Útleírás jellegű iromány, 18 éven aluliak is olvashatják, szülői felügyelet nélkül

17. nap ( péntek ): B e y s e h i r

A müezzin imára hívó dallama már ébren talált, ezért a többiek felé sem volt kegyelem. A reggeli teendőket kényelmesen elvégeztük, reggelizés, sátorbontás, pakolás…, majd elköszöntünk a kemping tulajdonosától és szép komótosan araszoltunk kifelé Kappadókiából. Az itt eltöltött két nap élményeit természetesen elemeztük.

Abban egyetértettünk, hogy nem mindennapi dolgokat volt szerencsénk látni. Egy, tőlünk teljesen idegen, más világba tekinthettünk be, más embereket, más mindennapi, vagy épen vallási szokásokat ismerhettünk meg.

Egyetértettünk abban is, hogy amennyiben Törökország felfedezése a későbbiekben ki fog terjedni a keleti részre is, Kappadókia feltétlenül megér egy újabb, néhány napos megállót. A mai utazást beysehiri végállomással terveztük, egy tóparti kempingezéssel. Ehhez hozzávetőlegesen négyszáz kilométer megtétele szükséges azzal, hogy útbaejtjük a Karapinar-i krátermezőt és néhány órát szánunk Konya-ra is.

A térképen a Göreme- Nevsehir- Aksaray- Karapinar- Konya- Beysehir útvonalat jelöltük ki. Ez a távolság Karapinarig 185, Beysehirig 418 kilométer volt. A jövetben már megcsodált táj képe folytatódott; kopár, kietlen vidék, néhány szegényes településsel.

Utazgatásunk során volt alkalmunk megismerkedni a török emberekkel. Önmagunkon is tapasztaltuk, hogy önkéntelenül is, némi bizalmatlansággal közelítettünk feléjük.

Ezen reakciónkat nem tudtuk mással magyarázni, mint azzal, hogy a török emberek bőrszíne sötétebb, mint az európai fehér emberé, viselkedésük, szokásaik, öltözködésük az ázsiai kultúra jegyeit hordozza magában. Ezt leginkább az ország belsejében lehetett tapasztalni. Ahogy kezdeti bizalmatlanságunk oldódott, úgy lettek ők is egyre nyitottabbak, közvetlenebbek. Az átlagnál talán a kurdok voltak még közvetlenebbek a maguk egyszerűségével, nemegyszer szegénységükkel. Csupán sötétebb bőrszínük miatt könnyelműség lenne őket automatikusan a hazai lakosság mintegy hat százalékát kitevő, de más kultúrához tartozó népcsoporthoz sorolni. A mi kis csapatunk bőrszíne is választékos volt, amiről elsősorban Timi és Szandra gondoskodott. Timi 180 cm körüli magassága, hosszú, szőke haja és albínószerűen fehér bőre, Szandra apai arab vérvonalára utaló, napozással el nem érhető, sötétebb bőrszíne, dús, sötét haja tette változatossá társaságunk külső megítélését. A Föld lakosainak színösszetétele alapján érdekes lenne tudni, hogy néhány generáció múlva mi lesz a fehérek sorsa..

Zenehallgatással, beszélgetéssel, az élmények felelevenítésével utazásunk gyorsan telt, már a kora-délelőtti órákban a karapinari krátermezőknél voltunk. Nem sikerült találkozni sem a delfinekkel, sem a cserepes teknősökkel, ezért bíztunk abban, hogy most szerencsénk lesz és látni fogjuk a flamingókat, mert állítólag itt van a költőhelyük. A krátermező térsége valamikor katonai terület lehetett, mert drótkerítéssel körbe van kerítve, a bevezető útnál nem használt sorompó és őrbódé található. Mi az első, utunkba eső krátertónál álltunk meg, itt fogyasztottuk el uzsonnánkat.

Látható jeleit észleltük annak, hogy gyakran járnak ide kirándulók. Ezt az egy tavat jártuk körbe, bár lehet, hogy megérte volna – az egyébként kiépített úton – még néhány másik tavat is megnézni.

Indokolatlan sietségünknek is betudható, hogy szinte esélyünk sem volt arra, hogy társaságunk flamingókkal egészüljön ki. A rövid pihenő után indultunk Konya felé, ahová érkezésünket 12-re saccoltuk, délután öt óra körül pedig már Beysehirben lehetünk.

Valahol azt olvastam, hogy Konya az első város a Földön, a vízözön után. Korabeli emlékeim nincsenek, így ezen állítás valóságtartalmát illetően nem tudok véleményt mondani. Egy biztos, a város jól kinőtte magát, ma már Törökország nagyvárosai között igen előkelő helyet foglal el. Kappadókia felé utazva szándékosan és könnyen sikerült elkerülni a nagyvárosi forgatagot. Most a város központját céloztuk meg. Két nevezetességet, a Selimiye-dzsámit és a Mevlana-múzeumot szándékoztunk megnézni.

Különösebb gond nélkül jutottunk a város központjába, közvetlenül a dzsámi közelében sikerült parkolót találni. A Selimiye-dzsámit egy szökőkutakkal frissített park veszi körül. A park füvén legalább ezer nő és gyermek üldögélt, bár a gyerekek előnyben részesítették a szökőkutak hűsítő vizét. Mise idő volt, a benti misét hangszórókon hangosították ki. A dzsámi renoválás alatt állt, de ez a misézést nem zavarta, tömve volt jellegzetes, ülő-térdelő testhelyzetű férfiakkal. Csak az előtérig jutottunk el, mise alatt tüzetesebb szemlélődésre nem lett volna lehetőségünk.

A dzsámi után a szomszédságában lévő Mevlana-múzeumba mentünk. Timi feladata volt az idegenvezetés és az is, hogy az iszlám vallás nagy tanítójáról szerzett ismereteit velünk megossza. Laza biztonsági ellenőrzés és 20 M TL belépő kifizetése után nyertünk bebocsátást. Érdekesek voltak a szarkofágok, a korabeli ereklyék és szőnyegek. A múzeumban mintegy két órát időztünk, majd némi édesség és gyümölcs vásárlását követően tettünk néhány kört a városban, melynek központja kifejezetten hangulatos volt.

A déli hőségben is tömve voltak az utcák, tanítási szünet lévén, elsősorban gyerekekkel, fiatalokkal.

Konyától Beysehirig a térkép szerint 91 kilométer a távolság, a feltűnően jó minőségű úton legfeljebb egy óra. Félúton lehettünk, amikor észrevettük, hogy a térkép és az általunk tapasztaltak nincsenek összhangban. Navigációs hiba, vagy figyelmetlenség miatt, nem a kiszemelt úton haladtunk, ezért útvonal-korrekciót hajtottunk végre. Ennek az lett a következménye, hogy egy, meglehetősen silány minőségű hegyi szakaszra tévedtünk, sikerült megtudnunk, hogy azaz út meddig is vezet. Gazdagabbak lettünk néhány hegyi falucska szegényes látványával, közvetlen közelről láthattunk egy aratást. Egy, második világháborús nyelvemlékeit felidéző idősebb ember útbaigazítása segítségével sikerült ismét főutat találni, ahonnan Beysehir már csak húsz kilométerre volt.

Beysehir Törökország második legnagyobb, ugyanezt a nevet viselő tava mellett fekszik. Csak egy átutazó, pihenő éjszakát szándékoztunk itt tölteni. A város tóparti központjába érve kaptunk információt a kempingre vonatkozóan. Mi az Antalyába vezető főútvonal melletti kempinget választottuk, alig több mint egy kilométerre a város központjától. Nem kifejezetten kempingről volt szó; motel, halászcsárda-jellegű étterem, szabadtéri disco, vizesblokk. Szabadon lehetett választani sátorhelyet, rajtunk kívül más nem sátorozott, majd később jött egy motoros holland pár. Csupán a legszükségesebbeket pakoltuk ki, melegvíz híján a fürdés sem tartott sokáig. Az időjárás hűvösebbre fordult, lógott az eső lába, ezért a tó tesztelésére nem gondoltunk. Magáért a kempingért a tulaj 20 milliót kért, végül megegyeztünk 10 millióban.

A városba egy rövid ismerkedés és anyagbeszerzés céljából mentünk be, azzal, hogy később majd tüzetesebben szemrevételezzük. Be volt ütemezve az Esrefoglu-dzsámi megtekintése is.

A vacsorát hazai készletből kívántuk megoldani, így a bevásárlást is ehhez igazítottuk. Kenyeret, gyümölcsöket, némi édességet és üdítőt vettünk, Az Efes beszerzése egy kicsit feladta a leckét. Az üzletekben egyszerűen nem árulták ezt a nedűt, miként egyéb, alkoholtartalmú italt sem. Nagy nehezen sikerült találni egy szaküzletet, ahol sörrel is kiszolgáltak, de oly módon, hogy azt még külön becsomagolták újságpapírba, és egy nem átlátszó, fekete tasak mélyére rejtették.

Este, nyolc körül még visszamentünk a vároba, a lányoknak hiányzott egy kis bazárhangulat. Ezideig egész Törökországban nem tapasztaltuk, hogy már este tízkor kihaljon a város, bezárjanak az üzletek. Itt ez történt, ezért viszonylag korán volt takarodó. 440 kilométert sikerült autóznunk, összesen pedig már 5670-et.

18. nap ( szombat ): D ü z l e r

Nem tartjuk a legszerencsésebbnek a szombati kempingváltást, de nem volt mit tennünk, hiszen a következő úti célunk a Márvány-tenger volt, közelebbről pedig Erdek. A térképen a Beysehir- Cetince- Aksehir- Afyon- Kütahya- Bozüyük- Bursa- Erdek útvonalat néztük ki magunknak, amit 607 kilométernek számoltunk. Sikerült reggel időben elindulni, így jó esélyünk volt arra, hogy kora délután már új helyünkön lehetünk. Az útvonal igen változatos volt, hegyi szakaszok és útépítések tették még változatosabbá.

Afyonban tartottunk egy rövidebb pihenőt, rágcsálnivalókat és süteményeket vettünk. Bursában csak tankolni álltunk meg, a benzinkút hőmérője 40 fokot mutatott. Ez a hőség már kevésbé volt elviselhető, mint korábban a tengerparton.

Bursa különösebben nem nyerte meg tetszésünket, igaz, mi csak átutaztunk a nagyvároson a délkörüli csúcsforgalomban. Eskisehir felől a Karacabey felé vezető északi elkerülő úton mentünk, ezért a város központját nem érintettük. Két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy járgányunk, a Thalia visszajusson szülőhelyére. A város panorámája igen szép, a Márvány-tengertől mintegy 30 kilométerre fekszik az Uludag hegység északi oldalán. Érdemes lett volna megnézni a Yesil Camit, a Yesil Türbét, a Yesil Medresét,vagy az Ulu-dzsámit és a Muradiye-dzsámit. Biztos élmény lett volna drótkötélpályán felmenni 2500 méter magasra az Uludagra, ahol lehet, hogy még hógolyózni is tudtunk volna. Az már hosszabb időt igényelt volna, hogy ellátogassunk Iznikbe (Zöld-mecset), vagy az Uluabati-tóhoz, esetleg a tengerparti városokba.

Az Erdek felé vezető úton találtunk egy kellemes, homokos, tengerparti kempinget. Csak később derült ki, hogy Erdek még 6 kilométerrel távolabb fekszik, mi a Düzler nevű apró falucskában állítottuk fel sátrunkat. A fiatal tulajjal napi 10 millióban állapodtunk meg, még nem döntöttük el, hogy két, vagy három napot fogunk maradni.

Ennek a kempingnek is megvolt a maga jellegzetessége. Ez a kemping inkább egy picnicező hely volt néhány kő- és faházzal , ki volt alakítva több hely sütéshez- főzéshez, fedett terasz tv-vel és közös vizesblokk. Többen voltak, akik láthatóan hosszabb időre rendezkedtek be, de inkább az volt a jellemző, hogy a hétvégére kijöttek a tengerpartra a családok, fürödtek, napoztak, főztek, ettek-ittak, különböző társasjátékokkal múlatták az időt, majd estefelé hazatértek, hogy másnap ismét megjelenjenek, vagy helyükre más családok jöjjenek. Tény, hogy egyedül mi sátoroztunk.

A falu üzleteiben sikerült a legszükségesebbeket beszereznünk a koraestére ütemezett vacsoránkhoz. A mai napra zöldséglevest és Brassóit készítettünk savanyúsággal, de nem hiányzott a gyümölcs, a sör és az üdítő sem.

Miután kiderült, hogy nem Erdekben vagyunk, természetesen kíváncsiak voltunk eredeti úti célunkra is, ezért beautóztunk a mintegy 6 kilométerre levő városba. Kellemes meglepetésben volt részünk, mert egy igen barátságos, hangulatos, szombat esti nyüzsgő életét élő tengerparti kisváros fogadott bennünket, amely leginkább az általunk olyannyira megkedvelt Kusadasira emlékeztetett. A város hangulatát a kikötő környéke és a tengerparti sétány határozta meg és az öblöt körülölelő távolabbi hegyek látványa.

Műemlékek, nevezetességek, további látnivalók felfedezésének igénye nélkül barangoltunk a városban, a bazársoron, az árusok és üzletek között. A vidámparkban még dodzsemeztünk is, majd fagyiztunk és bevásároltunk a holnapi Milánói makaróni ebédünkhöz. Éjfél elmúlt, mire visszaértünk a kempingbe, első, Márvány-tenger parti éjszakázásunk színhelyére. Nem mondható, hogy fáradtak lettünk volna, annak ellenére, hogy 620 kilométert autóztunk, így az eddig megtett kilométer már 6290-re szaporodott.

19. nap ( vasárnap ): D ü z l e r

A müezzin hangja most távolabbról szólt, mi sem siettünk a felkeléssel. A délelőtt strandolással telt el, közben lefixáltuk, hogy nem kerüljük el Thassost, viszont közbeiktatunk egy éjszakai utazást. Időnkbe belefért egy kocsimosás is, majd kora délután fogyasztottuk el igencsak kiadós ebédünket. A délutáni, tengerparti pihenés után az éjszakába nyúló estét ismét Erdekben töltöttük.

Feladtuk aktuális fax-levelünket, és megpróbáltuk kiegészíteni otthonról kapott információinkat.

Athéni híreink is voltak, nagyjából ismertük a magyar-érdekeltségű eseményeket, tudtunk a minket érintő dopping-botrányról, de vajmi kevéssel lettünk okosabbak, a törököket az Olimpia bizony meglehetősen hidegen hagyta. Rá kellett jönni arra is, hogy a politikai történések vonatkozásában sem bírunk jelentősebb hír-értékkel. Az otthon történt kormányválság, a Medgyessy-bukta itt nem lett médiaszenzáció.

A jólakottság érzése is elmúlt, ezért elfogyasztottuk törökországi talán legkiadósabb, egyik legízletesebb, de az biztos, hogy legolcsóbb kebabunkat. Az eddigi 19 nap közül ez volt a legeseménytelenebb, autózni is csak 20 kilométert autóztunk, így összesen már 6310-et. Mire a kempingbe értünk, elmúlt az egésznapi nyüzsgés is, várt a sátrunk.

20. nap ( hétfő ): D ü z l e r // éjszakai utazás

Nem elkapkodott ébredés, majd egy kiadós ham end eggs reggeli után hozzáfogtunk előző napi, semmittevő pihenésünk folytatásához, elvégre több mint 500 kilométeres éjszakai utazás előtt álltunk, megspékelve egy kompátkeléssel és két határátlépéssel. Laza ebédre, esti erdeki búcsúra és ottani, kebab-vacsorára voksoltunk. A kemping-tulajjal nem okozott gondot megállapodni abban, hogy majd csak estére fogunk távozni, megelégedett a két napra kialkudott 20 millióval.

Balázs, mint navigátor kézbevette munkaeszközét, azaz a térképet. Már otthon is lehet kapni kifejezetten jól használható térképeket, de biztos, ami biztos alapon igyekeztünk beszerezni a legfrissebb helyi térképeket is.

Útvonalunkat az alábbiak szerint határoztuk meg: Erdek- Edincik- Bezirci- Denizkent- Lapseki- Gelibolu- Kavak- Kesan- Ipsala- Alexandroupoli- Komotini- Keramoti- Thassos- Potos- Pefkari. A feladat végrehajtásához a térkép szerint 522 kilométert kell teljesíteni. A Dardanellák leküzdése Lapseki- Gelibolu kompátkeléssel oldható meg, búcsúintés Törökországnak Ipsala után 10 kilométerrel fog bekövetkezni, majd a szigeti átkelés a Keramoti- Thassos kompjárattal. Ez azt is jelentette, hogy további Márvány-tengeri programot, hajókirándulást, Kapidag-félszigeti látogatást nem iktattunk be.

Kiadós pihenő, ebéd, pakolás, majd búcsú a kempingtől és koraeste, ismerősként, ismét Erdekben parkoltunk le. A lányoknak még természetesen volt vásárlási kedvük, de az előttünk álló útra is kellett egyet-mást venni. Elfogyasztottuk kebab-búcsúvacsoránkat, majd este kilenckor nekivágtunk az éjszakának.

Kellemes volt autózni az éjszakában, a forgalom se volt túl elviselhetetlen. Nem takarékossági megfontolásból választottuk az éjszakai utazást, csupán azért, mert a reggeli, első komppal szerettünk volna átmenni a görög szigetre. Ez által thassosi első napunk teljes értékű lehet. Számolni kellett a határátlépés esetleg időigényes procedúrájával is.

Éjfél körül értünk a komp-kikötőbe, ahol az indulásig csupán néhány percet kellett várakozni. A viteldíj ugyanannyi volt, mint jövetkor, de itt felszámoltak kétmillió kikötői illetéket is. A komp meglehetősen elhanyagolt volt, ezért nem bántuk, hogy az utazás nem tartott sokáig. Megtanultuk a leckét, a jegyeket megőriztük, mert számoltunk a túloldali utóellenőrzéssel, ami be is következett.

A Kavak- Kesan- Ipsala török útvonal már ismerős volt, ezen a határátkelőn sem először jártunk. A tankolást úgy időzítettük, hogy a görög oldalig legyen elég a benzin, mert a másik oldalt az olcsóbb. A benzinkútnál még időztünk egy keveset, elköltöttük maradék millióinkat. A határig hátralévő szakaszon összegeztük az eddigi, hét helyszínen eltöltött 18 kempingéjszaka tapasztalatait, megpróbáltuk kideríteni, hogy kinek-kinek hol és mi tetszett a legjobban. A kempingeknél Kusadasi és Göreme volt a nyerő, de a többi kempingre sem volt különösebb panasz. A helyszínek és élmények vonatkozásában a vélemények megoszlottak, mindegyik szolgált néhány maradandó emlékkel. A társaság egyhangúlag azon a véleményen volt, hogy nem lenne büntetés, ha még egyszer végig járhatnánk az általunk megtett utat. A maival együtt, már a huszadik napunk telik.

Ritkán fordul elő, hogy annak örültünk, hogy a határon az előttünk álló sor láttán kétórás várakozással kellett számolnunk, de ezt nem bántuk, bevállaltuk a pihenésnek ezt a formáját. A török kiléptetés technikáját illetően, tudtak újat produkálni. Először egy elő-ellenőrzés történt, majd az araszoló előrehaladás után következett a formális útlevélkezelés és az ugyancsak formális vámvizsgálat. Badarság lett volna azt hinni, hogy ezzel már el is köszöntünk Törökországtól. A sorompó felnyitását megelőzte egy utóellenőrzés, úgy látszik, hogy a kollegák itt se nagyon bíznak meg egymásban.

Párszáz méter megtétele után fogadott bennünket a valamelyest felújított görög határállomás. Elsőnek az volt a szembetűnő, hogy az Olimpiára delegáltaknak külön sáv volt biztosítva, amit bárki, így mi is használhattunk.

A beléptetés formális és gyors volt, az eddigiektől csupán annyiban tért el, hogy három személy kizárólag a biztonsági ellenőrzéssel foglalkozott, ami a mi esetünkben abból állt, hogy a hátsó ülés három hölgy-utasát nyomatékosan szemrevételezték, udvarias kiszállításuk pedig alvázkörüli- és futómű ellenőrzést szolgált. Megszűntünk milliomosnak lenni, az euró-zóna területére léptünk.

A görög etapot egy, közvetlenül a belépést követő, és egy, kilépés előtti tankolással szándékoztunk teljesíteni. A határtól már autópályán haladhattunk tovább, miként az előző évben is. Az első benzinkutat a tábla 110 kilométerre jelölte, ezért kénytelenek voltunk letérni a pályáról, ugyanúgy, mint tavaly, pedig akkor úgy tájékoztattak, hogy jövőre elkészül a Kelet- Nyugat irányú autópálya teljes szakasza, a török határtól, a nyugati parton fekvő Igoumenitsáig (kikötő Corfu és Olaszország felé).

Nem volt könnyű az éjszaka közepén benzinkutat találni- ez Törökországban egyáltalán nem okozhat gondot. Tankolás közben a kutas elmesélte, hogy a pályaépítés üteme lelassult, mert minden kapacitást az olimpiai létesítményekre kellett fordítani, az ottani lemaradás pótlására. Ennek következtében az autópályából továbbra is hiányoznak szakaszok, az Észak- Dél irányú pálya gyakorlatilag már korábban elkészült, az Olimpiának mégiscsak ez volt a fő iránya.

A görög útviszonyokat már ismertük; általában jó minőségű, széles utakon lehet autózni, nemcsak a főutakon. Tankolás után visszatértünk a pályára és kényelmesen haladtunk Kavala irányába, hogy előtte Keramoti, a kompkikötő felé térjünk le a főútról.

Útközben, a beszélgetések során vissza- visszatekintettünk Törökországra. Emlékeztünk az indulásunkat megelőző figyelmeztetésekre, melyek az ottani belbiztonságra vonatkoztak. Balázzsal elmeséltük a lányoknak korábbi, a Rhodos-i visszautunk élményét. Akkor Marmarisból Istanbul felé vettük az irányt, ahol három napot töltöttünk. Csapatunk további két tagja kisebbik lányom és Szandra anyukája volt, élettársi minőségben. Szállodánk a város egyik fő ütőerét képező Ordu Cadesi közelében volt, közel a Beyazit-toronyhoz és az egyetemhez. A második napon egy közeli cukrászda teraszán fagyiztunk, amikor arra figyeltünk fel, hogy az utca másik oldalán lévő szálloda előtt, tőlünk 30 méterre, magyar turisták pakolnak be indulásra kész buszukba.

Néhány perces beszélgetés és információcsere után kívántunk nekik jó utat.

Alig haladtunk el tőlük néhány méterre, amikor 2-3 robbanásszerű zajra fordultunk meg. A néhány perccel előbb még kihalt utca, rohanó emberekkel, szirénázó rendőrautókkal és mentőkkel telt meg, hordágyakon vérző sebesülteket vittek. Estefelé sikerült megtudnunk, hogy plasztikbombák robbantak egy bulgár-török koprodukciós banda-leszámolás eredményeként. A magyar busznak semmi köze nem volt az eseményekhez, csupán annyi, hogy nem jó időben és nem jó helyen volt. A busz ablakait, szélvédőit már összeragasztották, a kisebb karcolásokat szenvedett sofőrt ellátták, a helyszínre érkezett magyar konzul segítségével indulhatott a busz hazafelé. A cukrászda teraszán felborult székek és asztalok, üvegtörmelékek utaltak a korábbi eseményekre. A történteknek hírértéke volt, az esti híradó a TV-ben részletesen beszámolt róla, a másnapi sajtó címlapon hozta. A Magyar Televízió is átvette a török híradást, miután hazajöttünk, az első hozzátartozói kérdés az volt, hogy reméljük, nem voltatok ott.

Mostani utunk, ilyen szempontból élményszegény volt. Nem raboltak ki, nem loptak meg, a biztonsággal sehol sem volt problémánk, biztonságérzetünket legalább otthoni szinten tudtuk tartani. Ehhez természetesen az utazónak is partner kell, hogy legyen, egyébként bárhol, bármikor érhetik az embert kisebb-nagyobb kellemetlenségek, legyen az a világ legfejlettebb pontján, vagy Magyarországon, de akár Törökországban is.

Az autópályáról letérve mintegy húsz kilométert kellett még autóznunk Keramotiig, a kompkikötőhöz. Jól időzítettünk, mert a behajózás már folyamatban volt a reggeli, első kompra.

A törökökhöz viszonyítva árváltozás történt, itt már 20 €-t kellett fizetni. Egy vadonatúj, de legalábbis újszerű állapotban lévő vízi járműre irányítottak. A szardíniás dobozban a halacskáknak több helyük van, mint a kompon az autóknak.

Tisztaság, rend, kulturált kiszolgálás, légkondicionálás és kellemes zenehallgatás mellett a negyvenperces hajókázás mindenkinek élmény volt, de elsősorban Timinek és Anitának, mert ők először ízlelgették Görögországot. A kiszállásnál nem volt utóellenőrzés.0

A thassosi jegyvásárlásnál is tapasztaltuk, hogy más dimenzióba kerültünk az árszínvonalat illetően. A Drachmás időben még szimpatikus árak az euró bevezetésével jelentősen megemelkedtek.

Maga a sziget csaknem kör alakú, kerülete közel 100 kilométer lehet, ezért teljesen mindegy, hogy a sziget, ugyancsak Thassos nevet viselő fővárosából, ahol kikötöttünk, melyik irányba indulunk úti célunk, Pefkari felé, ami mindkét irányban 45 kilométer távolságra fekszik. Mi a keleti parton, Dél felé indultunk el. Választásunkat az indokolta, hogy 9-10 óra között akartunk a kempingbe érni, ezért volt időnk megállni Patamia-ban, annál a kedves öbölnél, ahol hosszú, homokos a part, és mindig nagy hullámok vannak.

Itt is van egy nagyon színvonalas kemping, de eddigi próbálkozásaink mindig kudarcot vallottak, állandóan teltház volt.

Rutinszerűen megálltunk a kempingnél, és csodák-csodájára, tárt kapukkal vártak bennünket napi 30 €-ért. Ennek ellenére, kitartottunk eredeti elképzelésünk mellett, azaz Pefkarinál. Abban is biztosak voltunk, hogy az ottani ár 25 € fog lenni. Még megálltunk egy üzletnél az árak tesztelése céljából. Azt tapasztaltuk, hogy a tavalyi árakhoz képest, itt nem érződik az Olimpia árfelhajtó hatása, Athén, meglehetősen távol van.

Nyugodt tempóban autóztunk a kanyargós, szerpentines, tengerparti úton, áthaladva néhány kisebb, turizmusból és idegenforgalomból élő településen. A Nap sugarai kellemesen melegítették a reggeli, párás levegőt.

Alig voltunk tíz kilométerre célpontunktól, amikor egy apró figyelmetlenség következtében sikerült leamortizálni a jobb első felnit és keréktárcsát. Történt, hogy nem vettem kellően figyelembe a jobb oldalt húzódó esőelvezető csatorna szegélyét. A kerékcserét a kempingig el lehetett halasztani, de nyilvánvaló volt, hogy a napi program egy fakultatív szervizlátogatással fog bővülni.

Fél tíz lehetett, amikor a kemping recepciójához értünk, ahol ismerős hölgy, a tulaj fogadott bennünket. Mellőzve a részletkérdéseket és a házirend ismertetését, kísért el csaknem arra a helyre, ahol egy évvel korábban állt a sátrunk. Kedves volt tőle, hogy előzetes helyfoglalás nélkül is fenntartotta a helyet, holott az igazság az, hogy a kempingben legfeljebb fél ház lehetett.

Rutinszerűen történt minden, az előző évhez képest semmi változást nem tapasztaltunk. A lányok szemrevételezték a vizesblokkot, a néhány méterre lévő partot, megtörtént a kerékcsere, csináltunk egy próbautat, minek eredményeként a szerviz mellett döntöttünk. Megbeszéltük az ebédet, Balázs, Timi kíséretével vállalta az anyagbeszerzést, amihez be kellett sétálni Potosra, mintegy nyolcszáz méter távolságra.

21. nap ( kedd ). P e f k a r i

Erdektől Pefkariig 530 kilométert autóztunk, ami azt jelenti, hogy induláskori kilométer-elképzelésünket már teljesítettük, ezideig 6840 kilométert tettünk meg. Pontosítottuk a dátumot is, augusztus 24-ét mutatott a naptár, ami keddi napra esett.

Szandra kifejezett kívánságára Milanói makaróni ismétlés történt ebéd formájában. Timi és Anita is gyorsan megbarátkoztak az új hellyel, az országváltás zavartalanul történt meg. A nap hátralévő része strandolással és a kemping belakásával telt el, na és az autóval kapcsolatos fakultatív programmal. Három kilométer távolságra, Limenaria-ban vállalták az átvizsgálást, a futómű korrekciójának elvégzését. A kocsi hiánya nem zavart bennünket, mert autómentes ittlétet terveztünk.

Korábban, Görögországot már többször körbejártuk, hol részleteiben, hol nagy falatként, egy tételben. Thassost többször is céltalan pihenésre szántuk, elsősorban közelsége miatt, hiszen alig több mint ezer kilométerrel elérhető.

Ismertük a kempinget is, a tengerpart pár méterre van, ami homokos- apró kavicsos, két, kulturált vizesblokkja van, állandóan van melegvíz, a sátortól néhány lépésnyi távolságra található az étterem és egy kisebbfajta bolt.

A település a kempingtől néhány lépésre van, szállodából, apartmanokból, néhány üzletből és vendéglőből, valamint strandból áll.

Az estét Potos-ban töltöttük. Az Efest felváltotta az Amstel és a Heineken, a török kebab helyébe a görög gyros lépett. Az ekmek jobb, mint az itteni kenyér, az üdítő választék bőséges. Gyümölcs- édesség- fagyi tekintetében minden, ami szemnek, szájnak ingere. Ez a kistelepülés is rátelepszik a tengeröbölre, kis kikötőjével együtt. Bazársor helyett apró üzletek követik egymást, turistacsalogató árukínálatukkal. A vendéglőkből kellemes görög zene hallatszik, de itt már nyelv, vagy hangzásazonosságot nem téveszthetünk. Az élet itt is az esti órákban kezdődik, és az éjszakába nyúlik.

Az esti sétálgatás színfoltja, a korábban már beígért, Timi és Anita által még nem ismert palacsinta megkóstolása volt. Méretes, 30-35 cm átmérőjű palacsintákat sütöttek, amit szinte bármivel megkentek, megtöltöttek. Lehetett választani csokist, kókuszost, banánost, sajtost, sonkást- a választékot szinte lehetetlen felsorolni. Árfekvése is elfogadható volt, 2-2,50 €-t kértek érte.

Hazafelé megejtettük a szükséges bevásárlást, a következő nap kizárólag strandolásra, pihenésre volt szánva.

Elmúlt már éjfél, amikor nyugovóra tértünk.

22. nap ( szerda ): P e f k a r i

Nem kapkodtuk el az ébresztőt, majd egy kiadós reggeli következett, amit zömmel hazaiból oldottunk meg. A délelőtt strandolással telt, majd ebédre a zacskós leves-készletünkből választottunk. Balázzsal délután kettőre mentünk a kocsiért, amihez taxit vettünk igénybe. A rendelésért 0,5, a fuvarért 2 € -t kellett fizetni. A Thalia rendbejött, számla nélkül, de európai árszinten. A délután a délelőtt folytatásával telt el, közben megírtuk esedékes fax-levelünket. A fax feladásához a recepcióra kellett menni, ahol a főnök asszonyra várni kellett, így volt idő egy kis beszélgetésre a férjével.

A férj 81 éves görög úriember, aki 25 évet dolgozott az NSZK-ban, szóhasználatával élve ott annektálta a most 60 éves német feleségét, akivel együtt 20 éve tértek vissza Görögországba. Azóta üzemeltetik a kempinget, ők is a kemping területén, takaros villájukban laknak. Afelől nem lehet kétség, hogy ki a főnök. Az öregúr egy kicsit elnémetesedett, reggel korán körbejárja a kempinget, de este sem fekszik le addig, amíg az utolsó villanyt, vízcsapot le nem ellenőrzött. Ezzel szemben a német feleség akklimatizálódott a mediterrán szokásokhoz, 11-kor még guten Morgen-t köszön.

A kempingben rend és fegyelem uralkodik. 91 sátorhely van kialakítva, megszámozva, a járműveknek külön parkolók. Tűzrakás csak a kijelölt helyeken képzelhető el. Közvetlenül a tengerparton, két sorban lakókocsik vannak letelepítve, állandó jelleggel. Ezek tulajdonosai zömmel német, francia, holland nyugdíjasok, akik az év jelentős részét a kempingben töltik. Nyugdíjukból kényelmesen megélnek, míg otthoni lakásukat jó pénzért kiadják bérbe. Nem rossz üzlet ez sem.

A német precizitásra jellemzően, itt már nem lehetett alkudni, a tarifa egy napra 25,20 € volt. Itt fordult először elő, hogy számlát is kaptunk. Némi nagyvonalúságot is tapasztaltunk, mert a taxi-rendelésért ugyan fizetni kellett, de a faxot már ingyen adták fel. Az öregúr is panaszkodott a turistaforgalom megcsappanására, de azt nem az Olimpiának tulajdonította. Egyébként túl nagy érdeklődést az Olimpia iránt itt sem tapasztaltunk.

Alig esteledett, amikor ismét Potos felé vettük az irányt. Sétálgattunk az egyre sűrűbbé váló tengerparton, mólón, nézegettük az üzletek kirakatait, hallgattuk a kiszűrődő zenét. A lányokban még maradt némi vásárlási szándék, az meg végképp nem fordult meg a fejükben, hogy esetleg maradvány aprópénzzel térjenek haza.

Egyetértett a társaság abban, hogy a következő, most már igencsak utolsó nap is pihenésre lesz szánva, valamilyen vízi-menü beiktatásával. Ennek a pontosítását másnapra halasztottuk. Vacsoraként elfogyasztottunk egy-egy gyrost, palacsinta-körüli áron. Nem siettünk vissza a kempingbe, később még fagyi, sütemény és a szokásos bevásárlás következett, majd öten úgy gondoltuk, hogy megbírózunk két palacsintával is.

Visszaérve a sátrunkhoz, a rajtam kívüli társaság emlékeztetett arra, hogy névnapom van és ebből az alkalomból egy görög zászló mintázatú, fejfedővel ajándékoztak meg. Jólesett, miként nekifogni az utolsó előtti kempingéjszakának is. Ma sem autóztunk.

23. nap ( csütörtök ): P e f k a r i

Kényelmes ébredés, komótos reggelizés után Balázs feladata volt a vízi-program pontosítása. Ehhez át kellett sétálni a szomszédos öbölben lévő Albatroshoz, ahol bérelni lehetett motorcsónakot, jetskyt, banánozásra, vagy ejtőernyőzésre lehetett befizetni. A csónakbérlést részesítettük volna előnyben, de ötfős létszámunk nem volt nyerő. Maradtunk a jetsky mellett, délután kettőre ütemezve.

Időnkbe belefért egy kártyaparti, majd strandolás és laza ebédfőzés következett. Balázs Szandrával, Timi Anitával a háta mögött vették birtokukba a szelíd hullámokat. A húsz perc gyorsan eltelt, 40 € -ba került.

Még délután rendeztük a kempingszámlát (75,60 €), megegyeztünk abban, hogy másnap délkörül indulunk haza. Pihenés és strandolás közben megbeszéltük a másnapi útvonalat is, ami különösebb újdonsággal már nem szolgálhatott. Telefonon is meg kellett erősíteni hazatérési szándékunkat és érkeésünk várható időpontját.

Este átsétáltunk Pefkariba, majd Potosra. A lányok pénztelenítették magukat, vettek még némi apróságot, majd következett a gyros, később pedig a palacsinta. Bevásároltunk a másnapi, valamivel több, mint ezer kilométeres útra. Éjfél után vettük birtokunkba a sátrat.

24 - 25. nap ( péntek- szombat ): u t a z á s h a z a f e l é, augusztus 27-28.

Kényszer nélkül, de időben sikerült felkelni. Kiadós reggelit készítettünk, majd nekifogtunk a pakoláshoz, lemostuk, kitakarítottuk az autót. A nyugodt tempó azt eredményezte, hogy már majdnem dél volt, amikor elköszöntünk és elhagytuk a kempinget. A thassosi kört folytatva mentünk a főváros Thassos, egyben a kompkikötő felé.

Ezen a félköríven is változatos volt a táj, az út pedig kifejezetten jó minőségű, nemrég újították fel. Amikor a kikötőhöz értünk, a behajózás már megkezdődött, nem kellett várnunk, elég volt ismételten kifizetni a 20 € viteldíjat, majd a komp menetrendszerinti pontossággal indult. A sirályok végigkísértek bennünket, majd a szárazföldön, Keramoti már ismerősként fogadott bennünket.

Mindhárom lánynak hosszú haja volt. Az utóbbi napokban azzal szórakoztak, hogy egymás haját apró tincsekbe fonták, ami fejenként 150-200 tincset jelentett. Ez nem volt kis munka, de megvolt az eredménye, mert egyiküknek sem lobogott a haja, bár a kompon igen erős szél fújdogált.

Pefkari- Thassos- Keramoti- Kavala- Drama- Serres- Kulata volt az útvonalunk, 232 kilométer hosszan. Keramotiból a főútvonalra érve, az első feljárónál az autópályára hajtottunk, ami elkerülte Kavalát. Ez egy nagyon kellemes, barátságos város, de a koradélutáni hőségben nem volt kedvünk városnézéshez, megelégedtünk azzal, hogy elhaladtunk Filipi mellett. A társaság végig jól érezte magát, akár, még maradni is lett volna kedvünk, de jöjjön, aminek jönnie kell alapon, belenyugodtunk a hazatérésbe.

A határ előtt, még a görög oldalon, teletankoltuk a kocsit, a bulgáriai szakaszt leva és megállás nélkül szándékoztuk megtenni. Serresnél fogyasztottuk el búcsú-gyroszunkat. A határon alig kellett várakozni, mindkét oldalon gyorsan és kulturáltan engedtek utunkra. Bulgáriába lépve, természetesen következett a fertőtlenítés és az úthasználati díj beszedése, amiért most összesen 6 €-t kértek.

A bulgáriai szakasz 429 kilométert jelent a Kulata- Szófia- Vidin- Bregovo útvonalon. Délután ötkor léptük át a határt, és úgy számoltunk, hogy tizenegykor fogunk a bulgár- szerb-montenegrói határon lenni.

A határtól néhány kilométerre, már teljesen felújított útszakasz fogadott bennünket, egészen Szófia közeléig. Ez az út uniós finanszírozással épült, amit több tála is jelzett. Valószínű, hogy határidőre el kellett, hogy készüljön, ugyanakkor a bulgár feladat, a Szófia előtti szakasz, már nehezebb feladatnak bizonyult. A főváros előtt mintegy negyven kilométerre, terelőút következett, így a városból kivezető, illetve azt elkerülő szakaszhoz sem az általunk ismert helyen értünk. Időben sikerült megtalálni a megoldást, így az esti városnézéssel nem túl sokat bajlódtunk. Éreztük, hogy a terelőút miatt lesz némi késés, ráadásul Szófia és Vidin között egy, mintegy 70 kilométeres hegyi szakaszt is teljesíteni kellett. A városból kiérve, volt egy kis bizonytalanságunk az útvonalat illetően, de rövidesen megnyugodtunk, mert elhaladtunk a már többször megcsodált, pompájával a környezetébe egyáltalán nem illő, újgazdag-szimbólum kastély előtt.

A hegyi szakasz leküzdése sem okozott gondot, kényelmes, 70-80 kilométeres tempóval araszoltunk Vidin felé. Az út minősége bőven hagy kívánnivalót maga után, de az elő- előforduló vasúti átjárók a legveszélyesebbek, minőségükre nem lehet jelzőt találni.

Vidinnél nem kell bemenni a városba, előtte tábla jelzi balra, a határhoz vezető utat. Kikerültük a Vidin- Calafat dunai kompátkelést, ezzel megspóroltunk néhány kilométert és némi €-t, de közbeiktattunk a volt Jugoszláviából egy darabot. Bregovó egy jelentéktelen forgalmat mutató határátkelő, rajtunk kívül más utas nem zavarta a hivatalnokok éjfél utáni nyugalmát, de így is eltöltöttünk egy fél órát.

A másik oldalon, most már Szerbia és Montenegróban hasonlóan nyugodt kép fogadott, azzal az eltéréssel, hogy itt a sorompó felnyitására kellett ugyanennyit várni, majd azonnal tovább is engedtek bennünket, annak ellenére, hogy a vámos egy hölgy volt. Az időveszteséget azonnal visszanyertük az időeltolódás jóvoltából. Óráinkat nem állítottuk vissza, mert tudtuk, hogy átmeneti állapotról van szó, ami addig tart, amíg leküzdjük a Romániába vezető 81 kilométert.

Útvonalunk Bregovo- Negotin- Kladovo- Turnu Severin volt, meglehetősen közepes minőségű úton, csekély forgalom mellet. A szerb kiléptetés érdektelen és zökkenőmentes volt, miként a Vaskapu duzzasztógátján áthaladva a román beléptetés is. A román vámost leginkább a törökországi viszonyok és árak érdekelték, majd jó utat kívánt. Éjszaka lévén még a fertőtlenítés is szünetelt. Turnu Severinbe nem kellett bemenni, közvetlenül Temesvár felé vehettük az irányt. Orsováig a Duna mellett haladtunk, majd következett egy ötven-kilométeres hegyi szakasz, kényelmes, nyugodt tempóban. Lugojban, a MOL-kútnál tankoltunk, és tartottunk egy rövid pihenőt is- kulturált körülmények között.

Temesváron nem kellett áthaladni, de a terelőút emlékezetesen kátyús, rossz minőségű. Éledezett a város, kezdődött a reggeli csúcsforgalom. Aradi helyismeretünket kihasználva, nem az elkerülő utat választottuk, hanem a városon átvezető, rövidebbet. Kiérve a városból, a határig már csak 25 kilométer volt hátra. Közvetlenül a határ előtt, indulási benzinkutunknál teletankoltunk, és ezzel letudtuk a román szakasz 276 kilométerét is, azaz a Thassosból hazavezető 1018 kilométert.

Ez a távolság, és az utazással eltöltött idő a társaságot már nem tudta megviselni. Precíz könyvelésünknek köszönhetően összeállt körutazásunk kilométer-felhasználása, ami 7858 kilométert tett ki, lényegesen meghaladva a tervezettet, de a többlet üzemanyagköltséggel megbírkóztunk. Az autó fogyasztása viszont normán belüli, 7,2 volt.

A kúttól elindulva már láttuk, hogy a határon igen élénk a kilépő forgalom, legalább kétórás várakozással kell számolni, ami tíz óra körüli landolást jelent, ezért még korainak találtuk hazatelefonálni.

A gépkocsik rendszáma alapján Európa minden nációja felsorakozott előttünk, 150-200 autó és személyzete várt a kiléptetésre. Augusztus 28-a és szombat volt, vészesen közeledett a tanítási szünet vége. A náció-kavalkád csak látszat volt, mert románon kívül alig akadt más nemzetiségű utas. Ezek a románok még időben dobbantottak és szóródtak szét Európában.

Volt időnk rövid mérleget készíteni. 25 napot voltunk távol, ebből 21 volt a kempingéjszaka. A kempingekért átlagban napi 12,5 €-t fizettünk, tehát sikerült az elképzeléseken belül maradni. A költőpénzzel is jól gazdálkodtunk, még néhány csík cigarettára is maradt pénzünk.

Egyöntetű volt a vélemény, hogy nem hiányzott egyetlen utazási iroda közreműködése sem, aligha vállalnának be egy ilyen jellegű utat, ráadásul a mi költségvetésünknek is tettsző szinten, kényelmi igényünk is ki volt elégítve, mindenki meg volt elégedve az önmagunknak biztosított ellátással.

Anita már most bejelentette helyfoglalási igényét a jövő évre, Balázs és Szandra szerint pedig nélkülük úgy se mernék elindulni. Timi, végzett idegenvezetőként, nem lehetett döntésképes állapotban. A fiatalokat minden elismerés megilleti, a gyűrődéseket egyetlen zokszó nélkül viselték el.

Miként tavaly is, most is körvonalazódtak a jövő évi elképzelések.

Az egyik elképzelés szerint folytatjuk Törökország felfedezését, hiszen otthagytuk a Fekete-tenger partvidékét, a keleti részeket, de a Földközi-tenger Antalyától keletre fekvő partját is. Kelet vonzásában több veszély is előttünk állhat; vajon képesek lennénk-e kihagyni Jerevánt, az Ararátot, meg tudnánk-e állni, hogy ne ruccanjunk át Iránba és Szíriába.

Másik lehetőségként felvetődött, hogy Olaszország, Nápolytól délre fekvő része és Szicília még nincs felderítve.

Balázs az újítás kifejezett igényét is felvetette egy spanyol-portugál körutazás formájában. Természetesen csábító Gibralrár és Marokkó is.

Árfekvését illetően Törökország feltétlenül előnyt élvez, elég csupán a kempingárak egyharmadára gondolni, vagy az autópályadílyak lényeges külömbségére.

Bármelyik úthoz közel tízezer kilométerre van szükség, harminc napnál pedig nem szabad alább adni, de az „időveszteség” a járulékos költségek oldalán kamatostul megtérül.

A határátlépés mindkét oldalon simán ment, alig múlt el tíz óra, amikor találkoztunk az itthonhagyottakkal. Nem maradhatott el az egymás szavába-vágó módon előadott élmények felidézése sem.

Amikor ezen történéseket papirra vetem, már többször visszaidéztük az élményeket, azokat a fotó- és videofelvételek segítségével másokkal is megosztottunk, eltelt, születésük óta legalább két hónap.

Mielőtt a befejező pontot is helyére tenném, a naptárra pillantok; a jelzett nap pirosbetűs, 2004. november 7.-e van.

Névhasználatomat illetően, pótlólag, egy magyarázattal még tartozom.

Szandra, életkorából adódóan még önállóan nem volt járásképes, szókincse is a gagyogás kategóriájába tartozott, amikor, az anyjával fennálló élettársi kapcsolat révén, közvetlen környezetembe került. TV-függősége már ekkor kezdett kialakulni, akkor még a mese szintjén. Volt egy sorozat, melynek egyik jegyzett alakja Tündér Lala volt. A beszélőke kezdeti formálódásával a „keresztnév” volt könnyebben megjegyezhető, mellyel engem tisztelt meg.

Az évek múltával sem adományozta a vezetéknevet, meggyőződése még ma is, hogy annak jelző-jellege nem illik rám, ezért ifjú keresztanyám jóvoltából maradtam:

Lala

Ugrás az 1. részhez >>
Ugrás a 2. részhez >>

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.