Facskó Ildikó: Felvidék, Szlovák-Paradicsom, Szepesség - Szlovákia - 2008 július

Információkban gazdag beszámoló egy ötnapos szlovákiai kalandtúráról azoknak, akik nem szenvednek tériszonyban, vagy éppen ki akarnak gyógyulni belőle - jó képekkel

Az idei nyár egyik fő programjaként egy jó kis túrázós hetet terveztünk barátainkkal a Szlovák Paradicsomba. Terveink egy része a folyamatos esőzés miatt a Hernád áradásával egyenes arányban köddé foszlott, de erről majd később.
Egy esős éjszaka utáni napsütéses hétfő reggelen autóval indultunk útnak négyesben. A kirándulásnak némi ad hoc jelleget kölcsönzött, hogy nem volt előre lefoglalt szállásunk, és az úticélunkról is csak annyit tudtunk, hogy egy falu, melynek Cingov (Csingó) a neve és valahol Spisská Nová Ves (Igló) városa mellett található.
Felszerelésünk nagy részét az élelmiszer tette ki, ezen kívül volt még nálunk túrabakancs, egy nem túl részletes Európa térkép, GPS készülék és a Slovensky Raj nevű itthon is könnyen beszerezhető szlovák nyelvű turistatérkép, mely minden útvonalnál feltünteti a menetidőt, így kitűnően lehet vele túrát tervezni (ez utóbbi és a bakancs elengedhetetlen kellék).
Budapestről a 2-es úton haladtunk észak felé, és Parassapusztánál léptük át a határt. Itt rögtön meg is álltunk, és biztos, ami biztos alapon vásároltunk egy 10 napos autópályamatricát (Figyelem, a szélvédő anyósülés előtti szélére kell ragasztani. Mi a szokásos helyre, a vezető oldalára tettük, de egyébként nem volt belőle gond. Kb. 1300 forintba kerül.), és váltottunk koronát (1 korona ára kb. 8 Ft körül mozog). Utunkat a 66-os úton Besztercebánya (Banská Bystrica) felé folytattuk, első érdemi megállónk Zólyomban (Zvolen) volt.

Zólyom vára

Ebben a kellemes kisvárosban elsősorban azért pihentünk meg, mert az ételekkel teli hatalmas szatyor nem fért már el a lábaimnál, így apasztani kellett a tartalmát. Tízóraink helyszínéül a központban található és a város képét egyértelműen uraló várat választottuk. Az építményt a XIII. században emelték, itt született Balassi Bálint, akinek emlékét a bejáratnál egy tábla is őrzi. Mivel csak kényszerű pihenőt tartottunk, ezért a várat belülről nem néztük meg. (Parkolni a vár bejáratánál lévő fizetős parkolóban lehet, 20,- Sk/óra.)
A következő látnivaló Besztercebánya, akinek van rá ideje feltétlenül nézze meg a belvárost, mert nagyon szép, mi már jártunk erre, így tovább autóztunk Ruzomberok (Rózsahegy) irányába. Valamivel az említett település előtt egy tábla jelzi Vlkolinec falut, melyet az út baloldalán lévő bekötőúton lehet megközelíteni. Ahol először láttunk sok autót parkolni az út szélén, ott hagytuk mi is a járművünket, és gyalog közelítettük meg a kb. 2 km-re fekvő települést, melyet 1993-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánított. Az út a hegyoldalban visz, kicsit kaptatós és esős időben sáros, ezért ajánlatos megfelelő cipőt viselni, a látvány azonban megéri a fáradságot. Vlkolinec-et az útikönyvek a Felvidék leglátványosabb hagyományos építkezésű településeként emlegetik. Nem skanzen, azaz mesterségesen létrehozott szabadtéri kiállítási terület, hanem lakóhely, ahol ma is élnek. A faluban 45 jellegzetes, kőalapú, agyaggal kent falú, zsindelyes kis parasztház látható. Minden ház fából készült, csak a falu temploma épült kőből. A belépődíj 40,- Sk, fényképezőgép használatához külön jegyet kell venni 20,- Sk-ért.

A falu környezete

Vlkolinec

E kis kitérő után Ruzemberok-nál rákanyarodtunk a 18-as útra és Poprádon át Spisská Nová Ves felé vettük az irányt. Néhány kilométer után autópályán is lehet haladni. Ezen a környéken többfelé is építenek autópályát, helyenként ezek járhatók is, ezért mindenképpen érdemes beszerezni a matricát.

Az utak egyébként mindenhol jó minőségűek, sok helyen kapaszkodósáv is segíti a gyorsabb haladást, sőt némelyik úton kétszer két sávban lehet autózni, ezeket általában „Autóút” táblával jelölik, és ingyen vehetők igénybe. A legnagyobb megengedett sebesség egyezik a hazaival (ámbár szinte mindenhol korlátozzák táblával, főleg az autóúton). Lakott területen 60 km/h-val lehet közlekedni, de a helyiek a településre beérve általában nem csökkentik a sebességüket. Ez azért nem csoda, mert szinte lehetetlen egyenletes tempóban autózni, annyira sűrűn vannak a települések.

Spisská Nová Ves-be érkezve kissé tanácstalanok voltunk, mert az általunk Cingov néven keresett település ilyen formában nemigen létezik. Cingov inkább egy kis bázisnak tekinthető, amely a túrák kiváló kiindulópontja. Van egy nagy parkolója, egy panzió, melynek aljában kitűnő étterem található és néhány „chata” (házikó), melyet főképp nagy társaságok részére adnak bérbe. Mikor észleltük, hogy itt számunkra nem terem babér (szállás), betértünk a legközelebbi településre, a kb. 5 km-re lévő Spisské Tomasovce-be (Szepestamásfalva). Itt számos helyen láttunk fizető vendéglátóhelyeket (az „ubytovanie” feliratot érdemes keresni), de többnyire foglaltak voltak, míg végre találtunk egy megfelelő panziót. Egy 4 ágyas, fürdőszobás, tiszta kis szobát kaptunk a tetőtérben, melyért 1 éjszakára mindössze 165 Sk,-át kellett fizetni személyenként. Általános tapasztalatunk, hogy Szlovákiában egyszerűen nem beszélnek nyelveket, értem ez alatt azt, hogy néhány kirívó esettől eltekintve sem a némettel sem az angollal nem boldogultunk. A szállásadó hölgy is csak szlovákul beszélt, és egy cseh vendég tolmácsolta angolra a mondókáját, de végül is megértettük egymást.
A sikeres beköltözés után még visszatértünk Cingov-ba az említett egyetlen étterembe (chata Lesnica), ahol jóízűen megvacsoráztunk. Alapesetben három nyelvű étlapot adnak (szlovák, angol, német), de ha kérjük, akkor kaphatunk egy olyan változatot, melyben magyarul is benne van a kínálat. E mozgalmas nap után nyugovóra tértünk.
Másnap hűvös reggelre ébredtünk és az ételes zacskó kifosztása után Cingov-ba autóztunk. 8:00 után már fizetni kell a parkolásért (100,- Sk/nap), így erre érdemes felkészülni. A nemzeti park területére csak belépődíj (40,- Sk) megfizetése után lehet belépni (a jegyszedő munkaideje csak reggel 8-kor kezdődik, így előtte ingyenes a kirándulás).
A térképen sárgával jelölt úton indultunk, kényelmes sétatempóban haladtunk, majd az első lehetőségnél rátértünk a kék útra, amelyen a Biely potok -ustie nevű helyre érkeztünk. Itt érdemes figyelni, mert innen kell áttérni a nagyon népszerű Hernád áttöréshez vezető útra. Mi természetesen elszúrtuk, így egy kicsit más jellegű, de igen izgalmas és szép túrát tettünk Klastorisko-n keresztül. A gond az volt, hogy Klastorisko-ra és a Hernád áttöréshez is kék jelzésű út visz, csakhogy a Hernád áttöréshez közbe kell iktatni egy kis zöld jelzésű utat is. Ez nálunk elmaradt, így közvetlenül a kéken folytattuk utunkat. Itt egy több mint egy órás gyilkos szakasz következik, egy hegyet kell megmászni, ami igénybe veszi testet és lelket egyaránt, persze a kilátás pompás a környező hegyekre.

A Klastorisko chaty nevű helyen szenvedéseink rövid időre véget értek, ámbár utána más jellegű megpróbáltatások következtek. Itt található egy étterem (a fél literes kóla 400 Ft!), és van néhány chata is. Utunkat a kék jelzésen folytattuk. Néhány kilométer után észrevettem a térképen, hogy van egy kis sárgával jelölt leágazás, mely egy kanyar után visszatér oda, ahol éppen vagyunk. A térkép jelölte azt is, hogy itt végre vannak vastálcák, létrák és láncok is, gondoltam biztosan izgalmas, és csak egy órás kitérő, vágjunk hát bele. Így is lett. Aztán néhány száz méter után igencsak inamba szállt a bátorságom. Az út (csak az egyszerűség kedvéért nevezem útnak, különben nem az) két hatalmas sziklafal között egy szakadék fölött vezet, itt folyik (nem folyik, zuhog!) a Kysel nevű folyó. A szurdok így elsőre nagyon félelmetes volt, és én egyébként is félős vagyok.

Az első megpróbáltatások után

Először találkoztunk a sziklafalból kiálló rácsos vastálcákkal, melyeken egyensúlyozni kellett. Jobbról és balról sziklafal, alattunk a mélység és mindenhol csak a rohanó folyó moraja hallatszik. A fapallók csúsztak, helyenként egy-egy fok hiányzott, ami igencsak izgalmassá tette a kirándulást. Nagy kő esett le a szívemről, mikor megpillantottam az út végét. Az olyan utakra, melyeknél térkép jelöli, hogy vastálcák, létrák várhatók mindenképpen kell túrabakancsot vinni. Így utólag nem tűnik nehéznek, ha az ember tudja, hogy nem fordulhat vissza (sok az egyirányú út) és muszáj megcsinálni, akkor valahol eltűnik a tériszony és a félelem is, egy idő után átveszi a helyét a kaland érzése. Szerintem sokkal jobb, mint hegyeken-völgyeken át monoton gyalogolni. Kutyával lehetetlen végigcsinálni, és gyerekkel is csak akkor érdemes, ha nem ijedős és van már akkora, hogy a helyenként hiányzó fokokat át tudja lépni.

Utunkat kis idő után a zöld jelzésen folytattuk a már említett Kysel völgyében. Itt már bátrabban indultunk neki a létráknak, fapallóknak, tálcáknak, igazán élveztük. Sajnos az egyik falétra már majdnem eltörött, drukkoltam, hogy mind a négyen szerencsésen átjussunk rajta, de nem volt semmi gond. A patakon többször is át kellett kelni, ezzel vesztettünk némi időt, mert nem volt egyszerű, hiszen híd nincs. A víz nem mély (20-30 cm), de nem kellemes beletoccsanni, így vigyázni kellett, hogy ügyesen egyensúlyozzunk a csúszós köveken. Az élményt nem lehet szavakba önteni, remélem, a képek magukért beszélnek. A Biskupske chyzky nevű helynél már visszafelé haladtunk a kiindulóponthoz. Ez egy kényelmes túraút egy sárga majd egy kék jelzésen. Klastorisko-hoz érkezve ismét meg kellett hódítani a hegyet, immáron lefelé csúszkálva. Túránk kb. 10 órás volt, de teli volt élményekkel, utána a cingov-i étteremben vacsoráztunk és a fáradtságtól bedőltünk az ágyba. A turistautakról el kell mondanom, hogy ha van nálunk térkép, akkor szinte lehetetlen eltévedni. Minden kereszteződésnél, elágazásnál táblák jelzik, hogy melyik út merre visz tovább, és a jelzések is gyakoriak és jól láthatók.
Az eső egész éjjel esett és reggelre sem hagyta abba, ezért szerdán a tervezett túrák helyett a városnézés került napirendre.
Elsőként Kassára (Kosice) mentünk. Az eső szakadt, néhol padlófékre volt szükség, mert sáros massza ömlött az útra. Több helyen is tűzoltók próbálták eltakarítani a leszakadt faágakat az úttestről. Kassán kis tétovázás után megtaláltuk a város központját, az autót egy fizetős parkolóban hagytuk.

Apropó parkolás: a városokban nem nagyon láttunk ingyenes parkolóhelyeket. Az utcákban az úttest szélén elhelyezett parkolótáblákon a mozgássérült ábra látható, vagy az a felirat, hogy „reserve” (fenntartott hely), illetve valami szlovák felirat, ami arra utal, hogy jegyet kell váltani. Az nem egészen világos, hogy hol. Mi kerültük az ilyen helyeket, és maradtunk a kis parkolásra kijelölt udvaroknál, ahol a bódéban ülő alkalmazott adja a jegyet.

Az eső elől először is a lenyűgöző Szent Erzsébet dómba menekültünk. A monumentális épületben az ember kis porszemnek érzi magát. A dóm altemplomában temették el 1906-ban a Rodostóból hazahozott II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvait. A magyar nemzeti színű szalagokkal díszített koszorúkkal borított márványkoporsót idegenvezetővel lehet megnézni. A templomlátogatás után esernyők és esőkabátok védelme alatt a főutcán sétáltunk. Napos időben nagyon szép látvány, a zenélő szökőkút különösen érdekes. Ebédünket egy kis étteremben költöttük el, és nagy örömünkre volt egy magyar étlapjuk is. Ebéd után nekiálltunk megkeresni a Márai Emlékszobát, melyről csak azt tudtuk, hogy van, de azt nem, hogy hol. Bementünk egy utazási irodába, onnan pedig a Tesco-ba irányítottak, ahol volt egy információs iroda, de ők sem hallottak még Márairól. Utóbb kiderítettem, hogy a Mészáros utcában található az emlékszoba, aki érdeklődik az író iránt, feltétlenül keresse fel. A Tesco-ról annyit, hogy négyszintes és rengeteg áru van benne. Itt találtunk egy könyvrészleget, ahol az angol és német nyelvű útikönyvekből tájékozódtunk a további, megtekintésre érdemes városokról. Mi nem vittünk útikönyvet, a térképünk pedig csak szlovákul jelölte a településeket. Magyarul tudtuk a városneveket, de kénytelenek voltunk hazatelefonálni, hogy párosítsák össze a szlovák és a magyar helységneveket.
Következő állomásunk Eperjes (Presov) volt, ide autópálya is vezet. A városban nem töltöttünk sok időt csak sétáltunk, és megnéztük a ferences templomot (kívülről). Betértünk egy neves cukrászdába, ahol nagyon finom süteményt ettünk. Eperjes is kellemes, kedves, rendezett város, a főtér, illetve a főutca szép, egységes képet mutat. Sétánk közben érkezett a telefon otthonról, hogy Bártfa neve szlovákul Bardejov, így végre megtudtuk, hogy merre kell tovább utaznunk.
Ha Felvidéken járunk, Bártfát kötelező megnézni. Képet sajnos nem sikerült készítenem, így nem tudom ilyen formában bemutatni. Bártfa egy ékszerdoboz. Ez mindent elmond róla. Persze a történelmi belváros (mely a Világörökség része) köré itt is épült egy elhanyagolhatóan ronda, paneles külváros, de ezzel nem kell foglalkozni. A főteret két oldalról egységesen szép helyes kis házak határolják, a harmadik oldalon magasodik a műkincsekben igen gazdag Szent Egyed templom, a tér közepén pedig a régi városháza áll, melyben most múzeum működik.
Szép élményekkel gazdagodva és a másnapi túra reményében tértünk vissza a szállásunkra.
Csütörtök reggel persze esett az eső, így újabb városnézős tervet kellett eszkábálnunk. Szállásunkat is el kellett hagynunk, mert a szobát csak három éjszakára vehettük ki, utána már foglalt volt. A közeli Lőcse (Levoca) felé vettük az irányt, az út mellett hamar találtunk egy vendéglátóhelyet, ahol az ottani magyar szakács segítségével sikerült kivennünk egy kis kétszobás házikót, ahol utolsó éjjel tudtunk aludni. Lőcsére érkezve szintén megkapó látvány fogadott. Ha Bártfa egy kis ékszerdoboz, akkor Lőcse a kincstár. A főtéren a Fekete város című filmből ismert városháza látványa fogadott, mellette egy régi szégyenketrec is áll. Sétánk során a Szent Jakab templomot (a történelmi Magyarország egyik legszebb temploma), a minorita templomot és a klasszicista evangélikus templomot néztük meg. Az utóbbiban kaptunk magyar nyelvű tájékoztatót. A belvárost többször is körbejártunk, megcsodáltuk az építészeti remekműveket, egy házba is bekukkantottunk, mely erősen romos állapotban volt, de még látszott rajta a régi idők gazdagsága.

Lőcse főtere

Régi udvarház

A város feletti Mária hegyen lévő zarándokhelyen a Sarlós Boldogasszonyról elnevezett templom áll. Ebédelni a Szlovák Étterembe mentünk. Én nagyon megbántam, mert a nyelvi különbségek miatt (a felszolgáló hölgy csak szlovákul beszélt, és úgy tett, mintha tudna angolul és németül is, de ez nem fedte a valóságot) csúnyán éhen maradtam. Nem azt kaptam, amit rendeltem, és megenni sem tudtam, mert olyan étel volt, amit nem szeretek. A többiek szerencsére jóllaktak.
Következő célunk a 15 km-re lévő Szepesi vár volt, mely a Spisské Podhradie (Szepesváralja) nevű település fölé magasodik és szintén a Világörökség része.

A szepesi vár

A szepesi vár Közép-Európa legnagyobb vára, egy 1780-ban bekövetkezett villámcsapás okozta tűzvész után rommá vált, de falai fennmaradtak. A vár aljában található egy fizetős parkoló, de ha még a sínek előtt az út mellé leparkolunk, akkor nem kell fizetni. A várbelépő több mint 100 korona. Kicsit megerőltető felkapaszkodni a domboldalon, de utána sok időt lehet eltölteni a régi kor letűnt emlékeit csodálva. Az eső persze esett… (jobbról: Kilátás az egyik bástyáról)

A városból kiérve az út mellett találjuk a Szent Márton székesegyházat, melyet belépő ellenében lehet csoportosan megtekinteni, az információs irodában lehet érdeklődni. Az idegenvezetés szlovák nyelvű, de van magyar tájékoztató füzet. Ezt olvasgatva döbbenünk rá, hogy egy olyan templomba csöppentünk, melynek szinte csak magyar vonatkozásai vannak. Érdekessége, hogy először román stílusban épült, ezt alakították gótikussá, az építkezés nyomai jól láthatók.
A nap utolsó programja Késmárk (Kezmarok) volt. Itt a XV. században épült várat, az új evangélikus templomot és a gótikus városházát csodáltuk meg, és egy nagy sétát tettünk a városban. A nap befejezéseként beültünk egy kis cukrászdába. (Jobboldali kép: A késmárki vár)
Pénteken elérkezett az utolsó nap, haza kellett utaznunk, de nem mehettünk el úgy, hogy ne lássuk a Hernád áttörést. Az idő barátságtalan volt, de legalább nem esett az eső, így ismét elautóztunk Cingov-ba. Első napi hibánkból okulva immár megtaláltuk a helyes turistautat. Mivel már fél 8 körül úton voltunk, így nem láttunk egy teremtett lelket sem, de rögtön az elején szembesültünk azzal a ténnyel, hogy az első betonból és vasból épült híd egy részét elsodorta a megáradt folyó. Szerencsére biztonságosan át lehetett kelni rajta. Hasonló élmények az út későbbi szakaszain is értek. A megáradt Hernád fölött a pára miatt patakokban csorgott rólunk a víz, ezt tetézte, hogy az eső is elkezdett szemerkélni, de így is melegünk volt. Az út kicsit félelmetes, de csodálatos, sok helyen emelkedik, és sok helyütt ott voltak a már ismert tálcák, láncok, fapallók és a létrák.
Jónéhány meglepetésben volt részünk, a Hernád tele volt kidőlt fák törzsével. Az időjárás miatt a túra meglehetősen megerőltető volt. Az utat helyenként elmosta a víz, így a nagyon meredek hegyoldalban kellett valahogy átvergődnünk, mire járható utat találtunk, ez jelentős időveszteséggel járt. Sok kreativitásra és némi bátorságra is szükség volt, mert újabb és újabb váratlan akadályok bukkantak fel, néhol mozgott a vastálca, a fapallók eltörtek, eltűntek, a létrák inogtak, a természet komoly pusztítást végzett.

Az öt órás kirándulás után sárosan és vizesen érkeztünk vissza a cingov-i „bázisra”, jutalmul elfogyasztottuk utolsó ebédünket, és hazaindultunk. A magyar határ felé közeledve a Nap is kisütött, a jó idő éppen a kirándulásunk végén tért vissza.
Az általunk bejárt útvonalakat, városokat bátran ajánlom mindenki figyelmébe, aki szereti a szépet, szívesen csodálja meg a természetet és nem retten vissza néhány váratlan akadálytól.

Facskó Ildikó

A városok ismertetéséhez felhasználtam a www.wikipedia.org kapcsolódó szócikkeit.

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk)
E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2008