Néhányan túratársak már régóta terveztük, hogy magashegyi körülmények között is kipróbáljuk magunkat. A kis csapatból többen Erdélybe szerelmesek (köztük magam is), ezért elsőre a Fogarasi-havasok meghódítása ugrott be mindannyiunknak. Amikor aztán elkezdtem tervezni az esetleges ottani túránkat, akkor derült ki, hogy a hegységet kocsival meg lehet ugyan közelíteni, de ott őrzött parkolásra, kempingre, netán tömegközlekedésre nemigen lehet számítani, tehát a csillagtúra gyakorlatilag kizárt, és a "keblén a kenyere, hátán van a háza" módszerrel sátrat, élelemet, ruhaneműt cipelve lehet csak komolyan bejárni a hegység belsejét. Első magashegyi túránk révén az is szempont volt, hogy a hegyimentő szolgálat ugyan van a Fogarasi-havasokban, de az gyakorlatilag nem elérhető (csak személyes értesítés útján). Mindez meggondolásra késztetett, és a fenti szempontok szerint rendre biztonságosabb és kedvezőbb Magas-Tátra mellett döntöttünk. Így utólag bízvást állíthatom, hogy helyesen. Veszprémből indulva a Veszprém - Szfvár - Komárom - Érsekújvár (Nová Zámky) - Nyitra - Besztercebánya (Banská Bystrica) - Rózsahegy (Ruzomberok) - Poprád útvonalat javaslom, mert Nyitrától a táv jórészét autópálya minőségű úton és egyelőre díjmentesen tehetjük meg. Nekünk ez kényelmesen haladva és megállókkal 6,5 óra alatt sikerült. Euro 95-ös benzint tankolni Slovnaft kútnál 41,90 SKK/liter áron tudtunk, ami a akkori 8,30 HUF/SKK eladási kurzust alapulvéve elég húzós volt. Korábban célszerű volt Komáromban a számtalan pénzváltó valamelyikénél koronát venni, jelenleg árfolyamuk egységesen 8,30 HUF/SKK, magasabb, mint pl. a veszprémieké (8,06 - 8,10 HUF/SKK). Sátrazni készültünk, ezért végigböngésztem a www.vysoketatry.com honlapon a kempingeket és rá kellett jöjjek, hogy a túrák kiindulópontjához közeliek többsége Tátralomnicon illetve a közelében vannak. A Tátra-Csorbán (Tatranská Strba) lévőt már a kocsiablakból elvetettük gondozatlan külleme és lejtős területe miatt. A Tátralomnicon található nagy befogadóképességű kempingektől az esti-éjszakai várható bulizás miatt tartottunk, de el sem jutottunk odáig, mert Ólesznán (Stara Lesná) egy nagyon kultúrált, szép fekvésű kis kempinget találtunk, és ott maradtunk. A kempingben hideg-meleg folyóvíz, kultúrált és rendszeresen tisztán tartott vizesblokk, esős idő esetére tágas közsátor asztalokkal, padokkal, tűzrakó helyek vártak.
A túrák kiindulópontjához a napi közlekedést eredetileg a tátrai villamossal gondoltuk megoldani, de a gyakorlatban kiderült, hogy a kocsizás gazdaságosabb is, kényelmesebb is. A tátrai villamos több vonalból áll, a fővonal Poprádról Ótátrafüreden át Csorba-tóig közlekedik, de még a csúcsidőszakokban sem jár 50 - 60 percnél sűrűbben. Az Ótátrafüredről Tátralomnicra ill. Csorba-tótól Csorba faluig húzódó szárnyvonalakon pedig naponta egy-két járat van csak. Első túránkat a véletlen szerkesztette. Eredetileg amúgy beavató jelleggel, lájtosan a Csorba-tótól a Poprádi-tóig, illetve csoportos kielégületlenség esetén (már t.i. kirándulásilag) még a Magisztrálán megtoldottuk volna egy szakasszal. Ehelyett Csabi a Csorba-tótól meglátta és megkívánta a Fátyol-vízesést.
Maga a vízesés oda csak másfél órányira van a Menguszfalvi-völgyben Leghosszabb túránkat - tapasztalt túratársunk, az e honlapon is publikáló Gál Zoltán György tanácsát megfogadva - kétnaposra terveztük. A Ótátrafüred - Kis-Tarpataki völgy - Vöröstoronyi - hágó - Nagy- Tarpataki-völgy- Ótátrafüred túránkat eredetileg a Téry-menház, mint szálláshely közbeiktatásával gondoltuk megtenni, de foglaltsága miatt ez nem sikerült. A Hosszútavi - menház (Zbojnicka Chata) tudott minket fogadni márciusi foglalásunk alapján.
Kicsit nehéz megszokni a Tátrában szokásos "utakat", amelyeket a kőomladékokból vett anyaggal raktak ki eleink, tehát egyenetlen, néha billegő kőlapokkal, néha nehezen megléphető magasságú lépcsőkkel teszik próbára a bokánkat, térdünket.
Arra kell számítani, hogy vagy a lábad alá nézve mész, vagy megállsz bámészkodni: a kettő nem keverhető. Célszerű és ajánlatos egy hosszú távon is tartható menettempót tartani, és az öltözetet ehez úgy választani, hogy semmiképp se izzadjunk meg, mert a megállóknál az átizzadt póló hamar ráhűl a derekadra, és onnan már nem olyan természetes a mozgásod. Szinte nem volt túránk, ahol ne kellett volna hóban járni, de ehhez - azt hiszem - túlzás hágóvasat magaddal cipelni, a zárt és magasszárú túracipő viszont elengedhetetlen. A Csorba tó - Kriván túránk több szempontból is a csúcs volt. Részben itt értük el eheti túráink legmagasabb pontját, részben mert a Kriván tetjéről adódik a Magas-Tátra talán legteljesebb panorámája. Az út maga egy csaknem szintes egyórányi előjátékkal kezdődik, onnan viszont kőkemény emelkedő előbb fenyvesben, aztán már egyre szélesedő kilátás a gyalogfenyős, majd a hangás, köves övezetben.
A csúcs közelében van pár sziklamászós szakasz, itt-ott lánccal segítve, de nem ijesztő, és sok párhuzamos útvonal közül választhatunk a tudásunknak és a tériszonyunknak legjobban megfelelőt. Tizenegy körül értünk fel, és kb. 5 perc múlva az addig derült égből ködsapka vonta be a csúcsot. Azt azért még tisztán láttuk, hogy a lengyel oldal felől a Kriván igen mogorva sziklafalakkal fogadja a túrázókat és az éjszakai eső utáni kék-tiszta időben szépen látszottak az Alacsony-Tátra és a Liptói-havasok hegyei.
Mire a hegy derekáig leértünk, már ismét eltűnt a felhősipka, és kristálytisztán lehetett látni. Úgy vettük észre, hogy az esős vagy párás-ködös éjszakák után a csúcsok 10-től úgy délig - egyig megsapkásodnak, érdemes ezt az indulás időpontjának meghatározásánál figyelembe venni. Minthogy előrelátóan egy esőnapot is beszúrtunk a programba, és eső addig nem volt, másnap hagytuk magunkat megdumálni, hogy tervezetlenül menjünk fel a Kőpataki-tóhoz (Skalnaté pleso) és majd meglátjuk… Hát megláttuk: rázendített, mi azonmód izzadtan, csatakosan beültünk a lanovka indóházában lévő vendéglőbe, de nem bírtunk annyi teát és forralt bort rendelni, hogy elálljon: a csapat fázósabb része megfutamodott, és az eredetileg szánt városnézések mellett döntött. Emellett szólt az is, hogy már fentről, az eső alól látni lehetett, hogy odalenn hétágra süt a nap. Elsőként a Popráddal egybeépült Szepesszombatot (Spisská Sobota) látogattuk meg. A városka főterét a hajdani szász betelepülők szépen rendbehozott zsindelyes házai szegélyezték, valamennyi a tér középvonalában épült a Városházára és az erődszerűen erős fallal körülkerített Szt. György templomra néz.
A templom érdekessége, hogy harangtornya tőle néhány méterre, külön épült, hasonlóan az itáliaiakhoz. Az összbenyomást kicsit rontotta, hogy olyan üres volt az egész főtér, mintha valami kísértetvárosban jártunk volna.
Ha Szepesszombaton a népség, hát Késmárkon az épületek fényképezéséhez alkalmas áttekinthető tér hiányzott. Benéztünk a várba is, és a pálosok templomát sem hagytuk ki a szomszédban, de a szigorú nézésű (valószínűleg civilben lévő apáca) hölgy hamar közölte, hogy fotózni csak 40 korona ellenében lehet, adott egy fénymásolt lapot a templom történetéről, amit kért a végén vissza és távozásunk előtt mélyen a szemünkbe nézve tudomásunkra hozta, hogy itt a látogatók 10 koronát szoktak adni a templom felújítására. Adtunk, de az a jó érzés mellé valahogy elmaradt. Elmentünk az új evangélikus templom mellett is, de az nem volt ezidőtájt nyitva, a svéd hajóácsok készítette deszkatemplomban meg nem tudtuk kivárni, hogy az idegenvezető az előző csoporttal előkerüljön (anélkül pedig nincs belépés). Az igazán lenyűgöző látvány azért a város szinte bármely pontjáról látható, fennségesen kiemelkedő Tátra volt.
A harmadik szepességi városért elég rendesen kellett bumlizni, de megérte. Lőcse talán a legszebben megmaradt felvidéki város, a Mikszáth: Fekete város c. regényéből jólismert Városháza pedig számomra a magyar építészet egyik gyöngyszeme, erőt, nyugalmat sugároz. Csak a várfalakon belüli régi városmagra jutott időnk, és a kora esti időpont miatt már minden benti látnivalót zárva találtunk. Rossz volt nézni a Szt. Jakab templomot a mostani dicstelenül leromlott állapotában, habár tatarozása - vontatottan ugyan - de halad.
Családosan vagy csoportosan már régóta járunk Szlovákiába, és úgy is, mint a hajdani Nagy-Magyarország területe, érdekelt: hogyan éltek errefelé a tót és magyar atyafiak, és még ki tudja hányféle náció: szászok, svábok, cigányok, lengyelek. Az egyik forrás a nagy magyar anekdótázó, Mikszáth írásai voltak, melyek telistele vannak remek történetekkel, amelyek mindennél plasztikusabban rajzolják ki, a nem mindig idilli, de a mindennapokon működő együttélést, ami a múlt században a mai Szlovákia területén élőket jellemezte.
Összességében nagyon szép 5 napot töltöttünk a Magas-Tátrában és környékén. A túrák - bár szokatlanul nehezek voltak - nem fogtak ki rajtunk, amit elsősorban a kislétszámú (8 fő) és kb. azonos edzettségű csapatnak tulajdonítok. Frohmann Péter A
szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet -
szerkeszto Tiéd az oldal, magadnak építed!
Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >> |
, de elfelejtettünk megállni és a szép táj egész a völgyfőig csalt. Ott, a Szentiványi-tó partján, egy kis pihenő közben már szép tervek szövődtek, hogy csak át kellene menni a Lorentz-hágón és a szomszéd Furkota-völgyön sitty-sutty, máris lent vagyunk a Csorba-tónál. Minden fondorlatot be kellett vetnem, hogy megakadályozzam, mert sötétre se értünk volna vissza a Csorba-tóhoz. Ehelyett beültünk a Csorba-tó mellett egy csinos kis vendéglőbe, hogy egy tájjellegű bryndzové halusky (juhtúrós galuska) elfogyasztásával adózzunk az örök és megbonthatatlan szlovák-magyar barátságnak. 
utikalauz.hu 
