|
Bosznia-Hercegovina - A sárgával jelzett terület a szerb köztársaság, a többi a bosnyák-horvát föderáció - A képre kattintva olvasható méretben is behívható a térkép |
.
Tesanj
Északról, a horvát határ felől indulva először egy közepes
méretű hangulatos városba Tesanjba térünk be. A Doboj utáni
elágazástól alig 15 kilométerre található települést ötvenezren
lakják. A neve magyarul cseresznyét jelent.
A város már a török idők előtt fontos helynek számított, itt
volt a székhelye a királyi családhoz tartozó Kotromanic hercegnek.
1463-1476. között a törökök és a magyarok váltakozva uralták
a helyet, majd az okkupációig török kézen maradt.
A háború előtti statisztika szerint 1991-ben a lakosság 72
százaléka volt muzulmán, 18,5 százaléka horvát katolikus,
2 százaléka szerb. Az 1992-es szerb agresszió hatása ma is
érződik a háború után kialakult arányokon. A legutóbbi adatok
szerint a lakosság 95 százaléka bosnyák, közel öt százaléka
horvát, és csak alig százötven szerb él a településen.
Templomok a fellegvárból |
A muzulmánok magas aránya miatt ne csodálkozzunk, ha a boltokban nem találunk égetett szeszt. Tapasztalataink szerint a bor és a sör kivétel a tilalom alól. Sőt az egyik pizzériában nagyon finom pálinkát is kaptunk. Igaz, katolikus horvátoké volt az üzlet.
A város nagy építőjeként a hős Ferhad béget tartják számon,
aki unokaöccse volt a nemes Szulejmán szultánnak - "a
mohácsi győzelem részesének". Jeles szülötte a településnek
a bosnyákok nagy költő-írója, Musa Cazim Catic. A sírköve
a város közepén áll az út mellett. Nagy becsben tartják az
1915-ben elhunyt művészt, mert a helyiek szerint nem csak
nagy író, hanem igazi bohém ember is volt.
Sajnos látogatásunk a késő délutáni, esti órákra esett, így
csak kevés fotót tudtam készíteni. A település talán legfontosabb,
de mindenesetre a leglátványosabb műemléke a óváros fölé emelkedő
vár. Közvetlenül a Főtérről tudjuk megközelíteni az öreg óratorony
alatt elhaladó ösvényen. Az ország legnagyobb, 0,7 hektáron
elterülő erődítményének előzményei a régészeti feltárások
szerint az illírek és a rómaiak itt tartózkodásának idejéig
vezethetők vissza. Az utolsó nagyobb munkákat a 18. század
elején végezték rajta. Ekkor építették mellé az óratornyot
is, amely 1890-ben kapta az órát Bécsből.
A vár több nagy bástyája szinte eredeti épségben áll ma is.
Ebben a helyiek szerint szerepe van a speciális kötőanyagnak.
A vár építésével kapcsolatban a mi Kőmives Kelemenünkéhez
hasonló történet él itt is a köztudatban. Itt is éjjel mindig
leomlott a nappal rakott fal. A törökök végül megunták az
imámtól kértek tanácsot. Szerinte egy fiatal lányt kell a
falba építeni, s az majd összetartja a köveket. Így is tettek,
és egy Tesa nevű lányt befalaztak. A vár azóta is áll.
1696-ban a törököt kergető Savoyai Jenő próbálta elfoglalni
a várat - útban Szarajevó felé. Három napig ostromolta sikertelenül,
de közben a várost felégette. Persze nem ez volt az utolsó
felégetés.
A 18. században a vár hadászati jelentősége elmúlt. Ekkortól
a fellegvár termeit börtönként használták.
Az 1992-95-ös háborúnak is sok áldozata volt a városban mindegyik
oldalon. Nagyon sok épület tönkrement. A vár alatti katolikus
templom felújítását például csak 8 évvel a háború lezárulása
után fejezték be.
Már azért is érdemes felmenni a várba, mert a legmagasabb
részről csodálatos kilátás nyílik az óvárosra és a település
más részeire is.
Kilátás az óvárosra |
... ugyanaz kicsit közelebb hozva |
Az óváros közepének egyik kis mellékutcájában található Ferhad
bég dzsámija. A névadó 1554-ben kezdte építtetni.
A munka tíz évig tartott. A egyik legidősebb dzsámi Boszniában.
Bár vannak nála nagyobbak is, az eredeti formában láthatók
közül a nagyobbak közé számít. Több hasonló az "utolsó
háborúban" elpusztult. Ezt kétszer kellett komolyabban
rendbe hozni. Mindkét alkalommal volt egy kevés közünk hozzá.
Az első eset a török kiűzéséért folytatott 17. század végi
harcok után volt. A Savoyai Jenő vezetésével érkező csapatok,
illetve a velük folytatott harc tönkre tette. A második alkalommal
a 19. század végén érte nagy kár, amikor az okkupáció után
a K und K hadsereg leszedte és elvitte a tetőről az ólomborítást.
A dzsámi szabadon látogatható, fényképezni is nyugodtan lehet.
Itt mesélte vezetőnk, hogy a jó muzulmánok naponta ötször
imádkoznak. Két igazán fontos ima van, az első napkeltekor,
a második napnyugtakor. Akik napközben dolgoznak, azoknak
általában nincs lehetősége az öt imára.
Egy pizzériában vacsoráztunk, ahol megfelelően érett - legalább két éves - füstöltsonka mellett burek nevű hússal töltött tésztát kaptunk előételnek. Afféle húsos táskának - vagy pitének - mondanám. Igaz, helyből javítanom kell, mert a húson kívül túróval, zöldséggel, krumplival és még legalább 40 féle dologgal töltve is adják. A neve is ennek megfelelően változik.
Banja Vrucica
Tesanjtól 30 kilométerre található a Teslic szomszédságában lévő Banja Vrucica nevű üdülőhely. A közigazgatásilag a boszniai szerb köztársasághoz tartozó fürdőhely a széndioxidban gazdag 38 fokos gyógyvízéről híres. Ma is az ország legnagyobb szálláshelye a 4 szállodájában ezer férőhellyel. Itt működik az ország legnagyobb gyógyászati komplexuma, amely reumatológiai és szívvel kapcsolatos problémákon segít. A tengerszínt felett 230 méter magasan elterülő hely klímája olyan mint a miénk.
Hát.. itt csak ennyi érdemleges fotó
készült |
A fürdő a leletek szerint a rómaiak óta létezik. Az első
szállodákat 1970-1976. között építették, a jelenlegieket a
kilencvenes évek elején. A háború előtt évente 300 ezer éjszakát
is forgalmaztak. A háború utáni 8 évben 80 ezer vendégéjszaka
volt a legnagyobb éves forgalom, 2004-ben talán elérték a
százezret. Mivel 2-300 kilométerre vannak a volt Jugoszlávia
legfontosabb településeitől, újra a 6 állam lakóinak találkozási
pontjává akarnak válni. 2004-ben már ezt megcélozva közös
turisztikai börzét rendeztek az érintett országoknak. De itt
tartják például a "jugoszláv tamburások nemzetközi találkozóját"
is.
A főleg széndioxidban gazdag gyógyvíz 38 fokos hőmérséklettel
tör fel, a kezelésnél 33-34 fokon alkalmazzák.
Kevés a "beutalt" beteg, mivel csak a BIH szerb
részében működő TB finanszírozza az ellátást. A háború óta
nem emeltek árakat. Nincs különbség kül- és belföldiek között,
de állítólag hajlandók egyéni csomagokat, árakat is alkalmazni,
ha van éppen hely.
A konyhájuk hasonló a miénkhez. Meglepetést csak a cirill
betűs étlap okozott. Bármennyire is furcsák voltak a betűk,
az már az első pillanatban kiderült, hogy a feltüntetett árakon
kívül plusz 20 százalékot felszámolnak a "cerbuz és myzuky"
- szerviz és zene fejében. (az átírás kicsit hibás, de aki
érti, az úgy is tudja, hogyan kellett volna.:))
Ugyanakkor ingyenesen megengedték, hogy a szálloda egyik irodájából
internetezzünk. (Ha jól sejtem, ISDN-es kapcsolattal.
A szobák színvonala nem rosszabb az átlagos balatoni szállodákénál.
Travnik
A XV. században épített vár romjai
- a minaret valószínűleg későbbi |
Dobojtól tovább indulva délre, Zenica után jobbra fordultunk a Bosna és Lasva találkozásánál. Az elágazástól mintegy 25 kilométerre található a közép-boszniai kanton közigazgatási központja, mintegy 30 ezer lakosú Travnik.
A vezérek városának is modják, mert a török időkben 77 vezér
irányította. A főtéren a legutolsó háromnak állít emléket
a vezérek türbéje - sírja. (a balról látható képen.)
A 17. század végétől 1851-ig Bosznia adminisztrációs fővárosa
volt. Ebben nekünk, illetve szövetségeseinknek is része volt.
A török kiűzését vezető Savoyai Jenő seregei elől idemenekültek
Szarajevóból a hivatalok.
A Lasva-folyó völgyében, a Vlasic-hegy és a Vilenica-hegy
között fekvő településen talán még a Tesanjban tapasztaltnál
is jobban megmaradt a középkori törökös hangulat. (Sok mindennek
nem ismerik az idejét, de azt írás rögzíti, hogy a törökök
1463-ban szállták meg.) A hegyoldalban magasodó vár, számos
mecset, minaret, a nagyvezírek főutcai türbéi nagyon érdekesek
az északabbról érkezőknek. Ráadásként néha feltűni az utcán
egy-egy lefátyolozott nő, hogy még titokzatosabb legyen az
egész.
A katolikus templom |
a magyarház vásározókkal |
és a Sarena dzsámi egy lefátyolozott
nővel |
A város egyik nevezetessége a Nobel-díjas író, Ivo Andric múzeumként berendezett szülőháza. (Illetve a szülőház helyén épített ház, mert az igazi összedölt.)
Helyi ifjak Che-vel |
Nekünk majdnem ennyire érdekes a piac bejáratánál álló Hafizadic-ház,
amelyet százötven évvel ezelőtt egy itt letelepedett honfitársunk,
dr. Galántai Gábor építtetett. Az 1848-as szabadságharc leverése
után menekült Boszniába. (Helyi vezetőnk szerint sohasem lakott
a városban, először Belgrádban, aztán Bugojnoban élt. De azt nem
vitatják, hogy a házat ő magyar építette.) Most vásározásra használják
előtte a járdát piaci napokon. A közelében áll egy katolikus templom
az Osztrák- Magyar Monarchia idejéből. Láttunk már szebbet is, de
érdekes.
A piactól ellenkező irányba indulva találjuk a nagy Sarena
dzsámit, aminek földszinti, földbe mélyedő részében ma is
működik bezistan. A neve magyarul több színű dzsámit jelent.
Nem igazán régi, de látványos.
A közelben van egy kellemes étterem, a Plava Voda - kék víz.
A csendes esti órákban különösen hangulatos a közelben zubogó
bővízű folyó hangja miatt, amely a nevét is adta a vendéglőnek.
(Ha jól értettem, ez nem a Plava, hanem egy önálló forrás
táplálja. De ez egyáltalán nem biztos.) Olyan erős a sodrás,
hogy 1903-ban kisebb erőművet is építettek rá.
Az étteremben több helyi étel közül lehet válogatni az étlapról,
s az árak kimondottan barátságosnak mondhatók - egyedül a
borok közül a 2 decis kiszerelést nem ajánlom, és talán az
üdítő italok drágák egy kicsit, a sör és a literes bor olcsó.
A legdrágább étel 12 Km volt, de pisztrángot körettel már
8ért kínáltak.
A város szélén kezdődő Vlasic-hegy 1000 méter feletti vonulatain nagyon kellemes sípályákat lehet találni. Az 1970-es években kezdték fejleszteni, de a háború sok kárt okozott. Nyomban a háború után megkezdték a felújításokat.
Több nagy szálloda mellett bérelhető faházakat is kínálnak.
Ilyen magasra törő házikókat korábban főleg Zakopane környékén
láttam. A szálláshelyek árában is nagy a választék.
A síközpontot övező magaslatokon négy felvonó működik, a pályák
összes hossza 15 kilométer. A tervek szerint rövidesen 100
kilométerre növelik a pályák teljes hosszát. A terepet az
óvatosabbaknak is nagyon ajánlanám. Ha jól értettem, fekete
pálya nincsen. A hó viszonylag biztos karácsony és március
között.
A környék a tél mellett az év más részeiben is kellemes kirándulóhely. Talán a középső képből kicsit sejteni lehet, milyen szép a táj. Nagyon fontos információ, hogy ezen a környéken nem telepítettek aknákat, így szabadon lehet túrázni. Állítólag jó levegő az asztmásokkal már egyhetes "kúra" is csodákat művel.
A sípályákra menet - vagy onnan jövet - érdemes megállni egy kisebb falunál, ahol a Vlasics sajtot készítik. Egy félig nyers, érleletlen fehér sajt, amiből a kivánt mennyiséget légmentesen lefóliáznak. Kimondottan praktikus ilyet venni a buszos csoportok tagjainak. (Hazafelé imádkozhatnak, hogy ne bökje ki semmi a fóliát, és ne induljon meg az illatáradat a csomagtartóból.) Csoportvezetőnk azt javasolta, hogy itthon szénsavmentes ásványvízben praktikus tárolni.
Jajce
Csontváry 1903-ban így látta a vízesést |
Tesanjból Donji Vakufon át kicsit visszafelé kanyarodva,
vagy Banja Lukából a közvetlen utat választva jutunk el a
magyarok által egyik legismertebb boszniai településre, az
utolsó bosnyák királyok egykori székhelyére, Jajcebe.
A város történelme - mint cseppben a tenger - kicsiben magába
foglalja az egész országét. Itt koronázták uralkodóvá a legutolsó
bosnyák királyt, Stevan Stomasevicet, majd nem sokkal később,
1463-ban II. Mohamed ugyanitt fejeztette le a vár alatti táborában.
Erre a várvédők is letették a fegyvert. De még ugyanebben
az évben Mátyás király csapatai felszabadítottá az erődítményt,
és létrehozták a Jajcei bánságot. (Egy helyi kiadványban találtam
a "felszabadították" kifejezést - milyen kellemes
olvasni.)
A mai Jajce térképe egy helyi idegenforgalmi kiadványból |
Nem sokkal a Mohácsi csata után - 1527 - azonban Huszref bég, Szarajevó későbbi nagy építtetője újra elfoglalta a várost és a várat.
a ferroszilícium gyár |
1878-ban ismét visszatértünk. Ahogy írják, Jajcét az Osztrák-Magyar
Monarchiához csatolták. Ekkor épült meg a várost Banja Lukával
összekötő országút és vasútvonal. Ugyancsak ekkor készült
a vízierőmű és az akkori viszonyok között Európában legnagyobb
ferroszilícium gyár.
A fontos történelmi események közé tartozik, hogy 1943. augusztuságtól
1944. elejéig itt alakult, itt működött az új Jugoszlávia
központja illetve a Jugoszláv Felszabadítási Mozgalom. Az
1992-es háború idején sokan elmenekültek a városból. Ezerötszáz
diák például Svédországban telepedett le. 1995. után többen
külföldről is visszatértek, de inkább csak az idősebb generációkból.
A Banja Luka vagy Szarajevó felől érkező vendég a Vrbas folyó
hídján áthaladva jut a városba. Amilyen kopottan néz ki a
híd, s amennyire rémisztő baloldalon látható füstölgő vasgyár,
annyira gyönyörű a jobb kéz felől (egy és kettő óra között)
látható vízesés.
(Persze, jobb, ha nem parkolunk le a hídon,
mert sok pénzünkbe kerülhet. Azonnal utána jobbra fordulva
- a buszpályaudvar mellett - találunk megfelelő megállóhelyet.)
A hídra visszasétálva közeli ismerősként üdvözölhetjük a
Csontváry Kosztka Tivadar által 103 éve festett képnek köszönhetően
a Vrbas- és a Pliva-folyó találkozási pontját, ahol a Pliva
hatalmas víztömege 20 méter magasból zuhog alá. A látványt
még romantikusabbá teszi a fölötte magasodó várhegy.
A részleteiben ma is álló várat a 14. század utolsó éveiben
építette Hrvoje Vukcic. A fél tojást formázó szikla alapról
a város állítólag ekkor kapta a Jajce - tojás - nevet. A vár
romjai közül kiemelkedik a muzulmánok lakta településekre
jellemző óratorony. Egy másik legenda szerint Tojással erősítették
meg a vár falait - ebből kapta a város a nevet.
A gyönyörködés után akár gyalog is folytathatjuk utunkat.
A híd után forduljunk jobbra - a Vrbas, majd a Pliva partját
követve -, s sétáljunk el a két folyó találkozása felett,
egy
benzinkút szomszédságában kialakított kilátó teraszhoz. Innen
sokkal közelebbről, kicsit más szögből csodálhatjuk meg a
lezúduló vizet. (a legszebb látvány valószínűleg a Vrbas túlsó
partjáról nyílhat, ahonnan talán Csontváry is festette. Sajnos
nekünk nem volt időnk arra, hogy ezt felfedezzük.)
Mielőtt a Pliva hídján átkelnénk közvetlenül a várhegy oldalához,
betérhetünk a második világháború alatti antifasiszta ellenállás
emlékeit bemutató múzeumba.
A várhegyet körülfogó óvárosban, és a várban - ha közben előkerült
a kulcs - további érdekes látnivalókat találunk. Köztük a Travnik-kapunál álló "Omár bég-házat"
- falánál egy a török időkből származó kúttal.
Megnézhetjük a vár nyugati sarkánál - a Medve-torony közelében
- lévő 15. századi katakombákat, a Vukcic család földalatti temetkezőhelyét,
s a vártól kicsit észak-nyugatra a 4. századi Mitrász-szentélyt.
A várostól nyugati irányba indul egy kb. öt kilométeres hosszú tórendszer,
a Nagy és a Kis Pliva-tó. Nagy kajakversenyeket szoktak rendezni,
de állítólag a pecázáshoz is kiváló hely. Mindkettő nagyon szép,
akárcsak a közben látható apró öreg vízimalmok. A parton szállodák,
nyaralók, vendéglők sorakoznak és van egy hosszú strand is.
A Vrbas mentén északi irányba haladva mintegy öt kilométerre található
Podmilacje 14. századi templománál, a védőszent, Szent Iván napján
- június 24 - 50 ezer zarándok gyűlik össze.
Általános bemutatásPénz,
vásárlás, ételek Ferences
kolostorokSzarajevó
Tesanj,
Jajce, Travnik, Banja Vrucica MedugorjeMostar,
Blagaj, Pocitelj, Radimlja, Hutovo Blato
A
szabad közlekedés lehetősége Magyarország és Bosznia-Hercegovina
között
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu
Tiéd az oldal, magadnak építed!
Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás
az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >>
©
BTSz Bt 1997-2007.