Február 27. Hajnalban akartunk indulni, és 10-kor sikerült, túl sokáig keresgéltem leiratokat, gyűjtögettem, szelektáltam, kinyomtattam, mert útikönyvet nem szereztünk be, olyan hirtelen jött az ötlet, hogy Ukrajnába menjünk, előző este még Isztambul volt a terv. Szlovákián keresztül közelítettünk Ukrajnához, mivel nekünk így közelebb esett. (Losonc, Rimaszombat, Kassa) Uzghoorodnál léptünk be a szlovák – ukrán határra. Első város Uzghoorod. Rögtön egy nagy plázánál megálltunk gyanítván, hogy itt lesz bank, vagy komolyabb pénzváltó. A felső szinten találtunk bankot és tudtunk pénzt váltani. 100 dollárért kaptunk 502 hrivnyát. Bementünk az élelmiszer részlegre és megdöbbentünk az árakon, milyen olcsó minden viszonylag. Már attól odáig voltam, hogy nagyon finom csokik voltak 60 forintnyi összegért. Mielőtt elindultunk volna, megnéztük azt a színes lila-rózsaszín várat, amit az útról láttunk, egy hatalmas szórakoztató központ épült.
Február 28. csütörtök. Reggel fél 7 körül értünk Lvivbe (Lvov). Megálltunk a városközpontban, és sétára indultunk, közben kétségbeesve pislogtunk egymásra, hogy fogjuk ezt a hideget bírni. Útközben megláttunk egy nagyon szép templomot, rögtön be is mentünk és meglepve tapasztaltuk, hogy a hatalmas templomban meleg volt. Folyamatosan mise volt, nagyon szép énekekkel. A munkába, iskolába igyekvő emberek, pedig folyamatosan tértek be és mondtak el egy imát, fiatalok, idősek, nők, férfiak, gyerekek egyaránt. Nagyon megható volt ezt látni, mennyire vallásosak itt az emberek. Felnőtt férfiak bejöttek a templomba, megcsókolták a kereszten Jézus lábát, mondtak egy imát és mentek tovább.
Rövidre szabtuk a sétánkat, mert iszonyú erős szél fújt és nagyon hideg volt, el is indultunk Kiev felé. Nagyon érdekes és kontrasztos volt az utunk, a kis faluk, régi kis házak, a rengetek új épülő ház, de 2-3 szintesek, robosztusak pici ablakokkal, ettől olyan tipikus oroszos volt a stílusuk. Lovaskocsik a sztrádán, ladák, volgák, zilek, uralok, régi buszok mind gázpalackokkal felszerelve, vagyis gázüzeműre átalakítva. Rengeteg volt a stoppos, nők férfiak egyaránt integettek, voltak, akik kis táblával Kiev felirattal. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy elég jó a közbiztonság, amit én mindig az erős vallásosság javára írok, másrészt, ha mindenki stoppolni mer. Próbálnánk mi feljutni így Pestre… Áthaladtunk városokon, amiken még látszottak a régi Szovjetúniós nyomok, a tipikus robosztus épületetek, régi járművek. Itt még úgy tűnt, talán tényleg szegényebbek, mint mi és még sajnáltuk is őket. Délután öt körül érkeztünk Kievbe. A befelé tartó úton megláttam egy hatalmas hipermarketet, és sikerült is oda beparkolni. Az áruház mögött megláttunk egy hotelt, bementünk megkérdezni mennyibe kerül, mert nagyon hideg volt, és nem ártott volna meleg helyen aludni, na meg persze fürdeni. Itt drága lett volna, és szoba sem volt, egy ágyas 350 h körül kétágyas 550 h körül. Nagyon jól beszélt a hölgy angolul és nagyon segítőkész volt, mondta, hogy nincs ugyan szabad szobájuk, de megmutatta, hol találunk a közelben másik hotelt, ahol biztosan lesz és olcsóbb is. Át is mentünk és megkérdeztük mennyi a szoba, mondták 382 hrivnya. Nem nagyon akaródzott ezt fizetni, mivel a legalacsonyabb költséggel akartam az utat kihozni. Mivel fáradtak voltunk, a kocsiban egy két órás alvás féle pihenőt tartottunk, utána beautóztunk a belvárosba, hogy legalább lássuk kb. mekkora és mire számíthatunk és hátha találunk még máshol is hostelt vagy valami olcsóbb megoldást.
Amiket így sikerült megnézni
Mondhatom Kiev by night, gyönyörű volt, egyetlen hátul ütője a dolognak, a zárt templomok voltak. Február 29 péntek Másnap a fáradtság ellenére igyekeztünk korán kelni. Amit fokozott az egy óra időeltolódás is, hogy ott egy órával több volt. Az autóval kiálltunk a hipermarket elé. Itthon ijesztgettek, hogy majd kilopják az autót alólunk, bizony elnézve a kievi autóparkot, majdnem hogy a miénk volt a legrosszabb. Éjszaka indultunk, hogy majd felváltva vezetünk, és míg egyikünk vezet, a másik alszik, így nem kell hidegben aludni. Többé kevésbé sikerült csak. Március 1. szombat Hazafelé vezető úton a GPS- nek köszönhetően kis falukba tévedtünk, mindenhol libák, kis tavak, helyes kis falusi házak, az egészen látszott, hogy milyen jó kis közösség élhet itt. Akiket megkérdeztünk jóirányba megyünk-e, nagyon kedvesek segítőkészek voltak. A GPS-nek köszönhetően Uzgorodon nem találtuk a határátkelőt, először egy kerámia gyártelepre vezetett, majd Csopra. Végül az útjelző táblák alapján találtuk meg a magyar határátkelőt, ahol mondták, hogy öt - hat óra várakozás. Visszakéredzkedtünk, és visszamentünk megkeresni az Uzgorodi határátkelőt, egy benzinkútnál nagyon professzionális rajzot kaptunk, hogyan találjunk oda. Kis naivan úgy gondoltuk, ha 10 perc alatt átértünk, akkor visszafelé sem vehet ez sokkal több időt igénybe. Sajnos itt sem volt jobb a helyzet. Este fél 8-tól éjjel 2ig voltunk a határon, ennyi időbe tellett kb. 40 autót átléptetni. Mikor a végéhez közeledtünk, láttuk, a lassítás teljesen szándékos, a szlovák oldalon szándékosan ácsingóztak, cigarettáztak a határőrök és direkt nem tettek semmit két kocsi átvizsgálása között kb. 10-20 percig. Soron következőként fél órát figyeltük, amint a határőrök beszélgetnek egymással, már azon gondolkoztam kiszállok, és megkérdezem a magyar rendszámnak köszönhetjük e a kitüntetett figyelmet, de láttam a másik oldalon a szlovákokkal sem bántak jobban, pontosabban gyorsabban. Végül hogy mit tanácsolnánk az oda utazóknak? Szerencsénkre még mi tanultunk oroszt, és valamennyire emlékeztünk szavakra, tudtunk ciril betűket olvasni, szerintünk legalább egy minimális orosz tudás nélkül nem szabad elindulni. A gps kevés önmagában, nem árt mellé egy térkép is. Ruzsinszki Zita További fotók az útról a szerző oldalán >>
A
szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) Tiéd az oldal, magadnak építed!
Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >> |
Adtak egy kis fehér nyomtatványt, amin angolul és oroszul egyaránt fel volt tüntetve a kitöltendő. Vártam, hogy pénzt kérnek érte, mert a fórumon azt olvastam, hogy 100-200 forintokat kérnek érte a magyar – ukrán határon. Itt ilyen nem volt. Ezek szerint ez csak az ottani határőrök leleményes találmánya. Kitöltöttük a kis nyomtatványt, pecsét útlevélbe, autó cetlikéjére is zöld pecsét, majd át akartunk menni, mikor mondja a kiskatona, krasznaja pecsét is kell az autó cetlire, visszamentünk, hogy krasznaja pecsétet nem kaptunk, belenéztek a csomagtartóba, megkaptuk a piros pecsétet is, és irány a határátkelő. A határ után sok gyanús alak integetett, hogy vált pénzt, de mivel azt sem tudtuk, hogy néz ki az ukrán pénz, nem foglalkoztunk senkivel.
Későn értünk át, és nem sokat nézelődhettünk, hamar ránk sötétedett, és Lviv előtt kb 100 kilométerrel este 8-kor megálltunk aludni egy Moteltől nem messze, egy mellékúton, flakonokba vittünk vizet fogmosáshoz, mosakodáshoz. Itthon előre kipróbáltuk, hogy kell hajtogatni az üléseket, hogy egy kényelmes francia ágy méretet kapjunk, szivacs, hálózsák, takaró, kényelmes is volt még otthon addig az öt percig, amíg teszteltük, de élesben valahogy nem akart már olyan jól működni, és eléggé hideg is volt, hiszen az autó mellett még hó is volt. Hajnal ötig bírtuk a hideget, majd elindultunk Lviv felé. Erős tapasztalatot gyűjtöttünk mennyire le tud hülni az autó járó motor nélkül, de megfázás nélkül átvészeltük.
Szabadság emlékmű, és még sok minden aminek a nevét nem sikerült beazonosítani
, új ágyhuzat, bútorok tévé, vadi új fürdőszoba, kristálytiszta, akár a dubai 4 csillagos hotel szobák, ja és kettő közül választhattunk.
Itt újra meg kellett kérdezni merre induljunk el, mutogattam a fotót, a taxisok pedig próbálták kiolvasni a kép mellett a magyar szöveget, láthatóan nagyon tetszett nekik, ezzel jól szórakoztak, már gondolkoztam is, hogy neki ajándékozom a leiratot, had játszanak vele. A megállótól kb. 8 perc sétára volt a Lavra kolostor. Útközben Szaljut hotel, Belvedere klub mellett haladtunk el és értünk ki a Dnyeper partja mellé, ahonnan nagyon szép kilátás volt a folyóra és túloldalára. Innen is jól látszott, hogy főleg új toronyházak vannak, hatalmas lakóparkok. A Belvedere klub után a háborúban elhunyt hősök tiszteletére épített tér egy hatalmas beton obeliszkkel, ami az örök dicsfényüket jelképezi, síremlékekkel és sétánnyal. Az egyik koszorún hatalmas bronz masnit a pici gyerekek csúszdaként használták. Rengeteg anyuka tologatta itt a babakocsikat, és sétálgattak játszottak a picikkel.
A kolostor területét fal vette körül, a belépő 36 hrivnya volt kettőnknek, ami sok különböző kiállítás megtekintésére jogosított. Itt délután kettőig sétálgattunk, mert volt látnivaló bőven. A 11. században alapították, hatalmas területen álló kolostor együttest, ami Pecserska Lavra néven ismeretes. 1990-ben a UNESCO a Szent Szófia Székesegyházzal együtt a Pecserszka Lavrát felvette a Világörökség listára. Új és régi templomaival, a hajdan ott élt és természetes közegükben mumifikálódott barátok holttestét tartalmazó katakombarendszerrel, számos kisebb múzeumi kiállítótermet rejtő épülettel, könyvtárral.
Sikerült venni egy Kiev könyvet angolul 85 hrivnya volt, de volt ahol 100 ért árulták. A Szent kerület után átsétáltunk a háborús emlékművekhez, ahol a régi fegyverek járművek, (tankok, helikopterek, fegyverek) voltak kiállítva. Hatalmas emlékparkok, mindenhol tisztaság, a hősök sírjain friss piros szegfűk. Itt áll a 102 méter magas és 530 tonnás anyaföld emlékmű, szemben vele pedig az örök tűz hatalmas fáklyája. 
A környező utcákra is bekukkantottunk, de bármerre indultunk mindenhol elképesztő tisztaság, csillogás. Rengeteg ember volt az utcákon, mint Pesten karácsonyi nagybevásárlás előtt úgy nézett ki a belváros. Szemetet, eldobált csikkeket nem láttunk. Az üzletekbe nemcsak az eladók voltak, vásárlók is. Az utcákon, a tereken az emberek kint álltak és csoportokban beszélgettek nevetgéltek, söröztek. Lányoknak virág a kezében, a fiúknak egy üveg sör, mindenki jókedvű és vidám volt. Lüktetett a belváros, és turisták nélkül. Egyedül a háborús emlékparkban láttunk japán csoportot. Az egésznek egy olyan megfogó hangulata volt, hogy legszívesebben ottmaradtunk volna albérletet és munkát keresni. Kénytelen kelletlen visszametróztunk az autóhoz, és gondolkoztunk maradjunk e, a másik gondolatunk az volt, le kellene menni Odessába, de hosszas átbeszélés után a hazafelé vezető út mellett döntöttünk. A GPS miatt többször sikerült eltévednünk kissé, de visszafelé sokkal jobb úton haladtunk. Itt nem szabad csak a gps-re hagyatkozni, mert nem pontos, talán azért, mert régen titkosak voltak a térképek, hol vannak az utak, és még most sincs teljesen tisztázva. 
Délután 3 óra körül érkeztünk Munkácsra, és megnéztük a Munkácsi várat. Kár volt, nagy csalódás volt. Fel volt ugyan újítva, de a kiállított tárgyak nem mindegyike kapcsolódott a hely történelméhez és jelentőségéhez, például nem értettük, mi köze lehet a várnak a régi mezőgazdasági eszközök és torz szülött (kétfejű) kitömött állatok kiállításához, nem volt teremőr nem volt személyzet, a néhány régi bútoron az éppen oda érkező fotózkodó násznép ugrándozott. Ugyanis futószalagszerűen járnak ide a házasulandó párok és koszorús lányaik fényképezkedni.
utikalauz.hu 
