Denke Gergely: Két németországi utazás - 2006. I.

Ez a nyár Németországról szólt, a két út összesen 20 napot tett ki, amibe belegondolni is komoly feladat.
Az előzetes tervek is komoly programot ígértek, ezt azonban idén is sikerült túlteljesíteni. Ebben nagy segítségünkre volt az, hogy a második, 11 napos útra kölcsön kaptam egy GPS-vevős kézi számítógépet. Ez napi átlag egy-másfél óra tömény őrülettől kímélt meg azzal, hogy az utat jelezte - vagyis az útvonalon az egyes célállomások oda- és kivezető útjánál teljes biztonsággal rá lehetett bízni magunkat. Persze ez is gép, így az esetleges útlezárásokra nem volt felkészítve, de ezek során is más megoldást sikerült találni. Szóval fantasztikus segítség volt, mivel naponta 4-5 helyen fordultunk meg. Javaslom mindenkinek, aki hasonló útra indul, egy ilyen gép beszerzését. Persze nem helyettesítette a térképet, az azért nem árt - de azt a részletességet nem tudja az ember beszerezni előre - különösen nem az előre nem tervezett helyeken. Hihetetlen érzés, amikor egy városban a piros lámpánál állva megbizonyosodik az ember, hogy a gép által mutatott keresztutca valóban az, ami ki van írva a sarkon is. Persze a saját igényeink szerint kell beállítani, vagyis nem minden a legrövidebb útvonal, bár ezzel a beállítással gyönyörű útvonalakon jártunk, pl. a Bajor erdőben.

A két rész nem csak ebben tért el.
Az elsőn feleségemmel ketten meneteltünk a kánikulában, és a német ifjúsági szállások legolcsóbb fajtájának vendégszeretetét élveztünk a Közép-Rajnán St. Goarban - napi 13,50 €, benne a reggelivel. Csodás kilátás volt az épület elől és az étkező előtti erkélyről - a Rajna felett kb. 70 m-rel voltunk. Felettünk a Közép-Rajna legnagyobb területű várának - Rheinfelsnek - romjai voltak. Amiatt is választottam ezt a szállót, mert remek közlekedési helyen volt, 11 km-re a sztrádától, és amikor a túlpart felé kellett mennünk, akkor pedig az itt levő komp és a túloldalról menő út jelentett ideális lehetőséget. Azt tudni érdemes, hogy a DJH (Deutsche Jugendherberge) bajorországi szállóiban csak 26 év alattiak és csoportkísérőik szállhatnak meg, míg a többi tartományban (St. Goar Rajna-Pfalzban van) az ifjúsági szállások nemzetközi szövetsége tagjai korhatár nélkül - mi már 40 felettiek vagyunk. Az ehhez szükséges igazolványt Budapesten meg lehet vásárolni, így nem volt gond.
Maga a szállás olcsó és ezért az árért kifejezetten jó volt - a szoba spártai, de tiszta. Kb. 2x2,5m alapterületű, a berendezése egy emeletes ágy, egy kis asztal, egy szék és egy két részes szekrény, no meg egy konnektor - ez a különböző gépek (videó, fényképezőgép, mobiltelefon) akkumulátorainak napi feltöltéséhez elengedhetetlen. A WC és a zuhanyozó közös volt, de tiszta. Az árban benne levő reggeli svédasztalos, jó - de nekünk a fél nyolckor kezdődő reggeli idő túl késői volt. Ezért általában előzetes egyeztetéssel már este megkaptuk a másnapi reggelit - remek vacsora lett belőle.
Bankkártyával is lehetett fizetni - persze az előzetesen interneten történt lefoglalás és visszaigazolás alapján.

A második, 11 napos út a két gyerekkel együtt volt. Barátainknál laktunk, az ő vendégeikként remekül éreztük magunkat. A hely földrajzilag is kiváló volt, hiszen egy É-D-i és egy K-Ny-i sztráda találkozásánál fekszik a város (Feuchtwangen, Nürnbergtől 70 km-re nyugatra), és az autóval könnyen elérhető távolságon belül rengeteg látnivaló van. Ez természetesen alapvető jelentőségű volt a program összeállításában, de ezen a területen hihetetlen mennyiségű műemlék van, egy-egy helyen el lehet tölteni teljes napokat is. Ezen az úton az időjárás volt a legnagyobb ellenfelünk: a 11 napból 6 végig, 3 többé-kevésbé volt esős, a maradék kettő volt napos, amiből az egyik a hazautazás napja - amikor 14,10-kor célba vettük Szolnokot az utolsó vár után. A városnézés hangulatát sem javítja az eső és számtalan apróbb-nagyobb gondot okoz - pl. állandóan védeni kell a fényképezőgépet, videokamerát. Időnként sprintelni kellett egy-egy templomba az eső elől, máskor meg még két kört kellett belül tenni, hogy az erős eső lecsendesedjék.

A napi metódus azonos volt a korábbi nagy utakéval: kora reggeli kelés, hogy 9-re már odaérjünk az aznapi legtávolabbi célpontba, ahonnan aztán visszafelé "csorogtunk". Volt egy alapprogram és minden napra egy-két tartalék is - most többnyire ezeket is meg tudtuk nézni. Délután hat óra előtt nem hagytuk abba, sőt ha lehetett, tovább nézelődtünk. Az első úton nem egyszer vacsora után még egy kicsit mászkáltunk közeli helyekre, pl. a Loreleyra kilátó helyre, a Rheinfels várromhoz, St. Goarba.
A szállásra érkezés után első feladat mindig az akkumulátorok töltése, hogy a másnapi géphasználat is biztosítva legyen. Ekkor fel is jegyeztem, hogy végül is hol jártunk, az eltérést a tervezettől, no meg a felhasznált és begyűjtött papírokat elraktároztam, majd pedig a következő napi térképeket, könyveket előkészítettem a kedvenc hátizsákomba.

Ami a tervekből megvalósult

2006. július 15-23. - 35 helység

július 15. (szombat): Győr - Urschalling; Seeon; Wasserburg am Inn; Scheyern, Feuchtwangen
július 16. (vasárnap): Lorsch (Mannheimtől É-ra 15km-re); Frankfurt am Main; Mainz; Bacharach; St. Goar
július 17. Hétfő: Maastricht; Aachen; Maria Laach; Mayen
július 18. (kedd): Köln;
július 19. (szerda): Siegburg; Altenberg†; Bonn; Andernach; Sinzig; Burg Reinfels St. Goarban
július 20. (csütörtök): Trier; Burg Arras ; Burg Eltz
július 21. (péntek): Marburg an der Lahn; Wetzlar; Limburg an der Lahn; Koblenz
július 22. (szombat): Oberwesel+Burg Schönburg ; St. Goar; Boppard; Braubach; Marksburg ; Kaub; Lorch
július 23. (vasárnap): St. Goar - Kastl; Amberg; Straubing - Szolnok
Összesen: 4.849 km

2006. augusztus 3-13. - 59 helység

augusztus 3. (csütörtök) : Szolnok -Rotthalmünster; Kösslarn; Pfarrkirchen - Passau
augusztus 4. (péntek): Passau - Landshut; Moosburg; Ingolstadt; Neuburg an der Donau; Kaisheim
- Feuchtwangen
augusztus 5. (szombat): Ulm; Weilheim an der Teck; Göppingen; Lorch; Schwabisch Gmünd; Schwabisch Hall; Crailsheim
augusztus 6. (vasárnap): Augsburg; Donauwörth; Harburg ;Nördlingen; Dinkelsbühl
augusztus 7. (hétfő): Heidelberg; Eberbach; Mosbach; Heilbronn; Neuenstein; Waldenburg
augusztus 8. (kedd): Coburg; Lichtenfels; Bad Staffelstein; Bamberg;
augusztus 9. (szerda): Würzburg; Kitzingen; Ochsenfurt; Burgbernheim; Dettwang; Rothenburg ob
der Tauber; Feuchtwangen
augusztus 10. (csütörtök): Weissenburg in der Bayern; Katzwang; Kornburg; Schwabach; Heilsbronn;
Wolframs-Eschenbach; Merkendorf;
augusztus 11. (péntek): Nürnberg; Bodenstein ; Reichenbach; Walderbach; Thierlstein; Cham -
Passau
augusztus 12. (szombat): Regensburg, Wörth an der Donau; Windberg; Deggendorf; Plattling;
Mühlham
augusztus 13. (vasárnap): Neuötting; Altötting; Burghausen ; - Szolnok
Összesen: 4.398 km

A két út mindösszesen: 9.247 km

 

Deutschland I.

Szokásunknak megfelelően Győrből reggel hatkor rajtoltunk, hogy a napra rendelt 800 km-en túl némi látnivaló is lehessen. Remekül haladtunk, 10 óra után már a Chiemsee nyugati oldalán le is jöttünk a sztrádáról, s pár km után alig vettük észre az úticélunkat jelző kis táblát: Urschalling. Ez egy apró falucska, amelynek román kori temploma rejti Bajorország legépebb kora gótikus - és alatta még román kori - freskóit. Egy étterem parkolóján keresztül lehet bejutni az épülethez, de nyitva van. A templomhajót ráccsal lezárták, ami azért nem olyan nagy gond. Elég ritka ahhoz a vasazata, hogy jó fényképeket lehet készíteni. Lenyűgöző a tele freskós fal, az élénk színek.

Rövid idő után folytattuk utunkat északnak, Kloster Seeon-ba. Ez korábban bencés kolostor volt, most konferenciákat tartanak benne - épp egy orvoskongresszus zajlott.

A templom egy tó partján áll, maga az épület tömege emlékeztet a passaui Gizella-ereklyés templomra (Frauenkloster Niedernburg), csak bajor hagymakupolás. Belépve a kapuépületbe szemünk elé tárul a román kori kapubéllet, majd pedig az előcsarnok impozáns, apátokat rejtő sírkövei. A román belsőt gótikus stílusban kis mértékben átalakították, a boltozatok festettek, sok freskót rejtenek a hajók falai is. A templom mögött a Kolostor-tavon híd vezet át egy barokk templomocskához. Nem jelentős, de szép kilátás van a templomra, különösen télen lehet csodás, amikor a fák nem takarnak. A kolostor előtt van egy zárdatemplom is, körülötte temetőkerttel, ahol a Leuchtenberg hercegi család pravoszláv sírjai jelentenek érdekességet. Ez a család Oroszországban élt - többet nem tudok róluk, akinek van kedve hozzá, kikutatja.

Wasserburg am Inn volt a következő megálló - egy kisváros, amely az Inn folyó félszigete belső kanyarjába, az épülő partra települt és az évszázadok során - ahogy a folyó tovább ment - újabb karéjokkal terjeszkedett.
A földnyelv végében, a legkülső karéjban levő nagyobb parkolóba tudtuk letenni az autót, a Főtér mellett. Egy neogótikus kápolna volt a parkoló mellett, a sarok után azonban már a régi épületek sora következett. A Városházát a XV. század végén alakították ki 3 házból - mára kettő van meg belőle. A lépcsőzetes oromfalak felső fülkéit freskókkal díszítették. A bejáratnál az óváros makettjét lehet megnézni. Mellette van a gótikus Frauenkirche - a XIV. század közepén építették hozzá az őrtoronyhoz a hajót -, amelyet azonban belülről barokkizáltak. Kis utcákon jutottunk el a Szent Jakab templomhoz, amely a XV. századi kiteljesedett gótika három hajós alkotása, de román stílusú, bejárat feletti, négyzet alapú zömök tornya van. A szentély külső falán óriási freskó díszlik. Mozart hétesztendősen itt játszott először pedálos orgonán - a monda szerint.
Innen a fedett lépcsőn felkapaszkodtunk a várba, amelyből több épület is megmaradt. A késő gótikus Szt. Egyed várkápolna nem volt nyitva, és a mellette levő 1440 körül épült magtár sem - ma múzeum. Ez az épület a tipikus német raktárépület - három szint + 3 szint a tetőben, sok ablakkal. Hossza legalább 40 méter - szóval igen nagy. Másik úton ereszkedtünk vissza az alsóbb részre és az ódon utcákon kisétáltunk az Inn hídjára meg az 1470-ben épült Hídi-kapuhoz.

Mivel még mindig jól álltunk idővel, célba vettük a Münchentől kb. 40 km-re északra levő Scheyernt. Itt egy nagy bencés kolostor van, barokk épületekkel, egy barokkizált román kolostortemplommal. Az egyszerű és méltóságteljes kerengőből nyílik a gótikus Király-kápolna, ahol a hagyomány szerint Szent István király és Gizella esküvője volt. Erre gyönyörű emlékmű is emlékeztet - pár éve Esztergom adományozta.

A nap végére Feuchtwangenbe értünk, másnap reggel innen startoltunk tovább, Lorsch volt az első megálló - Mannheimtől északra 20 km-re. Itt a világörökség része ciszter (korábban bencés) kolostor kapusháza várt minket - 790-ben építették, azóta kisebb átalakításokon ment át. A karoling építészeti emlékek egyik legjelentősebbike. A templom főhajójának kis része maradt meg - belül ásatások folynak jelenleg is. A kapusház vörös-fehér kődíszítése látványos. Itt is, mint sok helyen rajz segíti a látogatót, melyen a műemlék valaha volt legteljesebb képét rajzolják le, megjelölve, hogy most mi látható belőle.
Táblákon mutatták, hogy van még a régi kolostor is, gondoltuk azt is megnézzük - még viccelődtünk is, hogy lehet, hogy csak egy kő lesz felirattal: itt állt a kolostor. A végén majdnem igazunk lett, úgy másfél kilométer után valóban volt egy nagy kő, de szerencsére a régi templomépület alapfalait úgy harminc centire kiemelték, és a kerengő közepén valaha volt kutat hasonlóan jelezték, s azt is, hogy hol s mekkora volt az első kolostor.

Vasárnap délelőtt lévén, megkíséreltük Frankfurt am Main bevételét. Nekem a tulajdonképpen üres város is feladta a leckét közlekedés szempontjából, munkanapon valóban nem nekem való lett volna. Jó helyen sikerült parkolni, az óváros szélén.
A Császárdóm hatalmas, a háborús rombolás után újjáépített épületében félszegen mozogtunk, hiszen misére készültek, de így is sikerült megnézni. Az épületre nincs túl jó rálátás, mert előtte nem túl nagy tér van, és az is romkert - az ásatással előkerült régebbi épületek alapfalai izgalmas leletek. Háromhajós, kereszthajós egytornyú templom, keskeny és magas hajókkal. Érdekesek az egyik falon levő lovagi címerek, valamint több eredeti kapubéllet. A vörös kő színe, annak sok árnyalata uralja az épületet.
A dóm mellett a Vászonház 1396-ban épült gótikus épülete hívja fel magára a figyelmet. A vörös kő díszítéseket kiemeli a fehér vakolt fal, és jellemző még a magas tetőzet, több szinten ablakokkal. A régi királyi vár mellett mentünk tovább a Miklós-templomhoz. Az eredetileg 1200 körül elkészült templom gótikus átépítésen esett át, nagyon tetszett az ikerhajós szerkezete. Kívül falfülkében Szt. Miklós szobra, belül festett sírkőlapok jelentenek érdekességet a turistának.
A Römer Frankfurt régi tere, amelyen a Városháza is áll. Ez három régi épület egybeépítésével jött létre, de a tér további díszei a favázas épületek is. Itt áll a Pál-templom, amely az első német köztársaság 1848-49-es parlamentjének adott helyet - ma nemzeti emlékhely, nem németeknek nem igazán érdekfeszítő. Az új városháza épületegyüttesén át sétáltunk a Lénárd-templomhoz, ez az egyik legrégebbi frankfurti templom, ám a román külső gótikus stílusú belsőt rejt - gyönyörűt. Kapubéllete román, 1220-ból való - ma belső kapuként védve van. Gótikus hálóboltozatának csomópontjait sok helyen színes címerek díszítik.
A Goethe-ház, amely a költő szülőháza, került még útvonalunkba, s megkíséreltünk nyugatra kijutni a városból.
No, ez nem sikerült első nekifutásra, de végül csak elértünk Mainzba.
Az óváros szélén, a Szent Quentin templomnál tudtunk leparkolni, amelyet az utunk végén néztünk meg - szép gótikus ez is. Az első nagy műemlék a román Császárdóm volt, amely a speyerivel és a wormsival együtt a három birodalmi dóm (e kettőt már két éve volt szerencsénk látni). A XI-XIII. században épült, a wormsihoz hasonlóan két szentélyvégződéssel, óriási méretekkel és lenyűgöző egyszerűséggel. Alaprajza szokatlan, a két szentélyvégződésnél két-két kis torony, az egyiknél a hajók találkozásánál egyszerűbb kupolával. A nagy kupolája a négyezeti torony belseje, amely a főhajó és a kereszthajó találkozásánál van - kívülről a felső része lépcsőzetesen szűkülő, későbbi korok stíluselemeivel gazdagabb díszítésű. A kerengő gótikus, sok kisebb-nagyobb díszítőelem és sírfedlap teszi ékessé. Az altemploma nem rossz, de a szépsége a speyerit meg sem közelíti.
A Dóm mögött van a Gutenberg emlékmű és Múzeum. Az emlékmű betűmintákból álló modern alkotás. A környéken kitűnő állapotú gerendavázas épületek vannak, főleg a XVIII. századból.
A gótikus Szent István templom modern érdekessége, hogy a világháborúban megsemmisült üvegablakokat Chagall tervezte alkotásokkal pótolták. A zürichi és a metzi ablakok után már tudtuk, hogy gyönyörű kék színekre, sajátos, mély élményekre számíthatunk. Nem is csalódtunk.
Az autóhoz visszafelé a Régi Egyetem kevésbé díszes barokk épülete mellett vitt az utunk.

Ezt követően már nem a gyorsaság volt a fő szempont, a Rajna partján errefelé, a Közép-Rajnánál, nem is érdemes sietni. Szinte folyamatosan várakra, kastélyokra, városkákra, hajókra láthattunk rá az autóból. Ezt a csodálatos élményt egyszer már átéltem 1979-ben vonatról, de most is teljesen elvarázsolt. Az elkövetkező egy hetünk bázisa a mondák világából ismert Loreleyhoz közel, e folyószakasz közepén, Sankt Goarban volt, már a délről való megközelítése is a viszontlátás izgalmát idézte elő. Egy-egy szép pillanat kedvéért, ha lehetett, meg-megálltunk, ismerkedtünk a Rajnával, szívtuk magunkba a hangulatát. Mivel jól álltunk az idővel, így az első sokat sejtető helységnél megálltunk.Ez volt Bacharach. A Rajna mellett hosszan elhúzódva, a hegyek szoknyájára felhúzódva néhány utca szélességben, hangulatos világra találtunk, rengeteg kiülős hellyel, ahol a jó rajnai bort iszogatták a vendégek. Zegzugos utcák, közök, gyalogos sikátorok csak helyiek által ismert rendszere különösen régies hangulatot teremt, s ezt még a régi templom(ok) és a közelében levő városháza díszesebb épülete tovább emelte. Mindezt Bacharachban - mint minden régebbi helyen - körülvette a középkori városfal, jó pár tornyával, elég jó állapotban. Itt a háromhajós, egytornyú késő-román, de több elemében gótikus díszítésű Szt. Péter templom okozta az első meglepetést nagyméretű középkori Krisztus-freskójával, és egyéb díszítésével. Ezt így, a törökjárta kis hazánkból nem is tudjuk elképzelni. Hogy mennyire mindennapos errefelé, azt a következő egy hétben megtapasztaltuk. A templom felett - földrajzilag, ténylegesen - a soha be nem fejezett gótikus Szt. Werner templom romjai adtak különös hangulatot a városkának - most épp könnyűzenei fesztivál volt benne. A gótikus épület szerkezetét kiválóan, szinte tankönyvszerűen ábrázolta. No és persze jóval feljebb még egy vár is van - odáig már nem tudtunk felkapaszkodni -, Stahleck vára.
Ez a leírás általánosítva igaz valamennyi kisvárosra ezen a vidéken, csak a jelzőket és a neveket kell kicserélni, és néhány számadatot. Az újabbakat a XIX. században építették ki, kevesebb műemlékkel, nagyobb épületekkel, egyszerűbb utcaszerkezettel.

Még jó időben megérkeztünk Sankt Goarba a Jugendherbergébe, elfoglaltuk a tiszta és spártai jellegű szobánkat, és még arra is maradt időnk naplemente előtt, hogy az épület előtti térségről ámuldoztunk a kilátásban - szemben St. Goarshausen, A Macska- és az Egérvár; a Rajnán menő nagy hajóforgalom és a két parton autóút, sűrűn közlekedő vonatok, alagutakkal. A folyó felett 50-80m magasságból úgy nézett ki mindez, mint egy megnőtt terepasztal - ami ugye minden fiú álma.
Felettünk pedig e vidék legnagyobb várának, a Rheinfelsnek romjain törtek át a lemenő nap sugarai. Szóval idilli, szinte "giccses" vidék.

Az út egyetlen nem német városa a hollandiai Maastricht volt a nyitóhelye a következő napnak. Maastricht egyébként a belgiumi Liege-zsel és Aachennel együtt alkotja a Limburg eurorégiót, turisztikai összefogással, jó hírveréssel.
Az autót a Szent Szervác-híd óvárosi hídfője közelében sikerült letenni, így ezt az épp felújítás alatt álló, XII. századi, de a XVII. század elején újjáépített hidat láttuk először. Mivel ez jó kiindulópont volt, itt sikerült az útikönyv ajánlotta útvonalat követnünk. Az út a Het Dinghuis előtt vezetett el, amely az 1470-es évekből származó, keskeny és magas épület, szép oromzattal. Régen törvényszék működött benne. Az átépítés alatt álló piactér közepén áll a Városháza, amely barokk stílusban, nem épp szép szürke színnel várja a látogatókat. A belseje állítólag szép, de mi ezt kihagytuk szívfájdalom nélkül. Ellenben nagyon sajnáltuk, hogy a most református, gótikus Szt. Mátyás templomba nem jutottunk be a tér melletti utcában - kívülről tetszett. A kis utcácskákon, régi házak között értünk el a Vrijthof nevű térre - régen temetők voltak itt -, ahol épp a vasárnap esti nagy buli színpadait szedték szét, így azért elég szedett-vedett volt a látvány. A tér túlsó oldalán van két nagy templom - a Szent János templom és a Szent Szervác bazilika. A Szent János egytornyú gótikus, sajnos csak később nyitott ki, pedig tetszett a külseje. Az épület alsó része szürke, a tornya (későbbi átépítésű) vörös kövekből épült.
Mellette a Szent Szervác bazilika óriási román stílusú, háromhajós, kerengős, kétkriptás templom. Az 1170-ből származó szentélyrács egy része is megvan még, és a XIII. századi díszes Királykapu, no és a névadó szent sírja az egyik kriptában.
A Királykapunál nagy hasznát vettem a nagylátószögű előtétlencsének - hordósodás ide vagy oda. Szent Szervác sírjához be is tudtunk menni, mert épp egy idősebb pap mutatta valakinek, hallotta a beszélgetésünket és kérdezte, honnan jöttünk. Válaszunkra, hogy Magyarországról, azt mondta, hogy ő is magyar származású, és beengedett minket a kripta egyébként ráccsal bezárt belső részébe a szent sírjához. Ebbe a templomba csak belépővel lehet bemenni, az igaz, hogy azzal a kincstárba is be lehet jutni - nem akármilyen muzeális értékek vannak itt.
A Miasszonyunk bazilikája következett, amely bástyaszerű külsejével érdekes látvány. Román kori épület, nagyon sötét belülről, és épp temetés előtt voltunk bent, így igazán jó képet nem sikerült készíteni, pedig különösen a szentély igen régi. Innen már közel voltunk a kiindulópontunkhoz, de még egy szép román (vagy neoromán) templom és a városfalmaradványok is színezték utunkat.

A déli időszakban visszadöcögtünk Aachenbe. Itt igazából egy épület érdekelt, a Münster, pontosabban annak is a középső része, a Pfalzkapelle Nagy Károly palotájából. Ez a mai templom centrális kupolája, illetve az az alatti oktogon. Ezt azóta szerettem volna látni, mióta ennek mintáját a ravennai San Vitalét láttam - ami megrendítő élmény volt. Nagyon körbe van építve az épület, így igazán nem lehet élvezni a látványt, valamint itt nagyon nagy készültség volt. Lehet, hogy fotójegyet lehetett volna venni, vagy egyáltalán nem lehetett fotózni, nem tudom, de nem volt igazán felhőtlen a dolog. Nagy Károly trónja a karzaton van, oda csak a kincstárral együtt lehet bemenni - azt kihagytuk, de azért belőttük, hogy hol van, a felső részére oda lehetett látni. A román stílusú, aranyozott réz gyertyatartó csillár valóban fantasztikus látvány volt - Barbarossa Frigyes ajándéka.
Más nem is nagyon maradt meg a városban, ami minket érdekelt volna, így tovább mentünk a szállásunk irányába.

A harmadik megálló Maria Laach volt - Koblenztől nyugatra 20 km-re.
Vulkanikus vidéken a Laach tó közelében épült fel ez az egyetemes értékű román kori kolostortemplom - 1093-ban alapították bencések, és egy, Napóleonnal kezdődő, közel 100 éves kihagyással folyamatosan ők is használják, ma is. Háromhajós, kereszthajós, két szentélyvégződéses, négytornyú, kétkupolás, kriptás csoda, amely elé egy ún. Paradicsom-udvart is építettek, amelynek közepén egy díszkút is van (ez XX. századi). A szépség méltósága mindenkit áhítatra int, még a legkevésbé vallásosakat is. Békéje, nagyszerűsége szavakkal nem is írható le, a képek többet mondanak. Itt még a nagy turistaforgalom sem volt zavaró. Az altemploma igen szép, bár nem túl nagy.

Mivel volt még időnk és erőnk, az innen délre 6 km-re levő Mayen nevű kisvárosba is átmentünk. Itt jó kis városfal fogadott több toronnyal, nagy kapuval, felette várral, belül pedig templomokkal - szóval, minden volt, ami kell egy ilyen helyen. Először a Genovéva-várba kapaszkodtunk fel, de sajnos csak a külső udvarokba jutottunk be, a belső vár udvarát lezárták - késő volt és hétfő. A kerek öregtorony tetején piros-fehér-zöld zászló lobogott, mint azóta egy barátomtól megtudtam, az Baden-Württenberg tartomány zászlaja - bár fordítva. Így is pazar kilátás nyílt a városra több irányban is, de főként az óvárosra. A főtéren némi élet volt még, de a legérdekesebb a gótikus templom csavart és ferde toronysisakja - sajnos ez sem volt nyitva. Kellemes kisváros, főleg egy-egy programsorozat alatt kitűnő hangulata lehet, amiből a kissé kihalt állapotában is érezhettünk valamit.

A keddi napra a legnehezebb, embert próbáló túrát terveztük, a csodálatos Kölnt. A nehézségét az okozta, hogy irdatlan sok a látnivaló, csak román kori templomból 12 van az óváros területén, és legalább két múzeumba be szerettem volna menni. A nyitvatartási idők miatt nem lehetett a földrajzilag legrövidebb útvonalon menni, így viszont nem kevés többlet kilométert tettünk meg - és mindezt 35 fokos kánikulában. Így utólag megállapíthatom, hogy Köln valójában két napos program, bár nekünk inkább másfél - és akkor minden komolyabb régi építményt meg is néztünk volna. Így is fantasztikus dolgokat láttunk, tulajdonképpen érdemben már nem mutatott volna többet az sem, ami kimaradt - főleg, hogy a két nem látott román templom közül az egyik renoválás miatt még egy évig nem lesz nyitva. Vagyis a Kunibert és az Ursula templomok kivételével valamennyi román templomban jártunk, és még a dómot meg a karthauzi gótikusokat is megnéztük - a Dóm - Szt. András - Gereon templomok vonalától délre a nagyobb dolgokat láttuk. Bejutottunk a két román templomban működő Schnüttgen Múzeumba, amely a középkori egyházi gyűjtemény és a Római Germán Múzeumba, amelyben engem a fantasztikusan gazdag, változatos római kori anyag érdekelt. Mindkét múzeum emberi léptékű, vagyis nem fárasztja le az embert a végtelenségig, bár csodálatos alkotásokat lát - és mindkét helyen lehet fényképezni, videózni, mindössze vakuzni, világítani nem szabad, de hát ez nekünk természetes. Így éltem is ezzel a lehetőséggel.
A turista külön állatfajta, főleg a kevésbé érdeklődő típusa. Jellemző, hogy a dómban kb. 800-1200 ember van benn egyszerre, addig a dómtól kb. 200 m-re levő Szt. Márton nagytemplomban legfeljebb 100-an, a 100 m-re levő Szt. Andrásban 5, az 500 m-re levő Szt. Gereonban szintén 5-6 látogató van. Pedig ezek szintén nem akármilyen műemlékek, csodálatos tornyokkal, kupolával.
Nekem Köln az a hely, amelyet nagyon vártam, és meg is kaptam tőle, amit reméltem.

A nagyvárost délről közelítettük meg, a sztráda bevezetés irányát folytatva egy óvároshoz közeli templom mellett tettük le 9-kor az autót - és reméltük, hogy a maximális időt kétszer kinyomva az automatán, és ráírva a papírra a plusz időt, nem lesz gond. Mert azt tudtuk, hogy délután 5 órára nem fogunk visszaérni - hatra értünk vissza.
Ekkor természetesen betájolási gondjaink lettek, valószínűleg sikerült a legkacskaringósabb úton lejutni a Szeverin-kapuhoz, ami a tervezett kiindulópontunk is volt. Ez egy elég jó állapotban megmaradt, 3 emeletes, középkori városkapu, a legrégebbi részei XIII. századiak, de XVI. századi a látható formája. A négy városfalba épített egykori malom egyikét néztük meg aztán, de abból nem sokat lehetett látni, egyrészt a körbeépítés, a magas fák no meg a falat teljesen befutott repkény miatt. Így is impozánsak a méretei - kb. 15-20 m magas -, amit leginkább a mellette levő aszfaltos sportpályáról lehetett látni.
Ennek a déli városrésznek a Szent Szeverin-templom a főtemploma, a 12 román stílusú egyike - háromhajós, egytornyú. Itt van a névadó szent sírja is. A mai templom nagy része XI. századi, a gótikus tornya XV. század eleji. 1280-ból való a Mosolygó Madonna szobor, amely az egyik pillérkötegre van feltéve. Innen az Ulre-kapuhoz mentünk, amely egy középkori kettőskapu megmaradt fele, amit a XV. században malommá alakítottak. Innen egy sarokra volt a Karthauzi kolostortemplom torony nélküli gótikus temploma - 1393-ból, sajnos nem volt nyitva. Innen a városfal további megmaradt részéhez, az ún. Ulre-emlékműhöz mentünk, ami két kerek torony közötti falrészen levő 1360-as emlékmű - remélem, azt sikerült lefotóznom. Ez a legöregebb világi tárgyú német emlékmű - egy XIII. századi belső háború egy történésének állít emléket, amikor a polgárok az érsek csapatait visszaszorították.
A Szt. Pantaleon-templom - két kis tornyos, háromhajós, kereszthajós kolostortemplom - következett. 866-1152-ig épült, több hullámban, alapvetően II. Ottó és felesége, Teophanu építtette, aki görögkeleti vallású volt, ezért lett e névre szentelve. Ez is egy csoda. Gyönyörű nemcsak a hajó maga és a kazettás mennyezete, hanem a torony alatti, a császári széket valószínűleg annak idején magába foglaló magas belmagasságú rész váltakozó színű kövei, a gótikus szentélyrács - amit még a ráépített szolid barokk orgonaszekrény sem ront el.
A következő a torony nélküli Szt. György-templom volt, amelynek szintén több évszázados építési története van, sőt ma még egy már meg nem levő templomba átvezető rész előcsarnokként is a templom részévé vált. Tiszta román vonalak jellemzik az épületet belülről, és az egyik oldalfülkében ún. latorkereszt van a XIV. századból (ez azt jelenti, hogy a kereszt maga három, ívben széthajló ágból áll, és azon van a korpusz) meg egy XIII. századi keresztelő medence. Innen a Szt. Apostolok-templomba siettünk, hogy még a déli bezárás előtt meg tudjuk nézni. Ez a templom igazán légifelvételről mutatja meg magát. A kapu feletti egy nagytornyos, háromhajós, kereszthajós templom, szentélye előtt egy kis kupola van, ami körül három félkörös kápolna - a kupola alatt óriási, modern, ihletett szépségű bronzbaldachinnal - és két kis tornyos. A hajó óriási méretű, tiszta vonalú, nekem a kupola alatti szentély tartófalaiban levő fali fülke sorok tetszettek. Innen már csak egy ugrás volt a Hahnen-kapu, a legdíszesebb városkapu, ami óriási méretű - úgy 15 méter magas. Két román templomban van a Schnütgen Múzeum, amely idén ünnepli alapítása 100. évét. A Szt. Cecíliában vannak alapvetően a kiállított kincsek, a Szt. Péterben a háborúban elpusztult templom üvegablakok maradványai. Itt koncerteket is rendeznek, mert teljesen üres. A kiállítási anyag a középkori egyházi művészetet fogja át - most viszont az 1979-ben látott miseruhák helyén a sekrestyében másféle kiállítási tárgyak voltak. Az meglepetés volt, hogy nagyon kedvesen mondták, nyugodtan fényképezzünk, videózzunk, csak a vakut meg más fényt ne használjuk. Én éltem is ezzel a lehetőséggel, több régi darabról sikerült jó felvételt készíteni.
A Szűz Mária a Kapitóliumon templom jött a sorban: a nyugati oldalon két kistornyos, háromhajós, kereszthajós, szentélykörüljárós templom a XI. századból. A szentélyrács gyönyörű, és van egy régi faragott templomkapu, no és egy sötét, de nemes egyszerűségű altemplom. Egy sarokra a Szűz Mária Lyskirchenben templom áll: háromhajós, egytornyos, kisebb méretű - XIII. századi freskókkal a teljes boltozaton! Ez is egy hihetetlenül szép hely.
A Rajna mentén északra haladva egy utcával odébb volt egy román stílusú polgári lakóház - 1220-30 között építették az Overstolzen-ház. Fantasztikus méretei vannak, 6 emeletes, sajnos nem lehet igazán jó képet készíteni róla a keskeny utca miatt. Innen a Városházához mentünk, a felújítás alatt álló Vigadó érintésével. Itt még az egyébként valamilyen felújításon, vagy nem tudom min átmenő, a világháború után romjaiban hagyott Szt. Alban templom előtt vitt el az utunk, csak a rácson keresztül lehetett benézni - nagyjából az építési állványzatot láttam. A Városháza tornya szintén láthatatlan volt a felállványozás miatt. Újra a Rajna felé sasszéztunk, a Szent Márton nagytemplomba - háromhajós, egytornyos. Egy kis fás térről nyílik a templom, amelynek építése 1220-ra befejeződött - a torony építésével. Ez a torony egy hatalmas, nagyméretű négyzetes alapú, négy fiatornyos jellegzetes épületrész - egyik jelképe Kölnnek. A szentély nemes egyszerűsége lenyűgözött. Itt még mindig nyugodtan lehetett nézelődni, kevés ember járkált nagy nyugalomban, pedig innen már csak 200 méter a Dóm.
És jött a rég várt, a '79 ősze óta visszavárt, a csodálatos gótikus DÓM - így csupa nagybetűvel, aminek képe egy régi Stern ünnepi számból véletlenül hozzám kerülve évekig a szobámban volt. A kéttornyú, öthajós, szentélykörüljárós kőcsipke csoda. Erről csak áradozni tudok, hiszen itt kaptam azt a dózist, ami azóta is tart, pedig már rengeteg régi templomot láttam azóta. Itt persze óriási a tömeg, de nem érdekelt. A XIX. század második felében fejezték be, de nem neogótikus, mert az ekkoriban előkerült eredeti tervek alapján zárták le - pl. mind a két tornyot ekkor építették fel a mostani magasságáig. A tornyokon levő keresztvirágdísz egy példánya a dóm előtti téren van, itt látszik igazán, hogy mekkora méretekről van szó, hogy az a legfelső, picike darab valójában milyen nagy (9,5m magas, 4,6m széles) - és magyarul is rá van írva mindez. Itt is nagy hasznát vettem a nagylátószögű lencsének, mert anélkül egyszerűen nem lehetett volna felvételt készíteni az egész épületről. Ezt látni kell, nem véletlenül a világörökség része. A második kölni múzeum, amit látni szerettem volna a dóm után következett, a közvetlenül mellette álló Római Germán Múzeum. Egy eredeti helyén levő római mozaik köré építették, a mai járószint alatt 6-8 méterrel találták meg. Itt is lehetett fényképezni, és a nem túl nagy területen nagyon érdekes és ritka kincsek láthatók - az igen hosszú és gazdag római időből. Fontos hely volt Köln, így sok lakosa is volt, katonai és polgári szempontból egyaránt jelentős. Volt itt gyermekjáték, ékszer, saru, amforák, színházi maszk, persze üvegtárgyak és sírkövek, szobrok, no és egy kocsi rekonstrukciója.
Még felszívtuk magunkat, és a Szt. András későromán-korai gót épületét néztük meg - öthajós, kereszthajós, négyezeti tornyos, hosszú szentélyes templom. Ebben a templomban mindkét, általam nagyon kedvelt építészeti stílus jól elkülöníthetően megcsodálható. Egyes részei kifejezetten románok, míg mások gótikusak. Az altemplomban Albertus Magnus szarkofágja látható. Innen a Fegyvertár épülete előtt vitt az utunk - 1594-1606 között reneszánsz stílusban épült tégla épület. Az utolsó román templom, amelyet még megnéztünk, a Szt. Gereon lett - az innen még északra levő két román templom már nem fért bele az energiáinkba, az ide közelebbi egyébként is felújítás miatt be van zárva 2007-ig. A Szt. Gereonra a szentélye felől jó rálátás nyílik, igaz, ehhez az úttestre kell menni. Alaprajza érdekes, az épületet uralja a tízszögletű kupola, amely mögött még jelentős hosszban van egyhajós épület - magasabban fekszik úgy másfél méterrel. Két, nem túl magas tornya és szentélye kifejezetten román, de egyes részei már gótikusak - a IX. századtól a XIV. századig építették - inkább bővítették. A kupola lenyűgözött minket, a már igencsak elnehezült lábainkat el is felejtettük, amíg itt voltunk. Vannak remek freskók is a kápolnákban. Altemploma a földön levő, XI. századi mozaikoktól különleges, de van itt mártírszarkofág is, no meg XII. századi oszlopfők.
Ezzel érdemben be is fejeződött a 8 óra hosszat tartó kölni utunk, bár még egy órába telt, mire innen az autóhoz értünk.Ott volt a helyén, ahol hagytuk, sem büntetőcédula, sem kerékbilincs nem volt rajta - izgultunk nagyon, mert a 2x4 óra is letelt már egy órája.

A következő napot főként kisebb helyekből állítottam össze, de Bonn sem számít a mi szempontunkból nagynak- kevés épület érdekelt, alapvetően barokk és klasszicista város - a modern előttieket tekintve.

Az első megálló Bonntól északra 10-15 km-re fekvő Siegburg városa volt. Egy XI. századi alapítású bencés apátsági templom, részben átépített formában állt egy hegyen, egynémely része kifejezetten tetszett. A városban a Szt. Szerváciusz templom alapvetően román, de a boltozata gótikus. Zömök tornya alapvetően fehér, a szélső részek tégla színűre festve, az ablakoknál pedig sárga/téglaszínű festett "kőutánzat" adott ritmust a szépségnek.

Másodikként Altenberg dómja következett, amely a "hegyi gótika gyöngyszeme" - Kölntől északkeletre 20 km-re. Ez egy háromhajós, kereszthajós, szentélykörüljárós, apró négyezeti tornyos, nagy ablakos, vagyis világos gótikus templom - a térség egyik legnagyobbja. A bejárat fölötti, nyugati ablak 8x18m-es, a legnagyobb német üvegablaknak írta a könyv. Gyönyörű, meleg sárgásbarna, szinte arany színű, az épületelemeket ábrázoló, háttérként használt ritmusos kép. Jó hideg forrásvíz volt itt, amivel hűsítettük magunkat kívül-belül - a kánikulában igencsak jólesett.

A következő állomás Bonn lett. Itt igazából két templom érdekelt: a Münster és a Szt. Remígiusz.
A Münster Bonn emblematikus épülete, csodálatos román stílusú. Az épület eredetileg háromhajós, kereszthajós, a szentély mellett két kisebb toronnyal, és egy 90 m magas négyezeti toronnyal. A nyugati, bejárati portál a két kis kerek toronnyal a XIX. századból való. Különlegessége igazából a háromhajós altemplom és a román stílusú XII. századi kerengő - fantasztikusak.
A másik templom, a Szt. Remígiusz gótikus stílusú - a XIV. század elején fejezték be -, háromhajós, kis tornyos épület, hangulatos, fás kerengős udvarral.
Még Beethoven szülőházához elmentünk, ha már itt voltunk.

Mentünk is tovább a Rajna mentén délkeletre, először Sinzigben álltunk meg egy XIII. századi, román stílusú templom kedvéért - Bonn központjától 20 km-re. A Szt. Péter-templom az egyébként is hegyes-völgyes városka egyik kisebb hegyén áll - az aljában egy első világháborús emlékművel, innen lépcső vezet fel a templomtérre. Háromhajós, a hajón alig továbbnyúló kereszthajós, magas négyezeti tornyos, kívülről ablakokkal, vakárkáddal és más elemekkel szépen tagolt külsejű épület - alapvetően fehérre meszelt téglatemplom, amit téglaszínű festéssel tettek látványossá kívül-belül.

Továbbmenve, Koblenz előtt 15 km-rel egy tündéri kisvárosban, Andernachban kötöttünk ki. A múltja jelentősebb (a rómaiakkal kezdődik), mint a jelene, de épp ez lehet az oka annak, hogy meg tudott maradni ilyennek.
Az autót az 1452-ben épült Kerek-torony mellett tudtuk letenni, innen indultunk az óváros felfedezésére. Elsőként a Miasszonyunk-temploma került a szemünk elé - egy XIII. századi román stílusú templom. A szentély melletti két kisebb torony kevésbé kimunkált kövei robosztus hatást adnak ennek a résznek, amire a bejáratot szegélyező két nagyobb torony míves kiképzése válaszol. Belülről a szerkezeti elemeket festett ornamentális díszítéssel is kiemelték, némely mezőben pedig középkori freskók is megmaradtak. A meleg színek dominálnak: a tégla és a sárga szín - némi kékkel vegyesen; persze a nem freskós mezők fehérek. A keresztelőmedence is igen régi darab.
Ahogy az óvárosban mendegéltünk, nem egy ház tárta fel gótikus eredetét mutató részeit. A régi városháza is gótikus palota volt. A girbegurba utcácskákat főleg barokk épületek szegélyezték, s egy ilyen vezetett le a Rajnai-városkapuhoz. Ez egy kis belső udvarfélével rendelkező, erődített, két emeletes kapu, amelyet még művészi díszítéssel is megtoldottak. A Rajna-part kellemes része a városkának, szökőkúttal, játszóterekkel, és főleg gyönyörű kilátással a folyóra és a túlpartra - egy szép román (vagy neoromán) templomra láttunk épp rá.
Az evangélikus templom XV. századi, gótikus, tulajdonképpen egyhajós épület, a boltozat mezőiben és a gerincek találkozásánál címerekkel.
Az óváros másik végében a Koblenzi-kapu áll, amely egy egyszerű kapuépület a városfalon. A kapu mellett vannak a kurkölni kastély romjai - amely egy remek, néhol több emeletes maradványokból álló romkert.

A következő naptól igen nagy élményeket vártam, hiszen a világörökség része, Trier az antik időkben 70.000(!) lakosú volt. Sajnos a germánok szinte porig égették, ezért a régi méreteiből, pompájából alig maradt meg valami - de az valóban nagyszerű. Itt előre tervezetten vettünk Trier-kártyát - ami nem biztos, hogy megérte, mert mindössze félárat jelentett a nem túl nagy belépődíjaknál. Akkor valóban megérte volna, ha az egész napot ott töltjük, és jobban evős-ivós népek vagyunk - no meg nem minden múzeumba mentünk be végül. A parkolással nem volt nagyobb gondunk, a Porta Nigrától 200 m-re sikerült megfelelő helyet találni.
A II. században épített városkapu, a Porta Nigra valóban olyan fantasztikusan erőteljes építmény, mint ahogy a történelemtankönyvekből emlékszünk rá. Óriási kövei emlékművei a rómaiak szinte az örökkévalóságnak való építési szándékának - közel méteres hosszúságúak, fél méter vastagságúak. És állnak még, annak ellenére, hogy templommá alakították - ennek több máig látható nyoma maradt - majd Napóleon visszaalakíttatta, ami megmaradt belőle - ezt látjuk most. Belülről még inkább egyfajta időutazás részeseivé válunk. A kilátás is remek az óvárosra, a főtérre vezető sétálóutcára és a Dómra.
A Dóm a legrégebbi német püspöki templom, római indítású épület, a mai formája a XI-XIII. században épült fel. Háromhajós, kereszthajós, két szentélyvégződésű, négy nem túl magas tornyú hatalmas alkotás. A falai dísztelenek, egy ronda orgona csúfítja el a látványt. Altemploma háromhajós, gótikába hajló díszítésű, kerengője viszont teljesen gótikus. A kerengő össze is köti a mellette álló talán legrégebbi német gótikus templommal, a Miasszonyunkkal. Az a templom belülről szintén egy csoda. Kicsi az alapterülete, de annál magasabb hajója és még magasabb kupolája van - és ide illő, csendes, gregorián zene szólt. A látványtól elcsendesedik az ember, megszűnik az idő zakatolása, minden éteri fényt kap - a napfény pedig rózsaszínűvé festi a falakat is. A Főtéren középkori és barokk házak között eldugva áll a Szt. Gangolf-templom - mint Prágában a Tyn előtti Mária. De csak megláttuk az átvezető kapualjat, és egy kicsi téren keresztül bejutottunk a XV. századi gótikus, oldalhajójában kissé elcsúfított templomba. De volt benne egy szép gótikus keresztelőmedence.
Innen az 1100 körül épített erődszerű Franktoronyhoz mentünk, amely nem egy kifinomult, hanem egy elég egyszerű, de célszerű lakótorony épület. Marx szülőháza inkább látványosság, a sárga turisták nagy vigyorogva fényképezgetik előtte magukat.
Innentől kezdve újra az antik emlékek vették át az utunk irányítását.
A Római-híd ma is közlekedési útvonal, maga a híd nem rossz, bár azóta többször újraépítették a felépítményét. Ez a legészakabbi római híd - kb. Krisztus előtt 16-ban épült. A Barbara-thermák második századiak, gyakorlatilag az alapfalai vannak meg, azok viszont jelentős részben. Murphy szerint most nem lehetett bemenni, így csak a kerítésen keresztül kukucskáltunk be - még szerencse, hogy saroktelek, így azért valamennyit csak láttunk belőle. A régi városfal nyomvonalán mendegéltünk tovább, részben az irányokat elválasztó fasorral övezett sétaúton, közben egy megmaradt városfaltoronnyal. A Császár-thermák nagy élmény volt. A IV. századi, Constantinus alatt épült fürdőnek egyes falai, valamint az alsó, fűtő része jelentős részben megmaradt. Monumentálisak a kőből és téglából épített épületvégi falak. A föld alatti részek nagyon tetszettek, a különböző szélességű és belső magasságú folyosók rendszere. Arról már ne is beszéljünk, hogy a kánikulában milyen jól esett ezeknek a részeknek a hűs levegője - szinte nem is volt kedvem kijönni a napra. Az Amfiteátrum az I. században épült, ellipszis alakú nagy épület a város szélén (tulajdonképpen a városfal része volt), amelynek romjai vannak meg - bár ezek is mutatják a méretet és a fő vonalakat, a többit pedig képzelje hozzá a látogató. A küzdőtér fala viszonylag ép, vagyis ha lent állunk, akkor a méreteket pontosan érzékeli az ember - igen nagy területű, úgy 80 méter hosszú és 60 méter széles. Kb. 3 m magasan kezdődik a lelátó, amiből csak a természetes része maradt meg és a két város felőli kijáró. Érdekesebb a nézőtér alatti pincék megmaradt része. Valaha 25-30 ezer ember fért el benne, lépcsőzetes lelátót vágtak a természetes dombba - amelynek tetejére építették. Innen az Aulához mentünk, amely 310-ben épült. Egy része még eredeti, bár ennek méreteiről megoszlanak a vélemények. Mindenesetre eltörpül benne az ember - 67m hosszú, 27m széles, 30m magas, szentélye félköríves. Most evangélikus templom, és nem rakták tele berendezési tárgyakkal, így az épület falait háborítatlanul csodálhatjuk.
Ezzel véget is ért a trieri menetünk.

Innen a Mosel-völgyben terveztük a visszautat. Az első megálló Arras vára volt, Triertől 50km-re ÉK-re, amelyet 938-ban kezdtek el építeni a betörő magyarok ellen. Ez persze a donjonra, vagyis a négyszögletes öregtoronyra igaz, a többi rész jóval későbbi. Most magántulajdon, így a fejenként 4 eurós belépőért tulajdonképpen nem sokat lát az ember, a kilátás a legszebb a toronyból. A Mosel mentén autóztunk tovább, ami lassú haladást, de cserébe gyönyörű helyeket nyújt. Egy olyan várat választottunk ki, amelyet belülről is megnézzünk, amelyet nem építettek át többször is a történelem során, és lehetőleg nem a XIX. század romantikus történelemszemlélete hozott létre - esetleg újra, a régi romokon. Ez a hely lett Eltz vára - Koblenztől 25km-re DNY-ra. Már a vár fekvése is remek, csak hosszabb-rövidebb sétával érhető el, mert eldugottabb szirten áll - bár magasabb hegyek veszik körül. A XIV. században alapították, legnagyobb részét azonban a XV-XVI. században építették. Gyakorlatilag ez az állapota látható ma is. Mi a hosszabb úton közelítettük meg, innen viszont remek rálátás volt a várra, amely kívülről legalább olyan izgalmas, mint belülről. Itt az utolsó csoporttal megnéztük a kiállítást is, jó kis vár, nem túl nagy anyaggal. Mire visszaküzdöttük magunkat az autóhoz, már igencsak el voltunk fáradva. A visszaút csodálatos volt, a völgy hátralevő részén is csupa kisvárost, szőlőültetvényt és rengeteg várromot láttunk.

A következő nap terve szerint a Lahn folyó völgyében három város következett. Az első: Marburg an der Lahn, kb. 60km-rel Frankfurt am Maintól északra. Szt. Goartól ÉK-re kellett menni, így kipróbáltuk a Rajnai kompolást - 4€ volt az autónak két személlyel - és a túlparton indult egy út a hegyeken át a nekünk jó irányban. Ezen a reggelen Giessennél kifogtunk egy eltereléses sztráda-javítást, így egy háromnegyed órás dugóba kerültünk - ez volt az összes az egész úton, így tulajdonképpen nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Így persze a tervezettnél jóval később értünk Marburgba, ami meg is látszott a parkolási lehetőségen. Végül az egyetem melletti nagy parkolóban sikerült letenni az autót, de nem tudtam pontosan betájolni magunkat - pedig egyszerű lett volna. Mentünk érzés után, s aztán rátaláltunk egy beazonosítható pontra - az út feletti kisebb dombon levő Egyetem régi épületeire és az Egyetemi templomra. A torony nélküli templom gótikus stílusú az 1300-as évekből, evangélikus, így sok karzatot beépítettek a fő- és mellékhajóba, de az összhatás nekem tetszett. Az egyetemi épületek is gótikus stílusúak, egy erősen lejtős kis teret vesznek körül. A Főtér felé vettük az irányt, jellegzetes gerendavázas épületek között - a város legrégebbi ilyen épületei a XVI. századból valók. A Városháza késő gótikus épülete 1524-ben épült, három szintes és még négy szint ablakocska sor van a tetőzetben. Kapaszkodtunk felfelé girbegurba utcákon és eljutottunk a Szűz Mária-templomhoz (Luther-templomnak is nevezik, mert itt tartották a városban az első evangélikus istentiszteletet), amely egy XII-XV. században épült nagyméretű, háromhajós gótikus templom, kissé dőlt és csavart magas toronnyal. Remek orgonazene szólt bent - valaki gyakorolt a szép nagy orgonán -, és a templom is élmény volt, kevés átépítésen esett át. Némi freskótöredék és keresztelőmedence javította tovább a tetszési indexét.
Innen alig 100 méterre volt a XV. századi Gömbtemplom, amely teljesen normális alaprajzú és kinézetű - szóval a kinézetének semmi köze a gömbhöz - benne gótikus szárnyas oltárral és orgonás karzattal.
Követtük a lépcsők útját felfelé, és ki is lyukadtunk a vár bejáratánál. A vár a X-XVI. századok során épült fel, többépületes remek együttes, belső udvarral, több pontjáról jó kilátással a körben fekvő városra. Innen betájoltam magamat, hogy melyik irányban van a város magyar érdekeltségű és kiemelt építészeti jelentőségű temploma, a Szt. Erzsébet-templom, amelyet Árpádházi Szent Erzsébet (II. Endre királyunk és Gertrúd lánya volt) nevére szenteltek fel századokkal ezelőtt - miután megözvegyült, Wartburgban, majd pedig itt, Marburgban folytatta karitatív tevékenységét 1231-ig, haláláig, amiért 1235-ben szentté avatták. Az út az óváros szép kő és gerendavázas házai között vezetett, sőt a zsidó rituális fürdő maradványait is láttuk a jelenlegi járószint alatt 3 méterrel - üveggel lefedve. A Szt. Erzsébet-templomot a második legrégebbi gótikus templomnak írják - a trieri Miasszonyunk után - s valóban méretes és csodálatos a XIII. század közepén épült istenháza. Igaz, most körülötte ásatások folynak - nem is eredménytelenül -, belül pedig új orgonát építenek, így egy része le volt takarva. A kéttornyú, háromhajós, kereszthajós, szentélyrácsos templomban a Szent Erzsébet emlékeket a szentélyráccsal lezárt részben, csak belépőjeggyel lehet megnézni - érdekes, hogy a szentélyrács mögött van a kereszthajó két szárnya, egyikben sírkövekkel a falakon és szarkofágokkal a hajó padlóján. Még egy-két régi épületet láttunk, s indultunk délnyugatra, a Lahn völgyi városok felfedezésére.

Wetzlar városa ismeretlenül is ismerős, hiszen itt dolgozott néhány hónapig a birodalmi bíróságon Goethe, itt lett öngyilkos szerelmi okból egy barátja, akinek alakját, sorsát Az ifjú Werther szenvedései című "alapművében" dolgozta fel, no és itt élt Lotte is. Az óváros szép épületekben gazdagsága mutatja, hogy a középkorban jelentősebb hely volt a mára kedves kisváros. Az Új-híd - ami persze igen régi - mellett van egy elég nagy parkoló, s innen könnyen be lehet járni az óvárost. Felhívom a figyelmet, hogy a város honlapján nagyon jó, a műemlék épületekről rövid leírást is tartalmazó remek térkép is van, amelyen kis képek is mutatják a főbb nevezetességeket! Ezt papíron is megkaphatjuk a turisztikai irodában.
A középkori házakat szinte kivétel nélkül barokkosították a XVIII. században, de így sem rossz a hangulatuk - csak hát ha a régebbieknél az eredeti állapotot lehetne látni, az lenne az igazi. A Dómot a XII. században kezdték építeni, de a mai napig sem készült el teljesen. A legrégebbi rész a román stílusú, bazaltból készült kisebb torony, a többi az évszázadok során gótikus stílusban készülgetett - így a homlokzati két torony egyike készült csak el. Ezek a részek már vörös homokkőből épültek, így színek szerint is jól elkülönülnek a két korszak részei. Mai állapota háromhajós, kereszthajós, egy nagy és egy kistornyú.

Ezzel be is fejeztük a sétát, visszacsorogtunk az autóhoz és Limburg an der Lahnba hajtottunk.
Itt tulajdonképpen csak célirányosan közlekedtünk az óváros széli parkolóból, a hangulatos régi favázú házas utcákon át a híres Szt. György-dómhoz. A dombtetőn áll egymás mellett a valahai vár - XIII-XVIII. században építették - és a hét tornyos, három hajós, kereszthajós, szentélykörüljárós román-gótikus átmeneti stílusú, 1210-1250 között épült impozáns templom. Kívülről a fehér felületeket az alapvetően tégla színű festéssel díszítették, no meg árkádokkal ablakokkal tagolták. Belülről azonban már a gótika az uralkodó, keskeny, magas hajói felett egyszerű és nemes bordás boltozat látható. A freskótöredékek is nem sokkal az építés utániak, a keresztelőmedencével együtt. Nem érdemtelenül látható sok építészettörténeti könyvben, mint e korszak kiemelkedő épülete.
Mivel még csak fél négyet mutatott az óra, egy nagyobb helyre is maradt idő. Tekintettel arra, hogy Limburg an der Lahn csak 50 km-re keletre van Koblenztől, nem is volt kérdéses az úticél.

Koblenz ősi város, már a rómaiak is ide építettek erődítményt, hiszen a Rajna és a Mosel összefolyása stratégiai jelentőségű hely. Az óvárosa a turisták számára gyalog könnyűszerrel bejárható, a két folyó közötti háromszögben található meg minden - kivéve a Rajna felett, a túlparton több mint 100 méterrel magasodó Ehrenbreitstein várat.
A Mosel parton sikerült parkolni, némi keringelés után a délutáni csúcsforgalomban. Remek helynek bizonyult, hiszen száz méterre sem volt a 1338-ra elkészült Balduin-híd, amely a Moselen vezet át - középen egy sziget teszi ideálissá a helyet a hídépítéshez. 7 nyílása van meg, amellyel a szigetig ér el, a túlsó része már modern hídszerkezet. Az óvárosi hídfőnél van a Régi vár, amelynek alsó falazata még római, a XIII. században építették rá a román stílusú részt, amelyet aztán a XVI-XVII. században tovább alakítgattak - a ma látható állapotra.
A Mosel-parton tovább menve egy keveset, egy gótikus-reneszánsz palota állt előttünk, ma a Közép-Rajnai Múzeum épülete 1530-as évszám áll az egyik ablak díszítésén. A következő utcában magasodik a román stílusú, XII. századi, még római alapokra épített Szt. Flórián templom - háromhajós, kéttornyú templom, kívül-belül sárga színnel díszítették a fehér alapszínt - pl. az épület külső éleit, a csúcsíves boltozat bordáit. Kevés freskótöredék színesíti az összhatást. Két sarokkal odébb már a szintén román stílusú, XII. század végi Miasszonyunk-templom áll - háromhajós, kéttornyú (barokk toronysisakkal), a hajónál magasabb szentéllyel. Míg a tornyokat csak a kövek méretével, boltívekkel díszítették, a gótikussá átépített hajók fala fehér színű, tégla színű díszítéssel. Ez a kettősség látható belül is, míg az alsó rész román, vaskos falakkal, oszlopokkal, addig a hálóboltozat és a hajónál magasabb szentély (kórus) gótikus - 1430-ban készült el. Óriási élmény volt.
És még ekkor jött a legszebb és egyben legrégibb román stílusú koblenzi templom, a Szt. Castor. Háromhajós, kereszthajós, négy tornyú épület, egyes részei a Karoling korból valók - 836-ban szentelték fel, egy korábbi templom helyén. Itt írták alá az ún. verduni szerződést, mely szerint három részre osztották Jámbor Lajos fiai között a birodalmat 843-ban. 1208-ra alakult ki az átépítésekkel az épület mai formája. Külseje erőt sugárzó, de azért nem komor, a szentély külső képe pedig önmagában is tanulmányt érdemel - az egyszerűség és a szépség milyen harmóniában tud kiteljesedni. Belseje is a régi arányokat mutatja, nem túl magas a főhajó sem, így a gótikus hálóboltozat ellenére is a koraközépkori hangulatot érzi az ember. A következő telken van a Német lovagrend valamikori központjának, a Deutsch-Herrenhausnak megmaradt része, udvarában további romokkal. Az épület egy XIV. századi, szép gótikus világi épület, ormán és a kerítésen természetesen a lovagkereszt a díszítő jelkép. Van valami történelmi kisugárzása a helynek, még így töredékes állapotában is. Micsoda történelmi távlatok materializálódnak itt, hol mindenhol volt jelen a Német lovagrend, mekkora térbeli és időbeli intervallumok lelkét hordozza ez az építészetileg nem kiemelkedő, mégis lélekkel teli hely! Teljesen a hatása alá vont. No itt már nem volt megállás, hiszen a Szt. Castor már a folyók összeömlési helyétől csak vagy 200 méter a Deutsches Eck, vagyis a Német sarok, a német egység emlékműve. Ide eredetileg nem is akartam elmenni, egyfajta birodalmi emlékműnek tekintettem. De mint mondtam, a történelmi távlatok és a hely szelleme megérintett, és most már látni akartam, s nem bántam meg. Épp az előbb leírt Német lovagrendi hely, mint kultikus hely miatt építették ide az emlékművet. Maga az emlékmű - amelyet a német egység létrejöttének 30 éves fennállásakor, 1897-ben avattak fel - a félsziget csúcsában áll, melynek végében az óriási német zászló lobog. A két folyó partján összesen 16 lobogó van még felállítva - talán a tagállamok zászlói. Ebben a V alakban áll a birodalmi stílusú emlékmű, I. Vilmos császárral mint főalakkal - tulajdonképpen akár rondának is lehetne nevezni, bár nekem jobban tetszik, mint pl. a római Victor Emmanuel emlékmű. Az emlékmű a II. világháborúban elpusztult, de a német egység visszaállítása után, közadakozásból felépült újra és 1993-ban avatták fel ismét!
Ezzel be is fejeződött koblenzi sétánk.

Másnap az utolsó teljes kirándulónapra ébredtünk, amelynek útja a Közép-Rajna Koblenz alatti szakaszának mindkét oldalán vezetett - az egyszerűség és a kezelhetőség kedvéért itt írom le azokat az ezen a területen levő helyeket, amelyeket egy-egy nap végén néztünk meg, különösen Szt. Goarhoz közel eső helyekről van szó. Azért is terveztem ilyen rövid napot, hogy legyen idő összepakolni és egy kicsit pihenni is a hazaútra.

A napot a világörökség részét képező Oberweselben kezdtük, St. Goartól délre 8 km-re. Mivel még korán volt, így először a város felett uralkodó Schönburg várához mentünk fel, amely egy több udvaros, már a XII. században is létezett vár. Egy nagy sziklára építették fel, és természetesen itt is nagyon érdekes volt, ahogy a sziklából szinte kinő az épület. Jelenleg szálloda és Kolping-ház működik benne, kívülről teljesen meg tudtuk nézni, a legbelső udvarba is be lehetett menni. A külső vár egyes részei romosak, de így jobban szeretjük, mint az "agyon helyreállított" részeket. Az egyik bástyáról csodálatos kilátás nyílt a városra, aminek déli vége fölött álltunk. Remekül végig lehetett követni a középkori városfalat a 16 meglévő toronnyal - persze ezek közül több romos állapotban van. A vár mögött építették fel a Jugendherbergét.
Még nem volt 9 óra, de már a XIV. század első felében épített Miasszonyunk-templomot kerülgettük. 10-kor nyitott volna, de épp egy néni takarította, és bekunyeráltuk magunkat. Háromhajós, nyugati tornyos épület, amelyben a nagy meglepetés bent éri a látogatót: szentélyrács is van és rengeteg középkori freskó díszíti a falakat, oszlopokat és még egy keresztelőmedence is van. Követtük a városfalat, kívül-belül, hol lent a földön, hol a gyilokjárón - innen lehetett megközelíteni a kis gótikus (1300 körül épült) Werner-kápolnát. A város egyik középső részénél eljöttünk a faltól és az utcákon sétáltunk tovább - kisebb kacskaringókkal, hogy tovább élvezhessük a régi házak hangulatát. A dominikánus kolostortemplom romjai elég látványosak - bár csak benézni lehet -, az pedig eléggé bizarr, hogy a kereszthajóban két emeleten is lakások vannak. További sétával a város északi végében levő szintén XIV. századi Szt. Márton-templomba értünk el. Ez kicsivel későbbi lehet, mint a Miasszonyunk, mert itt már tisztán gótikus megoldásokkal találkozunk. Különlegessége, hogy a tornya kifejezetten várszerű, négyzet alapú, a felső részén kis sarokdíszítő fiabástyákkal - amelyen belül egy kis, egyszerű, nyolcszögletű befejezés van még. Itt is csodaszép belsőt találtunk, freskókkal, és a templom elől a szinte kötelező kilátással a Rajnára.

Visszafordultunk északra, és most tudtuk megnézni St. Goar templomát. A névadó szent francia térítő volt a VI. században, valóban idegen, nem német a név, ez az oka. Szt. Goar volt ugyebár az "otthon", vagyis itt laktunk egy hétig, több este is sétáltunk a városkában, mikor melyik részét tűztük ki célul. Ahogy lementünk a Jugendherbergétől a Rajna menti útra, ott volt egy neogótikus templom - ide nem is erőlködtünk, hogy bejussunk, bár volt stílusa. Ez a város is fallal körülvett volt, ennek részei vannak is még, de nem olyan látványos, mint az előbb leírt, utcáin jó volt sétálni, kellemes hely. Két komoly műemlék van, az egyik a román altemplomra épített gótikus temploma, amely szintén tele volt színes középkori freskókkal. Háromhajós, egy tornyos épület, a mellékhajókban karzatokkal. Freskókkal leginkább a mellékhajók boltozatai vannak tele, mivel a karzat miatt a boltozatok alacsonyan vannak, szinte eléri az ember, óriási élmény ilyen közelből látni a szinte élő képeket. Az altemplom miatt a szentély egy lépcsősorral magasabban van, amely ünnepélyessé teszi, gyönyörű a hálóboltozata.
A másik a város felett északra fekvő, a legnagyobb Közép-Rajnai alapterületű várrom - hogy a turistacsábítás fordulatát használjam - a Rheinfels vára. A XIII. század közepétől volt itt erősség, amelyet a századok alatt építettek ki a mai, igen nagy várrá. A rom azt jelenti, hogy az épületek jelentős része nem teljes, de még a falak is több emeletesek, s ez a lakórészeknél a teherhordó falak gyönyörű rajzolatokat mutatnak - ablakokkal, pártázatokkal. Ma részben múzeum, részben szálloda működik benne, mi csak kívülről néztük meg - a domborzati viszonyok miatt a vár fölött folytatódó emelkedőről jól be lehetett látni egyes várudvarokba.

Folytattuk utunkat északra a nyugati parton Boppard városába. Boppard is a rómaiak óta lakott hely, most leginkább két templomáról, régi váráról és favázas épületeiről meg a kellemes Rajna menti sétányról híres - remek kis hely. A gimnázium mellett, a folyóparton tudtunk ingyen parkolni. Figyelemre méltó volt, hogy a gimnázium új épületét teljesen a Rajna partjára építették, de vagy 4-5 méter magas, erős vasbeton lábakra - vagyis árvíz idején sem akadályozza a védmunkálatokat. A sétányon araszoltunk délről befelé az óváros közepébe, először a régi vár akadt az utunkba. A XIV-XV. században épült választófejedelmi várkastély - most múzeum - nem túl nagy, de erőteljes épület. Ide közel van a Piactér, amelyen áll a Szt. Severus-templom a XII-XIII. századból - kéttornyú, háromhajós, kereszthajós, román stílusú, a freskók is ebből a korból valók - persze a boltozat már koragótikus bordás. Nagyon harmonikus az egész, kívül-belül egyaránt.
A kis utcácskákon csak sikerült megtalálni a Karmelita-templomot, amely torony nélküli tisztán gótikus stílusú, különösen belső kialakítása és díszítése híres. Én a barokk oltárát kihagytam volna, egy gótikus sokkal jobb lenne. Tele van XV-XVI. századi freskókkal, szobrokkal, síremlékekkel, oltárokkal - néhány barokk is becsúszott, mint jeleztem a főoltárral kapcsolatban is, bár a szentélyben levő stallum tetszett.
A turisztikai iroda a piactéren van, sok remek ingyenes és fizetős információs füzet, könyv van.

Innen már csak 20km-re van Koblenz, amelynek a déli végén levő hídon átmentünk a Rajna keleti partjára, és délnek fordultunk. Az első megálló úgy 10km után Braubachban volt. A Szt. Borbála-templom lett volna kedvünkre való - tornya és szentélye XIII. századi, a főhajó egy századdal későbbi. Sajnos nem volt nyitva, így csak kívülről jártuk körbe - igen körbe van építve, várszerű tornyát nagyon nehéz "meglőni". Persze itt is van egy kis városfalmaradvány. No de a város felett magasodó Marksburg, az nem akármi! Ezt a messziről is jól látható, impozáns várat a történelem viharai alatt nem rombolták le, így szinte eredetinek tekinthető. Igen nagy, és csak vezetéssel látogatható, így fájdalommal, de arra kellett jutnunk, hogy ameddig be lehet menni ingyen, addig megyünk csak be. Így is nagy élmény volt.

Csorogtunk dél felé, áthajtottunk a túlpartról állandó kilátásunkat jelentő St. Goarshausenen - nem álltunk meg a temploma kedvéért. Elmentünk a Loreley-szikla alatt. A meredek szikla szinte a Rajnáig ér - gondolom, régen teljesen -, ezért is lehetett olyan veszélyes, örvényes, hiszen ezt a sziklát kerüli meg a folyó igen szűk kanyarral. Még ma is tiszteletet parancsoló a kinézete. A túlpartról remek rálátás és kilátóhely van, onnan jól lehet látni azt, ahogyan megkerüli a sziklát szinte félkörben a Rajna. A monda és dallam zeneszerzőjének emlékművet is állítottak - de mint jeleztem, a szikla a keleti parton van, a kilátóhely és az emlékmű a nyugatin - St. Goar mellett, nem sokkal a sztráda felé menő úttól.

Kaubban már sötét felhők gyülekeztek - ami jól esett, bár az eső zavarja a turistát -, deazért kiszálltunk az autóból. Itt is városfalrészek vannak, de az útikönyv írta falfolyosót nem találtuk meg - inkább a partról a kicsike szigeten levő Pfalzgrafenstein erődöt néztük egy darabig - bár fel volt állványozva.

Innen tovább még Lorch am Rheinbe mentünk, de útközben már utolért a zivatar. A román tornyú, de többi részében gótikus Szt. Márton templom előtt az autóban kivártuk azt a kb. 20 percet, amíg ömlött az eső, utána pedig megnéztük ezt a gyönyörű templomot. A XII. században már állt a jelenlegi épület, díszítése valamivel későbbi - az óriási faragott, festetlen faoltár - ami különleges és igazán emlékezetes, 1483-ban készült el.

Az egész napra jellemző volt, hogy rengeteg egyéb látnivaló is szemünk elé tárult az útról, számtalan vár és templom, mindet nemcsak megnézni, de felsorolni is hosszú lenne. Ezért is vettünk kiadványt erről a vidékről.

A hazajövetel napja főleg a kilométerek hajszolásáról szólt, de hogy fizikailag és koncentrálással is bírni lehessen, néhány megállót terveztem bele. Hajnalban indultunk - még előtte utoljára elnézegettem a rajnai hajóforgalmat pár percig - és 4 óra autózás után Nürnbergtől keletre kb. 60 km-re a Kastl nevű kis helyen álltunk meg.
Itt egy kis falu feletti várban alakítottak ki kolostort a XII. században - egyfajta Pannonhalma jellegű hely. Ez volt évtizedekig a nyugatra került magyar fiatalok utálva szeretett helye, ugyanis e komor falak között működött a Bajor, ma Európai Magyar Gimnázium - magyar tanítási nyelvű. Mivel nyár volt, minden zárva volt, de azért azt látni lehetett, hogy erősen körbehatárolt a tér, és a falu is messzi van - ami egyébként sem egy vonzó hely, hiszen nagyon kis hely az is.
A kolostor temploma azonban egytornyú, háromhajós román bazilika - viszonylag sok freskórészlettel és a főhajóban frízszerűen festett címerpajzsokkal. A hajó előtt egy dúsan bordázott boltozatú gótikus terem van, ahol sok síremléket helyeztek el - de valószínűleg a sírok nem itt vannak.
Azt hiányoltam, hogy nem volt magyar nyelvű ismertető a templomról, pedig ezen a helyen igazán számíthatnak magyar látogatókra is.

Innen ÉK-re 20km-re van Amberg városa - a Vils folyó partján. Középkori városszerkezete érintetlen, több remek temploma van - bár volt, ami nekem nagyon nem tetszett. Vasárnap lévén az ovális óváros közepén sikerült letenni az autót, így pár perc alatt már az első gótikus templom előtt álltunk meg - az egytornyú, háromhajós Szt. György-templomot a XI. században eredetileg román stílusúnak építették, de a XIV. század közepén gótikussá alakították. Sajnos nem álltak itt meg, hanem belülről teljesen barokká formálták a XVIII. században - elég volt csak bekukkantanom, tovább már nem is kellett menni, mintha itthon lettünk volna bármelyik barokk templomunkban. Itt van egy fedett fahíd, amely a valamikori városfalon és annak árkán vezet át. A Szt. György út egyenesen vezet a Piactérre, de mi ennél azért kacskaringósabb utat választottunk. Így utunk során nemcsak szép régi házak, hanem a Kisasszonyok-templom is elénk került. Ez egy most használaton kívüli, szép, kicsi gótikus templom - a lépcsőjéből 30cm magas gizgazok nőttek ki, no meg egyik bejárata sem mutatott semmi olyan jelet, hogy ott mostanában bárki is ki-be járt volna, ezért is gondolom, hogy nem használják - és még felújítás alatt sem áll. A várkastély 1417-ben már állt, azóta persze átalakították, de gótikus-reneszánsz stílusa, és a Vils folyó feletti szárnya jellegzetessé teszi. Különösen az a nézete, amelyet a Vils városfalon túli irányából lehet fényképezni - ekkor a folyó feletti két látszódó ív tükröződik és ezt a látványt nevezik "szemüvegnek". Valóban érdekes, mi is elkészítettük erről a szinte kötelező felvételt. Ősi épületek mellett és a folyó két partja között a kis hidakon cikázva elértünk a 98m magas tornyú Szt. Márton templomhoz - háromhajós, magas késő gótikus épület, épp nagyrekonstrukció miatt számos része le van takarva.
A Piactér másik oldalán van az 1356-ban épült gótikus Városháza, melyhez kétszáz év múlva reneszánsz mellvédet illesztettek - ritka jól eltalált arányokkal. Ez volt a sétánk vége, akinek kedve van, még akár körbe is járhatja a városfalat, és kipróbálhatja a helyi vendéglátást is.

Délkeletre 100km-t mentünk, a Regensburg és Passau között a Duna mentén fekvő Straubingba. Ide egyszer már készültem két éve, de akkor más útvonalon jöttünk haza, így most semmiképp nem akartam elmulasztani - kár is lett volna érte. Évezredek óta lakott hely, hiszen igen jók a természeti adottságai. A karmelita templom mellett parkoltunk le - ez barokk, így nem hozott izgalomba. A Főtérre értünk hamar - ez két térből (Theresien- illetve Ludwigsplatz) áll, közepén a 66m magas Városi őrtoronnyal - karcsú csúcsos torony, négy szintén csúcsos fiatoronnyal a XIV. század második feléből. A téren számos gótikus lépcsőzetes oromzatú ház van, persze későbbi korokból is szép számmal találni épületeket. Így jutottunk el a Szt. Jakab-templomig, a város főtemplomáig. Sajnos kívül-belül be volt csomagolva a felújítás miatt, így nem is lehetett olyan képet készíteni, amelyen ne látszott volna valamilyen akadály. Ezért igazán nem is élvezhettük az épület szépségeit. Egyébként karcsú oszlopokon támaszkodó egyszerű boltozata van a háromhajós templomnak, körbe kápolnakoszorúval - amiket nem láthattunk. Szárnyas oltára 1500 körül készült, tábláin Dürer mesterének képei vannak.
A Duna partjáig lenyúlik a hercegi várkastély - óriási épületkomplexum. Építését 1350 körül kezdték el, persze évszázadokig formálták még. Zárva volt a benne levő múzeum valamilyen rendezvény miatt. A kápolnájára kíváncsi lettem volna.
A város régi része nem a mai központjában, hanem attól 2-3km-re van keletre. Itt van a temetői Szt. Péter-templom. Ez egy csodálatos hely, és a turisták sem tülekednek, pedig az 1180-ban épült román stílusú kéttornyos (a tornyokat később emelték), háromhajós templom nemes egyszerűsége rabul ejtett. A szentélyben függ az 1200 tájáról származó feszület - a fehér háttér jól kiemeli. A mellékhajóban egy régi, szinte dísztelen szarkofág is fekszik. A templom körüli temetőt is műemlékké nyilvánították, de leginkább a két XV. században épült gótikus kápolna miatt jönnek látogatók. Az egyik barokk freskóiról kapta a nevét: Haláltánc-kápolna - két szintű. Ide nem lehet bemenni, de a rácsos ajtón keresztül kinyitható a kapu, így azért elég jól be lehet nézni és fényképeket készíteni. A freskókon bizarr képek vannak a halállal kapcsolatban. A másik, az Agnes Bernauer-kápolna története régebbi, tragikus, romantikus história emlékét hordozza. Itt is be lehet nyitni az ajtót és így szétnézni. Viszont az nagyon jó volt, hogy a templomról és a kápolnákról remek kis füzeteket lehetett venni, amikben sok olyan részlet látható, amelyet a bekukucskálással nem láthattunk.

Ezzel be is fejeződött az első németországi kalandozásunk, már "csak" hazáig, Szolnokig kellett eljönni. Ez jól sikerült, nem volt semmi akadály.

Ezt követte 10 nap, ami arra volt elég, hogy fizikailag kipihenjem az utat, és a második, immár a teljes családdal bejárandó úttal kapcsolatban befejezzem az előkészítést. No és meg kellett tanulnunk a kölcsön kapott GPS berendezés használatát.

Denke Gergely

Az írás második részét innen hívhatod be >>

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.