített infrastruktúra, kicseszettül messze van
még Közép-Európától is, de összességében nagyszerűen érezheti
itt magát a vándor: a görög romok után tiszta tengerben csobbanhat,
egy korsó csapolt csíki sör 100 forint körül van, ráadásul
Dobrudzsában terem az a szőlő, amiből a híres és finom Murfatlar
borokat készítik, de dobrudzsai a Niculiţel és a Sarichiol is.
Ha csórók vagyunk lehet finom olajban kisütött apróhalat (hansii)
enni, a sültkrumplihoz hasonlóan mindenestül (100 forint/10
dkg). A legális CD árusnál lehet legálisan műsoros mp3 cd-ket
kapni. Ugyanúgy, mint 2004 nyarának elején Európában mindenhol,
a román O-zone híressé vált Dragostea din tei című száma ment.
Magyarul Szerelem a hársfák alatt a címe: amikor hallgattam,
én jóval a virágzó hársfák felett voltam - olyan magasan volt
ugyanis a szálloda erkélye. Hársfák alatt vagy felett, tök mindegy.
Budapesthez viszonyítva Dobrudzsa és a román tengerpart mégis
periféria: Magyarországról ugyanolyan távolságra van Dobrudzsa,
mint Belgium. De pont ez a jó: sokszor kellemesebb távol lenni
az ún. centrumtérségektől. Jó bóklászni, utazgatni a periférián
is...
Barna Béla A
szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail:
szerkeszto
utikalauz.hu
Tiéd az oldal, magadnak építed!
Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>
Ugrás
az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >>
Útitárskereső
- ha üres helyed van >>
©
BTSz Bt 1997-2007.