Szalai László dr.: Tapasztalatok, vélemények egy hosszabb görög útról – 2007

Dr. Szalai László:   Tapasztalatok, vélemények egy hosszabb görög útról – 2007.

Információból, személyes tapasztalatból, véleményből, általános tanácsból egyaránt optimális mennyiséget tartalmazó beszámoló egy kéthetes tolói nyaralásról és a rilai kitérővel színesített oda útról – jó képekkel

Már nem a legfiatalabb korban – az utazás utolsó napján lettem 60 éves -, de korábbi utazások tapasztalataival vágtunk neki családostól az útnak, feleségemmel és két felnőtt korú fiammal. Az út előtt – régi szokásom szerint – igyekeztem a lehető legtöbbet tájékozódni az útról, lehetőségekről, elkerülendő kétes helyzetekről, árakról, látnivalókról, stb. Hozzá teszem, nem először jártam Görögországban, az első út 25 éve volt, 2004-ben pedig a feleségemmel – szerencse folytán – jutottunk el. Úgy láttuk, valószínűleg az utolsó alkalom, hogy a család együtt nyaraljon, ezért is szükségesnek ítéltem meg a megfelelő felkészülést.
Mivel gépkocsival mentünk a neten megnéztem a tervezett útvonallal, és úti célokkal kapcsolatos leírásokat, sok hasznos és megszívlelendő tanácsot gyűjtöttem be. Ezekkel kapcsolatos tapasztalatokat is leírom.

Úgy terveztük, hogy a célállomásra – Tolóba – a 3. napon érkezünk meg, előtte egy éjszakát Rilában (Bulgáriában), majd egyet Kalampakában (a Meteórák tövében) töltünk el. Igen jól tudtuk hasznosítani Szekeres István, alias Stevie leírását a szerb, a bulgár és macedón utakról, út díjakról, és egyéb megszívlelendő tanácsait. Itt most csak azokról a tapasztalásokról írok, amelyeknél eltérő a vélemény, vagy azóta változott a helyzet.

A határtól Újvidékig terjedő útszakasz valóban megfelelő minőségű, csak az baj, hogy rengeteg a sebességkorlátozás az úton folyó munkálatok miatt, így a haladás lassú és rendőrök által erősen ellenőrzött (éjszaka is!).
Azt írja Stevie, a Nis – valóban gyönyörű – völgyén keretül vezető út minősége pocsék. Elképzelhető, hogy azóta, a szerbek azt kijavították, mint a kép is tanúsítja, de az út bulgár folytatása viszont borzalmas egészen Szófiáig. Hatalmas lyukak, javítás alatt álló útszakaszok, ahol a már elkészített új szakasz és a régi szakaszok összekötése kritikán aluli, tengelytörő és rettenetesen lassan lehet csak haladni, ja és eszméletlenül poros. Sajnos itt az állandó zötykölődés és pornyelés miatt eszünkbe sem jutott fényképezni.
Lehet, hogy Stevie nem emlékezett rá, de bulgár határon nemcsak a gépkocsi alját fröcskölik le valami fehéres, meghatározhatatlan szagú folyadékkal, hanem magasabbra is jut belőle, így ha időben nem húzza az ember fel az ablakot a „humán fertőtlenítés” is megvan.
A Szófiát elkerülő körgyűrű viszonylag valóban jól táblázott, de igen kell vigyázni egy-két helyen a besorolásra, mert a bulgároknak nem erősségük az udvariasság.

Mi első nap estélyén Rilában szálltunk meg, a Hotel Rilecben. A vocheren az volt írva, hogy a hotel közvetlenül a kolostor háta mögött van. De előtte, ha kedves utazó eltéveszted a rilai bekötő utat, ráadásul erős szembe jövő forgalmad van, ne adj’ Isten még rendőrség is ott serte-pertél az úton, abba a helyzetbe kerülhetsz, hogy a közben eléred a két forgalmi irányt elválasztó terelőket, és kénytelen vagy elmenni egészen Blagoevgrádig. Én legalábbis így jártam, majd ott két záróvonal átlépésével tudtam csak visszafordulni. A kolostorhoz vezető út megfelelő minőségű, kellően kanyargós és emelkedő, de hát 1000 méter fölé kell jutni. A hotel valóban a kolostor háta mögött van, de úgy 300 méterrel. Ráadásul ezt úgy kell érteni, hogy a kolostort el kell hagyni tovább az úton vagy 600-700 méterrel, majd jobbra letérni, áthaladni egy kis hídon ismét jobbra fordulni egy murvás, hepe-hupás útra, amely a kolostor irányában visz vissza. Ha ezt már késő este, sötétben csinálja az ember, bizonnyal összeszedi a következő napi kolostorlátogatásra a káromlások miatti megbánni valót.
Maga a hotel egy régebbi építésű, nem igazán karbantartott szálloda (a liftek sem működtek), ahol természetesen az éjszakai személyzet (az az egy fő) nem tudott idegen nyelvet, nekem viszont nem tanították meg rendesen az oroszt (mondjuk nem is törtem magam igazán) és ráadásul felejtettem is. Ennek ellenére remekül aludtunk, a levegő a magasság miatt kellemesen hűvös volt, a patak ott csobogott az ablak alatt, a fenyők pedig kellemes illatot árasztottak. A meglepetés reggel következett be, a kötelező reggeli mennyiségileg és minőségileg is jó volt, a látvány pedig csodálatos, mert a teraszra terítettek, ahonnan reggeli közben ráláttunk a kolostorra.
A kolostor megtekintése egy új tapasztalatot adott, ugyanis, ahol 26 éve még szabadon járhattunk, a kolostori kerengő folyosón, most már elzárt terület. Ezt követően Melnikbe, majd onnan egy nem túl jó úton, néhol rövid, de rettenetes emelkedővel tarkítva, eljutottunk a Rozsenszky Manasztírhoz. Ez egy kicsi kolostor, de szemben Rilával, valóban igazi vallási közösségi hangulatot árasztó hely. Aki azt szeretné látni, hogyan élnek a szerzetesek jöjjön el ide (vagy menjen el Bacskovóba, ott talán még jobban érezhető az igazi kolostori hangulat). Persze, aki szereti a szépet, talál gyönyörködnivalót a Sztruma völgyében is.

Átléptük a görög határt, miután sem a bulgárok, sem a görögök fél percnél többet nem szántak ránk. Az utak jól táblázottak, természetesen az Olimposz párába burkolódzik, a Píniosz völgyében pedig lassú és görögösen idegbajos a forgalom, de ezt hamar meg lehet szokni. Egy idő után már észre sem veszi az ember, hogy ugyanúgy irányjelző használat nélkül, záróvonalon átlépve előz, mint a görögök.
Megérkezés a Meteórák fővárosába Kalampakába, új tapasztalat, a turizmus kiszolgálása ezt a kisvárost is olyanná tette, mintha a tengerparton lennék. Látványos esti forgatag, sok üzlet, tele a főutca korzózó emberekkel, árak duplája a normálisnak. Egy viszonylag új szállodában töltöttünk egy éjszakát. Itt is volt kötelező reggeli, de az sem mennyiségileg, sem minőségileg a közelében nem volt a rilainak, ráadásul a 4 ágyas szoba helyett 3+pótágyast adtak (persze 4 ágyast fizettünk). A kolostorok és a táj nem változtak, az élmény olyan, mint amit már sokan leírtak, a kérdés legfeljebb az, hogy van-e az embernek elég ideje és türelme végiglátogatni az öt, a közönség számára látogatható kolostort (a kolostorok többsége reggel 9-től van nyitva).
Déltájban indulás a végcélhoz, Tolóba. Thivánál (Théba) letértünk az autópályáról és átvágtunk a hegyeken keresztül Elefsinába (kanyar kanyar hátán), itt csatlakoztunk a korinthoszi autópályára. Szombat volt, az összes athéni mintha ekkor akart volna minél távolabb jutni a fővárostól a tengerpartra, flúgos futammá változtatta egészen Korinthoszig a menetet. Teljesen mindegy volt, hogy milyen sebességkorlátozó tála volt kitéve (például a 3 alagútnál 90 km/h), mindhárom sávban legalább 120-al kellett menni, ha pedig a legbelső sávba keveredett az ember 140-nél alább nem lehetett adni, de inkább 150 volt a kívánatos. Hozzá kell tenni, hogy jó húzós kanyarok voltak sok helyen. Ha pedig fizető kapusort hagy az ember maga után mindkét visszapillantó tükröt erősen kellett figyelni, mert valami őrült cikázásokban „gyönyörködhettünk” a sok kaputól a 3 sávot megcélzó autók révén. Aki Korinthosznál a Tripoli felé vezető autópályán akar tovább menni, nagyon figyeljen oda, mert a patraszi út kiágazását követő pályaszakasz balra kanyarodó része igen csalós, húzós, sodrós.
Este megérkezés Tolóba, megtaláljuk a szállást, viszonylag közel találunk parkolóhelyet. Ez nem semmi szombat este Tolóban, mert ilyenkor szinte lépni sem lehet a főutcán és az abból nyíló mellékutcák elején. Bezzeg hétfőn reggel, üres az utca. (Este még megkeres minket annak az utazási irodának képviselője, amelytől megrendeltük a tolói szállást, örömmel nyugtázza, hogy megjöttünk, majd elmondja, hogy másnap 10 órakor ismerteti az iroda által szervezett programokat, erre érdemes elmenni. Elmentünk, meghallgattuk, majd úgy döntöttünk, hogy egyik programon sem veszünk részt, mert magunk is el tudunk jutni mindenhová, részben mert kocsival vagyunk, részben, mert rövid tájékozódás után kiderül, hogy egyénileg utazva sokkal olcsóbban kijövünk, mintha az iroda ajánlataival élnénk. (Példaként említem, hogy Athénbe 30 €-t kérnek személyenként, mi négyen ezt 80 €-ból kiállítottuk az utazás mindenféle költségét beleértve). Bántás nélkül, aki kocsival megy nyaralni jobban jár, ha a helyi programjait előre megtervezi, a nevezetességeket leszedi a netről, vagy megnézi valamelyik bedekkerben és számol.

Kaptunk javaslatot arra vonatkozóan is hol érdemes ebédelni-vacsorázni. Hát ez sem volt igazán nyerő. Az ajánlott helyek közül kettőbe látogattunk el, az ott elköltött vacsora nem hagyott mély nyomot bennünk, ára sem volt olcsó, az egyik helyen 65 €, a másik helyen 75 €. Ebben volt 2-3 uzó, egy-két előétel (valamilyen saláta), főétel, 1 liter bor (retzina). Ezzel szemben találtunk a főutcán egy hentest, ahol egyben taverna is működött. A helyet úgy hívják, hogy – de ezt nem tudom leírni, mert nincs ilyen betüzetű klaviatúra – ezért olvassa el, akit érdekel a mellékelt képről. Itt egyszerű grillezett ételeket lehet kapni (persze, ahogy a cégtáblán is látni lehet, volt pita, szuflahi is), de mivel hentes a tulajdonos a húsok frissek, kiválóan elkészítettek, hatalmasak az adagok (ettünk csirkét, disznót, marhát, bárányt – ez különösen finom volt -, májat). Szombatonként egyben fiatal sertést készítenek, aminek a bőre ropogós és a húsa omlós, nagyon jó. Itt is nagyjából ugyan azt fogyasztottunk, mint másutt, de nem fizettünk többet jattal együtt 50 €-nál. Ja és minden étkezés után kaptunk – egyre növekvő mennyiségű – görögdinnyét. Itt hívta fel a figyelmünket a tulajdonos, hogy van más saláta is, amit érdemes megkóstolni, az nincs az étlapon, úgy hívják, tiros salad. Ez fetából, a cserépedényben árult sűrű yoghurtból, borssal fűszerve, összenyomott fokhagymából áll, tényleg finom. Mi bárkinek tudjuk ajánlani ezt a helyet, biztos nem fogja megbánni, ha ide betér. Készült közös kép a tulajdonossal és családjával is.

Néhány szó arról, jó-e, ha a környezetben vannak magyarok is. Először is azt hiszem Tolóban sok magyar nyaral, ezért nem is meglepő, ha a magyarok különösebben nem keresik egymás társaságát. Az azonban, amikor az azonos szinten lévők nem is köszönnek egymásnak, már több mint furcsa. Mi két hétig voltunk az apartmanban. A második héten érkezők számára egy ideig előre köszöntünk – pedig mi voltunk az idősebbek -, de azután felhagytunk ezzel, mert azt tapasztaltuk, hogy számukra ez „terhes” volt. Egyidő után pedig akár fel is bukhattunk bennük, akkor sem köszöntek. Hát ennyit egyik-másik honfitársunk kulturáltságáról! Érdekes módon az apartmanház másik épületében lakó idősebb angol pár találkozáskor mindig üdvözölt minket valamilyen formában.

Az utazásra felkészüléskor az egyik beszámolóban azt olvastam, hogy Toló halászfalunak túl turistás, üdülőhelynek pedig túl halászfalus. Ebben van igazság, de azt sem szabad elfelejteni, hogy közelben van egy olyan város, amely egy ideig Görögország fővárosa volt, Naupflio (vagy Naflio, mert írják így is, úgy is). Minden esetre, amire szükség volt megtalálható Tolóban, vannak különböző üzletek (az ékszer meglehetősen drága), rengeteg étterem, kávéház, vannak éjszakai bárok, a plázs közelében discók. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a terepadottságok sem kedveznek a nagymértékű fejlesztésnek, az épülő szállodák a hegyoldalban, a tengertől távol vannak. Aki nagy társasági életre vágyik ne ide jöjjön!
A két hét alatt nemcsak a hasunkat süttettük a tengerparton, hanem jártunk több helyen is. Voltunk Epidauroszban, Mükenében, körüljártuk a Korinthoszi-öbölt, jártunk Delfiben, az Osziosz Lukasz kolostorban, Evia szigetén, Athénban, a Peloponezosz déli részén. Az indulás előtt elkészíttettük a nemzetközi diák és nemzetközi tanári igazolványt, ennek igazán jó hasznát vettük. A nk. diákigazolvány felmutatásával a fiúk minden helyre ingyen jutottak be. A nk. tanári igazolványt is – Delfi kivételével – mindenhol elfogadták, az is ingyen belépést biztosított. Ez azért jelentős megtakarítást eredményezett, mert a belépők 6-12 € között mozogtak (a meteorai kolostorokban mindenhol egységese 2 € a belépő). Ami viszont nem tetszett, Athénban a közgyűjteményi dolgozók sztrájkja miatt, nem tudtunk látogatást tenni az Akropoliszon és a múzeumokban. Az erről szóló „hirdetményt” is megörökítettük.

Néhány szó arról, hogy miért érdemes Görögországba utazni. Nyilván ott a tenger és annak sokszor ismert és többször nem ismert tengerpartja. Vannak, akik megragadnak a tengerparti tespedésnél (mint nem köszönő honfitársaink). Azonban az ország tengerpartja rendkívül változatos, megtalálható a selyemhomokú napozó part, de a vad, szinte megközelíthetetlen sziklás szakaszok is. Na és ezek számtalan változata. Én a peloponézoszi félsziget (ami a csatorna miatt igazából sziget) déli részén, Kalamatától nyugatra eső terület lagunáit javaslom megkeresni mindazok számára, akik nem félnek egy kis hegyi utazástól, némi 40 fok körüli melegtől. Bizonyságként néhány kép e vidékről.

A lagunák vize nemcsak csodálatosan tiszta, de meglepő módon frissítő hatású, lévén, hogy a víz egyes áramlatokban nem éri el a 20 fokot. Egyébként, ha lenne módom a jövőben is az országba utazni, biztosan nem hagynám ki a Peloponézoszt.
Minden valószínűség szerint a műemlékek mennyiségileg lehetetlenné teszik a teljes igényű megismerést. Mégis azt javaslom, hogy az utazás során az útba eső, de kevésbé ismert helyeket is érdemes megtekinteni, ilyen az Oszios Lukas kolostor nem messze Delfitől, ráadásul már szinte teljesen felújított, a templomban sem tiltott a fényképezés.

Mellékesen a múzeumok többségében lehet vaku nélkül fényképezni, és ez akkor jelent maradandó élményt, amikor egy idő után az ember a képeket nézve újra átéli az utazás során látottakat. Attól viszont óva intek mindenkit, hogy a templomok közönségtől elzárt szentélyében próbálkozzon a fényképezéssel, biztos, hogy komoly intést kap egyházi személytől.

Eredetileg nem kívántam árakról írni, mert több lapon foglalkoznak ezzel az utazók. Hogy mégis ezt teszem, annak oka a hazai gyümölcspiacon tapasztalt gyümölcsárak és a gyümölcsök minősége. Igaz, hogy Görögországban a gyümölcsnek látszólag magas az ára, de ezt össze kell vetni a termék minőségével és kiderül, nem is magas az az ár. Nálunk most már lassan nem lehet görögdinnyét kapni, bizony sok az éretlen, vagy éppenséggel a túlérett, a dinnyék kicsik és gyakran apadtak. Görögben 30-50 cent között van a dinnye kilója (75-130 forint), de a dinnyék óriásiak (egyszer vettem 15 kilósat és azon az útmenti standon nem az volt a legnagyobb), lédúsak, édesek és azt mondják, augusztus közepéig mindig van elégséges. Itthon sokszor veszek sárgadinnyét is, de ott 5 kilósat is sikerült választani, az íze pedig valami felséges volt. Pedig ott is van ám meleg! Hogy csinálják? A barackok férfi ököl, a nektarin gyerekököl nagyságúak, kiváló ízűek, de más gyümölcsök is nagyon finomak. Aki szereti a fügét, degeszre eheti magát!
dr. Szalai László

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet E-mail: szerkesztoutikalauz.hu