November 24-December 15
Azt hiszem, hogy érdemes elmondanom azoknak akik majd egyszer
saját maguk szeretnének neki vágni ennek a tájnak és ráadásul
saját maguk is szeretnék megszervezni az utazásaikat, hogy érdemes
legalább fél évvel az utazás előtt elkezdeni a szervezést. Azt
most már utólag világosan látom, hogy sokkal olcsóbb, ha az
ember mindent magának szervez, mintha befizet egy nyaraló programba,
sőt ha akarja még több mindent is lát!
Tehát én ezt a turnét (a bandámnak) már januárban kezdtem szervezgetni
és végül sikerült mindent a helyére tenni. Megtudtam, hogy melyik
országba kell vízumot beszerezni a magyaroknak. Thaiföld és
Indonézia, természetesen nem volt olyan nehéz, csak amikor telefonban
megkérdeztem, akkor nem számítottam rá, hogy visszakérdeznek:
- Miért akarnak önök Thaiföldre menni? - illetve - Miért akarnak
önök Indonéziába menni?
természetesen rávágtam, hogy: - Mi zenekar vagyunk, és az ottani
rajongók megkértek, hogy játszunk nekik!
Na ez rossz válasz a követségeken! Innentől az útlevél érvényességén
és pár személyes adat kitöltésén kívül a következőket kellett
volna tenni: Meghívó leveleket beszerezni, embereket találni,
akik szavatolják, hogy minket ott ellátnak, szállásfoglalások
igazolása, ha kapunk pénzt a koncertekért, akkor kitől és miért
hova adózunk stb… sőt ebben az esetben különleges vízumot kaptunk
volna csak annyi napra amit pont ott töltünk! Ezért amikor a
követségekre mentem bizony csak egyszerű turistaként adtam le
a papírokat. Nos, mi az olcsó 5 napos tranzit vízumot választottuk
(4800 Ft) Thaiföldre mivel csak 5 napot szándékoztunk Bangkokban
eltölteni. (HIBA volt!!!), de erről majd később! Míg Indonéziába
14 napra kaptuk (80 USD). Természetesen kitérek a német állampolgár
gitárosunkra is, őneki nem kellett vízum Thaiföld-re, és az
Indonéz vízumot is megválthatta Jakartában a repülőtéren olcsóbban.
Őt viszont levágták az Ukrán követségen 20 eurora szintén csak
tranzit vízumra, ami kiderült nagy szívfájdalmára, hogy nem
kellett volna, csak a követségen ferdítették el a valóságot,
mivel Budapest-Kiev-Bangkok útvonalon repültünk, és csak akkor
kell ez a vízum, ha valaki elhagyná a kievi repülő teret.
November 24-25 BANGKOK (Thaiföld)
Végre eljött az utazás napja, nem tagadom, a legolcsóbb megoldást
választottuk, mivel nem vet fel minket a pénz. Ez a AEROSVIT
ukrán légitársaság charter járata volt. Szerintem jó választás
volt. Először Bp-Kiev között egy kényelmes gép vitt minket,
itt már rögtön kiszolgálták minden igényét az utasoknak, és
kaptunk is egy bőséges reggelit. Hamarosan megérkeztünk az Ukrán
fővárosba, aminek a reptere elég kicsi ezért a gépről egy lépcsőn
egyenesen a hóba és a -8 fokba sétálhattunk a tranzit buszig.
Na itt néhány magyar utas már jócskán a fenekére nézet whiskys
és vodkás üvegeknek! (: Majd az elcsigázott 2 órás várakozás
untatott minket. Végül a jó hírt meghallottuk, és beszállhattunk
a nagy gépbe! Ezután még egy apró kellemetlenség érte az utasokat,
a gép szárnyai lefagytak és így egy órát várnunk kellett a felszállással,
mert addig gépekkel melegítették a szárnyakat. Már csak 12 órás
út állt előttünk.
A gép kényelmes volt és 2x kaptunk meleg ételt, lehetett válogatni
különböző zenei rádió csatornákból, vagy a Tv-t is lehetett
nézni, amin vicces rövid történetek, aktuális politika, hírek
és videó klipek mentek sorban + 2 hosszú mozi film. Angol és
orosz választható nyelven. Közben folyamatosan frissítő italokat
is szervíroztak, sajnos néha a személyzet angol tudása nem volt
tökéletes (vagy nem volt :). Egész kellemesen telt el az utunk
leszámítva 2 annyira részeg magyar turistát, hogy egyfolytában
beleestek mások ölébe, nekimentek az ajtófélfáknak és kulturálatlanul
óbégattak, ezzel nem hagytak néhány embert pihenni. Na ezután
már a személyzet is sajnos általánosított és a magyarokat nem
szolgálták ki normálisan. (nekünk nem engedtek választani a
meleg ételből, nem hoztak inni, hanem csak közölték, hogy menjünk
hátra és ott megtaláljuk!) Gondolom, ha nem produkálják magukat
néhányan akkor végig megkaphattuk volna azt a kiszolgálást,
amit a többi nemzetiségű utas. Bár még az emberek kultúrálatlanságához
az is hozzá tartozott, hogy az utazás végére mind a 4 WC-t teljesen
gusztustalanul összepiszkították az utasok, ezért inkább megvártam
a leszállást.
Végül helyi idő szerint nov.25-én hajnali 3:50 -kor megérkeztünk
Bangkokba. Nos sikerült átmennünk az útlevél ellenőrzésen, majd
a csomagjainkra vártunk vagy félórát, de végül elindultunk kifelé.
Alighogy kiértünk lerohantak a taxisok, bár mindenki ugyanannyiért
akart elvinni minket. Mi nem fogadtuk el az ajánlatokat, mert
előbb három Szingapúri barátunkkal kellett találkoznunk a repülőtéren.
Majd ezután jött a fekete leves, a helyi szervező ki van kapcsolva,
tehát hulla fáradtan letelepedtünk az egyik sarokba és vártunk.
Végül 10:42-kor sikerült elérni, és kiderült, hogy a szingapúri
srác egy nappal későbbre írta az érkezésünket! Majd sietett
hozzánk (2 óra), hogy elvigyen a szállásunkra! Na ezen is meglepődtünk,
de mivel szeretjük a kalandokat ezért bevállaltuk, hogy helyi
tömegközlekedéssel megyünk. Mert ez olcsóbb volt és persze halálosabb
is!
Tehát a vasútra vártunk, mi először azt hittük, hogy ez valami
HÉV féleség, de felvilágosítottak, hogy ez itt a rendes vonat
és most is 270 km-ről jött. Iszonyatos koszos vagonok, a WC
csak egy ajtó mögötti tátongó lyuk a padlón. "Légkondi"
gyanánt néhány alig működő propeller a plafonon, mindenhol alvó
a földön fekvő emberek, akik nagy zsákokkal jöttek a fővárosba
piacozni. Na ezen az első traumán túltettük magunkat és máris
az ablakokból láthattuk a másodikat. Mindenhol a vasút mentén
omladozó hulladék fából eszkábált kaibák álltak. Igen, ez volt
a "nyomornegyed" (sokkal inkább a fél város). Mondanom
se kell, hogy a kalauz is elcsodálkozott rajtunk, mert még nem
látott fehér embert a vonaton! Nagyon sok helyen lehetett látni
az erős kontrasztot, mert a fa tákolmány "házikók"
mögött alig száz méterre luxus irodaházak és cégképviseletek
magaslottak. Sok háznak hiányzott a teteje vagy az egyik oldala,
amit néhol pokrócokkal próbáltak helyettesíteni. A vasútállomás
végén jött a következő vicces szállítóeszköz "open-cab"
Ezt úgy kell elképzelni, mint egy kétszemélyes platós furgon,
csak hátulra hosszában 2 pad van. Furcsa volt egy picit átérezhettük
a rengeteg csomagunkkal, milyen lehet a sok sertésnek vagy csirkének
a teherautók platóján nyomorogni.
Végül 13:50-re megérkeztünk a Hostel típusú szállodánkhoz. Lent
nincs semmi ajtó a házon, ezért soha sincsen bezárva, nagyjából
úgy nézett ki, mint ha a ház első falát kidöntötték volna valamikor.
Itt található a 24h-s recepció + internet (kb.:5-6 gép) valamint
24:00-ig italt is felszolgálnak. A szobák kellemesek voltak
WC és zuhanyzó a folyosó végén. Két ágyas szobákban minimál
felszerelés (szekrény, ágy, ventilátor, szúnyogháló) olcsó ár:
2 euro/éjszaka/fő aki úgy vág neki Bangkoknak, hogy csak látni
szeretné és nincsen pénze vagy igénye a luxus szállásra, annak
ajánlom ezt vagy az ilyesmi szállásokat. Sok van ebből a belvárosban
és 2-3 eu/éj alapon igen olcsók! A fürdéshez ajánlott a papucs!!!
Gyors fürdés/alvás, de a nap még nem ért véget, mert izgultunk
és vártuk már ezt az utat ezért este felkerekedtünk egy laza
sétára is! Minden utca zsúfolt, tele emberekkel és pezsgő élettel.
Este itt is a fő utcát 19-24 között lezárják és csak a gyalogosoké
eddigre megérkeznek a "talicskás" árusok is. (a komplett
áru standjukon kerekek vannak és egy hosszú rúd az elején amivel
kézzel vontatják sokszor 8-10 km-en keresztül este 19-re oda,
majd éjfél után haza. Mindent lehet itt kapni, amit csak a fantáziánk
elbír, természetesen a legtöbbje haszontalan holmi, suvenir
vagy valami ilyesmi. Annyira nem volt erőnk odafigyelni ezért
a gyors séta után vissza aludni!
November 26.
Ma már több energiával vágtunk neki a városnézésnek, bár az
éhség nagy úr, ezért siettünk az első boltba. Meglepetésünkre
a "közértekben" hamburget és hot-dog -ot valamint
főtt-sült virslit is felszolgálnak. Nekem ez jelentette az élet
forrását, mert nem rajongok az ázsiai ételek iránt, sem a fűszeres,
sem pedig a halas ételeket nem eszem meg. Így érthető, hogy
az 5.nap végére megettem több mint 40 hot-dogot és kb. 7-8 liter
joghurtot. (hot-dog: 18 THB = 100 Ft, 500g joghurt: 22 THB =
125 Ft) Itt minden olcsó, de csak az utcán! Viszont nincs garancia,
se ÁNTSZ ajánlás (:!
Természetesen a többiek nem ilyen finnyásak, ezért volt közülünk
aki még a pirított sáska lábat is kipróbálta és a csirkehúshoz
hasonlónak titulálta. Óriási kondérokban hordozható gázpalackkal
tartották melegen a rovarokat és rengetegen kóstolgatták, (Csótány,
Sáska, Pók, Hernyó és egyéb nyalánkságok) majd ha valaki kért
kb.: 100 Ft-ért kaphatott egy adagot belőlük, mint itthon a
tökmagot vagy szotyit a foci stadionok közelében.
A fő utca elején már sorakoztak a tuk-tuk "autók"
(három kerekű, két utast szállító fedett motorok). Persze, minket
is megtalált egy csapat, akik azonnal 50 THB-ért/tuk-tuk felajánlották,
hogy elvisznek a város 5 híres pontjára. Ki tudna ellenállni
egy ilyen ajánlatnak? 250 Ft/2 fő és nem kell gyalogolni!
Máris felpattantunk és irány a nagy Budha, megérkeztünk
és valósággal ámultunk az óriási aranyszobor előtt. Kb. 25 m
magas és aranylemezekkel van bevonva. A környezetében több épület
is van, ima templomok és híres királyok és hősök síremlékei.
Bemehettünk egyik másik imahelyet megcsodálni, szintén minden
aranyozott, freskók helyett óriási festmények voltak. Az épületek
között több, beton emelvény is volt, ahol ajándékokért cserébe
budhista papok imákat mondanak el az emberek helyett. Természetesen
az ajándékok leginkább élelmiszerek és az élet elengedhetetlen
eszközei. Itt láthattuk, hogy ők nem helyezik vissza a halottaikat
a földbe, hanem díszes vitrinekbe rakják a hamvak urnáit és
az épületek plafonjaira illetve a közöttük kifeszített kötelekre
helyezik a koszorúkat. Sőt meglepődtünk, hogy itt nyilvánosan
végignézik a családtagok a hamvasztás menetét és ők várják a
szeretteik havait a krematórium kamra másik végén az urnával.
Ezután egy kolostor felé vittek minket a tuk-tuk motorok, ez
is egy látványos hely volt, mert itt rengeteg Budha és uralkodó
szobra volt ember nagyságú méretben kihelyezve, valamint itt
is láthattunk imádkozó szerzeteseket és templomokat. Egy helyi
ember elárulta nekünk, hogy most lesz az eső ünnepe, mert minden
évben a monszun végével megünnepelik, hogy az isteneik küldtek
megint éltető vizet.
A harmadik hely egy kevésbé érdekes selyem kimonó varroda volt,
ahol a belépésünk után szinte rögtön méretet akartak venni rólunk.
Sajnálatukra mi nem akartunk ide jönni, ezért hamar kimentünk.
Azután a sofőrjeink picit mérgesek voltak, hogy túl keveset
voltunk bent! Na ekkor már valami gyanús volt nekünk. A következő
hely egy patinás múltú üzletház volt. Előtte a lelkünkre kötötték,
hogy sokáig nézelődjünk és nem baj ha nem veszünk semmit, mert
a végén kapunk egy bont, amit mi a tuk-tukosoknak leadunk, és
ők kapnak ezért sok üzemanyagot ingyen! Tehát ezért csak 250
Ft a várost körbe utazni! Azért az üzlet megérdemel némi szót!
A bejáratnál láthatjuk, ahogyan a 20 ötvös készíti az arany
és ezüst ékszereket, az első emeleten ezeket az ékszereket csodálhatjuk
meg és vehetjük meg. (MO-hoz képest jóval olcsóbban). Második
emeleten szintén exluzív selyem ingek, kimonók és öltönyök,
valamint estélyi ruhák várják az érdeklődőket. Itt már a 5000-200000
Ft-ig megtalálhat az ember mindent. Nos próbáltunk a sofőrök
kedvébe járni és megszerezni a harmadik emeleti bonokat, de
a nehéz felfogású Andris barátunk nem értette, mit keresünk
mi itt, és az eladó előtt megkérdezte: - Most majd kapunk BONT?
-
Igaz, hogy nem beszélnek az eladók magyarul, de a nemzetközi
szó hallatán rávágta angolul, hogy csak akkor, ha veszünk sok
mindent, de mi szerinte nem veszünk semmit, ezért mehetünk!
Még felmentünk volna a harmadikra, de azt már csak az exluzív
vásárlóknak tartják fenn, ezért nem mehettünk oda. Majd a kijárat
egy kis ajándék bolton keresztül vezetett ki, ahol végül is
vettünk némi ajándékot a családtagoknak. A sofőrök várták a
bonokat, de mivel nem kaptunk már nem is vittek a beígért 5.
helyszínre (palota) sőt azt mondták vége a műszaknak, ezért
menjünk vissza gyalog!
Némi telefonos segítség kérés után vissza jutottunk a szállásunkhoz
az egyik troli busszal! Igen durva utazási eszköz, 8 ember/nm
és a kalauz folyamatosan próbálja magát átvágni a tömegen, közben
csattogtatva a fém pénz és jegy tarsolyát! Mivel mi angolul
beszéltünk ezért előbb ment egy kört csak aztán zargatott minket.
A viteldíj 2 THB az az 11 Ft.
Ezután a kalandos nap után már csak a fürdés és az alvás, majd
az esti séta jöhetett. Végül elvezetettük magunkat a felnőtt
negyedbe, erre van egy külön utca aminek a bejáratánál biztonsági
őrök nézik a személyit (ahogy észrevettük, csak a fiúkét, mert
sok tinilány simán bemehetett. Igazából nem kell itt semmi rosszra
gondolni, mert ez az utca annyiból áll, hogy Disco-k és kocsmák
vannak itt vagy 30, meg néhány étterem. Szóval semmi extra.
Viszont a többiek igen élénken érdeklődtek a bárok iránt, ezért
tovább álltunk, s a helyi vezetőnk elvitt minket egy piachoz,
ahol a bódék háta mögött kb. 100 éjszakai lokál és bár várja
a felnőtt show-kal az ide látogatókat. Már nem volt bíztató,
amikor még csak a piaci bódék között sétáltunk, és közben késsel
kergettek ki az egyik bárból 3 indiai férfit, majd egy picit
arrébb tolvajt vertek! Na, mivel a többiek már beakartak menni,
én elbúcsúztam tőlük, és mentem vissza a békés utcákra egy amerikai
és thai barátommal.
A többiek elmondása szerint ezek a bárok is olcsók (sör = 200-250
Ft koktél és tömény italok 300-350 Ft üdítők 400 Ft) SOHA NE
ENGEDJÉK, HOGY JEGET TEGYENEK AZ ITALOKBA! A mi európai gyomrunk
nem bírja az ottani vizet - és a jeget persze ebből készítik!
Ennek végeredményeképpen Andrist egy 10 órás hasmenés gyötörte!
Még jó, hogy a recepción 50 Ft-ért lehet kapni 1 tekercs wc
papírt.
November 27.
Mire a többiek felébredtek én már túl voltam a szokásos reggeli
sétámon, (kaja, internet), ezért újult erővel ismét neki vágtunk
a városnak. Most céltalanul csatangoltunk, találkoztunk néhány
hasonló beállítottságú fiatallal, és velük múlattuk az időt.
Délutáni pihenő után a második körben eljutottunk a város egyetlen
kapitalista helyéhez a PLAZA-hoz. Mivel az egyik szingapúri
srác itt keresett valamit, mi szorgalmasan vártunk rá! Természetesen
összefutottunk a nemzetünk büszkeségeivel: (izom póló, karom
vastagságú aranyláncok, mindenüket mutogató cicababák) Megismertek
minket a repülőről, majd a kötelező rövid párbeszéd:
- Na láttatok valami jót? Milyenek a thai bulák?
- Igen sok látványosság van meg szép parkok. Kedvesek a helyi
nők!
- Áh már alig várjuk, hogy menjünk Phuketba, itt dög unalmas,
csak ez az egy plaza van azt minden nap itt koválygunk!
- Aha, jó utat! - majd inkább elsiettünk a kijárat felé!
Jobban is jártunk, mert éppen egy virág és faszobor verseny
volt itt a Föld feletti végállomásánál, meg fiatal diákok ének
és tánc versenye. Jó volt, mert minden virág és faszobor torta
formájúra volt elkészítve nagyon aprólékosan. Ami meglepő volt
és jó kezdeményezés, hogy a téren egymás mellett volt a feldíszített
fenyőfa és a feldíszített Budha épület. Az első koncertünk az
Egyetem épületének a szökőkútjában volt. Tudom ez viccesen hangzik,
de a kutat elzárták, és fölé építették a színpadot, ami kilógott
alóla az pedig olyan volt, mint egy vizes árok.
Ami ezen a helyen jó volt, hogy biztonsági emberek ellenőrzik,
hogy senki se fogyasszon alkoholt az iskolai negyedben. Természetesen
kivételt tesznek a külföldi turistákkal. Sajnos a nagyon párás
meleg levegő és a fárasztó dobolás után észre vettem, hogy az
asztma spray otthon maradt. Nagy szerencsémre a sarki gyógyszertárban
lehetett kapni 500 ft-ért, ami nekem kell. Ezért is tudom folytatni
az út leírását.
Még egyszer utoljára bevállaltuk, hogy tömegközlekedéssel megyünk
a koncert helyszínére, de hangszerekkel együtt ez katasztrofális
volt. Ezek után visszafelé már taxival mentünk, légkondis volt
kényelmes tágas és fejenként 80 Ft - tehát olcsó! Ezért innentől
már ezt az utazási formát választottuk.
November 28.
Semmi különös nem történt csak elmentünk taxival a Rock Pubba,
és vártuk az esti fellépésünket. A buli után visszamentünk a
szállásunk közelébe, és ott beszélgettünk a helyi srácokkal.
Majd én éjfél tájban mentem aludni még néhányan maradtak az
utcán beszélgetni, de 2-kor a rendőrök felszólították őket,
hogy ilyenkor a tisztességes embernek a szobájában a helye.
Ezért ők is jöttek aludni. Csak előbb a német gitárosunk evett
még a Fülöpszigeteki piacon valami specialitást, ennek eredménye
folyamatos hasmenés 8-10 órán át! Az utcán azért is veszélyes
enni, mert sokszor az alapanyagok reggel 6-tól este 23-ig az
utcán vannak letakarás nélkül (húsok is) - gondolhatják milyen
friss az még este is! Itt megemlíteném, hogy a thai emberek
számára a királyi család szent és sérthetetlen. Nagyon igazságosnak
tartják őket és tiszteletet érdemeltek ki, mert nagyon sokat
támogatják a népet, ellenben a kormánnyal, akik bizony korrumpálhatóak
és csak a saját érdekeiket nézik. Ezért is bármerre mész, mindenhol
ott van a király és a királynő képe az utcákon. Semmi rossz
megjegyzést nem szabad tenni rájuk, vagy gúnyolódni, mert ezért
akár meg is lincselhetik az embert.
November 29.
Már előző nap lefoglaltuk a helyet egy transzfer buszba a reptérre.
Nem volt vészes, 7 embernek 900 THB (4950 Ft) ez egyébként olcsóbb,
mint amikor a reptérről akar valaki a városba jönni. Az kb.
1200-1400 THB/ auto
A reptéren be checkoltunk és vártuk az Air Asia fapados járatát.
Egyébként mindenkinek kötelező + 500 THB-t fizetni amikor szeretne
felszállni a gépre!
Összefoglalva:
Vízum: 5 napos 4800 Ft, 30 napos 6000 Ft
Transzferek: autóval : 6600 Ft a városba, 4950 ft a reptérre
/ autó
Vonat + open cab: kb.3700 Ft/ 8 fő
Reptér várakozóba lépése: 2750 Ft (ahányszor el repül valaki)
Szállás: csillagtalan hostel: 500-750 Ft /éjszaka
Szállodák: 4000- / éjszaka
Buszjegy: 11 Ft
Taxi: kb. 320-380 Ft / 3-4 km
Tuk-tuk: 150-500 Ft / utazás / fő (ezt ki kell próbálni, mert
nagyon vicces élmény!)
Internet: 110-300 Ft/ óra
Étkezés: hot-dog, hamburger és egyéb közérti vacak: 80-200 Ft
sör: 120 Ft üdítő: 160 Ft
Étterem: főétel + savanyúság + üdítő: 800-2000 Ft / fő
Bár italok: sörök: 200-400 Ft, rövid italok: 300-500 Ft, üdítők:
400-600 Ft
Budapest-Bangkok-Budapest repülőjegy: 140000 Ft + 21000 Ft reptéri
illeték
Következik Malajzia: KOTA KINABALU (Borneo sziget, Malajzia)
Végre a repülőn ültünk, természetesen nincs ellátás, az az
pénzért vásárolható kaja és csoki, de még karóra is?!?
Hoschi (német srác) igen sűrűn a toalettet látogatta a fülöpszigeteki
kaja eredménye képen, míg haladtunk nyugodtan Borneo sziget
Sabah tartományának fővárosába: Kota Kinabalu felé! Ez Malajzia
legkeletibb része, már igen közel a Fülöpszigetekhez. Sokan
ideszöknek át illegálisan jobb munka és fizetés reményében.
Egy falatnyi repülőtéren szálltunk le, de előtte ki kellett
tölteni egy beutazási űrlapot. (kivagy mi a foglalkozásod, útlevél
és vízum számok, úti cél, szállás neve stb…) Majd a kezdeti
nehézségek és vámvizsgálat után, ahol csak a helyiek cuccát
nézték át, nekünk csak vinni kellett a bőröndöket. Pontosabban
az én lábgép tartó bőröndömet kinyittatták, mert fegyvernek
nézet ki a rötgen gépben. (ezt mindenhol annak nézték!)
Miután megismerkedtünk a helyi szervezőinkkel, már indultunk
is a szálloda felé. Ez egy **-os hotel volt, mi a hatodikon
kaptunk szobát. Egy háromágyas szoba 55 RM = 3100 Ft/szoba volt,
a két személyes csak 45 RM = 2550 Ft/szoba. Itt az országra
jellemzően a fürdőszoba egy kicsempézett helyiség egy csappal,
zuhanycsővel és itt angol wc-vel. (zuhanykabin nélkül). Kényelmes
ágyak, szekrény és asztal székekkel, valamint légkondi és tv
volt a szoba felszereltsége. A szálloda ugyan nincs non-stop
nyitva, de a csengetésre a recepciós beenged éjjel is. Fizetni
vagy előre kell az ott tartózkodást, vagy naponta délután 14:00-ig.
Errefelé már ismerik a 0-24 üzleteket, bár igen picik és gyatra
a kínálat, viszont nem drágább, mint a másik üzletek. Kellemes
28 fok volt éjjel és nappal is, alig 35 fok 65% pára! Gyakorlatilag
az egyhelyben állástól is kivert minket a víz.
November 30.
Reggel elindultunk, és a közeli bevásárló központban találtunk
mindent, amit csak szerettünk volna. Malajzia viszont jó 30-40%-al
drágább, mint Thaiföld volt, ezért jól oda kellett figyelni,
hogy az ember mire költ.
Nagyon finom péksüteményeket lehetett itt kapni, de a hamis
CD-k, DVD-k és PC játékok sokaságával is szembesültünk. A város
nagyobbik része teljesen karban van tartva, viszont a sajátossága,
hogy az élőlény fauna is virágzik a városban. (csótányok, patkányok,
rágcsálók és egyéb rovarok). Igaz mi a belvárosban voltunk leginkább,
és errefelé csak nagyon kevés turista fordul meg, mivel a számukra
létrehozott üdülő telepek és szállodák a várostól kijjebb esnek
a dél-kínai tenger partjára. (központtól 5-6 km). Ide a helyieket
nem engedik be, és figyelnek a teljes elszeparáltságra. Mivel
ez is egy szegény ország, ezért az utcán könnyű összefutni sétáló
árusokkal (öngyújtó, cigi és egyéb kacat) szinte fillérekért.
Igazi látványosság nincs a városban, semmi művészeti szépséget
nem találtam, ezért a helyi furcsa tömegközlekedéssel mi is
elindultunk a tengerpartra. Kis 9-12 személyes minibuszok kicsi
lepukkantak ugyan, de amikor valamelyik valódi nagybusz elmegy
és látják ezek a sofőrök, hogy lenne arra az irányra kereslet,
azonnal kirakják az elment busz számát, és már jöhetnek is az
utasok. Igaz egy picit feláras, de ekkor összegnél elhanyagolható:
menetrendszerinti busz: 0,8 RM = 45 Ft, míg a magán busz: 1,2
RM = 68 Ft. Ez a különbség megéri, mert a hivatalos buszok csak
60-80 percenként indulnak.
A tengerpart tiszta, apró homokos míg a víz kb. 26-28 fokos
volt. Ezen a part szakaszon alig volt néhány sétáló ember, mert
ez a népnek fenntartott, nem tisztított part. Ellenben, mivel
senki nem jár ide, ezért nincs is mit tisztítani rajta, egy
kis érdekesség: a szigeten élők több, mint 70%-a nem tud úszni!
A mi kísérőink se tudtak, ezért addig fagyiztak, amíg mi megmártóztunk
a paradicsomi körülmények között. Tehát, aki nem az üdülőparadicsomot
választja, marad a tengerparti pihenés, van egy kis sétány,
itt éttermek és bárok vannak barátságos árakkal. Este én külön
mentem vissza, és mivel a busz elment, maradt a taxi, természetesen
kényelmesebb és kellemesebb is volt, viszont 6 RM = 340 Ft.
(ezért az összegért persze Otthon csak beülünk a taxiba) Pár
órás netezés után nyugovóra tértem.
December 1.
A szokásos reggeli köröm után, utánakérdeztem a helyieknél
az itt megszokott táplálkozásnak és érdekességeknek. Elvittek
minket egy nálunk kifőzde minőségű étterembe, ilyen van minden
sarkon, viszont az étterem hagyományos változatából alig. Itt
találkoztam először, hogy az emberek kézzel esznek mindent,
és nem volt könnyű beszerezni néhány műanyag evőeszközt a számunkra.
Általában a köret a rizsnek mindenféle különös változata és
valami helyi zöldség volt, de azt nem jegyeztem meg. Leginkább
sült halakkal és sült gyümölcsökkel tudtak szolgálni. Természetesen
az árban is hasonlított az otthoni kifőzdékhez, így jól laktunk
kb. 350-450 Ft-ból. Az érdekességnek felajánlották a "közelben"
lévő a sziget legnagyobb hegyét. (Kinabalu hegy 4101 m)
Igen a városból is látni a hegy havas csúcsát, még itt az egyenlítő
közelében sem olvad el a hó olyan magasan! Sajnos mikor már
megtetszett az ötlet, kiderült, hogy az a közel egy 6-8 órás
utazás, és ha ma elmegyünk már az esti koncertünkre nem érünk
vissza. Errefelé az emberek zárkózottak, és csak a 40 százalékuk
beszél angolul. Leginkább annyit tudtunk meg az életükről, hogy
több generáció is kénytelen együtt élni az anyagi nehézségek
miatt. Végül maradt a tengerpart és az esti koncert.
December 2.
Sajnos sokáig aludtunk így lemaradtunk a hegyi kirándulásról,
tehát csak a tenger maradt és a pálmafák!
December 3. KUALA LUMPUR (Malajzia)
Pakolás, és irány a reptér, némi várakozás (2 óra), ami kötelező,
mert a checkolás ilyen hamar történik. A repülőtér elég pici,
ekkora házzal még a budai villanegyedben is találkozni, sőt
még nagyobbal is. Nem sok mindent találni, amivel elüthetjük
az időnket. Itt szerencsére nem kell pluszpénzt fizetni, hogy
felszállhassunk a repülőre, és már mehetünk is.
Szokatlanul kényelmes, bőrüléses fapadost kaptunk, valamivel
tágasabb, mint az idefele út volt. Kedves személyzet és gyors
repülés! Végül megláttuk Kuala Lumpur fényeit. Ez egy igazán
nagy repülőtér volt, és meglepően tiszta az előzőkhöz képest.
A csomagok - kitudja miért - jó későn érkeztek közénk, de felpakoltuk
a húzós kocsikat, és mentünk is a kijárathoz.
Akik vártak ránk mondták, hogy drága a parkolás itt, ráadásul
kell fizetni a behajtásért, ezért úgy döntöttek, hogy 2 megállóval
lejjebb állnak meg a kocsikkal. Legalább volt alkalmunk kipróbálni
a reptérbelvárost összekötő vasutat. Igen meglepődtünk, mert
itt ez felel meg a HÉV-nek, de kb. 100 évvel fejlettebb, teljesen
profi, tágas belsőtér, mintha valami lakberendező tervezte volna.
Vagononként kb. 12 TFT monitoron folyamatosan reklámok (turizmussal
kapcsolatos), és a város legnevezetesebb részeit mutatják rajta.
Hihetetlen gyorsan ment, végig esőerdő volt mellettünk. A jegy
kb. 6 RM = 340 Ft volt, de a belvárosba is csak 1200 Ft körül
van (menetidő: kb. 35 perc), tehát erősen ajánlom azoknak, akik
elakarják kerülni a forgalmi dugókat, és legalább feleannyiért
szeretnének bejutni a városba. Gondoltak mindenkire, és a nagy
kényelmes székekhez rengeteg hely van a bőröndök tárolására.
Mi átszálltunk a kocsikba, és még vagy 70 percig utaztunk a
dugóba a külvárosig, akkora dugó volt.
Menetközben viszont láthattuk a királyi palotát, igen
csak megadták a módját, kb. mint a fél parlament, csak fénylik
az aranytól, és csak a királyi család lakja. A királyt itt 9
szúltán közül választják meg 5 évente és ők irányítják az országot.
Ellentétben Thaifölddel itt nem szeretik a királyt, mert nem
elég igazságos és túl sokat hozható összefüggésbe a korrupcióval.
A város elején szintén a nyomornegyedes fa viskók álltak, majd
a külvárosi óriási lakóházak jöttek. Mi is egy ilyen 24 emeletesben
szálltunk meg, az itteni kultúra része a szegényes lakberendezés,
csak a legszükségesebbek. (Ágy, szőnyeg, kanapé, szekrény na
és a TV) Már nagyon éhesek voltunk itt a házak aljában egyik
másik garázs helyén nyíltak a kifőzdés éttermek, már egy árnyalatnyit
drágábbak voltak mint a távol eső szigeten. Majd szerencsénkre
jó volt a közeli lift, és nem kellett a 22-re felmászni gyalog.
Ezekben, a házakban sokszor 800-1000 ember lakik. Számunkra
ez meglehetősen nagy szám hiszen a hazánkban a legnagyobb panelházakban
is kb. 350 ember lakik.
Pont naplemente volt mire felértünk, és így gyönyörködhettünk
a belváros mögött lemenő napban, majd a csillogó fényekben.
December 4.
Sajnos a kísérőink nem nagyon igyekeztek, mert ők már látták
a várost sokszor, ezért csak későn indultunk el a belvárosba.
Taxival mentünk, ami itt is jól felszerelt volt, tágas és közepes
árfekvésű. Csodálatos építészeti remekműveket láthattunk ahogy
egyre mentünk beljebb, végül megpillanthattuk a város védjegyét
is közelről a Petronas ikertornyokat. Igazán impozáns
épületek, és már alig vártam, hogy felmehessek a magasba, és
a tornyokat összekötő hídon átsétáljak! Sajnos erre még várnom,
kell, mert szóltak, az idő szorít, és nem fér bele a városnézés.
Ezért szinte alig néhány utcát láttunk. Ami a kedvenceim közé
tartozott, hogy a gyalogos jelzőlámpán a piros emberke amíg
várakozik, táncol és a zöld pedig ütemesen lépeget. Sőt van
számláló mindkettő mellett, és mutatja, hogy meddig kell várni,
illetve mennyi ideig lehet haladni.
Ez a főváros már nagy léptekben nyugatiasodott, nagy bevásárló
központok, az öszszes fajta gyorsbüfé megtalálható. A hőséget
igyekeznek párologtatókkal és permetezett vízzel enyhíteni,
aminek a hátránya, hogy az ember mindig nedvesnek érzi a bőrét
és a ruháját. Az embereknek itt már a 80 százaléka beszél angolul,
de sok erre felé az indiai és a kínai ember ezért ezeket a nyelveket
is megtanulták. Sajnos a buli után már rohantunk is a busz pályaudvarra,
és luxus távolsági buszokkal elindultunk Szingapúr felé. Az
útiköltség meglepően olcsó 26 RM = 1500 ft.
Összefoglalva:
Transzferek: autóval : 1500 Ft a városba KK, 3500-5000 Ft a
városba KL
Vonat: kb.: 1200 Ft a városba KL
Szállás: ** hotel: 2550-3100 Ft /éjszaka / szoba KK
Szállodák: 6000- / éjszaka / fő KL
Buszjegy: 40 Ft
Taxi: kb. 320-380 Ft / 3-4 km
Internet: 150-300 Ft/ óra
Étkezés: hot-dog, hamburger és egyéb közérti vacak: 120-250
Ft sör: 160 Ft üdítő: 120 Ft
Étterem: főétel + savanyúság + üdítő: 350-600 Ft (kifőzde típus)
Bár italok: sörök: 300-500 Ft, rövid italok: 400-600 Ft, üdítők:
400-600 Ft
Bangkok-Kota Kinabalu repülőjegy: 6000-12000 Ft (illetékkel
együtt) AIR ASIA
Kota Kinabalu-Kuala Lumpur rep.jegy: 7500-15000 Ft (illetékkel
együtt) AIR ASIA
Kuala Lumpur-Szingapúr buszjegy: 1500 Ft
December 5. SZINGAPÚR
Nos, a 6 órás út egy ilyen busszal kellemes is lehetne, de
sajnos annyira túlzásba viszik a klímát, hogy bent 19-20 fok
volt, míg oda kint 30-32. Ezért mi nem készültünk és trikóban
rövidnadrágban majd odafagytunk a bőrülésekhez. Kényelmes volt,
hátradönthető ülések, felemelhető lábtartók segítették átvészelni
az éjszakai utazást. Megállás nélkül száguldozott végig Malajzián
a busz, és hajnal fél 5-re már a határra is értünk, mi csak
itt tudtuk meg, hogy eddig közlekedik ez a járat. Most minden
csomagunkkal, ami még 7 embernek is sok a hangszereink miatt,
hosszú sorokban kellett gyalogolni, és kb. 1 órát várni az útlevél
ellenőrzés miatt mind a két oldalon.
Nem tudni miért, először egy zord külsejű határőr minket is
a helyieknek fenn tartott sorba küldött, majd 20 perc múlva
egy másik még mérgesebben a külföldiek sorába terelt. Itt sem
volt szabad megmondanunk, hogy miért jöttünk délkelet Ázsia
második leggazdagabb és a legtisztább városába, pedig valamit
sejtettek a határőrök a fegyvernek látszó gitárokról! Majd kimagyaráztuk,
hogy innen megy a repülőnk Jakartába és így beengedtek minket.
Még egy kis bosszankodás várt ránk, mert sajnos nem találtunk
taxit a közelben, és még vagy 1,5 km kellett a túl sok csomagunkkal
gyalogolni mire egy forgalmasabb útra értünk.
Az árakon a gazdagság meglátszik a térség egyik legdrágább országa
ez, bár a taxi alapdíjába itt beletartozik 2 km azért itt már
1 km 1 SGD = 125 Ft-ba kerül. Már nagyon fáradtak voltunk, ezért
rögtön a vendéglátó barátunkhoz érve ágyba estünk. Elmentünk
ebédelni, itt már találtunk egy multikultúrális étkezdét - nagyjából
úgy kell elképzelni, mint nálunk a plázák aljában található
étterem és gyorsbüfé sarkokat. Ami viccessé teszi, hogy az amerikai
sarkot egy idős kínai házaspár vezette.
Tökéletes menüt választottam rizs, tojásrántotta és virsli (náluk
erre nincs külön szó ezt is hot-dog néven ismerik) + valami
fél literes helyi növényből készült üdítő együtt 3 SGD = 375
Ft.
Az állatkereskedést is volt lehetőségünk megszemlélni, ahol
egyfolytában ránk akartak tukmálni különböző halakat. Nem akarták
megérteni hogy nem bírnák ki a még 10 napos utat! Természetesen
miért is értették volna meg, hiszen az akváriumokban a fél állomány
már döglött volt, vagy nem sok volt nekik még hátra.
Ez egy nagyon érdekes városállam, mert az összetétele a következő:
65 % kínai, 20 % maláj, 12 % indiai és 3 % minden egyéb. Ezért
az iskolákban eleinte nagy volt a zűrzavar, végül is a napjainkban
a hivatalos anyanyelv az angol. Azt azért hozzátenném, hogy
igen sajátosan beszélik, amikor 2 méterre állok tőlük, inkább
valami ázsiai nyelvnek hangzik. Természetesen mindenki beszéli
a saját nemzeti nyelvét is, sőt őrzik a hagyományaikat.
Sajnos a kikötőre és a belvárosra szintén nem jutott idő, de
a lakótelepi házak aljában (a város 70%-a lakótelep, amiket
óriási több hektáros parkok tagolnak) egy esküvőnek és két házzal
arrébb egy halotti tornak lehettünk tanúi. Az előbbi indiai
módra az utóbbi pedig maláj kivitelben. Amikor a kettő között
megálltunk, nagyon érdekes és kellemes zene jött ki összekeveredve.
Nagyon kedves és barátságos emberek, de sajnos a katonai és
a rendőri szervek igen szigorúak. Minden fiatal férfinak el
kell menni katonának, amikor eljön az ideje és itt nem mentség
a főiskola. Elvisznek, letöltesz 2 évet vagy határőrként 2,5-et
majd folytatod a sulit. Itt még polgári szolgálat sincs, maximum
nem adnak fegyvert a kezébe annak, aki kinyilvánítja, hogy ő
pacifista. Az életszínvonal magasan lekörözi a magyart, mivel
óriási bevételi forrásuk a hajóval történő szállítmányozás.
Általában 1200-2000 SGD között van a szegényebbek fizetése,
míg a lakásokat 500-700 SGD között lehet bérelni. Igaz, itt
megtehetnék a fiatalok, hogy külön menjenek a szüleiktől, amikortól
dolgoznak, viszont itt annyira nagybecsben tartják a családot,
hogy szívesebben élnek együtt. A szállás árak már vetekednek
a nyugati nagyvárosokéval.
Összefoglalva:
Transzferek: taxi: 1400-2000 Ft a reptérre
Szállodák: 6000- / éjszaka / fő
Taxi: első 2 km 250 Ft + 125 Ft/km
Internet: 300 Ft/ óra
Étkezés: hot-dog, hamburger és egyéb közérti vacak: 120-250
Ft sör: 200 Ft üdítő: 150 Ft
Étterem: főétel + savanyúság + üdítő: 350-600 Ft (kifőzde típus)
Bár italok: sörök: 500 Ft, rövid italok: 600-800 Ft, üdítők:
400-600 Ft
Szingapúr-Jakarta-Szingapúr rep.jegy: 22000-28000 Ft (illetékkel
együtt + ebéd) VALUAIR
December 6. JAKARTA (Java sziget, Indonézia)
Reggel korán kelés összepakolás és irány a reptér, természetesen
taxival potom 11 SGD = 1400 Ft-ért. A két terminál között kisvasút
működik, aminek nem sok értelme, hiszen alig 800 m a távolság.
A bélyeg problémával itt szembesültem először, mert majdnem
hanyat estem, amikor megkérdezték, hogy simán vagy elsőbbséggel
szeretném feladni a képeslapot. Simán 1 SGD = 125 Ft és kb.:
10 nap, elsőbbséggel 19 SGD = 2250 Ft és 3 nap. (még szép, hogy
ráér 10 nap múlva odaérni).
A poggyász vizsgálaton megint csúnyán néztek ránk, de már megszoktuk.
Egy 40 percig tartó légörvény beárnyékolta az utazásunkat, de
ez a légitársaság is kitett magáért. Nagyon kedves személyzet,
a jegy árában még a napszaknak megfelelő étkezés is benne van.
Majd amikor megérkeztünk az Indonéz fővárosba, akkor jött a
megpróbáltatások sorozata. A német srácnak a helyben történő
vízum kérése, ami olcsóbb volt, mint nekünk. 1,5 órás sorban
állás az útlevél vizsgálathoz. Itt találkoztunk egy felszólító
táblával, mely szerint: Indonéziában halálbüntetéssel jár a
kábítószerek birtoklása és kereskedelme valamint a használata!!!.
(már a repülőn kapott űrlapon is jelezték, hogy semmilyen pornográf
újságot, videót képet nem szabad bevinni az országba, de ez
még szigorúbb érzetet kelltet bennünk)
Jött a hogyan menjünk be a városba. Pechünkre a szingapúri haverunkra
bíztuk ezt a dolgot, mert ő már volt itt! Sok taxist és transzferbuszt
megkerülve egy igazi kánaán vár az utasokra a reptéri parkolóban:
még a 4 személyes kisautóval is bevállalják, hogy pénzért beviszik
az embert a városba. A barátunk egy 5 személyes dzsipet talált
erre a célra (7-en voltunk) természetesen szerinte a legolcsóbb.
Nos, majd meghaltunk, ugyanis több, mint 2 óra volt az út a
dugó miatt, és ebben a rozzant járműben nem volt klíma, ráadásul
3 emberrel és vagy 5 bőrönddel több volt a kocsiba, mint kellet
volna. Itt az autópályán a kocsik között legalább 150 ember
rohangál ételt, italt, újságot, virágot, kulcstartót és minden
kacatot árulva. A szmog miatt még az ablakot se lehetett letekerni,
mert oxigén nem volt egy szál se. Végül 200000 IDR = 4300 Ft
volt a számla + nekünk kellett fizetni az autópálya díjakat
is: 16000 IDR = 350 Ft. (igen, 2 taxi kb. 1800 Ft-ért vállalja
ezt klímával!)
Majd megérkeztünk a szegénynegyedbe, ahol mindenkinek kikerekedett
a szeme, hiszen nekünk még a 60 éves szomszéd is azt mondta,
hogy errefelé soha nem találkozott fehér emberrel. Nos az éhség
útnak indított minket, bár úgy tűnt hiába! A szűk utcákban orrfacsaró
bűz szinte mindenfelé, a szennyvízelvezető csatornák nagy része
fedetlen, ezért látni mi folyik benne. Sajnos az ételmaradék,
ürülék és sok döglött állat is ezért az út szélén hever mindenfelé.
Ezt a bűzt nehezen ugyan, de előbb utóbb megszokja az ember,
és csak valami új és még erősebb szag juttatja az eszünkbe,
nem ide születtünk.
A sarki kifőzdét ajánlották, nem jött be! Nagy lendülettel mentünk
be a mindössze egy asztal és egy padból álló helyiségbe, és
a polcon tányér és szalvéta nélkül sült halat és valamilyen
sült madarat láttunk, de a szag és a látvány (1 ncm-re jutó
15 légy amint dolgozik a 12 órája kisütött húsokon) rögtön kifordított
innen minket. Miután megküzdöttünk a feltörekvő ingerekkel,
megpróbáltunk közértet keresni, volt is a szomszédban, de az
14-kor bezárt. Irány a nagy utca, talán ott!
Egyik helyi srác csatlakozott hozzánk, és segített eljutni a
plázaba, ahol éttermeket reméltünk. Amikor meglátta a közelgő
buszt, minket sorba állított, és leintette a buszt, mint az
örömlányok a kiéhezett sofőröket. Mi röhögtünk, és tényleg megállt
a busz, majd a kalauz féle srác hátra jött és elszedte a sarcot
(fejenként 1500 IDR = 32 Ft) utána kötelező leülni!!! Ami nehézséget
okozott, mert én nem fértem be az ülésbe, amikor leülni próbáltam
a térdem nem fért el. Aztán kérdeztük, hogy hány megállót megyünk,
majd mivel a srác nem értette mi az a megálló, így vártunk és
figyeltünk. Igen, nincsenek megállók, ha felakarsz szállni integess,
ha le akarsz szállni állj fel, és a kalauz egy fémpénzt kocogtat
a kapaszkodóhoz vagy az ablakokhoz.
Még arról nem beszéltem, hogy ezek a buszok piszkosak, és legalább
50 éve szolgálják a közösséget, a CO2 kibocsátásuk pedig halálos
dózis, ha mögé állsz! Ebben a városban iszonyatosan nagy a forgalom,
az autók úgy hömpölyögnek, mint valami kiáradt folyó, az emberek
pedig, mint ha csak egy óriási hangyabolyban laknának. Egyébként
több, mint 10 millió ember lakik a fővárosban, de ha egybe vesszük
a hozzá nőtt kis településekkel (mint Budapesthez Dunaharaszti
vagy Érd, Törökbálint) akkor közel 25 millióan vannak itt!!!
A plázát kb. 30 perc buszozással értük el, addig az "idegenvezetőnkből"
kiszedtünk néhány infót, és kiderült, hogy ő még soha sem volt
távolabb a lakóházától 20 km-nél, pedig már 20 éves. Biztonsági
őrök vigyáznak minden helyet, pénzváltót, plázát, irodákat,
üzleteket. Ez egy teljesen nyugati hely volt igazán keleti árakkal.
Találtunk éttermeket, multi büféket és a kedvencemet, palacsintázót!
Talán fejenként 350 Ft-ból jól laktunk, és mentünk körül nézni.
Igazából olyan ez a hely, mintha az 50es években lennénk csak
néhány épület futurisztikus köpenyt vett fel, miközben egy háború
és természeti katasztrófa végig söpört rajta. Természetesen
az üzleti és turista negyedekben minden szép és jó, de a tengerbe
ne merészkedjen senki, mivel a szennyvíz csatornák a folyóba
és onnan a tengerbe ömlenek. Iszonyatos mennyiségű üzlet van
itt, amik konganak az ürességtől. Az ember azt hinné, hogy itt
vásárol fél Ázsia. Végül visszafelé gyalogolva egy piacra bukkantunk,
ahol minden nagyon olcsón van, és biztos, hogy igyekeznek rábeszélni
mindenre. A koncertszervezőnknél aludtunk. Ő abból él, hogy
a ház aljában gyerekvigyázó helyet alakított ki, így kedves
álmunk volt a sok gyerek rajz között.
December 7.
Még nem esett szó az emberek lakásairól: Általában a legtöbben
szőnyegen alszanak, sokszor láttuk, hogy az egész ház egy szobából
áll, ami tiszta. A közepén egy nagy szőnyeg, előtte egy TV.
Az egyik sarokban a ruhák, a másikban a tanszerek, a harmadik
a konyha és a negyedikből nyílik a fürdő + wc. A fürdés mechanizmusa:
egy kocka alakú kicsempézett tárolóban áll a víz, amiből egy
füles lavórral öntöznöd kell magadra. Nincs meleg víz, hiszen
mindig 30 fok van. A wc pedig a balkánon is elterjedt lábtartó
egy lyukkal. Papír itt nincs, mert utána rögtön megfürdenek.
Nekünk szerencsénk volt, mert a szállásadónk néhány rokona már
Európában él, ezért az emeleten volt egy zuhanyzóra hasonlító
helyiség. A tetőn egy hordóban melegszik a víz, és azt egy slagon
keresztül bevezették ide.
Ma elindultunk felfedezőútra Hoschival, mivel egy útelágazásnál
tegnap a busz elfordult, mi most egyenesen mentünk tovább, és
láss csodát, gyalog kevesebb, mint 10 perc alatt a plázánál
találtuk magunkat. (a tegnapi srác tényleg nem ismeri a várost)
Itt gyorsan felfedeztük a netező helyet, és leültünk egy órára
15000 IDR = 320 Ft / óra alapon. Sajnos alig tudtunk, mert nagyon
lassú modemes kapcsolat volt, így egy freemail fiók megnyitása
is 10-12 percbe telt.
Visszafelé elemtöltőt keresve bementünk a piacra, és felmerészkedtünk
az emeletre, vesztünkre. Mivel mindenhol nyershús, bontott és
bontatlan csirkék hevertek a földön és koszos asztalokon. Igaz,
fillérekért árulták az alig milliós nagyságrendű legyekkel árasztott
ételt. Akkor egy perc alatt rosszul lettünk és menekülőre fogtuk.
Az utcára érve fekete füstöt láttunk, csak a takarítók voltak
itt ugyanis nincs szemetes. Mindenki eldobja az utcán ami már
neki nem kell, majd néha egy kupacba hordják és felgyújtják
őket. Ezért örömmel hívtuk a taxikat, és mentünk a vasút állomásra.
Az egyik taxi 23000 IDR = 500 Ft, míg a másik ki tudja miért
29000 IDR = 620 Ft volt.
Út közben elmentünk a városháza előtt, ami egy igen szép épüle.
Leginkább egy 18. században épült Európai Múzeumra emlékeztetett,
és az előtte lévő körforgalomban egy gyönyörű park állt. Ez
volt az egyetlen szép, amit itt láttam.
A vasútállomáson már nagyon kell vigyázni, mert sok a tolvajbanda
hiába a sok rendőr és biztonsági őr. Csak a jeggyel és szigorú
ellenőrzés után engednek fel az emeletre ahol megállnak a vonatok.
Összesen 4 vágányt láttunk, és vagy 3-5 percenként jöttek a
vonatok. A legtöbb az a magyar metró kocsikat jutatta az eszünkbe,
mert az ülések ugyan úgy hosszába voltak elhelyezve. Amikor
megkérdeztük kiderült, hogy ezek a vonatok is 100-300 km-re
visznek, ezért nem is volt rajtuk a csomagoknak tároló hely.
Aztán láttunk a MÁV által is használt vonatokat, de ablak és
ajtó nélkül néhol még az ülések is hiányoztak mi pedig egyre
jobban féltünk, hogy a ránk váró 1200 km-es 14 órás utat végig
szenvedjük. Majd megérkezett a mienk is, kívülről kicsit kopott,
de belül tökéletes kényelem, mert a business osztályra vettünk
jegyet. Itt ugyanis a 1. osztály az nálunk a másodiknak felel
meg (a személyvonatokon) ez a jegy 220000 IDR = 4750 Ft volt.
Ezért a pénzért egy széles félig ággyá nyitható fotelt kaptunk,
takarót és párnát is osztogatnak, klímával és 6 óránként frissítő
kendővel, valamint némi étellel égész jól kibírható volt. Láttuk
a csodavonatot is, aminek még a tetején és az ablakból kilógva
is utaztak az emberek. Azt hiszem kb. 300 ember lehetett a 86
fős vagonokban. Természetesen "pincérek" tálcán ételeket
és desszerteket kínálnak 4-500 Ft-ért, de kétes kinézete miatt
csak a jól lezárt árba is beletartozó ételt fogadjuk el. A hosszú
út során rengeteg rizs földet láttunk, és igazán meg sajnáltuk
amikor a terhes anya a hátán az előző gyermekét cipelve kapálja
reggel 5-kor a földet. Végül megérkeztünk reggel 9 után Malangba
.
December 8. MALANG (kelet Java, Indonézia)
Egy 3 milliós városba érkeztünk, ahol egy angol tanárt rendeltek
ki mellénk tolmácsnak. Ez a város azért érdekes, mert szerintem
területre 4 Budapest méretű lehet, mivel nincsenek toronyházak.
Ezen a helyen mi voltunk az első nem ázsiai fellépő zenekar
az elmúlt néhányszáz évben!
Nagyon barátságos volt mindenki bepréselődtünk a normális esetben
5 személyes autóba, és irány a szállás! Ez egy lemezboltként
is működő családi ház, ahol még a nagymama is itt lakik. Megtudtuk,
hogy a velünk egy időben induló jakartai zenekar csak 6 órával
később ér ide, mert ők az 1500 Ft-os lassú és tömött vonatot
választották.
Csak a banknak és a bevásárló központnak adtak engedélyt 2 emeletnél
magasabbra építkezni, ezért is elmentünk megnézni. Hát semmi
extra, leginkább egy épületben elhelyezett piacra hasonlított,
viszont finom volt az itt kapható indonéz étel. Majd az utcákon
sétálgattunk. Itt nem volt kosz és bűz ezért megkönnyebbülés
volt. Minden egy kicsit mediterrán hangulatra emlékeztetett,
mert egyforma fehér volt és egyhangú.
A szűk utcákban csak egy autó fér el, de nem sok van belőlük.
A legkedveltebb eszköz a motor és robogó. Még az alig 8 hónapos
gyerekeket is ezeken szállítják, akik meglovagolva a tankot,
kapaszkodnak a kormányba, és apró bukósisakok alól figyelik
a rohanó világot. Itt sokkal békésebb minden, az emberek is
nyugodtabbak. Bár jóval kevesebb pénzből kell megélniük, (6-700000
IDR = 13-15000 Ft / hó) mégis kedvesek és vidámak. A szűk utcákban
összetalálkoztunk a kisiskolásokkal, akik meneteltek haza a
suliból a kis egyenruháikban, de amikor minket megláttak, követni
kezdtek és örömükben mondókákat fabrikáltak a fehér emberekről.
"Fehér ember a nyomorban!" - majd a legbátrabbakat
megjutalmaztam néhány csokival, ami után óriási sikoltozásba
kezdtek. Végül az angol tanár elküldte őket haza.
Az itteni lakások is olyanok, mint a fővárosban, ez egész Indonézia
területére igaz. Leginkább csak a beszélt nyelvekben és nyelvjárásokban
különböznek, amiből van jócskán: kb. 280 különböző nyelv van
és mintegy 1500 nyelvjárás! Ebben a városban már észre venni
a muszlimok vallási szokásait is, mert még a koncertet is megállították
az imaidőre. Mivel mi európaiak vagyunk, ezért éjjel még nem
fekszünk le korán, és így szembesülnünk kellett a vallás hagyományaival.
Egész éjjel bizonyos időközönként a mecsetben az imám énekelt,
amit az egész városba közvetítettek a hangszórók, mivel volt
egy a szálláshelyünkkel szemben, is ezért nem volt nyugodt az
éjszakánk. Azt még nem írtam, hogy ebben az országban tiszteletlenség
a házba cipővel belépni, csak mezítláb, mivel sokszor ott sétálhatunk,
ahol alszanak később a vendéglátóink.
December 9. BANDUNG (nyugat Java, Indonézia)
Életem legszörnyűbb utazása várt ránk. Még az újdonsült barátainkat
megkértük, hogy adják fel a képeslapjainkat. (február 19-én
érkezett pestre) Az út szervezőnk bíztatott minket, hogy ez
milyen jó lesz, mert olcsóbb, és mozifilmet vetítenek majd,
valamint kaptunk egy kupont, amivel majd jól lakhatunk az egyetlen
megállónál. Tehát megváltottuk a jegyeket 80000 IDR = 1800 Ft
volt, és vártuk az utazás nyújtotta élményeket. Majd alighogy
elindultuk a 950 km-es távnak már kezdődött a rettegés, mert
a sofőr dacolva a szembejövő forgalommal, előz egyfolytában
és sokszor 40-50 centiméteren múlik a frontális ütközés.
Sajnos már nem volt vissza út, és a 16 órás út alatt alig aludtunk
2-3 órát, mert az ablakra tapadt a tekintetünk és farkasszemet
néztünk a szemből érkező kamionokkal. Amikor már végre becsukódott
a szemünk 20-30 percenként, nagy dudálásra és a kormány félrerántására
ébredtünk fel. Senkinek nem ajánlom a buszos utazást, csak mire
megérkeztünk Bandungba tudtuk meg, hogy pár napja 2 busz is
nagy balesetet szenvedett, és több, mint 60 ember halt meg a
két balesetben!
Reménykedtünk, hogy majd az étteremnél cserél a két sofőr, és
akkor jobb lesz. Sajnos a kajajegyet a már jól ismert problémák
miatt nem tudtuk beváltani (legyek és más rovarok lakmároztak
az ételeken). Szingapúrban hallottuk egy amerikai lánytól, hogy
ő evett ilyen helyen két hete, és 5 napig kórházba került. A
sofőr cserével mi sem változott, maradt a félelem és a remény.
Majd végre reggelre megérkeztünk a végállomásra, és már vártak
is minket a leendő barátaink.
December 10.
Szintén nagy város ez már, csak alig 300 km-re a fővárostól,
ami meg is látszik rajta. Hiszen nagyon sok az autó ezért a
szmog veszély is fenn áll, bár itt nem dobálják annyira szét
a szemetet. Amikor magunkhoz tértünk az alvás után, körül néztünk
a vendéglátónknál. Ez is egy több generációs ház, na nem azért
mert olyan nagy lenne, hanem mert a nagyszülők is itt laknak.
Egy kicsit már emlékeztetett a stílusa a nyugati kultúrákra,
és a fürdőben is a kis csempézett kocka helyett egy nagyobb
kádméretű valami állt. Szerencsére megkérdeztük, hogy ez fürdőkád
lennee és nem. Azt nem tudják megmondani miért ilyen nagyot
építettek talán ezzel fejezték ki egykor a nagyszülők, hogy
már nem a legszegényebb réteghez tartoznak, de ugyan úgy meregetni
kell belőle a vizet. A 3 szobán kívül a konyha és az étkező
is szerepet kapott.
Gondoltuk nézzünk körül, és az ajtót kinyitva egy hatalmas vásár
közepén találtuk magunkat. Szinte hihetetlennek tűnt, de módszeresen
vagy 1-2 km-enként változik a kínálat. A mi útcánkban főleg
motor és autóalkatrészeket pakoltak ki a földre egy terítőre,
de lejjebb farmerok és különböző gyári hibás nadrágokat lehetett
kapni alig 250 Ft-ért. Sokan az újonnan vett alkatrészeket helyben
felszerelik, igaz néha majdnem balesethez vezet, amikor a belső
sávban haladó észrevesz az út szélén egy neki szükséges alkatrészt,
és jelzés nélkül átvág keresztül a többi sávon majd megáll.
Itt nincs olyan, hogy belváros. Hellyel közzel fel-feltűnik
néhány modernebb épület, és mint egy kis sziget, magaslik ki
a szegényházak között. Nem turista paradicsom, tehát aki idejön,
az vagy az egyetem miatt, vagy pedig az itteni kultúrát kutatja.
Mi is elindulunk az egyetemre, mert ott a 4. emeleten található
régi ünneplő teremben kap helyet a koncertünk. Majd meglepetésünkre
a mellékhelyiséget meglátogatva angol wc-t találunk, aztán észrevesszük,
hogy a csempézett víz tároló is mellette van, sőt abból kell
leönteni tartály híján. Meglepetésünkre az egyetem büféje a
bulink miatt egész éjjel nyitva tart, és az egész család (apa,
anya két gyerek) a padlón szundikál két vásárlás között. Szörnyű,
hogy mit meg kell tenni az életben maradásért. Sajnos a hajnali
vonattal mentünk vissza Jakartába, ezért a buli után egyenesen
az állomásra mentünk, és ott várakoztunk még 2 órát, mert csak
akkor nyitott ki. Közösen megegyeztünk, hogy a drágább vonatot
választjuk a buszos kalandtúra helyett. (csak 300 Ft volt a
különbség)
December 11. JAKARTA (nyugat Java, Indonézia)
A szállásadónk kijött elénk a vasútállomásra, és szerette volna
ő megoldani a hazajutást, nem hagytuk neki. Mivel jött, hogy
talált egy szimpatikus embert, aki dzsipel 110000 IDR-ért elvisz
mindannyiunkat. Mi pedig inkább taxit fogtunk, és 2 autóval
50000 IDR-ből megúsztuk borravalóval. Sajnos több kellemetlenség
miatt, nézeteltérésünk támadt a szervező lánnyal, és ezért a
bulink után már semmit sem vártunk jobban, mint menni a repülőtérre.
Azt hiszem az emberekből ítélve ez egy fantasztikus ország,
és ha tehetem, egyszer visszajövök, hogy nyugodtabb körülmények
között megnézhessem. Nagyon kedves és barátságos emberek élnek
itt, és megérdemlik, hogy rájuk fordítsuk a figyelmünket, mert
a világon egyedülálló módon rengeteg különböző kultúra és néphagyomány
van egy ország határai mögé zárva.
A repülő téren sajnos a szálloda szobái foglaltak voltak, mi
pedig fáradtak és elcsigázottak, hogy vissza menjünk szállást
kutatni a városba. Ezért betértünk egy Japán étterembe, és csuda
finom vacsorát ettünk, majd az egész teret bejárva megkerestük
a legkedvezőbb alvós padot. Aki már járt úgy, hogy a gépe órákat
késett, vagy ott rekedt egy reptéren az tudja milyen lehetett
nekünk. A pad alá helyezve a csomagokat összekötöztük őket a
tolvajok miatt, majd a padokon nyugovóra tértünk. Fél álomban
láttuk, ahogy az emberek többsége szép lassan elrepül. Aztán
reggel 6-kor a biztonságiak jöttek hogy nem aludhatunk, hiába
még 5 óra a gépindulásunkig. Végül eljött az időnk és beengedtek
minket a checkoláshoz. Itt találkoztunk még egy érdekes táblával:
minden Indonéz állampolgárnak, ha a nemzetközi terminálra akar
belépni 1000000 IDR = 22000 Ft-ot kell fizetni adót. (emlékeznek?
Itt az átlegfizetés 700e és 1.2 millió között van havonta) Ezért
nem sokan repülnek másik országba. Végül megcéloztuk a hajrát.
Összefoglalva:
Vízum: 80 USD / 30 nap
Transzferek: taxi: 1800-2200 Ft, magán autó: 4000-5000 Ft
Szállodák: 7500- / éjszaka / fő
Taxi: 20 Ft/km
Internet: 340 Ft/ óra
Márkás ruhák: 60-80%-al olcsóbbak, mint MO-n
Étkezés: hot-dog, hamburger és egyéb közérti vacak: 120-250
Ft sör: 200 Ft üdítő: 150 Ft
Étterem: főétel + savanyúság + üdítő: 200-5000 Ft (kifőzde típus)
Bár italok: sörök: 200 Ft, rövid italok: 300-400 Ft, üdítők:
200 Ft
Jakarta-Malang vonat jegy Business: 4750 Ft (+ étkezés)
Malang-Bandung busz jegy: 1800 Ft (csak öngyilkosoknak ajánlom)
Bandung-Jakarta vonat jegy 1.osztály: 900 Ft (nem a legkényelmesebb)
Ajánlom hogy béreljenek autót, mert olcsó és az üzemanyag fillérekbe
kerül. (napi 3-4000 ft, de lehet alkudni, 50-60 Ft/ liter)
December 12. SZINGAPÚR
Ismét villám látogatást tettünk, mert a reptérről egyenesen
a koncert helyre igyekeztünk. Ezt a bulit egy Afgán barátunk
szervezte pár napja, hogy ne unatkozzunk, amíg várjuk a repülőnket,
mert sajnos a haza vezető úthoz még el kellett jutni Bangkokba.
Őt még hamis útlevéllel mentették ki Afganisztánból a szülei,
amikor 2-3 éves volt. Mivel ott 5 éves korban már kapnak egy
katonai kiképzést, ezért még az előtt kellett cselekedni a szüleinek,
és végül ide Szingapúrba disszidáltak. Senki sem tudja pontosan
hány éves, mert ott másképpen számolták az évszámokat, és a
szülei sem számolják pontosan. Még az apuka őrzi az iszlám vallást
és szokásait, de elítéli a fanatikusokat.
Egy belvárosi stúdióban volt a buli. Amikor körül néztem, azt
hihettem volna, hogy Bécs régi macskaköves utcáin vagyunk, csak
35 fok van. Ha nem vesz körül annyi ázsiai ember tényleg Ausztriában
érezzük magunkat. Majd a fáradtságra hivatkozva a maradék 5
órát a barátunk lakásán töltöttük alvással.
December 13. hazafelé indulás
Szingapúr-Bangkok repülőjegy: 12000-18000 Ft (illetékkel együtt)
Bizony sok emlékkel magunk mögött eljött a haza út pillanata
(44 óra). Rögtön egy kis nézeteltérés, mivel a csomagjaink most
szerintük túlsúlyosak 6 kg-val. Hát ezt nem vettük jónéven,
mert eddig már 2-szer utaztunk velük és akkor nem volt gond,
pedig azóta néhány cd, kazetta és pólóval könnyebbek lettünk.
Majd egy kis vita után megegyeztünk, most az egyszer elengedik.
Az első repülés Bangkokba vitt minket, ahol 14 óra múlva indult
csak a gépünk Kievbe. Amint megérkeztünk siettünk az útlevél
ellenőrzéshez, és baj volt! Az elején említettem, hogy sajnos
csak tranzit vízumot vettünk, és azt az 5 napot letöltöttük,
ezért a tranzit várakozóját a repülőtérnek nem hagyhattuk el.
Bizony ez nagy veszteség volt, mert a csomagjainkat sem tudtuk
átvenni, és csak bizakodtunk abban, hogy a határőr pontosan
leírta, hogy milyenek a csomagjaink, és majd melyik gépre tegyék
fel 14 óra múlva. Illetve a remény élt, bennünk, hogy nem lopták
el miután mindenki elment és a futószalagon csak a mi csomagjaink
köröztek.
Irdatlan nagy ez a reptér, és így volt mit felfedeznünk. Találtunk
fagyit, és ettünk valamilyen büfében, ahol amikor a poharunkból
kifogy a felénél jobban a víz, máris egy kedves pincér/nő odajön
és tele tölti. Majd a 6. pohárnál már megkellett vele küzdeni,
hogy nem kell több víz, mert szétrobbanunk. Van természetesen
a shopokon kívül szerencsejáték is, valamint egy utolsó Thai
masszást is kérhet az ember, amíg várakozik. (kb. 2000 Ft-ért)
Sajnos Ázsiában, ha valahol klímát használnak azt hiszik, hogy
a maximumon kell járatni, és ezért mindenhol 19-20 fok volt.
Egy idő után tejesen átfagytunk, mert a ruháink vélhetőleg valahol
vártak ránk.
December 14.
Székeken aludva egyszer csak belém hasított a tudat, igen egy
hang a Kievi géphez hívott checkolásra! Gyorsan felráztam a
többieket és siettünk sorba állni, csak sajnos még a felszállásig
bő 2 óra volt. Amikor már a gépe voltunk ismét kellemes környezet
várt, az ellátás akárcsak idefelé. Annyi különbséggel, hogy
nem találkoztunk magyarokkal.
Aztán az út vége felé amikor körülnéztem vettem észre, hogy
valami gáz lesz még egy kicsit később. Mindenki át volt öltözve,
pulóverek, vastag nadrágok voltak az embereken. Ja igen nem
tudtuk kivenni a csomagunkból a ruhákat. A gép leszállt, és
nekünk is el kellett hagyni a fedélzetet, jó volt a hóban -9
fokban sétálni az épületig rövidnadrágban és pólóban, valamint
a szandálokon keresztül egy picit nyirkos volt a hó! Majd amikor
kockásra fagytunk, mert csak egyesével ellenőrizték az embereket
a határőrök, és mi a sor végén kullogtunk, jöhetett a 2 órás
felmelegedés. Igaz furcsán néztek ránk az emberek, de szép lassan
megszoktuk, és méltóság teljesen sétáltunk felalá.
Végül a kis géppel megérkeztünk December 15-én délután 15:40-kor
a ferihegyi reptérre. Már csak a csodára vártunk, hogy tényleg
elintézték-e a csomagjainkat Bangkokban vagy sem? Kisebb várakozás
után megpillantottuk az első táskát, és nagy öröm fogott el
bennünket. Ami nem tartott örökké, hiszen az Andris táskája
nem jött meg. Természetesen a vámosok igen meglepődve nézték
a ruháinkat, de az előtérbe mindenki magára kapott valami melegebbet.
A happyend pedig az volt, hogy másnap telefonáltak, hogy mehetünk
a Ferihegyre az utolsó táskáért!
Mindent összevetve egy csodálatos világ tárult elénk, amit
érdemes egyszer behatóbban megismerni, hiszen annak ellenére,
hogy szegény országok, és az embereknek kevés a pénze, annál
nagyobb szeretettel és szívvel várják az odaérkezőket. Valamint
nagyon eltérő és sajátos kultúrákat ismerhetünk meg a szép tájakon
kívül.
Huszár Krisztián
utikalauz.hu 
