2007. szeptember végén lehetőségem nyílott ellátogatni Erdélybe. Korábban már sok ismerősöm járt ott, és sokan sokfélét mondtak róla, ezért nagy várakozással tekintettem az út elé, hogy végre saját szememmel láthassam Erdélyt a maga valóságában. Tekintettel arra, hogy mi Magyarország nyugati részén lakunk az utazási távolság közel 1000 kilométer volt. Este 10 órakor indulva buszunkkal hajnalban értünk Ártándnál a Magyar-Román határra. A román oldalon az első nagyobb város a határhoz közeli Nagyvárad Utunk első állomása Kolozsvár, ahol megnéztük a Mátyás szobrot, a Szt. Mihály templomot, elsétáltunk Mátyás király szülőházához és tettünk egy rövid sétát a belvárosban. Annak ellenére, hogy a városban kb. 50-50 százalékban laknak magyar és román nemzetiségűek szinte sehol sem láttunk magyar nyelvű feliratokat, és minimális magyar „szót” hallottunk a rövid sétánk során. (Én úgy tudom, hogy a feles arány 50 évvel ezelőtt volt. Azóta a románok száma az akkori háromszorosára nőtt, miközben magyar ma is 75 ezer körüli van - a szerk.)
Az mindenképpen említést érdemel, hogy mire Kolozsvárra értünk útközben 5 balesetet láttunk (1-et a magyar, 4-et pedig a román oldalon). Aki megismeri a romániai közlekedési viszonyokat az ezen biztosan nem fog meglepődni. A romániai utak nem túl jó minőségűek a hatalmas forgalmat csak nehézen tudják átereszteni. A sofőrök vezetési stílusa is hagy néha kívánni valót maga után. Kanyarokban, záróvonalon előznek és nyomják ész nélkül a dudát (néha a fejünket fogtuk attól, hogy milyen „bátor” embereket láttunk). A következő úti célunk Korond volt. Ez a település tipikusan a turistákra építi életét. A főút mellett két oldalon hosszan üzletsor található, ahol szinte mindent lehet kapni Miután pénzünket sikeresen elköltöttük, utunk a parjadi sóbányához vezetett. A parajdi sóbánya egy ma is működő bánya
Az idegenvezetőnk elmondása szerint, csúcsidőben több ezren is vannak egyszerre lent a bányában, amelyet egyébként gyógyászati célokra is használnak. A több ágból álló termekben padok, asztalok gyermekjátékok vannak elhelyezve. A mélyben található egy kávézó és egy kis ökonomikus (keresztény, református és ortodox) kápolna is. A „bányászkodás” után utunk Szovátára vezetett, ahol két éjszakára foglaltunk szállást. A szállásunk elfoglalása előtt még megálltunk a híres Medve-tónál. Nevét arról kapta, hogy alakja hasonlít egy kiterített medvére. A tó egyébként közvetlenül az út mellett fekszik, és a partján található kilátó teraszról nagyon szép kilátás nyílik a tóra. A tó körül nagyon jól kiépített gyalogút vezet körbe, mindenképp érdemes egy jó kis sétát tenni. Maga tó egyébként egyedülálló, mert a tetején kb. 1,5 m mélységig édesvíz van bent, alatta pedig sós víz. Ottlétünkkor a tó vize sajnos már nem volt fürdésre alkalmas. Szovátán egyébként egyértelműen meglátszik, hogy a turizmusból él. A város kinézete, rendezettsége jóval az átlagos erdélyi települések feletti, számos üzlet és szórakozóhely várja a turistákat. Egyébként Szovátán az egyik magyar szállodaláncnak is van már szállodája. Másnap a Szovátához közeli Kibéden töltöttük a napunkat. A délelőtt folyamán helyi idegenvezető segítségével megtekintettük a kibédi néprajzi gyűjteményt, a kézi cserépvetést, a református templomot és ellátogattunk Szilveszter László gyapjú üzemébe is.
A családi vállalkozásként működő gyapjú üzemben a mai napig hagyományos technológiával állítják elő a jó minőségű ágytakarókat Néhány dolog feltűnt számunkra amelyekre a helyiek adtak választ. Vacsora után még tettünk egy kellemes esti sétát a Medve tó körül és Szováta-fürdőn. Tekintettel arra, hogy a turista szezonnak már vége volt, másokkal alig-alig találkoztunk. A társaság egy része betért a Medve tó partján található Drakula nevű bárba, ahol elmondásuk szerint a 60-as, 70-es és 80-as évek magyar slágereire táncolva nagyon jól érezték magukat, és az ezért fizetett összeg is elég barátságos volt. Másnap reggel a reggeli után bepakoltunk csomagjainkat a buszba és elindultunk következő szálláshelyünk Zetelaka felé.
A rengeteg koszorú és a még több magyar nemzeti színű szalag azt hiszem, egyértelműen mutatja, hogy honfitársaink közül nagyon sokan felkeresik a híres író emlékhelyét. A következő megállóhelyünk Szejkefürdőn Orbán Balázs sírhelye, amelyhez gyönyörű székelykapukon keresztül vezet fel az út. Orbán Balázs egyébként tagja volt a magyar országháznak és bejárta Székelyföldet. Eljutott minden településre, várromhoz, természeti ritkasághoz. Szorgalmasan jegyzetelt, fényképezett. Munkájának eredménye, a fő műve a „Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból” címen megjelent könyvsorozat.
Továbbindulva nemsokára megérkeztünk Székelyudvarhelyre, ahol már várt bennünket a helyi idegenvezetőnk. Ő elmesélte nekünk, hogy a Székelyudvarhelyiek a városukat tartják a Székelyföld „fővárosának”. Lakosainak 98 %-a magyar nemzetiségű. Számomra óriási élményt jelentett az a tény, hogy közel 400 km-re a magyar határtól egy nagyobb városban szinte mindenki magyar nemzetiségű, mindenhol magyar nyelvű feliratokkal találkozok, és mindenki magyarul beszél. Az idegenvezetőnk elmesélte nekünk, hogy a városban szinte minden megoldható magyar nyelven (ez érvényes a hivatalokra is), de ha valamilyen hivatalos papírt kell kitölteni, az csak román nyelven lehetséges.
Székelyudvarhely egy nagyon szép, rendezett (romániai viszonylatban meg főleg) kisváros, gyönyörű virágos főtérre A látnivalókkal kapcsolatosan csak annyit, hogy aki Erdélybe készül, az, bátran támaszkodjon az internetre, mert ott rengeteg magyar nyelvű információt lehet beszerezni. A délelőtti városnézés után délben a piacon található egyik étteremben ebédeltünk. Az ebéd bőséges és finom volt és az ára is nagyon kedvező (3 fogásos ebéd alig több mint 1000 Ft-ba került). Ha már az -tartunk, elmondom ezzel kapcsolatos tapasztalataimat is. Ebéd után találkoztunk új idegenvezetőnkkel, Leventével, aki mint „igazi székely machó” adta elő magát. Egyébként „civilben” tanár és mellette szállás közvetítéssel is foglalkozik. Idegenvezetőként viszont nagyon jól „működött”. Nagyon felkészült Erdély földrajzából és történelméből is és mindezt a tudást nagyon érdekesen tudja közvetíteni mások számára. A délutáni program keretében Székelykeresztúrra utaztunk, ahol először egy „falumúzeumot” néztünk meg. A múzeum egyébként a város közepén helyezkedik el és az utcáról semmi sem látszik belőle.
Egy térrel szemben (amelyre azért ráférne még egy kis csinosítás) egy zárt sorú beépítés közben van a bejárta, de ha ezen áthaladunk, a tér bent hatalmasra tágul. A múzeumban a régmúlt építészet, régi használati eszközök és tárgyak, régi népviseletek és kitömött állatok láthatók. Magyarországon már jártam több falumúzeumban, de hasonló környezetben lévővel még nem találkoztam. A múzeumlátogatás után gyalog sétáltunk el Petőfi körtefájához. Útközben olyan úton haladtunk ahol az úttest is térkőből volt kirakva (ez elég érdekes volt annak tükrében, hogy Erdélyben még alig-alig látni térkővel burkolt teret is).
Miután a napközbeni kirándulásban alaposan elfáradtunk jóleső érzés volt este elfoglalni a szálláshelyünket Zetelekán. A busznyi ember 4 vendégházban került elszállásolásra. A mi vendégházunkban 6-an szálltunk meg. Az útitársaink és a mi tapasztalatunk szerint is korrekt volt a szállás és az ellátás is. Félpanziós ellátást kértünk és mindez 4.000,- Ft/fő/nap összegbe került (a vacsora egyébként mindkét nap mindegyik helyen ugyanaz volt, de a reggeli különbözött az egyes vendégházakban). A kellemes alvás után a 4. nap igazi turista látványosságok felé vezetett úti célunk.
A híres búcsút egyébként nem itt a templomban, hanem a település felett található dombok ölelte völgyben rendezik, és több százezer ember vesz részt rajt évente (pünkösd táján). A székelyek úgy tartják, hogy ide minden székelynek életében egyszer el kell zarándokolnia. Utunkat folytatva a Gyilkos-tó felé, útközben megálltunk Madéfalván a Székely vértanúk emlékművénél. Az emlékműre kötött rengeteg nemzeti színű szalag ugyancsak arról árulkodik, hogy gyakran járnak erre magyar látogatók.
Tovább haladva a Gyilkos-tó felé vezető úton az utunkat gyönyörű hegyek szegélyezik.
A látvány egyébként földrajzilag is érdekes. A földrajzi tanulmányaim során azt tanultuk, hogy a hegyekben először a lombos erdők majd pedig a fenyőerdők szintje következik. Itt ez az általános megállapítás megdőlni látszik, mert nagyon sok helyen a réteket egyből a fenyőerdők szintje követi. A kanyargós hegyi utakon végre megérkezünk a híres Gyilkos-tóhoz. A tó sekélyebb részét már rendesen benőtte nád, de a parkolóban megállva a képeslapokról visszaköszönő kép fogad bennünket.
A tóról magáról azt hiszem felesleges írnom, hiszen minden erdélyi kiadványban szerepel. Miután ettünk, ittunk, utunkat folytattuk a Békás-szoros felé. A szorosról azt hiszem szintén felesleges részletesen írnom, hiszen ez Erdély egyik turisták által leglátogatottabb helye. Azért azt mindenképpen el kell mondanom, hogy a látvány számomra lenyűgöző volt. Néhány kép remélem alátámasztja véleményemet.
A szorosban több helyen is találkozhatunk árusokkal, és a szoros végén büfék is várják a megfáradt vándorokat. Az áraik természetesen a turistákhoz vannak igazítva. Utolsó erdélyi napunkon a reggeli után elindultunk hazafelé. Azért természetesen útközben még várt reánk néhány állomás. Azt út során egy rövid városnézésre megálltunk Marosvásárhelyen. Sajnos a városban óriási dugóba keveredtünk, amelynek oka nem sokkal később derült ki. A Fő térre érve láttuk, hogy az egész le van zárva és az egyik szobornál valamilyen ünnepség zajlik. Hogy milyen azt nem tudtuk meg, mert mindent csak román nyelven mondtak és óriási román nemzeti szalaggal díszített koszorúkkal koszorúztak. A Marosvásárhely egyébként lakóhelyünk Zalaegerszeg testvérvárosa.
Marosvásárhely belvárosa egyébként szépen gondozott, virágos, történelmi épületekkel tarkított. Aki arra jár, mindenképpen szánjon időt egy kis sétára.
A hasadék bejáratához érve nagyon érdekes látvány fogadja a látogatókat. A szemben lévő hegy közepén a hegyből egyszerűen hiányzik egy darab. A hasadékot csak gyalog lehet bejárni egy oda-vissza körülbelül 1,5 órás sétával. A látogatóknak belépőjegyet kell váltania, a pénztár már bent a hasadékban rögtön az első híd után található. A belépőjegy egyébként nem drága, 3 RON-ba kerül.
Az idő közben jócskán elszaladt ezért búcsút intettünk Erdélynek és elindultunk hazafelé, ahova a kora reggeli órákban szerencsésen meg is érkeztünk. Erdélyi tapasztalataimat röviden összefoglalva azt tudom mondani akinek lehetősége adódik rá, az feltétlenül látogasson el Erdélybe, ahol gyönyörű tájak, barátságos (a magyarságukra nagyon büszke) emberek, a magyarországinál kissé alacsonyabb árak várják Azért a végére hagytam még egy képet, amely hűen bemutatja, hogy azért még van mit javítani (nem tudom, mit szólna a Coca-Cola főnöke, ha meglátná). Kovács Gyula
A
szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) Tiéd az oldal, magadnak építed!
Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >> |
. Mikor ide értünk még sötét volt, de itt mindenki felébredt. A buszsofőrök úgy döntöttek, hogy a táblákat követve a várost elkerülő úton mennek. Ez egy nagyon rossz döntés volt, mivel hatalmasat kerültünk, az elkerülő út borzalmas állapotú, nagyon szűk és végeláthatatlan sorokban jöttek rajt a kamionok. A hazafelé úton átjöttünk a városon, így jóval rövidebb az út és nagyságrendekkel jobb minőségű. Aki errefelé jár, még véletlenül se menjen az elkerülő út felé, hanem menjen keresztül Nagyváradon.
. (ez körülbelül úgy néz ki, mint annak idején az osztrák határ előtti településeken lévő üzletsorok). A „made is China” természetesen már ide is betette a lábát, de többségében azért még valódi kézműves dolgokat lehet kapni. Aki valamilyen kézműves ajándékot szeretne hazavinni, annak ajánlom, hogyha az útja erre visz, feltétlenül állon meg Korondon. Egyébként a településen meg is látszik a turista forgalom. Más erdélyi falvakhoz képest sokkal rendezettebb, a házak modernebbek, a járda térburkolattal van lerakva (járda egyébként a legtöbb helyen nincs még a főutak mellett sem). 
. A belépőjegy (15 RON) megvásárlása után buszra szálltunk, és azzal indultunk el a bánya mélyére. Ha jól emlékszem, akkor kb. 80 méter mélyre vitt le bennünket a busz, a menetidő kb. 6-8 perc lehetett. Amikor kiszálltunk a buszból, erős bűz csapta meg az orrunkat. A buszok és a sót szállító teherautók kipufogó gáza megül a bányában - pedig állítólag folyamatosan szellőztetnek -, és igen kellemetlen szag van. 
A sóbányával kapcsolatosan engedjenek meg nekem egy szubjektív véleményt. Két éve jártam egy másik sóbányában Ausztriában. Ott a sót nem autókkal hordták ki, hanem vízzel feloldották és csövön szivattyúzták ki. Az ottani levegő számomra sokkal tisztábbnak tűnt, szinte kitágította az ember tüdejét.
s a magyar kormány is jelentős összeggel támogatja működését, a részünkre átadott szállodai bejelentkezési lapon az információk megtalálhatóak voltak román, angol, német és francia nyelven. Magyarul egy betű nem volt rajta, ami a fent leírtak tükrében számomra egy kissé furcsa. Meglehetősen kényelmetlen volt, hogy 40 fős társaság kb. felének javítania kellett a papírját, ez a kellemetlen szituáció elkerülhető lett volna, ha a recepciós némi segítséget ad a kitöltéshez.
, párnahuzatokat, mellényeket és a népviselethez használatos posztót. Az üzemben természetesen vásárlási lehetőség is van, ezért aki ilyesmit szeretne vásárolni, és Kibéd felé visz az útja, az látogasson el az üzembe, ugyanis ennél olcsóbban máshol nem tud vásárolni. (Egyébként az ő szőtteseikkel találkoztunk a Békás szoros árusainál is, akik majdnem kétszer annyiért akarták adni nekünk, mint amennyiért mi vásároltuk.)
. (Ők egyébként egyáltalán nem „vadásznak” a külföldiekre csak csendesen szemlélik az eseményeket). Megtudtuk, hogy Erdélyben minden településen van rendőr, és a legtöbb faluban általában ő az egyetlen nem magyar nemzetiségű.
l. A városban nagyon sok szép látnivaló található, ezek közül csak párat emelnék ki: a Vasszékely szobra, Városháza, Tamási Áron Líceum, templomok.
Mint azt már korábban is írtam a múzeum a város közepén található és közvetlen mellette erősen felújításra szoruló, lerobbant négy emeletes házak rontják az összképet.
. Forintot mindenhol elfogadtak, de egy kissé rosszul váltják. A hivatalos árfolyam szerint 1 RON = 80 Ft-tal, de ők 100 Ft-tal számítják át, ezért akinek van az inkább RON-nal fizessen. Az üzletsortól kb. 200 m-re lévő kürtöskalács sütőnél nagyon finom kürtös kalácsot lehet vásárolni, és itt teljesen korrekt árfolyamon számítják át a forintot is.
, hogy az egyik útitársunk meglátogathassa a 20 éve nem látott rokonát, a meglepetés (azt hiszem mondanom sem kell) óriási volt.
A következő úti célunk a Tordai-hasadék. A hasadék már messziről nagyon jól látszik és egy egyedülálló természeti képződmény. Az odavezető út utolsó része egy kissé göröngyös, és végén már csak murvás, de ezért senki ne hagyja ki. 
. Aki nem beszél idegen nyelvet az is bátran vágjon neki, mert Erdélyben magyarul mindent el tud intézni, szinte mindenhol tud forinttal fizetni kivéve a „multikat”.
utikalauz.hu 
